Keresés

Részletes keresés

őszszakál Creative Commons License 11 órája 0 2 20011

 

Jack Goody a következőkben foglalta össze (1968, 1–2):

 

 „Az írás fontossága abban áll, hogy új kommunikációs médiumot teremt az emberek között. Alapvető szolgáltatása, hogy tárgyiasítja a beszédet, olyan látható jelek sorozatát köti a nyelvhez, mellyel állandó kölcsönhatásban van”

 

Mivel a beszéd, mint kommunikációs „eszköz”, idővel elveszíti az eredeti jelenéstartalmát, már Mózes megtiltotta az írás megváltoztatását. Ezért betűről betűre azonosnak kell lennie egy másolatnak.

 

Mivel ezt a tilalmat sokan megszegték akarva, akaratlan, nagyon sok eredeti információ elveszett miatta. A történészek nehéz helyzetbe kerülnek azzal, ha mai ismereteink alapján kell a logikátlan, ellentmondásokat tartalmazó írásokat értelmezni. Ilyenkor a kor legjobbjai veszik a bátorságot a tudásukra alapozva, hogy „kijavítsák” a vélt hibákat. A tudomány és technika fejlődése segített például a kormeghatározásban, de ezzel csak további bonyodalom lépett elő. A különböző időszámítási rendszereket már nem is említve.

Tegyük fel, hogy ha volt egy technológiailag nagyon fejlett civilizáció a mítoszok és az ismert írásbeliség kora előtt, akkor annak a tárgyi bizonyítékait lemorzsolta az erózió, vagy a tengerek és a föld mélyén lapulnak. Nem szeretném lebeszélni az űr és egyéb kutatókat a Marsra településről, de itt a Földön is rengeteg kutatni való lenne, hogy tisztába tegyük történelmünket, az eredtünk mivoltát.

 

Schenouda Creative Commons License 12 órája 0 1 20010

Nem 14 év után, hanem van amiről már másnap azt gondolom, hogy mégiscsak rosszul gondoltam, túllőttem a célon, valamit rosszul értelmeztem...

 

De amit pirossal szedtél tőlem, azt ma is úgy gondolom, ahogy akkor írtam.

Gíza az ősidőkben, tehát Kheopsz előtt, a korai dinasztiák idején és már a predinasztikus alsó-egyiptomi fejedelmek idején is, olyan hely volt, amit Roszetauval azonosítottak, vagy nevezhetjük Duatnak is. Már nekropolisz volt itt a 4. dinasztia előtt is. Amikor azt olvasod a Halottak Könyvében, hogy a Duat egyik helységének 440 könyök minden oldala, úgy nem gondolhatjuk-e azt, hogy a Nagy Piramis ezt a helységet akarná lefedni, hisz mindegyik oldala a piramisnak 440 könyök hosszú!?!

 

Azt a ókori feljegyzésekből tudjuk, hogy a rómaiak lezárták a Nagy Piramist, s főleg azért, mert mágusok, jósok, alkimisták zarándokoltak az építményhez (és a Szfinxhez is), afféle pogány zarándokhellyé vált. Kopt legendák mesélnek azokról az időkről, mikor még szabad volt a bejárás a föld alatti sírkamrához, és az abból levezető kúthoz (a kései dinasztikus időkben még temetkeztek is ezen részekbe). Erről már többször írtam az évek alatt:

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=99298713&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=99483753&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=99510012&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=122326448&t=9000303

Előzmény: Annaem (20009)
Annaem Creative Commons License 13 órája 0 0 20009

Elnézést, mindig azt hiszem, hogy ennyi idő után már félszavakból is megértjük egymást.

Csak annyi történt, hogy egy akkori topiktárs is hasonló elméletet fejtegetett, ez meglepett, és elkedvetlenített.

 

A környéken talált 4-6-7 ezer éves leletek nem véletlenül kerültek elő.

A "vészkijárat" határozta volna meg a Nagy Piramis helyzetét? Érdekes gondolat. Mindenesetre a források és legendák szerinti föld alatti kamrák és járatok léte bizonyára befolyásolták. Hacsak nem a piramis építése/befejezése közötti időben készültek el. Nézzünk variációkat.

 

1., Voltak föld alatti kamrák, a készítők és funkciók ismeretlenek. Piramisokat emelnek az ősi titkok fölé.

