Hírességek, akiknek meggyűlt a baja törvénykezéssel

IMG 4978
2021.06.06. 17:51
Fekete Dávid, Berki Krisztián, Damu Roland, Zalatnay Sarolta – csak néhány név azon ismert emberek közül, akik balhés ügyekkel is kerültek már címlapokra.

Sokak megdöbbentek, amikor kiderült, hogy többen azt állítják, Fekete Dávid anyagilag megkárosította őket, ami miatt a Megasztár egykori felfedezettje jelenleg előzetes letartóztatásban is van. A krimibe illő történet idén márciusban kezdődött, legalábbis a nyilvánosság számára, miután az énekes egy Facebook-bejegyzésben tudatta feleségével, hogy válni akar. 

A szerelmi dráma után sorra jelentek meg olyanok, akik azt állították, Fekete Dávid hajmeresztő összegekkel károsította meg őket. Azt mondták, hogy az énekes sok lábon állt, ami a csalást illeti: üzletelt autókkal és hamis festményekkel is, sőt az a hír járja, hogy az  édesanyja házát szintén elkótyavetyélte. Az állítólagos károsultak zöme feljelentette Fekete Dávidot, köztük a felesége is, akinek a nevére, úgy tudni, 73 millió forintos hitelt vett fel. Az egykori megasztárost azóta letartóztatták, és hamarosan eldőlhet a sorsa. Ennek fényében meglehet, hogy a zenész  bilincsben megy majd a válóperes tárgyalására. A Blikk információi szerint egyébként az énekes nagyobb biztonságban lehet most a rácsok mögött, mint szabadlábon, ugyanis állítólag drogdílerekkel is üzletelt.

De nem Fekete Dávid az egyetlen híresség idehaza, aki balhés üggyel került a címlapokra.

Császár Előd

Császár Előd
Császár Előd
Fotó: Tv2

A ’90-es évek egyik legnépszerűbb énekesének egyik pillanatról a másikra tört derékba az élete. 1998. december 17-én ütközött frontálisan egy rendőrautóval, a jármű sofőrje a helyszínen meghalt, utasa és a balesetet okozó énekes nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett. Császár Elődnek végül nem kellett börtönbe vonulnia, az öt éven át húzódó ügy azonban elvágta a karrierjét, pénzügyi problémái lettek, és lelkileg is nagyon megviselte a dolog. Az énekest halálos közúti baleset okozásával, kábítószerrel való visszaéléssel és biztosítási csalással is vádolták. Császár Előd tavaly nyilatkozott az akkor 22 éve történt tragédiáról. A Tények Plusz stábjának azt mondta, hogy egy benzinfolton csúszott meg az autóval, ami ezután irányíthatatlan lett, és tagadta, hogy kábítószert fogyasztott volna a baleset előtt.

Nem vagyok rendőrgyilkos, nem direkt csináltam

– mondta a műsorban, hozzátéve, hogy több mint 20 év elteltével is álmodik a balesetről, és biztos benne, hogy a halálos ágyán is emlékezni fog a csattanás hangjára.

Császár Elődöt halált okozó közúti baleset okozása miatt egy év hat hónap fogházbüntetésre ítélték, amit három év próbaidőre felfüggesztettek, emellett pénzbírságot kapott, és négy évre eltiltották a járművezetéstől. Mint elmondta, azóta sem vezet autót. Az ítélet után az Egyesült Államokban kezdett új életet, Shane 54 néven épített DJ-karriert. 2019-ben szerepelt a Konyhafőnök VIP aktuális évadában, illetve időnként a hazai rádiókban is. Utóbbira Jáksó László meglehetősen élesen reagált. Az énekes egyébként idén februárban újrahangszerelte a Tiltott Szerelem című slágerét is.

Zalatnay Sarolta

Talán kevesen emlékeznek rá, de a nehéz időket átélő énekesnő a börtönt is megjárta. 2004 októberében vonult be, és két éven át viselte a rabruhát. Zalatnay Saroltát 2004. szeptember 23-án ítélték el, miután a bíróság bűnösnek találta 120 millió forint kárt okozó, többrendbeli, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettében. Az énekesnő romló egészségügyi állapotára hivatkozva kérte, hogy halasszák el a bevonulás időpontját, de elutasították a keresetét. Végül jó magaviselete miatt csak két évet kellett leülnie a háromból, napjainkban pedig kemény küzdelem az élete. Májusban azt nyilatkozta a Borsnak, lánya tartja el, mert nem maradtak tartalékai. Reméli, hamarosan ismét visszatérhet a színpadra, és egyúttal anyagilag is talpra állhat. Addig is az Űrpiknik című vígjátékban láthatjuk hamarosan.

