Azt hiszem előszónak elég ha csak megemlítem a, hogy a profik között ott volt a real street-es Santiago Azpurua, a super-trendy Aaron Feinberg, a tavalyi második helyezett Jaren "MONSTER"Grob, a svájci Beni Huber, az old school vonalat képviselő Sam Fogarty és még sok neves skater akik mind az igazi street vonalat képviselik.
Először is meg kell említenem, hogy az idei X-games-ről nem mondható el, hogy kifogástalan lett volna az időjárás, de szerencsés módon nem kellett elhalasztani egyetlen versenyszámot sem. Tehát amiről nem maradtunk le, azt legalább eső nélkül jó hangulatban, sőt néhány percnyi napsütéssel zártunk. Az egyik ilyen szám volt az In-Line park is, ahol olyan nagy nevek voltak jelen, mint Luie Zamora és Franky Morales, akik igazi streetes mivoltuk miatt még nem vettek részt ezen a versenyen. De persze voltak bőven a jól megszokott nevekből is, köztük Sven Boekhorst, aki a tavalyi formáját jóval alulmúlva "csak" a negyedik helyig jutott.
|
Kattints a nagyitáshoz
|
A profik között ott volt még a real street-es Santiago Azpurua, a super-trendy Aaron Feinberg, a tavalyi második helyezett Jaren "MONSTER"Grob, a svájci Beni Huber, az old school vonalat képviselő Sam Fogarty és még sok neves skater, köztük egy philadelphiai taggal, akiről nem sikerült kiderítenem, hogy az édesanyja milyen nevet adott neki, de egy biztos a dupla hátra szallerből nem tudott hibázni (itt kérném, hogy ha valaki tudja a srác nevét legyen olyan szíves írja meg, nagyon szépen megköszönném).
|
Kattints a nagyitáshoz
|
A pályáról és a környékéről csak annyit szeretnék közölni, hogy szinte minden 17-18 éves skater körül sürgött-forgott egy fullos szilikon béb, akikről néha nem tudtam eldönteni, hogy a mamája vagy a csaja, azt is megfigyeltem, hogy ezek közül a fiatal PRO-k közül dohányzik a legtöbb az összes X atléta közül (rossz). Az aréna tökéletesnek volt mondható, korlátok switch-re, alley-oop-ra, blind-ra, egy gyönyörű fun-box természetesen íves érkezővel, ezerféle transfer lehetőség és még sorolhatnám, de minek fájdítsam a szíveteket, sokkoljanak inkább a képek.
|
Kattints a nagyitáshoz
|
Mire vége lett a gyakorlásnak, addigra körülbelül tudtam, hogy kitől, hol várhatom a trükköket, ami legjobban Zamora sorozatán látszott, amire azért is büszke vagyok, mert ez volt az egyetlen, ami sikerült neki, mivel ez a padka annyira nem csúszott, hogy egyszerűen nem tudott elég gyorsan menni ahhoz, hogy beadja.....kivétel ezt (lásd.)
A döntő első körében Franky abszolút első volt maga mögé utasítva Boekhorst-ot, Zamorát, Feinberget, Hubert,a kb 150 centis Azpuruát, Fogartyt és Grob-ot is, aki az első körben csak a kilencedik volt 71.95 ponttal ettől elég ideges lett és félrerakta a korlátcsúszkálós real streetes trükkjeit, elővette az elszállós park stílusát és kicserélte az egész körét a bukójával együtt, amit rommá zúzott.
Mivel kilencediknek indult a többieknek hamar feladta a leckét a maga 94.75 pontos menetével, ami magában foglalt két teljesen őrült 900-at corkcrew-ban és flat spinben, na meg jó pár transzfert minimum 540-ben és egy eszetlen wallride-ot hátraszaltóból. Ezután a kérdés már csak az volt, hogy mit csinálnak majd a többiek? Aaron úgy látszik túl sokat cigizik mostanában, mert az utolsó körében háromszor állt meg pihenni...egy kör 90 másodperc. Sven a tavalyi győztes, idén elég kedvetlenül korizott, sőt szinte úgy látszott, hogy ez az egész csak nyűg számára, ez abban is megnyilvánult, ahogyan arcra esett egy 360-ból a fun boxon, szegényt úgy kellett kitámogatni a pályáról. A kis Luie viszont iszonyú lelkesedéssel hiba nélkül tolta a kőkemény technikai és style trükkökket, pl.: cess slide-ból 540 a fun box dropp asztaláról, vagy zero spin fakie fish a korláton, és ami érdekes, hogy egyszer sem ugrott a box-on, igazi street-es módjára használta a pályát.
|
Kattints a nagyitáshoz
|
Azpurua annyit rontott, hogy egyáltalán nem szólt bele az elsők csatájába, de azért persze döntősnek lenni az X-en nem piti így sem. Utolsóként jött Franky, akinek legalább 92.50 pontot kellett szereznie ahhoz, hogy a dobogónak arra a bizonyos pontjára állhasson, amit a selejtezőben már magáénak érzett. Itt kérek mindenkit, hogy egy picit képzelje magát Frank helyébe. Először is ott van az a szörnyen nagy, tomboló tömeg, akik miatt éppen folyik ki a fülén az adrenalin. A speaker, aki szintén ezt segíti elő. A többi PRO, a csajok, a mama, a szponzor. Tegyük fel, hogy Frank a legmagabiztosabb ember a világon, de a 15 000 dolláros pénzdíj, ami úgy kb. 4 millió forintnak felel meg, azért csak-csak megmozgatja, megrángatja, de legalábbis szétrobbantja az idegeit.
|
Kattints a nagyitáshoz
|
Tehát valami ilyesmi az, amikor az ember OTT áll és mennie kell. Franky második trükkje, amit minden alkalommal patentra beadott, egy 900 volt a vicces dobozon, amit ezúttal természetesen elrontott.....többet nem hibázott, de ez az egy is elég volt ahhoz, hogy csak 92.00 pontot kapjon, ami által "csak" a harmadik helyen végezzen. Így "csak" 10 000 dollár ütötte a markát szegénynek, míg a második Luie 13 000-et kapott és a 19 éves győztes, Jaren Grob pedig elvihette a 20 ezer dolcsit. Amit láttam még azért is érdekes volt, mert be kell vallanom, hogy Magyaroszágon a görkori áll a legközelebb a kinti színvonalhoz és ez boldoggá tett, mert van egy pár olyan srác itthon, aki simán befért volna a kinti mezőnybe, sőt talán a döntőbe is.
"Az első köröm után kilencedik voltam és nem mondhatnám, hogy ettől boldog lettem, tehát úgy ahogy van kicseréltem a menetemet."
Jaren Grob
"A hangulat hatalmas ezen a helyen."
Jaren Grob
"Őrületesen jó rendezvény volt, semmihez nem fogható hangulattal."
Luie Zamora
"Mindenki itt volt és a lényeg ez."
Luie Zamora