A mai influenszerek annyira virtuálisak, hogy még a saját ünnepségükre sem mennek el

PAP 5944
2021.10.25. 15:52
Visszatérő eleme volt az idei TikTop-gálának, hogy a nyertesek nem voltak jelen a díj átvételekor. A vasárnap esti fesztiválon legalábbis ezt tapasztaltuk.

Tavalyi sikerén felbuzdulva idén második alkalommal ismét összegyűlt a social media hazai krémje az Akváriumban. Az év közösségimédia-eseményeként emlegetett TikTop Fest & Awards díjátadóján idén már youtuberek, Insta-sztárok és Twitch-gamerek is képviseltették magukat a tiktokkerek mellett. A rendezvényre több mint száz influenszert invitáltak, de legnagyobb számban még így is a TikTok üdvöskéi képviseltették magukat.

Bár az idei esemény szó szerint egész napos banzáj volt, különböző közönségtalálkozókkal és egyéb programokkal, mi legfőképp csak a díjátadó miatt érkeztünk a helyszínre, hogy személyesen és első kézből értesüljünk arról, ki lesz az év tiktokkere, illetve hogy megtapasztaljuk, hogyan kell elképzelni egyáltalán egy ilyen rendezvényt. Mondhatni, mindenre fel voltunk készülve, de még így is meglepődtünk például akkor, amikor két díj átadása között Szabyest egyszer csak berobbant a színpadra, majd éneklés közben CD-ket és matricákat kezdett el dobálni a közönségnek.

A rendezvényen az átlagéletkor egyértelműen a húsz év alattiak felé tendált, de ha jobban szétnéztünk, nemegy tíz év alatti gyerkőccel találkoztunk – na meg persze szülőkkel, akik alig várták, hogy csemetéik végre kiszórakozzák magukat, és amilyen gyorsan csak lehet, távozzanak a helyszínről. Mindez persze nem meglepő, hiszen TikTok-fesztiválon voltunk. A díjátadót végig Dér Heni vezette, de közben ő is előadott egy-két saját dalt, R3D ONE-os hiphoptáncosokkal az oldalán. Természetesen nem maradhatott el az Ez annyira te című szerzemény sem, amely a fiatalok körében igen nagy népszerűségnek örvend – a számot Dér Heni ezúttal Kasza Tibi nélkül énekelte.

A zsűri összesen tizenhárom kategóriában osztott ki díjakat, vegyesen jutalmazva a TikTok, az Instagram, a YouTube és a Twitch legjobbjait. A TikTok-kategóriák nyertesei a következők voltak:

Az Év TikTok-közönségkedvence

  • Amadea
  • Balogh Balázs
  • Czura Karina
  • Kerekes Péter 
  • Liszkai Márk
  • Makovics Tina
  • Pap Dorisz
  • Sirokai Diána

Az Év TikTok-shitpost-tartalomgyártója

  • Csaby1
  • Jóna Márk
  • PSGOgli7
  • Síkidegvagyok
  • Varga Irén
  • Zsiga Zsombor 

Idén már egy teljesen új kategóriában is keresték az év legfurább tartalmával előálló TikTok-személyiségét, aki a rendkívül megosztó Varga Irén lett. Mint kiderült, Irén szekere olyannyira beindult, hogy személyesen nem is ért rá átvenni a díjat.

Az Év csapata

CrewFlix

Az ő esetükben nem volt meglepő a győzelem, hiszen egyedül csak őket jelölték a kategóriában. A tagok között ott van Szabyest, Radics Zsombor, Nagy Eliza, Hidvégi Gergő, Szaniszló Péter, Fehér Adrián és Ancsikaa6 is, akik külön-külön is nagy követőtáborral rendelkeznek a platformon, de együtt is készítenek tartalmakat.

Az Év külföldi TikTok-tartalomgyártója

  • Anokhina Elizabeth
  • Itspierreboo
  • Kylie Thomas
  • Livi Athan
  • Payton Moormeier
  • Resanu
  • Khaby Lame
  • Glebasee
  • Totouchanemu

Bár ebben a kategóriában a platform legnagyobb nevei szerepeltek, köztük a több mint százmillió követővel rendelkező Khaby Lame-mel, a díjat mégis egy Kaliforniában élő magyar lány, Livi vehette át, aki a több ezer kilométeres távolság miatt videoüzenet formájába köszönte meg az elismerést.

