Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Kaikoura meglátogatása több szempontból is érdekes, főként, ha az embert többet akar tenni egyszerű városnézésnél vagy fürdésnél. Az itteni tengerpart meglehetősen hamar mélyül, a parttól néhány kilométere már több mint ezer méteres a víz. Ez sok tápanyagot is jelent, és többek között emiatt pezsgő a tengeri élővilág, rengeteg a delfin, bálna, fóka és tengeri madár, így lehetőség nyílik arra, hogy közelről is megvizsgálhassuk őket. Van itt bálnamegfigyelés hajóból, úszás a delfinekkel, fókákkal, és még ami elképzelhető, egészen a helikopteres bálnakeresésig.

Mi a fókák mellett döntöttünk. Három másik vállalkozó kedvű és egy vezető kíséretében reggel kilenckor már a neoprén ruhákat húztuk fel a tengerparton. Errefelé a tenger vize meglehetősen hideg, és egy ilyen úszkálás legalább egy óráig tart. Kaptunk még békalábakat, szemüvegeket és pipát is, hogy ne kelljen állandóan a víz színére feljönnünk.

Vezetőnk a megfelelő helyre fuvarozott minket egy kopott Land Roverrel, és irány a víz.

Egy kicsit szoktattuk magunk az új közeghez, majd elkezdtünk a parttól néhány száz méterre lévő nagyobb sziklák felé úszni, ahol a fókák sütkéreztek.

Egyre közelebb értünk, közben sok halat és egyéb vízi élőlényt láttunk, és a hullámok is egyre nagyobbak lettek. Persze a fókák régen észrevettek már minket, de nem nagyon izgatták magukat. Néhányuk a vízben volt, és ahogy közeledtünk, nyomát sem mutatták félelemnek.

Mielőtt elindultunk volna, nem igen tudtuk, mire számítsunk, mit várjunk e kis túrától, de az eredmény fenomenális volt. Egyik fóka kíváncsian egyre közelebb jött, a víz alatt keringett körülöttünk, alattunk, mellettünk.

Hazai pályán a fókák

Hihetetlen volt teljesen szabadon látni eme állatot, ahogy saját közegében otthonosan mozogott. Eddig maximum állatkertben vehettük szemügyre őket, itt pedig ők voltak otthon, mi csak ügyetlenül vergődtünk körülöttük.

Néhány méterre megközelítettük a sziklákhoz, szinte meg is cibálhattuk volna némely lustaság bajuszát. Érdeklődve vettek minket szemügyre, de nem zavartatták magukat.

Ásítoztak, veszekedtek a jobb helyekért, szóval élték életüket, mi pedig csak bámultunk. Közben élveztük az olykor 3 méteres hullámokat, majd egy másik kíváncsi fóka feltűnését. Ez is pörgött, forgott körülöttünk, esélyünk sem volt követni.

Aztán lassan visszaúsztunk a partra, és miután még egy kicsit vizsgálódtunk a parti sziklák között, rácsodálkozva különböző színű, méretű halakra, kiléptünk a partra.

Rögtön kibújtunk a ruha egy részéből, és rohantunk könnyíteni magunkon. A neoprén ruhán ugyanis nincs nyílás erre a célra, és az anyaga annyira zárt, hogy ha nem bírod cérnával és beleeresztesz, az csak a nyaknál tud kijönni. Ez meg ugye nem olyan jó poén.

Miután minden rendben volt, visszatértünk a kempingbe és bringára ültünk. Visszakerekeztünk arra a helyre, ahol vízbeszálltunk, és készítettünk néhány képet hájas barátainkról. Persze így nem volt olyan az élmény.

A füle botját sem mozdította

Egyik sima bőrű rokonunk füle botját sem mozgatta, pedig három méterre megközelítettük. Mindössze kinyitotta szemét és ránk nézet a tipikus na ezek meg mi a jó életet akarnak? tekintettel, és aludt tovább. Biztos nem volt éhes…

Végül a közeledő dagály lekergette a szikláról - velünk együtt. Így tovább kerekeztünk, és délután négy körül felszálltunk a Christchurchbe - azaz Krisztusegyháza - induló vonatba, ahová sikeresen meg is érkeztünk. Nagy örömünkre ismét összefutottunk Luc barátunkkal, így a helyi ördögűzés sem marad el ma este!