Változás a Retro Rádió, a Best FM és a Rádió 1 élén

komboka
2021.10.04. 10:46
Buda Márton után Sivák Péter is távozott a Rádió 1, a Retro Rádió és a Best FM éléről.

Októbertől Tiszttartó Titusz irányítja a Retro Rádiót és a Best FM-et programigazgatóként, míg a Rádió 1-ért – szintén programigazgatóként – Bertók László McFly felel – olvasható a RadioFactory közleményében.

Mindkét szakember több évtizedes rádiós múlttal és tapasztalattal rendelkezik, a legsikeresebb és legnagyobb kereskedelmi, illetve közszolgálati rádióknál szerzett tudásukat állítva a Retro, a Best, illetve a Rádió 1 szolgálatába. A csapathoz zenei szerkesztőként Bazsa Péter is csatlakozik.

A korábbi programigazgató, Sivák Péter szeptember végén távozott a három rádió éléről. A közlemény arra nem tér ki, miért volt szükség a változásra, ami azért is érdekes, mert Sivák Péter korábban az Indexnek adott interjújában azt mondta, hogy az igazgatása alatt pozitív irányba változott a három rádió hallgatottsága. Sivák Pétert megelőzően Buda Márton ügyvezető augusztusban távozott a vezetőségből.

Kerestük Sivák Pétert telefonon, de nem kívánt további részleteket elárulni távozásáról.

(Borítókép: Bochkor Gábor, Sivák Péter és Sebestyén Balázs. Fotó: Szécsi István / Velvet (Bochkor Gábor) és Retro Rádió)