- MIKI:A siklóernyőzésben a pilóták úgy mérik össze a tudásukat, hogy a versenynapokon a szervezők kitűznek valamilyen feladatot, amit meg kell repülni. A szervezők négy-öt főből álló bizottsága az adott területet jól ismerő pilótákból áll. Ők tisztában vannak a helyi lehetőségekkel és az időjárás sajátosságaival. Minden egyes versenynapon eldöntik, hogy az időjárás, a szélirány és a termikus aktivitás milyen feladatot tesz lehetővé. A feladatok kiírása úgy zajlik, hogy több pontot megjelölnek a térképen, ahová a pilótáknak el kell repülniük. Az a táv, amit az alpesi versenyeken meg kell repülni, átlagosan ötven és száz kilométer között szokott lenni. Régebben a teljesítményt úgy ellenőrizték, hogy a fordulópontokat fotózni kellet és a negatívok alapján ellenőrizték a teljesítményt. A fotózás bonyolította és költségessé tette a versenyek lebonyolítását. Az elmúlt két évben a GPS-ek (műholdas navigációs rendszer) elterjedésével el ez a probléma elhárult, a versenybizottság számítógéppel ellenőrzi a feladat végrehajtását. A feladatok megrepülése egy napot vesz igénybe, pontosabban déltől ötig-hatig, amikor a termikus aktivitás a legintenzívebb. Egy verseny általában öt-hat napból áll, tehát egy versenyen öt-hat feladatot kell teljesíteni.

- EXIT: Ki az, aki nyer? Mi alapján döntik el, hogy ki volt a legjobb?

- MIKI: A versenyt az a pilóta nyeri, aki az összes pontot érintve először repül be a célba. A célban egy célszalagot felett kell átrepülni. A versenyeken öt-hat napig tart, a végső győztes az lesz, aki minden nap jól szerepelt.

- EXIT: Hogyan történik a start?

- MIKI: A versenyeken un. "airstart" van. Ez azt jelenti, hogy a mezőny elstartol és kiemelkedve a levegőben várakozik. Körülbelül egy-másfél órával a startolás kezdete után a szervezőség egy a starthelyhez közeli hegytetőre helyezi el a startjelet. A startjel a levegőből jól látható forma, pl. kiterített vászonháromszög. A startjel, az un ablak megnyitása után indulhatnak a pilóták a táv teljesítésére. Ha a start a földről történne, az egész mezőny közel egyszerre akarna indulni és sokan összeütköznének. Ezt küszöböli ki az airstart.

- EXIT: Milyen repülési tudást, technikát követel meg egy verseny? Miben különbözik egy kötetlen, szombat délutáni repüléstől?

- MIKI: A versenyzés lényegében távrepülő tudást követel meg. A közönséges repüléssel szemben annyi a különbség, hogy egy versenyen mindent gyorsan, kiélezetten kell csinálni. Ez nem azt jelenti, hogy az ernyőt mindig a maximális sebességre kell gyorsítani és így repülni. A gyors repülés jelen esetben taktikai gyorsaságot jelent. Tudni kell, melyek azok a pontok, ahol meg kell állni és magasságot nyerni, és mik azok a pontok, ahol át kell siklani és nem figyelni az emelésekre. Ehhez ismerni kell a terepet. A verseny előtt ott kell tölteni néhány napot és kitapasztalni, hol vannak a legerősebb emelések. Ezek a helyek magas hegyvidéken többé-kevésbé állandóak, ellentétben a sík vidékkel, ahol rapszodikusan változnak. Ez azért van mert a sziklák, magas hegyoldalak meghatározzák a termikek mozgását és helyét. Amennyiben ismerem azokat a helyeket, ahol mindig nagyon erősek az emelések, akkor csak ezeken a pontokon emelkedem. Rossz, nem sikerre vezető taktika elpazarolni az időt gyenge emelésekre. Ez nagyon sokat számít, hiszen nem mindegy, hogy 1 vagy 2 m/sec sebességgel emelkedünk, vagy pedig 5 m/s -al. Ez lagalább annyira fontos, mint az, hogy milyen gyors a pilóta ernyője. A repülések egyharmada termikeléssel, tehát magasságnyeréssel megy el, a többi siklással. Egy három órás repülésből egy óra azzal meg el. hogy visszanyerjük a magasságot, amit siklás közben elveszítettünk. Az emelések minél hatékonyabb kihasználása a versenyzés csimborasszója.

- EXIT:Milyen volt a verseny szervezése? Mesélj a feladatokról?

- MIKI: Hét napból állt a verseny, ebből három napot lefújtak. A reggeli órákban az erős északi szél miatt úgy ítélte meg a szervezőség, hogy veszélyes lesz a repülés. Délután három órára azonban az erős termikus aktivitás elnyomta a szelet és nagyon szépen lehetett repülni. A pilóták önszorgalomból felmentek és egész nap repültek azokon a napokon is, amikor elmaradt a verseny. Más napokon, amikor nagyon nagy volt a labilitás, kiterjedt zivatarcellák alakultak ki - két ilyen nap is volt - megrendezték a versenyt, mert úgy gondolták, hogy ez nem veszélyezteti a pilótákat. Három olyan nap volt, amikor az időjárás is jó volt és a versenyt is megtartották. Ezen a három napon dúsan, aktívan szereztük a tapasztalatokat. Ezeken a napokon ötven-hatvan kilométeres feladatok voltak. Három település között kellett repülni: Tolmin -ahol a starthely volt, Kobarid - amely a legismertebb a magyar pilóták számára és egy távolabbi völgyben Bovec. A városokat a hegyeket végigrepülve lehetett megközelíteni. A fordulópontok egy része a talajon volt - például egy templomtorony vagy hasonló. Ezek teljesítése volt nehéz. De ha egy hegycsúcson volt a fordulópont - pl. adótorony vagy kereszt, ez már több munkát követelt meg, hiszen egy-egy széles völgy átsiklásával ötszáz méterrel alacsonyabban értük el a fordulópont térségét. Onnan még magasságot kellett nyerni és átrepülni felette, hogy a GPS megjegyezhesse a pontot. A verseny tudatosan úgy volt megtervezve, hogy ne legyen könnyű, ezért az ilyen, amúgy is nehéz fordulókat árnyékos, északi oldalakról kellett megközelíteni, ami különösen nehézzé tette a kiemelkedést.

