Hát így vagyunk mi ketten: te meg én, két ember az élet szigetén

Először mégis színésznő szeretett volna lenni. A negyvenes évek elején beiratkozott a budapesti Országos Színészegyesület iskolájába, ahol az osztályfőnök Pethes Sándor kedvence lett. Közben feltűnt címlaplányként és énekelt az 1943-as Sziámi macska c. filmben. Amikor 1946-ban megkapta a színészi oklevelet, Győrbe akarták szerződtetni, de inkább visszament Tatabányára. Sokáig nem találta a helyét: a húszéves lány csak néha-néha kapott felkérést, akkor is nyugdíjasok előtt és kórházban lépett fel. Unaloműzésből sakkozni tanult, kijutott az 1949-es budapesti bajnokságra is. Záray Márta számára 1950 volt a fordulat éve: eldöntötte, hogy otthagyja Tatabányát és azt is, hogy énekesnő lesz, nem pedig színésznő. (Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)

Vámosi János Wéberként született 1925-ben Bicskén, szegény, de feltörekvő sváb családban. Záray Márta szerint későbbi férje nehéz körülmények között nőtt fel, nem sok öröm érte. Talán ezért is lett zárkózott, és ha megbántották, nem állt bosszút, de nem felejtett. Wéberék hamarosan Budapestre költöztek, ahol az apa neves üvegcsiszoló mester lett: a családi legenda szerint Horthy István is rendelt tőle egy finoman csiszolt velencei tükröt. Ez a sváb származással együtt elég is volt ahhoz, hogy a háború után „egy lidérces napon egyenruhások vigyék el Wéber János üvegcsiszoló-mestert, és meg sem álljanak vele Kistarcsáig.” (Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)

A kis Wéber János szeretett énekelni, de nem tudott: az énekkarban arra kérték, inkább csak tátogjon. Ráadásul egy betegség miatt jobb fülére elvesztette a hallását. Gépipari technikumban tanult, majd a MÁVAG-ban dolgozott és itt aratta első sikereit az üzemi kultúrműsorokon. A negyvenes évek végén már a Rádióban énekelt. Igazán akkor futott be, amikor a hasonlóan „bársonyos hangú” Lantos Olivér 1951-ben Karády Katalinnal disszidált, így immár ő tölthette be ezt a szerepet. Bár ekkor már Vámosi néven találjuk a műsorújságokban és a plakátokon, hivatalosan csak 1954-ben lett az. „Nem szép időket éltünk akkor, és a Wéber név nem volt szerencsés, pláne nem a színpadon” – emlékezett a korszakra Záray. (Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)

Záray Márta és Vámosi János az ötvenes évek elején ismerkedett meg a legendás Emkében. 1953-ban házasodtak össze, majdnem ötven évet töltöttek együtt. A házaspár-lét, az összetartozás sokszor felbukkant a nekik írt duettek vitatkozós-felelgetős stílusában és abban is, hogy mindig egymáshoz öltöztek a színpadon és a fotókon. (Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)

Az ötvenes években Vámosinak még az „Ott messze fenn a Lenin-hegyek ormán….” c. dalt kellett énekelnie, igaz, a Rádióban és igaz, meg is hozta neki az ismertséget. Vámosi az 1954-es 2x2 néha 5 c. filmben Zenthe Ferenc énekhangja volt (Záray Márta pedig fel is tűnt benne, ahogy a „Túl szép, amit te mondsz…” c. dalt énekelte). A hatvanas években Vámosinak „Tánczene” és „Megáll az idő” címmel jelentek meg lemezei. (Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)

A hatvanas években már több mint 10 éve a pályán és több mint 10 éve együtt. A Záray-Vámosi házaspár nemcsak Magyarországon állt színpadra, de többször vendégszerepeltek külföldön is. 1956 nyarán a „magyar esztrád-művészcsoport” tagjaként 2 hónapot töltöttek Moszkvában, Leningrádban és Rigában. A Népszavában megjelent cikk szerint Rigában 28 000 ember előtt hangversenyeztek és „Záray Márta ízléses táncdal-tolmácsolása tetszett különösen a szovjet közönségnek.” A turnéról hozott tévét pedig megcsodálta az egész Mártírok úti lépcsőház (akkor még ott laktak). A hatvanas években következett Jugoszlávia, majd a tengerentúl – közben újra Moszkva. Itt mondta állítólag a mindig „ami a szívemen, az a számon”-Záray a Kreml falánál, hogy „Nem Landler Jenő hamvait kéne idetenni, hanem Bors Jenőt élve.” Bors volt ugyanis a Magyar Hanglemezkiadó Vállalat igazgatója és egyben Landler unokája. Záray pedig azért volt csalódott, mert minden népszerűségük ellenére még mindig nem készült velük közös lemez. Állítólag ennek a megf (Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)

Mindig elegáns. Csendes, megértő, türelmes. Zárkózott, de néha nagyon-nagyon jókedvű – így mesélt róla sok-sok évvel később Záray Márta.

 

S. Nagy István pedig ezeket a szavakat adta az életrajzi ihletésű „Köszönet a boldog évekért” c. nagy slágerükben Vámosi János szájába: „Ha nem volt beszélni kedvem, mert néhanap elvették,/ Te mind a kettőnk helyett beszéltél./ Ha volt néha egy kis titkom, és helyette mást mondtam,/Soha nem hitted, de mindig úgy tettél.” 

(Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)

Vámosi hallgatag volt, Záray körmondatokban beszélt (levegővétel nélkül). Vámosi rendezte a mindennapokat, Márta barkácsolt (kedvenc karácsonyi ajándéka egy black&decker-készlet volt) és kertészkedett. A villám-lánykérés („Nálad van a lakásbejelentő és a személyi?”) és villám-esküvő egy élethosszig tartó házasságot alapozott meg. (Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)

Az Orsó utcai ház teraszán. Első közös otthonuk, vagyis szobájuk Vámosi házinénijénél volt. 1955-ben költöztek a Mártírok útja 58. negyedik emeletén egy folyosóvégi kétszobás lakásba. A pasaréti telket 1957-ben vették és 1960-ban költöztek a félkész házba, amelyet aztán folyamatosan alakítgattak. Bontásból került bele az ablak, az ajtó, a radiátor – a tánczenerajongó tanácselnök asszony mindig szólt, ha volt ilyen a kerületben. Záray Márta halála után egy ideig emlékszoba működött az Orsó utcai otthonban, a 2010-es években azonban bezárt.

(Fotó: Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)