2., Piramisokat építenek síremléknek, majd - ami fent az van lent - módon jártak el.

/Fejlett csillagászati és matematikai ismeretek, tájolás, noha más nem értett hozzá, vagy ellenőrizte volna. Vallási képzelgések./

 

Tehát mindenképpen meg kellene végre vizsgálni a föld alatti sírkamra aknáját, abból anyagmintákat venni, még az is lehet, hogy simán látszik az eltérés különböző fényviszonyok mellett az akna fala és a beleöntött műkő között. Egyszerűen Petrie 1883-as vizsgálata óta (127 év telt el!), senki nem vette a fáradságot, hogy alaposabb vizsgálatnak vesse alá. Egyszerűen hittek Petrienek, hogy az alja természetes szikla. Csak ő még abban az időben nem rendelkezett a mai technikai tudással...
Ha ez se vezet eredményre, akkor leteszek a teóriáról és minden álomról, ami a Nagy Piramishoz kapcsolódik, de addig inkább hiszek Pliniusnak és Sztrabónnak...  Írtad 14 évvel ezelőtt. Még mindig így gondolod?

Előzmény: Schenouda (20008)
Schenouda Creative Commons License 20 órája 0 0 20008

"Visszaolvastam 2018-ból pár hónapot. Csalódás volt azzal szembesülni, hogy "nehéz eset" már akkor kijött a felújításos elméletemmel..."

 

Ennyiből fogalmam sincs, mi volt a nehéz eset 6 évvel ezelőtt.

Előzmény: Annaem (19992)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 22 órája 0 0 20007

Egyforma lények közt nincsenek különbségek. Egyforma lények nem léteznek. Ki ebben, ki abban képes könnyebben, jobban, gyorsabban teljesíteni.

Előzmény: w.ullrichfun (19998)
Mocsári Trol Creative Commons License 1 napja -1 1 20006

A bolsevizmusra történelmi szükségszerűségként tekintek, mert az Orosz Birodalom fejlődése során hiányzott az olyan fejlett polgárság, amely a nyugati európai országokban kialakult. Az orosz történelem során a feudális rendszer lassabban alakult át modern ipari társadalommá, és a polgári osztály kevésbé volt jelen. Ez részben a cáruralom erős centralizációjának, a paraszti társadalom túlsúlyának és az ipari forradalom későbbi megindulásának volt köszönhető. A bolsevikok egy olyan ideológiát, politikát dolgoztak ki, amelynek célja az volt, hogy teret adjanak a munkásosztálynak és a parasztságnak, és megteremtsék az egyenlőséget az orosz társadalomban. Egyfajta alternatívát kínált az orosz társadalom modernizációjának és politikai átalakulásának útján. A bolsevik ideológia akkor kezdett el világszerte elterjedni, amikor megpróbálták terjeszteni a forradalmat más országokban is, különösen a szocialista forradalmak támogatásával. 

Az ókori egyiptomi civilizációban a társadalom hiarerchikus volt, melyben az uralkodó fáraói-papi-hivatalnoki réteg az isteni jog alapján gyakorolta a hatalmat. Ebben a társadalomban az egyéni jogoknál és az egyenlőségnél sokkal fontosabb volt a vallási törvények betartása és a társadalmi stabilitás. De pl. a rászorulókról viszonylag jól gondoskodott az ókori egyiptomi társadalom. A mezőgazdaságból befolyt adók egy részét pl. jótékonysági célokra fordították. 

Előzmény: w.ullrichfun (19998)
őszszakál Creative Commons License 1 napja 0 0 20005

Az iszlám is használja a piramis jelképet, csak egy kicsit megnyújtották.

Előzmény: w.ullrichfun (20003)
őszszakál Creative Commons License 1 napja 0 0 20004

„ Az egészt civilizáció a piramis építésekkel lett aláaknázva? Khm. Vagy éppen erre figyelmeztetnének?”

 

Véleményem szerint, a piramis szimbólumnak két jelentéstartalma is van. Az elsővel a természet hierarchikus voltát fejezi ki. Azt, hogy minden élőlény csoport felett áll egy csúcsvezető, az Alfa. A másik pedig spirituálisan, a Föld és az ÉG közötti kapcsolatteremtést fejez ki.

