Ezt már nem lehet elviccelni: eddig hatan jutottak be az X-Faktor mentorházába

2021.11.07. 06:23
Véget értek a válogatók és elkezdődött az X-Faktor tábora. Első körben a 22 év felettiek csapatát sikerült összeállítani, az ebbe a halmazba tartozó versenyzőket Gáspár Laci képvisel majd a jubileumi évadban.

Újabb hét telt el, így tovább robog az X-Faktor jubileumi évada. A nézők eddig a válogatók sokszínűségét élvezhették – ezek voltak azok az adások, ahol mindent el lehetett poénkodni, és persze könnyekig hatódni is kötelező volt – az ötödik résszel azonban már egy magasabb szintre lépett a műsor:

elérkeztünk ugyanis a táborhoz, ahonnan a továbbjutás már egyenesen a mentorházba vezet.

A tábort feldolgozó epizódok talán a műsor legdrámaibb részei, innen ugyanis már csak 24-en juthatnak tovább. A válogatókat átvészelő versenyzőket csoportokba osztották, az egyéni énekeseknek és rappereknek, négy- vagy ötfős csapatokban kellett előadniuk egy, a szerkesztők által kiválasztott dalt. Ez persze sokaknál feszültséget keltett, hiszen idegen emberekkel kellett együtt dolgozniuk, a feladat megoldására pedig csak 24 óra állt rendelkezésre.

Mint azt a műsorvezető, Miller Dávid ismertette, az énekeseknek csak szimplán a dal szövegét kellett megtanulniuk, a rappereknek saját szöveget kellett írni egy szintén előre megadott zenei alapra, a zenekaroknak pedig a saját képükre kellett átdolgozniuk a kiosztott nótát. Aki nem volt elég meggyőző Puskás Peti, Csobot Adél, ByeAlex és Gáspár Laci számára, az azonnal kiesett az X-Faktorból – a mentorok ugyanis úgy döntöttek, a verseny ezen pontján már tényleg csak azt engedik tovább, akinek valóban itt van a helye,

a válogatókból poénból továbbengedett versenyzőkkel pedig közlik, hogy nincs hangjuk. 

Az egyéni énekesek számára kiválasztott dalok egyébként a következők voltak:

  • BTS – Dynamite
  • Jermain Jackson & Pia Zadora – When the rain begins to fall
  • Azhariah & Desh – Mind1
  • Lotfi Begi x Gáspár Laci x Majka – Hurrikán

Míg a zenekaroknak az alábbi dalok egyikét kellett átdolgozniuk:

  • Lóci játszik – Nem táncolsz jobban, mint én
  • Maneskin - I wanna be your slave

A csapatok nagy részének persze nem volt elég a megadott idő, így nem egy rossz, már-már kellemetlen produkció került a mentorok elé, de szerencsére volt kivétel is.

A nézők nagy kedvencei, mint például Balázs Alex, Kovács Paulina vagy Imi Pláza mind továbbjutottak, de VV Virág és a The Match néven ismert szerelmespár tagjai elvéreztek a táborban – pedig Péter megkapta a lehetőséget, hogy egyéniben folytassa a versenyt.

A tábor első fordulójának végén az is kiderült, idén melyik mentor, melyik kategóriát fogja képviselni:

  • ByeAlex – Fiúk
  • Puskás Peti – Lányok
  • Gáspár Laci – 22 év felettiek
  • Csobot Adél – Zenekarok

Akik továbbjutottak azonban még nem lélegezhettek fel, a tábor második fordulójában ugyanis még rájuk várt a székes feladat, ahol mindegyik mentornak hat énekest és/vagy zenekart volt lehetősége továbbjuttatni a mentorházba. A szombati adásban a 22 év felettiek mérettették meg magukat, és mint kiderült, Laci a megszokottnál is komolyabban vette a feladatát. 

Bár a mentor megfogadta, hogy nem fog buszmegállót csinálni az X-Faktor színpadából, mégis kénytelen volt több – már leültetett – versenyzőt hazaküldeni a székes feladatnál. A legvégső dilemmát a luxusfeleség, Yvonne Dederick lánya, Catherine Dederick okozta, aki egy angol-magyar rappel szántotta fel a színpadot, a mentorokból azonban vegyes érzelmeket váltott ki. Laci nem volt benne biztos, hogy hozzá tudna adni a lány karrierjéhez, ByeAlex biztatására azonban végül leültette Mardollt, így összeállt a 22 éven felüliek álomcsapata: 

  • Imi Plaza
  • Mardoll
  • Fazekas Eszter
  • Kocsis Paulina
  • Mohácsi Anett, és
  • Mohamed Tesznimet lesz ott a mentorházban. 

A tábor második felvonása vasárnap, azaz ma este 19:00 órakor folytatódik a zenekarok, valamint a fiúk és a lányok kategóriájával.