Falon lógó festményből indult a nyomozás

Volt egy festő, aki tájképeket és portrékat festett az 1930-as, 1940-es években. A készülő festményekhez a portrék alanyait és saját magát is szívesen fotózta egy-egy beállításban, leginkább a műtermében, ritkábban külső helyszínen – kezdetben ennyit árult el a lakásvétel során felbukkant és a Fortepanhoz került anyag. A ma már ismert nevek, helyek és évszámok egy nagy közös nyomozás eredményei, ahol művészettörténészek és levéltárosok segítségével bogoztunk ki évtizedes szálakat – és közben egy soha el nem veszett festmény is megkerült.

A Fortepan a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

A műterem falán lógó festményeket látva dr. Zwickl András művészettörténész ismerte fel, hogy szentendrei festőről van szó, és a komód feletti, a szentendrei Püspök utcát ábrázoló kép alapján azonosította Bánovszky Miklóst (1895–1995), a művésztelep egyik alapítóját. Innentől kezdve már mint nyitott könyvben lapozgattunk a festő életében, annál is inkább, mert Egy festő naplója címmel 1996 óta olvasható visszaemlékezése.

Bánovszky Miklós 1895-ben született Besztercebányán, érettségi után nyugat-európai körútra indult. Először Münchenben tanult festészetet, majd 1915-től a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Közben kitört az első világháború, és az önkéntesként berukkoló Bánovszky az orosz harctérre került, ahonnan betegen tért haza. A főiskolát csak 1918-ban tudta folytatni. Új mestere, Réti István révén került a nagybányai művésztelepre, a területelcsatolás előtti utolsó pillanatban.

Életében azonban egy másik, általa is alapított művésztelep lett a legmeghatározóbb: hét évfolyamtársával 1926-tól nyaranta Szentendrén, az akkor nyolcezer lakosú unalmas kisvárosban alkotott. Elsősorban tájképeket, jellegzetes városképeket festett a nagybányai festészet szellemében, ezek a képek felbukkannak a fotókon is. Ugyanakkor főleg portréfestésből élt, és nem csak magyar megrendelői voltak: akár Szlovákiában lappangó Bánovszkyk is létezhetnek. A könyvében írja, hogy háború utáni családlátogatásait szlovák portrémegrendelések teljesítésével kötötte össze az immár országhatáron kívül eső Besztercebányán. A harmincas-negyvenes években számos közéleti nagyság portréjának elkészítésére kapott megbízást. Borsod vármegye Horthy Miklós egész alakos, nagyméretű portréját festette meg vele, miniszterek, államtitkárok, főrendiházi tagok, gyárosok, tekintélyes iparosok és családtagjai fordultak meg Bánovszky műtermében.

Pályáját 1942-ben ismét egy világháború akasztotta meg, kilenc hónapig Kijevben teljesített katonai szolgálatot. Visszaemlékezése szerint mély politikai éleslátással itt több Lenin- és Sztálin-arcképet vásárolt, mert már biztos volt benne: az elvesztett háború után Magyarország szovjet befolyás alá kerül, és neki új közéleti nagyságok portréit kell majd festegetnie. És igaza is lett.

A háború után részt vett a szentendrei művésztelep újjászervezésében és kiállításain. Százéves volt Szentendre díszpolgára, amikor meghalt. „Kevés olyan kitérő nélküli életművet ismerünk, mint az övé, olyat, amelyben a húszas évektől a kilencvenesekig semmi változás nem történt”– írták róla.

De kik lehetnek a portréfestéshez használt werkfotókon? A megfejtésben két művészettörténész segített. Bodonyi Emőkétől hallottunk a miskolci vonalról, amelyet magyarázhat, hogy Bánovszky Réti István tanítványaként egy időben részt vett a Képzőművészeti Főiskola 1921-től Miskolcon működő nyári művésztelepének munkájában, sőt a művésztelep 25 éves jubileumi tárlatán is kiállított. Talán így juthatott vármegyei és városi előkelőségek megrendeléseihez, akik közül többet is sikerült azonosítani Bognár Tamás levéltáros és Pirint Andrea művészettörténész segítségével.

A valószínűleg 1941 körül készült fotók többsége Bánovszky pesti műtermében, a Dráva utca 12. harmadik emeletén készült. A festő 1927-től élt itt egészen haláláig, míg a nyarakat Szentendrén töltötte.

Köszönet Steiner Juditnak (MNG Könyvtár) és dr. Zwickl Andrásnak (MNG Festészeti Osztály), Bodonyi Emőkének (Ferenczy Múzeumi Centrum), Bodnár Tamásnak (BAZ Megyei Levéltár) és Pirint Andreának (Herman Ottó Múzeum).