A nagy nyári hőséget nem csak mi, emberek, hanem házi kedvenceink, kutyáink is rendkívül nehezen viselik, azonban komoly fejfájást okozhat, hogy a strandolós napokon kedvenceinket nem vihetjük magunkkal a vízpartra. Nincs ez így azonban mindenhol, a Balaton déli partján, Fonyódon ugyanis egy kutyás strand is található, amelynek köszönhetően gazdi és kedvence együtt hűtheti le magát az égető hőségben. A Best of Balaton mai részében a négylábúak kedvenc balatoni fürdőhelyét mutatjuk be.

A Balaton-parti város még 2016-ban nyitotta meg a fürdőhelyet, amely népszerűségének köszönhetően azóta több fejlesztésen is átesett már.

2016-tól létezik Fonyódon a kutyás strand, ezt a területet gondolta az akkori képviselőtestület, hogy valamilyen módon hasznosítani kellene. Úgy gondoltuk, mivel kutyabarát település vagyunk, ezért hozzunk létre egy kutyás fürdetőhelyet. Ez a terület volt a legalkalmasabb erre, 2017-ben pedig már elkezdtük a fejlesztéseket is, mert úgy láttuk, nagyon népszerű a hely

– mondta Erdei Barnabás, a település alpolgármestere, aki hozzátette, azóta mosdó, egy vendéglátóhely és egy SUP-bérlő hely is a strandhoz tartozik, amelyeket mind a gazdik, mind pedig kedvenceik igénybe vehetnek. 

A négylábúak kényelmét szolgálja a különleges lépcsők kialakítása is, a hagyományos, vízbe lépést segítő fokok mellé rámpákat szereltek fel, így mind az emberek, mind kiskedvenceik komolyabb segítség nélkül juthatnak a vízbe.

A Best of Balaton idei csapatát erősítő Lábas Viki személy szerint is odavan Fonyódért. Van, hogy kutya nélkül is erre a strandra jár. 

A fonyódi kutyás strand az egyik kedvenc helyem a Balatonnál, és nagyon örülök, hogy ez is ezen a településen található, hiszen ha kutyával vagyunk, ha nélküle, mindig erre a strandra megyünk fürdeni vagy napozni. Ott mindig történik valami, mindig odajön egy másik kutya, akivel játszani lehet, vagy SUP-oznak a vízen. Mindenkinek jó érzés, hogy nem csak a Balatonnál vagyunk, hanem kutyákkal is

– vélekedett a Margaret Island énekesnője.