Előzmény: w.ullrichfun (20003)
w.ullrichfun Creative Commons License 1 napja 0 0 20003

"mint mondják a bölcsek, a halál csak egy ajtó, amin túl egy más világ vár ránk.;-)"

 

 Az életünk egyetlen valódi értelme a lelkünk halhatatlanságába vetett olyan, mélységesen erős meggyőződésre épített hit, amit ha tudatossá fejlesztünk, készek lehetünk a megvilágosodásra - talán akkor már éltünkben is bekukkanthatunk az ajtó mögé, vagy örömmel nyitjuk ki, tudva, hogy ott egy másik világ vár, ami sem rosszabb, sem jobb a mostaninál, csupán más ? :)

 A letöltött-szerzett infókból nekünk kell összerakni a puzzle képeit, vagy forgatni a tetrist, nem rossz segítséget találni a jobb eredményhez, de az új, bonyolultabb pályák-képek következ(het)nek utána, amihez viszont nem biztos, hogy van/lesz segítség - az egyéni és kollektív fejlődésnek nem lehetne nagyon messze távolodnia, ez most nincs így, és a piramis forma emberi-értelmi rendszerek kifejezetten hátrányos, nehéz helyzetet hoznak.

 Az egészt civilizáció a piramis építésekkel lett aláaknázva? Khm. Vagy éppen erre figyelmeztetnének?

 

Előzmény: őszszakál (19999)
őszszakál Creative Commons License 1 napja 0 0 20002

„A konfliktus kezelések újra vizsgálása, új módszerei már kezdenek humánusabb, emberibb, értelmesebb irányba tolódni, ezzel már lehet tán lavírozni egy öldöklés nélküli, értelmesebb-békésebb, "élni és élni hagyni" szemlélet kialakulásához.”

 

Ehhez is csak annyit mondhatok, a remény hal meg utoljára. ;-) 

Előzmény: w.ullrichfun (20000)
őszszakál Creative Commons License 1 napja 0 1 20001

„Nemsokára jön az USB 12.456 verziójú bármilyen élőlénybe csatlakozás és adat ki-ber áramlás, kapcsolattartás AI segítséggel, vagy akár wi-fi jelekkel közvetített gyorsabb, hatékonyabb, kevesebb hibával lefuttatott kommunikáció. Amelyhez a minimalizált méretű pendrive-ok, chipek, a nano tech fejlődése egyenes utat mutat, miért nem fognak rólunk semmit sem találni egy öt-tízezer év múlva KEZDŐDŐ(!) civilizáció kutatói ;) „

 

A sci-fi írok már létrehozták a Borg-ot, azt a civilizációt, amely úgy kolonizál, hogy az „ellenállás hasztalan”. Ha erre az útra léptünk, akkor jó lenne még időben visszafordulni. A házi kedvencekben lévő csipek, a hazatérést szolgálják a gazdinak. Ha viszont minket is „szökés-gátlóval” lát el a hatalom, vagy az MI, akkor nincs menekvés. Akkor valóban nem fognak találni semmit mirólunk emberekről, a jövőbeni kutatók. :-(

 

Előzmény: w.ullrichfun (19997)
w.ullrichfun Creative Commons License 1 napja 0 1 20000

"Elég macerás ez a megvilágosodás.;-)"

 

Ha így állunk hozzá, akkor igen :)

De ha úgy, hogy az utazást, a közben érkező élményeket is pozitívan értékeljük, élvezzük, akkor tán mégsem.

Energiákat kapunk, és energiákat adhatunk, az csakis tőlünk függ, mikor-mire-mennyi energiát használunk, szánunk.

Nem biztos, hogy az aszkéta életmód vezethet csak el hozzá, ez a görögök "okossága", de igen gyér eredményeket hozó kivitelezése - a keleti filozófiák szerint a megváltandó nem idegenedhet el a korszakától, hiszen éppen azért van abban a korban, amikor megváltandó. Barlangi remeteélet kilőve :) 

A konfliktus kezelések újra vizsgálása, új módszerei már kezdenek humánusabb, emberibb, értelmesebb irányba tolódni, ezzel már lehet tán lavírozni egy öldöklés nélküli, értelmesebb-békésebb, "élni és élni hagyni" szemlélet kialakulásához. 