Damu Roland

A Jóban Rosszban Várnagy Elődjéről egy időben botrányhősként nyilatkoztak a lapok. A színész neve a 2000-es évek végén gyakorta felmerült nőkhöz köthető agresszív cselekmények miatt, majd 2009 tavaszán azok is megismerték, akik esetleg addig nem voltak tisztában a kilétével. A Hal a tortán című főzős műsorban ugyanis úgy felpaprikázta magát, hogy üvöltözni kezdett vendégeivel a kertben, és szétverte a bútorokat

A szóban forgó ámokfutás 9,2 millió forintjába fájt a TV2-nek, de nem ez volt a színész legdurvább ügye. 2010-ben ugyanis az exbarátnője, aki később Andy Vajna felesége lett, ám akkor még Palácsik Tímeaként ismerték, beperelte Damu Rolandot: azt állította, rendszeresen verte és meg is erőszakolta. A színész tagadta Vajna Tímea állításait, 2012-ben azonban bűnösnek találták, négy és fél év szabadságvesztésre ítélték. Ebből végül jó magaviselete miatt csak két évet és három hetet kellett leülnie, de 2015-ös szabadulása után sem tudta sínre tenni az életét.

Damu a börtönben megnősült, és egy gyermeke is született, ám nejét még a várandósság alatt elhagyta, miután pedig Maja megszületett, állami gondozásba akarta adni, mondván: a gyermek anyja alkoholista, neki pedig nincs saját lakása. Nem sokkal később már azért küzdött, hogy hozzá kerülhessen a kislánya, akit a 2019-es hírek szerint akkoriban nem igazán látogatott, és a gyerektartást sem fizette, amiért be is perelte a sógornője, akiről kiderült, hogy Maja gyámja. Damu magánéleti válságba került, öngyilkosságot kísérelt meg, majd a szerelem rángatta vissza a valóságba. A legfrissebb hírek szerint a színész jelenleg olasz élelmiszereket árul az interneten, tízezer forint feletti rendelés esetén ő maga kézbesíti a csomagot.

Stohl András

A színész-műsorvezető 2010-ben okozott balesetet. Ittasan vezetett, a vizeletéből pedig drogot is kimutattak. Másodfokon 10 hónap letöltendőt rótt ki rá a bíróság, ebből végül 5 hónapot kellett leülnie. Stohlt megviselték a történtek, de Hajdú Péter műsorában nemrég elmondta, hogy nem volt kérdés számára: tisztességgel viseli a büntetését.

A szabadulás után nem volt könnyű a visszailleszkedés, a szakmában éveken át mellőzték, de azóta sikerült visszatérnie a filmvászonra, jelenleg a TV2-n is fut egy műsora. A műsorvezetővel egyébként két évvel ezelőtt saját lánya, Stohl Luca készített interjút, ahol a színész elmondta, fiatalabb párjának hála sikerült jó útra térnie.

Kozso

Kocsor Zsolt körül 2016-ban kezdtek szaglászni a hatóságok, amikor kiderült, hogy valami nem tiszta a Zöld Teknős Teabarlangban. Kozsót a teaház egykori üzletvezetője jelentette fel, azt állítva, a hely villanyórája meg volt hekkelve, és akkor is volt áram, amikor az összes biztosítékot lenyomták. Az ügyészség ekkor nagyobb értékre elkövetett lopás és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás miatt emelt vádat ellene. A vádirat szerint a vádlott egy eddig ismeretlen személyt rábírt arra, hogy a vendéglátóhely hitelesített villanyórájának plombáját eltávolítsa, s annak a számlálóját visszatekerje, majd hamis zárópecsétet szereljen rá vissza. Az énekes a mérőóra állását nem jelentette be, az éves leolvasást nem biztosította a szolgáltatónak, és a jogellenes áramhasználattal 1,75 millió forint kárt okozott az ELMÜ-nek. Az ügyészség alkut ajánlott: 1 év 4 hónap börtönt kértek 3 év végrehajtásában próbaidőre felfüggesztve abban az esetben, ha az énekes beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Kozso a tagadást választotta, majd amikor a hatóságok ismét razziát tartottak a teaházban, állítólag ámokfutóként viselkedett tavaly.

Galambos Lajos

A mulatós zenészt már 2015-ben kihallgatták biztosítási csalás miatt, az ügye pedig a mai napig nem zárult le. Galambos Lajost 30 milliós közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolják, év elején több razziát is tartottak nála a hatóságok. Az énekes többször is elmulasztotta a tárgyalásain való részvételt, legutóbb például arra hivatkozott, hogy koronavírusos, aztán kiderült, hogy mégsem. Mostanra a zenész egyre jobban befordul, 60. születésnapját is egyedül, egy titkos helyen ünnepelte. Ekkor azt mondta, nincs szüksége új barátokra, és azért vonult el, mert nem akarja álságos emberek köszöntéseit hallgatni.