- MIKI: Lévén, hogy én a saját költségeimen veszek részt ilyen versenyeken, nem áll módomban alpesi körülmények között sokat repülni. Az élmezőnyben lévő pilóták a verseny előtt tíz-tizenkét nappal már a helyszínt kóstolgatták, míg nekem csak két napom volt ugyanerre. Az élmezőny pilótái gyári prototípusokkal repülnek, amelyek teljesítménye nagyon jó, nehéz versenyképesnek lenni hétköznapi, távrepülésre tervezett,ám igen jó teljesítményű ernyőkkel. Ha az ember leszakad az élbolyról - velem általában ez történt - akkor egyedül kell az emeléseket keresni és döntéseket hozni azt illetően, merre és hogyan fogod megrepülni az adott feladatot. Ettől sokkal nehezebbé válik a táv megrepülése, hiszen a többi versenyben lévő pilóta szaknyelven szólva fest egymásnak. Látótávolságban minden pilóta szondát jelent a többieknek. Ha valaki emelkedni kezd, a többiek látják és odamennek. Az élmezőny nagyon gyorsan repült. Általában egy órával előbb értek be a célba, mint a gyengébb tudású, gyengébb felszereléssel rendelkező pilóták. Az élmezőny pilótái hozzávetőlegesen 30% -al repültek gyorsabban, mint mi. Mindent gyorsabban csináltak: gyorsabban emelkedtek és siklottak. Ezért ők általában egy fél óra alatt eltűntek, lehetetlen volt tartani velük a lépést. A második boly volt az, amelyikkel én tudtam tartani a lépést. Jellemző volt, hogy a feladatot nagyjából mindig mindenki ugyanúgy oldotta meg, ritkán voltak önálló akciók. Az egyik napon alacsonyabb hegyeken repülve bekerültem ebbe az alsó 4-500 méteres völgyszeles zónába és már nem tudtam innen kiemelkedni. A pilóták másik fele a hosszabb utat választotta. Egy másik gerincen a kurzustól távolabb repültek ( a kurzus a két pontot, fordulópontot összekötő vonal) és ott biztonságosan termikeltek.

- EXIT: A repülésben hova hat ki a versenyzés? Ha tetszik, mi a szerepe azon túl, hogy eldől, ki a legjobb pilóta?

- MIKI: A versenyzés az ernyők és a felszerelések fejlődésére hat ki, hiszen ez az a kísérleti terep, ahol a gyártók az újításaikat kipróbálják. A legjobb pilóták a gyártó cégek tesztpilótái. Ezek a pilóták nagyon jól kezelik az ernyőket. Egy verseny tulajdonképpen az a fórum, ahol a néhány vezető cég az újításait, a technológiáit versenyezteti meg A tapasztalatok, fejlesztések szétsugároznak, a többi gyártó finomíja az újításokat. Ezen a versenyen például megfigyelhető volt a zárt cellás ernyők térhódítása. Technikai megoldásként ez két éve jelent meg egy világversenyen az Advance cég jóvoltából. Ha valami beválik, akkor az átkerül a "civil", tehát a hétköznapi repülésbe, biztonságos formában.

- EXIT: Kinek érdemes versenyekre járni? Te miért mentél el erre a versenyre?

- MIKI: Mindenkinek el kell dönteni, hogy ambiciózus-e, vagy sem. Kezdet senkinek nem egyszerű, legnagyobb versenypilóták is eleinte gyászos eredményeket értek csak el. Apránként, a tapasztalatok lassú gyűjtögetésével lehet az első harmincba, húszba, tízbe kerülni. Ha valaki ambiciózus, igenis járjon el versenyekre! Ha pedig nem akar igazából soha nyerni és jó eredményt elérni, akkor is van értelme, hiszen nagyon sok tapasztalatot lehet szerezni. Olyan repülési helyzetekbe kerül az ember, olyan helyeken, amit egyedül nem vállal. Én elsősorban a tapasztalatszerzés miatt neveztem be a pwc szlovéniai futamára. Úgy érzem nagyon fontos tapasztalatokra tettem szert a versenyzés és a magashegyi repülés terén Ha egyedül megy az ember magas hegyek közé repülni, nem vállalja annak a kockázatát, hogy léoldalról tekerjen ki. Ezzel szemben egy világkupafutamon százhúsz pilóta indul el és az egész mezőny a léoldalon teker. Egyedül nem leszel olyan határozott és nem fogsz merni olyan helyekre berepülni - például hátsó gerincekre, mint egy versenyben lévő csapatban. Ha, látod, hogy ez kivitelezhető - hiszen mások megcsinálják, akkor oda fogsz menni és te is megpróbálod. Ez az, amiért érdemes elmenni ilyen versenyekre és ezért fontos benevezni, mert egyébként sohasem fogod a saját határaidat ilyen mértékben feszegetni.