(Itt jegyezném meg, az agyon szidott, "lusta-hülye" - harcolni, küzdeni nem akaró "maifiatalok" generációi látják, tudják mennyire nem volt értelmes, érdemes az előző évszázadok erőltetett igyekezete ... másként gondolkodnak, amire azt mondják Nekik ez így világos - talán velük kezdődik, mi csupán átadó generációként hagyjuk is, mennyit és mit töltenek le maguknak ... )

 

Előzmény: őszszakál (19980)
őszszakál Creative Commons License 1 napja 0 2 19999

„Kell lennie ebben is egy lehetőségnek, hiszen ha MINDEN egy, akkor az körbejárható, de oda-vissza, vagy átlósan, vagy akár kanyarokkal - a spirál önmagába fordul, vagy akár önmaga mellé, fölé, alá, ha van kapcsolat, az közös kontakt.”

A kvantummechanika szerint, létezik összefonódás a részecskék között. Amennyiben ez az összefonódás megvan térben és időben eltávolodva egymástól  az „információdarabkák” között is, akkor lehetséges, hogy egy adott személy összerakhatja őket a kapcsolata által. A kapcsolatteremtésről meg a meditáció, az intuíció gondoskodik. (nincs új a Nap alatt?)

„Talán hiú remény, de vannak még azért gondolkodó, jó irányt kereső-szorgalmazó emberkék, és lám, a piramisoktól a kvantum mechanikáig látszanak kapaszkodók, lehetőségek - a kettő kapcsolata nem tudom miért egyértelmű számomra, de azt határozottan ÉRZEM, hogy ez így van. Akár múltbeli, akár jövőbeni, akár folyamatos.”

 

Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Így aztán nincs végzet csak annak, akiért el jő a halál. De mint mondják a bölcsek, a halál csak egy ajtó, amin túl egy más világ vár ránk.;-)

Előzmény: w.ullrichfun (19995)
w.ullrichfun Creative Commons License 1 napja 0 0 19998

Politika és történelem, történelmi fejlődés törvényszerűen kapcsolódnak, nem elválaszthatók. A bolsevizmus CSAK egy rendszer, ami rosszul, nem működőképesként bukkant fel (az összes többi eddig ismert is ugyan olyan selejt) a történelmünkben.

 Viszont azt már 50 éve is leírták, megállapították ún. "nagy elmék" pl. Asimov is, hogy az eredendő, tökéletes kommunizmusnál jobb (igazságosabb, értelmesebb, fejlődőképesebb)rendszert még nem igazán talált ki az ember. Ahol nincsenek különbségek, alá-fölé rendeltségek, mint pl az ősközösségben, ami őstörténetileg nagyon régen,  i.e. több tízezer évvel létezett, valós rendszerként működött (Aranykor-Atlantisz, vajon a kettő együtt, vagy egymás után, és utóbbi pusztulását az első megszűnése, a rendszer változása okozhatta?) de úgy veszett a feledés homályába, ahogy a technológiája és szellemisége is.

 A múlt században és most is itt-ott erőltetett gazdasági-anyagi alapú szocializmus/kommunizmus csupán más irányú vakvágánya a vadkapitalizmusnak és a globalista profit hajszolásnak. A monopol kapitalizmusból vezetett a globalizációba, lépcsőként. 

 Az óegyiptomi szellemiség, fura kettőssége a fáraó és a szellemi elit kiemelésével, de közben a próbálkozás a "mindenkinek legyen jó" - a hitük az egyetemesen mindenkinek lehet jó szellemiségével, elvével egyfajta paradoxon, mert itt is visszakacsint valamelyest a régebbi múltra emlékezés, ugyan akkor a társadalmi rétegződés piramis formában közel sem biztos, hogy azt sugallja. A kettőt különböző hatást eredményez. (?) 

 

Előzmény: Mocsári Trol (19975)
w.ullrichfun Creative Commons License 1 napja 0 0 19997

"A civilizációk kialakulása, meg a beszéddel és az írással kezdődött."

