ByeAlex döntése kiverte a biztosítékot, szemétládának nevezték az X-Faktorban

SZG 8948
2021.11.08. 06:10
Nehéz a mentorok élete, biztos, hogy többen megharagszanak rájuk, amikor egy-egy versenyzőt hazaküldenek az X-Faktorból. Márpedig most igen sok jelentkezőt kiszórtak, és bizony volt köztük olyan is, akinek a hozzátartozói meglehetősen indulatosan reagáltak a szituációra.

Miután véget ért az Álarcos énekes, az X-Faktor soron következő része vasárnap került adásba az RTL Klubon. Gáspár Laci csapata már szombaton összeállt, most pedig ByeAlex, Csobot Adél és Puskás Peti is kiválasztotta azokat a versenyzőket, akiket a mentorházba visznek. 

Az már a szombati adásból kiderült, hogy sokkal többen kerültek be a táborba, mint ahogy az előválogatókból készült összeállítások alapján gondolta volna az ember. Emellett az is világossá vált, hogy bár a tehetségkutatók eredetileg a rejtett tehetségek felkutatására hivatottak, az X-Faktor jubileumi adásában nem feltétlenül emiatt juttatta tovább első körben a jelentkezőket a zsűri, ami a színpadon állókkal szemben nem biztos, hogy túl elegáns. Valahol érthető persze, hogy viccfaktor is kell a show-ba, de nagy csalódás lehet ezzel szembesülni, ha az első lépcsőfok után valaki elhitte magáról, hogy az isten is énekesnek teremtette.

Úgy lenne igazságos, ha végre elmondanánk, hogy nem tud énekelni, köze nincs az egészhez. Én olyan embert, mint ő, akinek ennyire nincs hallása, még nem láttam. Ez a talentuma 

– mondta ByeAlex a szombati adásban színpadra lépő Rambo nevű versenyzőre, aki társaival a BTS Dynamite című számát adta elő. Némi sutyorgás után Puskás Peti végül mindezt így tálalta a srácnak:

Eljött az igazság pillanata… Imádlak téged, egy óriási forma vagy. Nagyon élveztük a humorát annak, amit csináltál, de őszintének kell lennem veled. Legutóbb nem a hangoddal nyűgöztél le, hanem azzal, hogy annyira rosszul énekeltél.

Vigasztalásképp – már ha ez bárkinek is lehet ezek után vigasz – a színész-énekes azzal igyekezett nyugtatgatni Rambót, hogy egyébként nagyon szórakoztató figura, amiért a családja tényleg büszke lehet rá.

Bár a versenyzők általában szó nélkül elfogadták a zsűri döntését, a vasárnapi adásban volt némi hangoskodás a nézők soraiban – akadt ugyanis olyan, aki nehezen tolerálta, amikor hazaküldték azt, akinek szurkolt. Márpedig ez elég sokakkal előfordult, hiszen az előválogatókhoz képest a zsűri szemmel láthatóan összekapta magát, és igyekezett mindenkit kiszórni, akinek a tehetségkutatón nem igazán van keresnivalója. ByeAlex pont emiatt kapott durva beszólást az egyik nézőtől. Hiába próbálta kellőképp megmagyarázni, kit miért tart benn vagy épp ejt ki a műsorból, úgy tűnik, egyeseknek így is nehéz volt elfogadni a döntését. A 16 éves Rengő Rikárdó azok közé tartozott, akik számára vasárnap este véget ért a műsor, a fiú családja viszont ezt egyáltalán nem tartotta igazságosnak, aminek hangot is adott. 

Próbáltad leénekelni a háznak a tetejét, és szerintem nem annyira sikerült. Nem történt meg az az átütő pillanat. Úgyhogy ne haragudj, de én nem tudok neked erre széket adni. Az X-Faktor neked most véget ért, köszönöm, hogy itt voltál

– mondta a produkciót értékelve ByeAlex, mire a nézők soraiból egy hölgy először hangosan odakiabált neki, majd kiviharzott a stúdióból.

ITT LÁTSZIK, HOGY TE NEM TUDSZ, NINCSEN FÜLED! NINCSEN FÜLED, EMBER! ENGEM NEM ÉRDEKEL, HOGY EZT NEM HALLJA VALAKI, ÉRTED? ROHADT SZEMÉTLÁDA!

Az odaszólás nagy valószínűséggel elérte az énekest, mert egy pillanatra eltöprengett azon, hogy a fiú hozzátartozói haragudni fognak rá, de ezzel nem igazán lehet mit kezdeni. A verseny, az verseny. Egyébként pont ByeAlex az, aki feltűnően higgadtan és kíméletesen fogalmazza meg, ha valakiben egyáltalán nem lát fantáziát. Eddig legalábbis ez a tapasztalat.

A jelenetet itt tudja visszanézni:

Mostanra tehát mind a négy mentornak összeállt a csapata. 

Fiúk kategóriája (ByeAlex):

  • Balázs Alex
  • Árvavölgyi Patrik
  • Mehringer Marcell
  • Szajkó Attila
  • Tóth Roland
  • Varga Norbert

Zenekarok kategóriája (Csobot Adél):

  • Crush
  • Kultúrkör
  • Te Harmonies
  • DD Night
  • The Palace
  • Beneath My Skin

Lányok kategóriája (Puskás Peti):

  • Ferenczi Kamilla
  • Hegyi Hanna
  • Kovács Harmat
  • Nagy Regina Martina
  • Szakács Erika
  • Tabatabai Nejad Flóra

22+-os versenyzők kategóriája (Gáspár Laci):

  • Imi Plaza
  • Mardoll
  • Fazekas Esztert
  • Kocsis Paulinát
  • Mohácsi Anettet
  • Mohamed Tesznim

(Borítókép: Szabó Gábriel / RTL Klub)