Árpa Attila

Május közepén 5 férfit gyanúsított meg a rendőrség kábítószer-kereskedelemmel. Az ügy kapcsán pedig Árpa Attila neve is felmerült

A színésznél még 2019 márciusában tartottak razziát a rendőrök. A nyomozók két éven keresztül gyűjtötték a bizonyítékokat, végül vádemelési javaslattal továbbították az adatokat az ügyészségnek. Árpa Attila továbbra is azt állítja, hogy ártatlan.

Nem voltam, nem vagyok és sosem leszek drogkereskedő. A fogyasztást sosem tagadtam, az elterelést elvégeztem

– mondta Árpa Attila, hozzátéve: nem érti, hogyan vehetett részt a nyomozásban a párja volt osztálytársa, akivel a nő éveken át rossz viszonyban volt. Ugyan az ügyiratok még feldolgozás alatt állnak, a színész ügyvédje szerint egyértelmű, hogy ügyfele nem hozható kapcsolatba drogkereskedelemmel. Ami a szóban forgó bűncselekmény beigazolódását illeti, ha a színészt bűnősnek találják, kettő, de akár nyolc évig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.

A színész azóta a Borsnak beszélt arról, hogy szerinte egy ártatlan üzenetváltás miatt figyelhettek fel rá a rendőrök. Még 2018-ban tartottak nála házkutatást, ekkor a hatóságok ismeretlen eredetű, fehér, porállagú szert foglaltak le. Árpa Attila állítása szerint ez Flector volt, és a szóban forgó levelezésben is erről a szerről folyt a diskurzus közte és egy barátja között.

Nálam csak poralakú fájdalomcsillapítót foglaltak le, Flectort. Az amerikai foci miatt a meccsek után gyakran szedem, mert nemritkán fordulnak elő kisebb sérülések. Az egyik barátom, aki külföldi állampolgár, és nincs magyarországi tb-je, néha tőlem szokott kérni. Így aztán gyakran leveleztünk arról, hogy most kellene neki egy-két tasak belőle. Én azt gondolom, hogy a rendőrök azt hihették, hogy ezek az üzenetváltások drogról szóltak, az illegális szert nevezzük kódolva gyógyszernek

– mondta a Borsnak a színész, aki ugyan viccelődött azzal, hogy a barátai azóta Pablo Flektorbárnak becézik, a valóságban bántja, hogy már most a bűnösségéről cikkeznek, pedig még nem is született ítélet.

Berki Krisztián

Berki Krisztián éveken át szerepelt „előkelő” helyen a NAV adósainak listáján. Az üzletember neve idén lekerült a felsoroltak közül, botrányba keveredett viszont egy büntetőfékezési ügy miatt. A vád szerint Berki Krisztián még 2018-ban akart megelőzni egy menetrend szerinti buszt Óbudán, végül az utasokat szállító jármű elé hajtott, majd beletaposott a fékbe. A járművek összekoccantak, szerencsére senki sem sérült meg. Berki Krisztián úgy véli, ő végig szabályosan közlekedett, a buszsofőr volt a hibás. A történtekről előkerült egy kamerafelvétel, majd később egy másik is. Ezen egy robogós büntetőfékezik, a vádak szerint ugyancsak Berki Krisztián, ám ezt az ügyet elévültnek tekinti a rendőrség. Előbbi miatt viszont az ügyészség két és fél év letöltendőt javasolt, az üzletember pedig továbbra is állítja, nem ő okozta az ütközéssel végződő balesetet, hanem a buszsofőr, akit azóta egyébként kirúgtak – ahogyan Berkit is a Life TV-től.

A buszos-büntetőfékezős baleset ügyében még zajlik a nyomozás. A korábbi tárgyalások közül az egyiket elhalasztották, a soron következő pedig elmaradt, mert Berki nem készült fel rá. Ezek bepótlására június 4-én, pénteken került sor, Berki meghallgatta a vádakat, majd azt mondta, nem tartja magát bűnösnek, így bizonyítási eljárással folytatódik az ügy. Az üzletember jogi képviselője kérvényezte továbbá, hogy adják vissza Berki A kategóriás jogosítványát. A bíróság kimondta, hogy mivel szabályszegés miatt 2020-ban 12 hónapra eltiltották a vezetéstől, nem kaphatja vissza az iratot. További érdekesség, hogy az üzletembernek új jogi képviselő után kellett néznie, ugyanis korábbi ügyvédjét, Sz. Rolandot május 20-án letartóztatták.

(Borítókép: Berki Krisztián a 2015-ös Fitbalance díjátadóján. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)