 

Pontosan, ezek a kezdetek (most is itt tartunk, bár már feldereng másfajta, fejlettebb kommunikáció és adatrögzítés lehetősége, utóbbit el is értük valahol a digitalizált informatika világában, és még erősen fejlődik a vonal) azután jönnek a fejlettebb formák. Nemsokára jön az USB 12.456 verziójú bármilyen élőlénybe csatlakozás és adat ki-ber áramlás, kapcsolattartás AI segítséggel, vagy akár wi-fi jelekkel közvetített gyorsabb, hatékonyabb, kevesebb hibával lefuttatott kommunikáció. Amelyhez a minimalizált méretű pendrive-ok, chipek, a nano tech fejlődése egyenes utat mutat, miért nem fognak rólunk semmit sem találni egy öt-tízezer év múlva KEZDŐDŐ(!) civilizáció kutatói ;) 

Előzmény: őszszakál (19971)
w.ullrichfun Creative Commons License 1 napja 0 1 19996

"a nanotech csaj bicskanyitogató, mint főállású tudós, mélabú és alkoholista."

 

 Ettől pont nagyon emberi, ez nekem teljesen bejön, és lesz úm. "real" a sztori. Írtam is a kínaiak saját sorozatát, de nem tudom hol elérhető felirattal, az angol tudásom nem elég(sőt) a jutobon levő megértéséhez. Pedig jó összehasonlításnak tűnik ...

 A "rovarirtás" nem megoldás, az utolsó epizódból jól kiderül - nincs olyan tech fejlettségük, h "lepucolják" az összes embert a bolygóról (különben megtették volna, ugye?) - de lehetséges, hogy nem is akarják ... uralkodni rajtunk, terelni minket mint a birkákat, HASZNÁLNI saját céljaikra -> nem ismerős szituáció, ami igencsak hajaz a mostani társadalomra, és az előző kétezer év "dicső" történelmére? Miért pusztítsuk el, ami HASZNOS lehet nekünk - avagy miért, mitől, hogyan vagyunk most is HASZNOS tagjai a civilizációnak ??? :)

 Vagy éppen túllépve hódításokon, háborúkon, magukkal együtt minket is menthetőnek ítélnek, gondolnak? 

 

 "attól tartva, hogy egy fejlettebb ragadozót vonzanak, amely gyorsan elpusztítaná őket." 

 "a más civilizációktól érkező jelek hiánya nem rejtély, hanem túlélési stratégia."

 

 Ez csupán a mostani társadalmunk korlátolt, korlátozott szemlélete, ami saját primitívségére vezethető vissza. Eleve rossz, szemellenzős, egyoldalú dolog magunkból kiindulni, és azt hinni, gondolni, terjeszteni, képzelni, hogy mások is ilyenek. Jóval nyitottabb, pozitívabb, kevésbé ártó, gonosz, rossz, vagy negatív irányú gondolatok, elméletek, viselkedések születnek egy olyan bolygón, ahol az egész planétán egységes az értelem, nincsenek területi, gazdasági, egyéb érdek különbségek, és ... mondjuk háborúk és egymás elleni szellemiség, cselekmények több ezer éve EGYÁLTALÁN NINCSENEK ???? - ott már egy másfajta értelem uralkodik, más szemlélet, talán ott már az agyi képességek 50% feletti használatával - ezt mi a magunk 30 alatti képességeivel nehezen értjük, de közel sem elképzelhetetlen.

 A Lopott idő másfajta visszaszámlálás, de a menekülés amiatt A-ból B-be hajaz az eseményekre ...

 

Előzmény: Annaem (19959)
w.ullrichfun Creative Commons License 1 napja 0 0 19995

"Arról még nem szól a fáma, hogy a jövőbe is lenne Déja-vu.;-)"

 

Ez így relatív, főleg ha spirál formájában képzeljük el az időt - ha lehetséges a "vissza" bármilyen formában, akkor lehetséges az "oda" is, aligha egyirányú az átjáró. Imhotep, Da Vinci, Tesla, Verne Gyula, Asimov, és a múlt század végén még többen, vajon hogyan jutottak látomásaik, képeik, képleteik, felismeréseik sokaságához? Kell lennie ebben is egy lehetőségnek, hiszen ha MINDEN egy, akkor az körbejárható, de oda-vissza, vagy átlósan, vagy akár kanyarokkal - a spirál önmagába fordul, vagy akár önmaga mellé, fölé, alá, ha van kapcsolat, az közös kontakt. 

