Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

A tavalyi nagy árvizek szerte az országban rengeteg kárt okoztak lakott és művelés alatt álló területeken egyaránt. Bár az árvizeknek sok oka, lehetséges előzménye van, Kismaroson - ahogy az ország más részein is -, a döntéshozók úgy gondolták, hogy a további áradások megelőzésére a patakot kell szabályozni (kotorni), nem pedig az árvízveszélyes területen való terjeszkedést. Ennek a hátterében az állhat, hogy sokan vásárolhattak telket, építhettek lakóházat a patak árterületén.

Úgy gondolták továbbá, hogy a patak menti 160 fát - jobbára égereket, részben füzeket - ki kell vágni, mert áradáskor visszaduzzasztják a vizet.

A fák kivágását kéttucatnyi kivételével sikerült megakadályozni. Ezeken túl viszont a kotráskor megsérült vagy kidőlt fák is áldozatul estek.

A településen sokak által fontosnak tartott, de természetromboló kotrás és fakivágás kárainak csökkentésére a polgármester a beavatkozásokat elsőként ellenző kismarosi Mátyásfa Környezetvédő Egyesület közbenjárásával bennünket kért fel.

Mivel a patak kotrását nem sikerült megakadályozni, a jelentős védett halfauna pusztulását úgy kívánták csökkenteni, hogy a halakat csupán rövid időre elkábító (nem megölő!) elektromos halászógéppel kifogják őket, majd a patak település feletti szakaszára, ill. egy közeli mellékágába helyezik át őket.

Az akció eredménye és résztvevői

Eredményként könyvelik el az önkormányzat és a kotrást vegző cég hozzállását is: a kotrás időpontját az akció miatt néhány nappal későbbre halasztották.

Már a mentés módszereinek kipróbálásakor, 2000. szeptember hetedikén is -kezdetleges eszközeink ellenére -, több száz halivadékot sikerült megfogniuk.

Szeptember kilencedikén, illetve 12-én már halászógéppel és nagyobb létszámmal mentették a halakat, így összesen 2.200 halat tudtak beavatkozásoktól mentes szakaszokra áttelepíteni.

A zsákmány több mint a fele három védett faj egyede, főleg néhány centiméter hosszú ivadék volt: fürge cselle, kövi csík és Petényi-márna. Utóbbi eszmei értéke: 50.000 Ft egyedenként. E fajokon túl nagy számban fordult elő a fejes domolykó és a fenékjáró küllő.

A háromnapos akcióban három társadalmi szervezet: a Pest Környéki Madarász Kör (PKMK), Mátyásfa Környezetvédelmi Egyesület, a Göncöl Alapítvány (Hálózat az élővizekért; HÉ) és a Duna-Ipoly Nemzeti Park képviselői - összesen tíz ember - vett részt.

A résztvevők már korábban is foglalkoztak a patakkal: A PKMK végzi a Dunakanyar kisvízfolyásainak halfaunisztikai felmérését; a patak vízminőség vizsgálatát kémiai és biológiai módszerekkel a Mátyásfa KE és a HÉ végzi.

Az akció jelentősége

A Nemzeti Park halas szakembere is gyakran megfordul e pataknál.

Azért, hogy a patak újra a régi képet nyújtsa, újra otthont adhasson gazdag védett és nem védett élővilágának, az akció résztvevői és lehetséges kivitelező cégek összefognak a patak revitalizációs tervének elkészítésére, majd annak megvalósítására.

Az akció és az azt megelőző lobbyzás során lehetőség szerint az összes élőlényt, a vízi gerinctelen élőlényektől a fákon át a halakig megpróbálták megmenti.

Látták azt, hogy e cél érdekében tucatnyi lelkes ember mire képes. A szervezők szeretnék, ha mások is összefognának patakjuk megmentése érdekében, hiszen Magyarországon rengeteg olyan vízfolyás van, melyen az áradások okát egyedül a feltöltődött mederben és a parti fákban látják, ahelyett, hogy a vízgyűjtő területen zajló folyamatokat is értelmeznék.

Gondoljunk csak a Tisza kapcsán a kárpátaljai erdőirtásokra és a folyó alföldi, egyre magasabban tetőző áradásaira. Az összefogás erősítésére, a patakmentés érdekében indította 1992-ben az Göncöl Alapítvány a Hálózat az élővizekért programot, melynek jelszava: "Fogadj örökbe egy patakot!".