|
|
Vajda Márti2001. 11. 11., 14:12 | Frissítve: 2001. november 11., vasárnap 14:25
'93-ban kezdte a pályafutását hobby kategóriában. Azóta 5 cross country és 15 országúti magyar bajnoki cím fűződik a nevéhez. Az idei évben bekerült a gyári Merida csapatba. Célja az olimpiára való kijutás. Élete a bringázás.
Már gyerekkorom óta sportoltam, teniszeztem, táncoltam, korcsolyáztam, hobbi szinten túráztam is. A legfontosabb a tenisz volt. Azt 8 évig csináltam, versenyekre is jártam, de aztán edzőváltás történt, elkallódtam és így a karrieremnek befuccsolódott. Egyszer a műjégen találkoztam az egyik ismerősömmel, ő említette, hogy jár fel kerékpározni a János-hegyre. Akkoriban gyakran gondoltam arra, hogy milyen jó lehet bringával mászkálni az erdőben, hiszen úgy az ember nagyobb területet be tud barangolni, úgyhogy kapva kaptam ismerősöm javaslatán. Másnap el is mentünk egy "edzésre" és harmadnap megvettem a bringámat, ami egy Amlen Neutron acélvázas paripa volt, jó nagy és nehéz, de strapabíró. Nem volt csúcs bicaj, de akkoriban annyi pénzem volt, és az első 2 évben, hobbiban azzal versenyeztem. A család hogy viszonyul a sportághoz? Édesapám, amikor megvette az első montimat, úgy gondolta, hogy ez is csak fellángolás, nem lesz belőle semmi. Végül is nem így történt. Ebben a barátomnak is nagy szerepe van és volt. Már régóta együtt vagyunk Viktorral, és amikor mélyponton voltam, átsegített rajta. Mivel ő is kerekezik, együtt könnyebb.
Igen, akkoriban több lány versenyzett mind a profiban mind hobbyban, volt úgy, hogy 30-an álltunk rajthoz. Sajnos most nincsenek annyian. Akkoriban más volt az egész, más volt a hangulat, az emberek is lelkesebbek voltak. Külföldön még mostanában is sok nő megy, még a környező országban is. Ugyanis pl. Ausztriában minden verseny E1-es pontszerző verseny, így jönnek az emberek pontokat gyűjteni, mindig jól összeverődik a mezőny. Egyszer már itthon is majdnem sikerült egy ilyet szervezni, de aztán elmaradt. Milyenek voltak az első eredményeid? '93 év végén, 2 versenyen, hobbi kategóriában indultam. Az elsőn rögtön 3. lettem. 1994-ben elindultam mindenhol -persze csak itthon-, ahol csak tudtam és hobby bajnok lettem.'95-ben arra gondoltam, hogyha meg tudtam nyerni a hobbi kategóriát, akkor miért ne léphetnék tovább. Átneveztem a profik közé. Itt is jól indultak a dolgok, először 3., azután 2. és végül 1. lettem a versenyeken. Már a kezdetektől fogva a Velotrade támogatott. Először egy GT Zaskar Race-t, később egy Merida Elite Pro-t kaptam tőlük. Tavaly kiküldték az eredményeket a Merida Európai Központjába, ahol éppen akkor merült föl egy európai csapat ötlete. A svéd, az osztrák és az orosz bajnoknő és a VB 3., EB 2. helyezett Sabine Spitz mellett én is bekerültem a keretbe.
Mivel ez a csapat első éve, ott is vannak nehézségek, de törekszenek arra, hogy minden tökéletesen menjen. Sajnos magát a tagságot még nem tudom teljesen átérezni, mivel nagyrészt itthon edzek, és csak a versenyekre megyek ki. A csapat tehát együtt viszonylag keveset tréningezik. Jövőre ez változni fog, január-februárban például együtt edzőtáborozunk majd. A körülmények azonban teljesen mások. Már év elején tudtam, hogy milyen VK és nemzetközi futamokon fogok indulni, így testileg és lelkileg is jobban fel tudtam készülni. Volt értelme a munkának, nem volt az, hogy dolgoztam ezerrel, aztán mégsem indulhattam. A Világkupára való kiutazásokat és a szállást a csapat biztosítja. A verseny helyszínére több nappal előtte odaérünk, van idő felkészülni, bejárni a pályát. Nem összegyűrt lábakkal, kocsiból kiugorva kell rajthoz állnom. Sokkal biztosabb az egész, nincs az a drukk, hogy most megyünk, vagy nem megyünk. Nyáron kinn voltam egy hónapig, és érdeklődtem itthon, hogy a magyar csapat hogy és mint, de ők még azt sem tudták mikor jönnek és hol alszanak. Ezeken kívül van teljes ellátásunk, szállodában lakunk a helyszínen rendelkezésünkre áll a csapatsátor, ahol együtt vagyunk, van szerelő, így ég és föld az egész.. Van összetartás a csapaton belül? Mondhatjuk hogy igen, habár mindenki másfelől jött - oroszok, osztrákok, magyarok és németek-, így még nem szoktunk össze 100 százalékosan, de azért próbálunk jól kijönni egymással. Az első két VK-n rögtön 2 hétig össze voltunk zárva, kicsit furcsa volt. A második alkalommal már jobb volt. Az egyik osztrák csapattársam sokat segített, volt úgy hogy nála laktunk pár napig, ez úton is szeretnék neki köszönetet mondani.