 Ebben reménykedem, hogy bár nagyon kisiklott a civilizációnk, nagyon félrement, de tán mégsem vakvágány annyira, hogy a zsákutca végéről nem teljes megsemmisülés, nem total delete, hanem esetleg visszafordulás, irányváltás lehetséges. Talán hiú remény, de vannak még azért gondolkodó, jó irányt kereső-szorgalmazó emberkék, és lám, a piramisoktól a kvantum mechanikáig látszanak kapaszkodók, lehetőségek - a kettő kapcsolata nem tudom miért egyértelmű számomra, de azt határozottan ÉRZEM, hogy ez így van. Akár múltbeli, akár jövőbeni, akár folyamatos.

 

Előzmény: őszszakál (19955)
őszszakál Creative Commons License 1 napja 0 0 19994

„Pedig a piramis(ok) alatt sem ártott volna egy átvilágítás, ha a  müontomográfia boldogul a mélységekkel is.”

 

A szeizmográfok is kimutatják a földben lévő sűrűségkülönbségeket. Mesterséges rengést keltve, talán még az üregek is kimutathatók lennének a platón. Kérdés, hogy mit szól hozzá a műemlékvédelem? 

Előzmény: Annaem (19992)
Annaem Creative Commons License 1 napja 0 0 19993

            

            

            

Annaem Creative Commons License 2 napja 0 0 19992

Visszaolvastam 2018-ból pár hónapot. Csalódás volt azzal szembesülni, hogy "nehéz eset" már akkor kijött a felújításos elméletemmel...  Így ezt kénytelen vagyok elengedni...

A nátrontároló teóriára sem emlékeztem, mondjuk ez érthető. 

 

Gondolom a japánok nem kaptak engedélyt az egész Mokattam átvizsgálására. Pedig a piramis(ok) alatt sem ártott volna egy átvilágítás, ha a  müontomográfia boldogul a mélységekkel is. 

Előzmény: Schenouda (19982)
Annaem Creative Commons License 2 napja 0 0 19991

Tipikus marslakói elmélkedések. (Jó értelemben:)

Előzmény: őszszakál (19989)
Annaem Creative Commons License 2 napja 0 0 19990

            

            

őszszakál Creative Commons License 2 napja 0 1 19989

Néha kísérletet teszek magam is a meditálásra, és ilyen gondolatok jönnek ki belőle. ;-)

https://agondolatteremtoereje.blog.hu/2024/04/13/a_tudat_is_egy_energiaforma

Előzmény: Annaem (19988)
Annaem Creative Commons License 3 napja 0 1 19988

A tibeti lámák mellett az indiai guruk is ismerték a macerákkal átszőtt ösvényt. Egy kis gyakorlás és átenged magán az út.

Paul Brunton egyik könyvéből a megvilágosodás receptje:

 

Elmélkedj fáradhatatlanul ... Próbáld megtalálni, hol kezdődik az én gondolata. Egy napon majd a gondolat kereke lelassul, és titokzatos módon bekövetkezik az eszmélés.

 

"A Léthé vizével telt platóni kelyhet ürítettem, s a tegnap keserű emlékei a holnap aggasztó gondjaival egyetemben végleg szertefoszlottak. Isteni szabadságra és szinte leírhatatlan boldogságra tettem szert. Karjaim mélységes együttérzéssel ölelik át az egész teremtett világot, mert az elképzelhető legmélyebb felismeréssel ismerem föl az igazságot, hogy mindent megérteni nemcsak annyi, mint mindent megbocsátani, hanem annyi, mint mindent szeretni."

 

"Kívül vagyok, a világtudat szegélyén túl. A bolygó, amelynek addig a lakója voltam, eltűnik. Ragyogó fény tengerének közepén lebegek. Ez a fénytenger - érzem inkább, semmint gondolnám - ősanyag, amelyből a világok létrejöttek, az anyag első állapota. Kimondhatatlan, végtelen térbe terjed szét, és hihetetlenül eleven élet tölti el."

Előzmény: őszszakál (19980)
őszszakál Creative Commons License 3 napja 0 0 19987

Azt nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy a mi világunk, mert még nem tűztünk ki ott egy zászlót.;-)

 

Azonban a transzformáció, egy nagyon lényeges eleme a világunknak, az univerzumnak. Ha az őselem (éter) ilyen nagy változatosságra képes formálódni, akkor a visszájára is, vagyis újra őselemmé. Az lehet a fekete lyukak belsejében, és az érzékelhető világunkon kívül,vagy azon túl.

