Régen is teregettek, táncoltak, sorbanálltak

2018.05.13. 13:07 Módosítva: 2018.05.13. 13:07
"Az ő arcát mindig valami nagy-nagy elégedettség öntötte el, mintha kamerája előtt nem is az ötvenes-hatvanas évek eseményei, hanem az éden szivárványos boldogsága úszott volna el. Isteni dolog filmet forgatni – ez volt az arcára írva" - így emlékezett a Filmvilágban 1992-es halálakor Szabó Árpádra egykori világosítója és segédoperatőre, Ragályi Elemér. Szabó az a fajta operatőr volt, aki nagyjátékfilmekben nem dolgozott, de az ötvenes évektől kezdve szinte élete végéig volt munkája: riportokat, híradófelvételeket, kisfilmeket, rövid dokumentumfilmeket fényképezett, és pár alkalommal rendezett is.

Érdemes végigfutni a filmográfiáját az IMDB-n, és elgondolkodni azon, hogy Szabó filmjei vajon milyenek lehettek: Libabirodalom, Beszélgetés egy várossal, Tengerészek, Fölfelé megy borban a gyöngy..., vagy a téeszesítésről dialógus nélkül beszélő Holládi ballada, vagy a miskolci filmfesztivál díját érő Harang születik. Sajnos nem tudjuk, ezek a filmek nagy valószínűséggel valahol porosodnak, már ha egyáltalán valamilyen formában léteznek még.  

Amik viszont léteznek, azok a színes fényképek, amiket Szabó készített a hatvanas évek Budapestjéről. Ordas nagy közhely, hogy így még sosem láthatta színesben a várost, de azért erre a képsorozatra érvényes: Szabó képei nem tökéletesek, nem beállítottak (jó, a kéményseprősnél kicsit rezeg a léc), hanem spontánok, tökéletlenek, és tényleg egyszerű pillanatok egy nagyváros életéből, sétáló átlagemberekkel, boltosokkal, kávézókban sorbanállókkal, és teregetőkkel.