A csapatban vannak svéd fiúk, ők normálisak, gyakran segítenek a szerelési dolgokban. A többi fiúval annyira nem barátkozom, egyrészt mivel angoltudásom nem annyira jó, hogy kötetlen beszélgetést tudjak lefojtatni, másrészt nem is keresem az ilyen alkalmakat. Aki szabad, az jobban nézelődik és barátkozik.
A hazai szövetség hogyan viszonyul hozzád, mint a magyar montis-élet egyik nemzetközi képviselőjéhez? A szövetség mindig próbál segíteni, de valahogy sohasem jön össze. A nevezéseimet, a teljes kapcsolattartást, a szponzori dolgokat és az eszközök beszerzését Kovács Tamás -a Merida márka hazai képviselője- intézi a Velotrade-ből, a szövetséghez nem is megyek ilyen kéréssel. Soha nem lehet tudni ugyanis, hogy ki foglakozik ott az üggyel. Az egyik VK futamról úgy maradtam le, hogy a verseny előtt 3 héttel jeleztem, hogy indulni szeretnék, intettek is, hogy rendben, és csak kinn derült ki, hogy nem vagyok benevezve. Össze-vissza kellett faxolgatni. Szóval teljes káosz volt. Persze felelős az nem volt. Rosszul esett. Azóta nem forszírozok. Remélem, jobbra fordulnak a dolgok, ígéretet kaptam Dunai Imrétől, hogy jövőre összefogottabban, a mi véleményünket is figyelembe véve fognak működni. Azért itthon is akadnak segítőid? A Postás SE nagyon sokat segít, nagyon szeretnék, hogy kijussak az Olimpiára. Hetente 2-3 alkalommal edzek velük, és az országúti versenyeken is velük megyek. Mint már említettem, Kovács Tamás tartja a kapcsolatot a kinti csapattal és segít a nevezések intézésében, a barátom pedig a lelket tartja bennem.
Az utolsó E1-es futamon 2. lettél, milyen volt a verseny? Kemény volt, főleg a nagy meleg miatt. Maga a pálya Törökország déli részének egyik félszigeten helyezkedik el. Minden évben azonos nyomvonalú, 7 kilométeres kör. Két részből áll, egy kemény felfeléből, ami aszfalton indul, majd poros útra vált, a vége pedig szikla. A tetőre érve át kell kelni egy várfalon, azután az óvárosban csalinkázni, majd a túloldalon, görgős, alattomos köveken legurulni. Technikás pálya, fekszik nekem, alig lehet lefelé bevenni a kanyarokat, plusz a meleggel is harcolni kell. Nagy kihívás. Nagyon szép a hely és nagyon jó a szervezés is. 4 éve rendezik ezt a versenyt, sok energiát fektetnek bele, rengeteg ember van, és aki egyszer elindult, az visszatérő vendéggé válik. Igazából Törökországban ez egy kuriózum, teljesen más, mint mondjuk az osztrák versenyek, inkább olyan, mint egy népünnepély. Van záró-ceremónia műsorral, ahol meg is vendégelik a versenyzőket. Nagyon szeretem magát a versenyt és az embereket is. Mi az, ami igazán kedvedre való a kerekezésben? Szabad az egész. Én diktálom magamnak a tempót. Én szabom meg, mikor megyek el edzeni, én osztom be a napom. Nem a négy fal között, hanem erdőben "dolgozom", ami szezonban nagyon jó. Persze néha meg kell szakadni, de azért a természet nagyban kárpótol. Mik a távlati céljaid? Pontokat gyűjtögetek, ugyanis a 2000-es olimpiára nem jutottam ki, most megcélzom a 2004-est. Ott mindenképpen szeretnék indulni. Ha kicsit több pénz lett volna a dolgokra, tavaly is kijuthattam volna. Most újra kitűztem ezt a célt magam elé, újra megpróbálom, de most már utoljára. 2008 túl messze van. Van esélyem a részvételre, nemrég 46. voltam a világranglistán, de azóta előre léptem jó néhány helyet. Sajnos mivel az országot nem tudjuk kvalifikálni, ezért egyénileg kell bejutnom, így benn kell lennem a legjobb 30-ban. Minél több versenyen kell részt vennem, hogy minél több pontot gyűjtsek. Mit csinálsz így szezon után?
Mit vársz a jövő évtől? Minél jobb eredményeket, sok erőt a külföldi versenyekhez, és szerencsét a pontgyűjtéshez.
Születési idő: 1974.03.03. hirdetés
|
hirdetés
|