Előzmény: Mocsári Trol (19986)
Mocsári Trol Creative Commons License 4 napja 0 0 19986

"A világegyetem EGY, térben és időben végtelen."

 

A fekete lyukak eseményhorizontján belül és a megfigyelhető Univerzum határán túl a mi világegyetemünk van?

Előzmény: őszszakál (19981)
Mocsári Trol Creative Commons License 4 napja 0 0 19985

A történelem egyik legnagyobb feltárása lenne Imhotep sírjának megtalálása.

 

Hatalmas hálózat a szakkarai lépcsős piramis alatt Egyiptomban:

 

https://www.youtube.com/watch?v=qC10KfwtxSM

 

A másik, hogy mennyi mindent rejthet még a gízai plató homokja és mennyi minden vár feltárásra a piramisok alatt. 

hungarianprosztó Creative Commons License 4 napja 0 0 19984

Az angolul  Sabu-disk-nek,magyarul nem is tudom minek hívott tárgyról van valamilyen külön könyv,vagy tanulmány ?

őszszakál Creative Commons License 4 napja 0 2 19983

Az emberiség olyan tudományos szintre emelkedett, hogy génmódosítást, klónozást, mesterséges intelligenciát „követett el”, járt a Holdon, a Marsra tervezi a leszállást. Mit nyerünk azzal, ha kiderítjük egy komplex feltárással az ókori piramisok környékét és belsejét? Az istenekben ma is hisznek, akik meg nem, meglepődnek majd, hogy tényleg az istenek segítették azt a rengeteg követ egymásra hordani az ők dícséretére? :-)

Előzmény: Schenouda (19982)
Schenouda Creative Commons License 4 napja 0 1 19982

Mindenféle teóriáim születtek az évek alatt a Nagy Piramis föld alatti kamrájáról ("Szokarisz barlangja"), a betemetett aknáról a közepén:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=99510012&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=99298713&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=99483753&t=9000303

Hogy a gízai piramisok előtt is kiemelt, szent hely volt ez a domb, ahol temető állt:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=160198443&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149039644&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=159896935&t=9000303

 

Hotepheresz 30 m mély aknasírja nagyon közel van a Nagy Piramishoz, a Covington-sír is itt van, és az is régebbi a 4. dinasztiánál. Elképzelhető, hogy az a 30 mélységbe levezető akna határozta meg a Nagy Piramis helyzetét, amit mi "Vészkijáratnak" nevezünk? De itt sem lehetünk biztosak, hiszen a függőleges járat, ami átmegy a Grottón, nem megy bele közvetlen a föld alatti kamrába, sőt nem is megy bele a kamrába vezető folyosóba, hanem a folyosó mellé érkezik! A levezető folyosó, a lejtős járat, meg elég szervesen kapcsolódik a piramishoz, legalábbis látszólag... (úgyhogy ezt a kérdést nyitva hagyom további vizsgálódásokig).

 

De van egy hasonló "ügy" Dahsurban is, a Hufu apja, Sznofru építtette Vörös Piramis. Douglas J. Kenyon írja a Forbidden History c. könyvében, hogy boltozatos sírkamra szélén állva letekintünk, egy kaotikus gödröt látunk, tele megmunkált kváderekkel, melyek éleit az erózió már megdolgozta. Említi, hogy elmondta J. A. Westnek, hogy szerinte az akna kövei nem illenek a piramis köveihez, és meglehet jóval ősibbek (a képeken jól látszik a sírkamra falai is az alatta lévő szétszórt kváderek). Ezen West teljesen fellelkesült. Kenyon szerint a Vörös Piramist szándékosan emelték az akna felé. (Westnek az volt a mániája, hogy a gízai építmények egy része 10-15 ezer éves, de kétségbe volt esve, hogy már csak Hentkauesz sírjának "renoválást" tudta csak "bizonyítékként" felhozni.)

 

 

Két éve beszámoltam itt Bruno Coursol teóriájáról, aki szerint Sznofru és Hufu nagy piramisait pontosan ugyanarra a célra tervezték, mint napjaink legnagyobb modern építményeit: vegyipari gyártásra. Neki speciel más ötletei vannak a Vörös Piramis sírkamrájának aknájáról...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!