Az Év TikTok-felfedezettje

  • IAMLEVII
  • Komjáthi Csaba
  • Kovács Ricsi
  • Marqusz
  • Meizer Bence
  • Szabics Lali
  • Szolnoki Tímea (Csimcsi)
  • Verebélyi Gábor

Az Év tiktokkere

  • Gurják Fanni
  • Gálik Bálint 
  • Krajnyák Luca
  • Lanos Ági és Norti
  • Radics Zsombor
  • Sápi Vivi
  • Sütő Karcsi
  • Vivi és Norbi

A korábban légiutas-kísérőként dolgozó, majd a pandémia miatt TikTokon szerencsét próbáló fiatal lányt, Sápi Vivit választották meg az év tiktokkerének. Vivi a díj átvételekor teljesen meglepődött, szinte el sem hitte, hogy ő a nyertes – de nem csak ő volt ezzel így, meglepetésként ugyanis lett a kategóriának egy különdíjasa is, méghozzá a több mint 250 ezer feliratkozóval rendelkező Radics Zsombor.

Az Év tiktokkere kategóriára szavaztak legtöbben

A különböző kategóriák jelöljtjeire egyébként rekordmennyiségű szavazat érkezett, megközelítőleg kétszázezren voksoltak a közösségi média legismertebb arcaira. Ebből az Év tiktokkere kategória vitte el a legtöbb szavazatot, hiszen a jelöltekre több mint hatvanezren szavaztak, többen, mint a 2019-es rendezvényen összesen.

A gálán azonban visszatérő elem volt, hogy a nyertesek nem voltak jelen a díj átvételekor.

Ezért sokszor úgy tűnt, mintha a virtuális térben már nem lenne menő megjelenni egy eseményen, ahol lehetséges nyertesként ott van az illető neve a listán. Néha kissé kínosan hatott, ahogy többször is szólítani kellett a győztest, aki igazából ott sem volt a díjátadón, vagy csak pár perccel később rohant fel a színpadra. A szervezőknek feltett szándékuk volt, hogy a tiktokkerek mellett az Instagram, a Twitch és YouTube sztárjait is díjazzák, ezzel érzékeltetve, hogy a különböző platformok között igenis van átjárás, és érdemes ledönteni a már kialakult falakat.

Így nyert díjat például a Mivanaveled-show is, amelynek alkotói hozták a műsoraikban megszokott cinikus, beszólogatós, váratlan húzásokkal teli stílust. Amikor Dér Heni megkérdezte tőlük, mikor szerepelhet ő is egy részben, egyszerűen annyit mondtak neki, hogy

ahhoz tehetség kell.

Heni szerencsére vette a poént, így a srácok tovább kellemetlenkedhettek.

Az év Twitch-streamerének járó díjat a TheVR négyese vehette volna át, akik Varga Irénhez hasonlóan szintén nem jelentek meg az eseményen – de hiába osztották ki az Év ismeretterjesztőjének (ApuApu) és az Év youtuberének (Fókuszcsoport) járó elismeréseket is, azokat sem vette át személyesen senki. Felettébb különleges „X-Faktor-különdíj” járt még az év zenei influenszerének, amelyet kivételes módon át is vettek, sőt a díjazott Nemazalány X Sofi még egy koncertet is adott a gála közepén.

A díj felvezetése közben a műsorvezető Dér Heni kicsit oda is szúrt az elismerést átadó Miller Dávidnak, hiszen elmondása szerint sokáig abban a hitben élt, hogy ezúttal végre ő ülhet be Dallos Bogi megüresedett mentori székébe, végül azonban ez nem így történt – Heni szerint valószínűleg azért, mert már kicsúszott az átlagéletkorból.

A gálát Manuel közel félórás koncertje zárta, akiért természetesen megőrült a fiatalokból álló nézősereg – mármint azok, akik még ott maradtak; a közönség fele ugyanis ekkorra már rég hazament. Mi is így tettünk.

Már javában tart az Index tehetségkutatója

Időközben elindult az Index új tehetségkutatója, a #miatiktokod című formátum YouTube-csatornánkon. A verseny házigazdája a Márkó és Barna síkideg című podcastből ismert Linczényi Márkó lesz, a négyfős zsűriben pedig a szintén síkideg Turai Barna, a TikTok koronázatlan királya, Csaby1, a magyar divattervező és modell Molnár Nini, valamint Hajós András zenész-műsorvezető foglal helyet. Ha kíváncsi, mivel rukkolnak elő a versenyzők, kövesse be az Indexet TikTokon is!

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)