Az ember, aki ott volt

fortepan 124676
2017.09.10. 11:13
A napokban került fel a Fortepanra Urbán Tamás kétezer képe. Az évek óta tartó szoros együttműködésünknek hála az Index olvasói már jó pár anyaggal találkozhattak tematikus válogatásainkban. Elsőként Urbán Tamás hetvenes években készült képeit közöltük, ezt követte egy elképesztő történet a Csontváry-festményekről egy pesti lakásban, aztán egy riport a kevés szocialista exportcikk egyikéről, a Csepel kerékpárról. A Kádár-rendszer legendás szórakozóhelye, az Ifipark volt, Urbán Tamás képei már a lazább dresszkód idején készültek. Idén a csöves szubkultúrát mutattuk be először, aztán a kultikus Fekete Lyukat, ahol, mint kiderült, olvasóink egy része jókat bulizott. A szubkultúrás tematikát idén nyáron az Ikarus művház punkegyütteseivel és egy kicsit régebbi P-mobilos dunai koncertturnéval folytattuk. Urbán Tamásnak voltak külföldi megbízásai is, egyszer a Stern magazinnak készített riportot Makovecz Imréről. A legszenzációsabb anyaga a mentősöket mutatta be igazán közelről, ahogy csak kevesen tudják, de persze a legnépszerűbb a nosztalgia, ezért is lett a legolvasottabb anyaga az első magyarországi Forma–1-es hétvégéről beszámoló képriportja. Az én személyes kedvencem Pillangó története a szegedi Csillag börtöntől a halálig. A mostani válogatás is egy kicsit nosztalgikus, nekem például a Kispál jut eszembe róla, amikor Lovasi azt üvölti a mikrofonba: „Jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek, és nem jön újra el!”

A Fortepan a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Tamási Miklós a frissen megjelent anyagot bemutató, személyes hangvételű Fortepan-hírlevélben így ír Urbán Tamásról: 

„2010 óta évente 10-15 ezer fotót publikálunk a Fortepanon. Vannak szerzők, akik rövidebb-hosszabb ideig pörögnek a fejemben, beszélgetünk a képeikről, velem jönnek-mennek, vagy én velük. Schoch Frigyes, Kotnyek Antal, Nagy Gyula és Berkó Pál különböző okokból, de hosszú időre beköltöztek az életembe. De a legtovább Urbán Tamás képeivel éltem. Nem csak azért, mert darabszámra is óriási életműről van szó – több tízezer kockáról. És nem csak azért, mert fotói, riportjai százfelé visznek, tolnak, rántanak el és le. Inkább azért, mert ezekkel a képekkel szeretnék emlékezni a véget nem érő 70-es, 80-as évekre. Így lett volna jó látni a világot. A felszínét: a Dolly Roll zenekar fehér zokniban az őszies Duna-parton; a közepét: egy hótorlaszba szorult mentőkocsi valahol a nógrádi kisfalvak között; és a mélyét: amputált betegek fejen állnak egy tornateremben. Tamás helyettünk dokumentált és tudósított a Kádár-korszak mozgalmairól (tömegoszlatást gyakorló munkásőrök, az apparátus tagjai, koravén KISZ-aktivisták), szubkultúráiról (hand-made szerkós punkok, újhullámosok, alternatívok a Kassák Klubban) és elfelejtett szereplőiről (fiatalkorú elítéltek, szipusok, mozgássérültek a Balatonnál – életükben először). De ez felsorolva túl tárgyszerű, hiányzik belőle az érzelmes, groteszk, együttérző vagy tárgyszerű szerző. Hiányoznak belőle a Fekete Bárányok-koncert porban őrjöngő csövesei, a baleseti sebészet stopliscipős kisfiúja, a mentőállomás karácsonyesti ügyeletese, a bedeszkázott ajtós pszichiátriai osztály drogosai.

Tamás évek óta készül erre a megjelenésre. Lassan tíz éve keresi, rendszerezi, szkenneli a fotóit. Baromi jó fotónaplókban dokumentálta a kész anyagokat, a belépőkkel, igazolványokkal, strand- és buszjegyekkel, óvszercsomagolással és bírósági idézésekkel együtt. Most, hogy a 80-as évek is fent van a Fortepanon, biztosan az lesz az első reakciója: milyen kár, hogy nem maradt meg minden anyaga. Elvesztek, elkallódtak, összekeveredtek a negatívok, mennyi minden hiányzik. Mert sokkal több volt, mert egy ember életébe, az övébe legalábbis sokkal több fért. Még száz helyszín és riport, még száz koncert, baleseti-helyszínelés, lemezfelvétel és börtönmunkahely. Mert Urbán Tamásnak saját nyolcvanas évtizede volt, laza és sűrű, ha lehet ez a két dolog egyszerre.

Kedves Tamás, köszönöm, hogy megmutattad a képeidet, és válogathattam belőlük. Ottlik Gézát idézve: szerintem »Minden megvan«. De bármit találsz még, hozd csak be, és mellétesszük.

Barátsággal: Tamási Miklós

Ja igen, és: Kossuth-díjat Urbán Tamásnak!”

Így a végén újra csatlakoznék: igen, Kossuth-díjat Urbán Tamásnak!

A borítóképen Urbán Tamás látható