Viszlát, Kanye West: nevet változtatott a rapper

2021.10.19. 14:27
Hivatalosan is megvolt a névcsere.

Bár október elején még együtt vacsorázott Kanye West és neje, a napokban hivatalosan is elváltak útjaik. A rapper a válással egyúttal Los Angeles-i kúriáját is elveszítette, pontosabban eladta Kim Kardashiannak, aki a Just Jared információi szerint 23 millió amerikai dollárral vásárolta ki exférjét közös villájukból. Ebben benne foglaltatott a ház és a benne lévő összes ingóság.

West számára a napokban minden tekintetben új élet kezdődött, hiszen amellett hogy végre a bíróságon is kimondták a válást, mától hivatalosan is ennyi lett a neve:

Ye.

A rapper már évek óta hivatkozik magára ekképp, a TMZ birtokába jutott dokumentumok szerint pedig egyértelmű, hogy Kanye Omari West lemondott eddig ismert nevéről. Ye 2018-as albumát is ezen a címen adta ki, illetve korábban azt nyilatkozta:

Úgy hiszem a „ye” a leggyakrabban használt szó a Bibliában, ahol azt jelenti, hogy „te”. Szóval én vagyok te, én vagyok mi, mi vagyunk mi. Kanyéból indult ki az egész, ami azt jelenti, hogy „az egyetlen”, Ye azonban egyaránt tükrözi a bennünk lévő jót, rosszat, zavart, egyszóval mindent.

Kanye West tehát hivatalosan is a múlté, elérkezett viszont Ye ideje.

Ami Kim Kardashiant és közös gyermekeiket illeti, nem valószínű, hogy hatással lenne rájuk a rapper névváltoztatása, sőt. A celebritás a szakításuk után elmondta, hogy megtartja a West vezetéknevet, ugyanis a gyerekeit is így hívják, és szeretné, ha ez így is maradna.