Az erdő szélén leltek rá Galambos Lajosra

BP-nek-2020-6
2023.02.15. 12:06
Megtalálták Galambos Lajost, akinek a mai napon kell börtönbe vonulnia. A zenészre az erdő szélén találtak rá. Nem tudni, mit csinált ott, de körülbelül 150 kilométerre van Kecskeméttől.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a mulatós zenésznek ma kellett volna megjelennie a kecskeméti börtönben, de erre egyelőre nem kerül sor. A Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetnél vártak a Bors munkatársai, hogy elkaphassák a pillanatot, amikor Galambos Lajos megérkezik a börtönhöz, ám a trombitaművész egyelőre nem jelent meg az intézetnél, bár a beköltözésre állítólag egész nap lehetősége van.

Most a Blikk „olvasóriportere” kapta lencsevégre a Vértesben a művészt. A zenészre Lovasberény közelében bukkantak rá, ami azt jelenti, hogy körülbelül 150 kilométerre volt Kecskeméttől, amikor lefotózták.

A Vértesben kirándultunk a feleségemmel, és az egyik parkolóban egy ismerős hangra lettünk figyelmesek. Egy hatalmas, fehér mikrobusz mögül hallottuk meg Galambos Lajcsi hangját, valakivel hangosan telefonált

– mondta a lapnak János. Hozzátette, nem akarta megzavarni a zenészt, de óvatosan megnézte, valóban hihet-e a fülének. „Jelentem, biztos, hogy nem volt benn, nagyon is szabad. Miután befejezte a telefonálást, beült a járműbe, és sietve elhajtott. Lefotóztam, amit talán észre is vett, de nem szólt egy szót sem” – nyilatkozott a lapnak a fotós.

Galambos Lajost 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték másodfokon decemberben. A zenész víz-, gáz- és áramlopási ügye már 2015 óta húzódik. Korábban Galambos úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy képtelen beletörődni a döntésbe, és továbbra is eltökélten harcol azért, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát, de felkészült arra az esetre, ha be kell vonulnia.

Frissítés:

Időközben az Indexnél is jelentkezett a mulatós zenész, akit – miután nem vette fel a telefonját – szöveges üzenetben próbáltunk elérni.

Nagyon szépen köszönöm az érdeklődést, de ez nem egy show-műsor, hanem az életem. Nem ígérek semmit, átgondolom holnapig

– írta Galambos Lajos.

(Borítókép: Galambos Lajos 2021. szeptember 16-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)