Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

A szervezők sok mindent tettek azért, hogy a maraton színvonalas körülmények között kerüljön megrendezésre, kezdve a sok résztvevőtől a megfelelő kijelölésen keresztül a szükséges háttér (étel-ital, mentő, díjak stb.) biztosításáig, ami kiegészült az égiek kegyével, a jó időjárással. De a Bükk, mint nagyon csapadékos hegyvidék nem hazudtolta meg önmagát. Itt akkor is eshet az eső és zord körülmények lehetnek, amikor sehol máshol az országban.

Mikor odaértünk, a mezőny éppen "állóképességi edzést" tartott, fél órával a rajt előtt már szinte mindenki felsorakozott a startvonalhoz. Gyors nevezés után átöltöztünk, majd - eléggé el nem ítélhető módon - a hivatalos rajt után pár perccel eredtünk a mezőny után hangulatos kettesben. Ennek megvolt az a bája, hogy külön említettek minket a hangosbemondóban és megelőzhettük a mezőny után lépésben araszoló járműveket. Két táv, 100 és 45 km közül lehetett választani. Mivel inkább élvezkedni mint szenvedni akartam, a kisebben indultam el.

Szerencsére nemsokára megláttuk az utolsó bringásokat, akik az első 8 km-es aszfaltos szakaszon kanyarogtak Nagyvisnyó felé. A falu végénél befordultunk egy szintén aszfaltozott erdészeti útra ahol megkezdtük az emelkedést, ami a következő 15 km-en szinte folyamatos volt. Sokáig szépen lassan emelkedtünk az erdei szerpentinen.

Azután az aszfaltozott részt hirtelen elhagyva hipp-hopp bevágtunk az erdőbe. Itt jött az első meglepetés, az árnyékos részeken komolyan felázott, sáros részek voltak. Az út összeszűkült, libasorba rendeződve tekeregtünk a Bükk hegyeinek oldalában. A következő kilométereken ez volt a jellemző. A pálya nemhogy simult volna, hanem egyre meredekebb lett, aminek megkoronázásaként következett az Ördög-oldal, amely több kilométeren keresztül meredeken emelkedett a sűrű erdőn keresztül.

A talaj nehéz, csúszós és kis kövekkel borított volt, ami külön nehezítette a mászást. Itt már csak az igazán erősek tekertek fel, a többség hosszú-hosszú tolásba kezdett, ami jót tett a barátságos hangulatnak, a legtöbben kis csoportokban kedélyesen beszélgettek.

A meleg miatt igen párás volt a levegő, rólam patakokban folyt az izzadtság, beborítva a szemüvegem is, alig láttam valamit a környező táj szépségeiből. Az Ördög-oldal teteje már a Kárpátokat idézte sűrű bükköseivel, köves lejtőivel és sötét, hideg völgyeivel. Az Ördög-oldal teteje után kisebb hullámvasút következett, majd a bánkúti sípálya rövid szakaszán kellett feltekerni az első ellenőrző ponthoz, ami egyben a pálya legmagasabb pontja is volt. Itt csokihalmok és különféle színű energiaitalok vártak. Itt vált el a hosszú és a rövidebb pálya. Én a rövidebben, jobbra indultam a felvonó tárcsái mellett.

Gyors lejtőzés után kezdődött a pálya számomra legélvezetesebb szakasza, hosszú, nem túl meredek emelkedők és lejtők követték egymást. Itt-ott horrorisztikus köves-sáros, elképesztően csúszós részek voltak, amelyeken sokan érdekes gyakorlatot mutattak be. Közvetlenül előttem 10 km alatt összesen 5-en dőltek el, borultak be az erdőbe vagy hajtottak a fák közé, szerencsére súlyosabb következmény nélkül. Jó tempósan lehetett haladni, gyönyörű erdőkön, napos réteken keresztül vezetett a pálya. A kijelölésre nem lehetett panasz, mindenhol nagy sárga táblák mutatták, merre kell menni és az ellenőrző pontokat is előre jelezték, ami a komoly versenyzésben fontos, mert elő lehet készülni az itatáshoz.

Innen már különösebb nehézség nélkül lehetett menni, az idő kiváló volt és a sár sem nehezítette meg túlságosan a haladást, bár nagyon kellett figyelni a hirtelen felbukkanó kövekre, csúszós fűcsomókra. Az utolsó 5 km-en már a száguldásé volt a főszerep, széles erdészeti úton kellett lezúgni a célba, csupán egy rövid emelkedő tarkította a 30 km/h feletti nagytányéros nyomulást. A célba érés után mindenki megkapta a jól megérdemelt kalóriát és a minden nevezőnek járó pólót és hozzákezdhetett a levezetéshez. Aki akart aludt, aki akart nézelődött a versenysátraknál vagy máshogyan pihente ki a fáradalmakat. Természetesen a 100 km-es mezőny később érkezett. Már előre jelezték, hogy jönnek az elsők, majd elképesztő hajrában tűnt fel két versenyző, Buruczki Szilárd és Vinczeffy Zsolt. Végül Szilárd 100 km után csak pár méterrel előzte meg üldözőjét. Ez a pár méter bizony súlyos tízezrekben volt mérhető, mert az elsőnek 100 ezer Ft, míg a másodiknak 40 ezer Ft. értékű tárgynyeremény jutott. Lassan jöttek a többiek, a "százasok" és a rövidebben indulók második fele is folyamatosan érkezett. Ekkor jött a Bükk szokásos meglepetése. Hatalmas zivatar borított el mindent, patakokban folyt a sáros lé. Aki 17 óra körül vagy utána érkezett, elég csúnya állapotban futott be, tetőtől talpig egyenletesen sárcsöpekkel borítva. Sajnos az orvosoknak kiemelt szerep jutott, a hirtelen felbukkanó sáros-köves részek sokakat megtréfáltak.

A verseny vége a szokásos eredményhirdetéssel zárult, amit az különböztetett meg a többitől, hogy hála a szponzoroknak komoly pénzdíjak és egyéb nyeremények jutottak a győzteseknek és sokan másoknak is, akiknek kihúzták a rajtszámát a tombolán.

A rendezés és a lebonyolítás jól sikerült, a pálya szép és igazán hegyi volt, egyedül a hirtelen zápor okozott bonyodalmat, de ez nem a rendezőkön múlott. Csak így tovább!

Az eredmények - képekkel kiegészítve - az MMTBSZ honlapon megtalálhatók.