A Kistücsök konyhájában főzött Pokorny Lia

2021.08.26. 12:02
Balatoni éttermeket jár körbe Pokorny Lia a Finom Balaton epizódjaiban. A Papok Borozója és a Kővirág után a széria harmadik részében a Kistücsök helyszínét mutatja be úgy, ahogy még sosem láthattuk korábban.

Papok Borozója, Kővirág, Kistücsök – három közkedvelt, elismert balatoni étterem erős balatoni kötődéssel, a terítéken helyi termelők boraival, sajtjaival és kenyerével. Mindhárom része a Balaton legjavát összegyűjtő Best of Balaton programnak, amely az Indexszel együttműködésben mutatja be a környék ötven legjobbját. Az éttermeket a Finom Balaton című, háromrészes gasztrofilmsorozatból jobban is megismerheti Pokorny Lia segítségével.

A széria harmadik epizódjában a Balaton déli partján található Kistücsökbe látogat el a színésznő. Ám, ahogy korábban, most sem csak nézelődéssel tölti az idejét.

Finom Balaton harmadik rész

„Maga az étterem nem 29 éves, hanem az 1800-as évek végén épült, és én 29 évvel ezelőtt, 1992-ben léptem be először az étterem falai közé” – kezdte Csapody Balázs, tulajdonos, hozzátéve: bár a Kistücsök már akkor is étteremként működött, neki volt egy saját elképzelése arról, hogy milyennek kellene lennie. Először bérbe vette, majd meg is vásárolta, hogy megvalósítsa, amit megálmodott. 

A Kistücsök-életérzés a Balaton-életérzésből fakad. Én annyira imádom azt, hogy itt élhetek, a világ egyik legcsodálatosabb helyén, hogy nem is tudnék máshol élni. Meggyőződésem, hogy a Balatonnak illata, íze, és utána jön csak, hogy milyen hangulata van. Számomra ezek a balatoni hangulatok, balatoni ízek nagyon-nagyon fontosak.

Csapody Balázs azt is kiemelte, hogy nemcsak azért érzi szerencsésnek magát, mert a Balaton mellett lakhat, hanem hogy egy ilyen csodálatos országban, mint Magyarország, ahol azért még mindig megvan a négy évszak, és hogy mikor mit fogyasztunk. A magyar gasztronómiát épp ezért nagyon változatosnak tartja, és ezt a színességet szeretné visszahozni azáltal, hogy megmutatja, ebben a régióban mikor minek van szezonja, mikor tudják a legjobb ételeket a különféle alapanyagokból elkészíteni. 

Hogy miként készülnek a Kistücsökben az ételek, azt Pokorny Lia testközelből is megtapasztalta. Az előző napi gombászás után a színésznő feltette a kötényt és beállt a szakácsok közé: tésztát gyúrt, hagymát vágott, szarvasgombát szeletelt, és végül meg is kóstolta az ételt, amit Jahni László séf segítségével készített.  

Az éttermen kívül Pokorny Lia egy fazekasműhelybe, a Légli Kerámia helyszínére is ellátogatott, Légli Attila fazekasmesterrel bemutatva a szakma szépségeit. Bár a koronghoz nem ült le, a kerámiafestést végül kipróbálta, amelyben láthatóan nagy örömét lelte. És ha már gasztronómia, a borok sem maradtak kis a sorból. A Kistücsök pincéjébe is lement a színésznő, ahol Pély Rebeka sommelier segítségével ismerkedett meg az étterem készletével. 

A Finom Balaton sorozat július 29-én debütál, ötletgazdái és producerei a MOL Nagyon Balaton alapítói, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, rendezője pedig Könyves Dina.