Sikeresen leérettségiztek az első magyar "waldorfos" diákok
A Waldorf-iskolák nem elit intézmények
Tavaly leérettségiztek azok a gyerekek, akik 1989-ben, Solymáron, az első Waldorf-iskolában kezdték a tanulmányaikat. Hogyan állták meg a helyüket az érettségin és az egyetemeken az - azóta Pesthidegkútra költözött - intézmény diákjai? Sokan kételkednek abban, hogy az alternatív pedagógiák az életben való beválásra kellőképp felkészítik a diákokat. Az iskola irányítását végző Igazgatási Konferencia tagjai, Beöthy Hanna és Kovács Gábor alaposan megcáfolták az alternatívák szkeptikusainak e kételyét. Bár ezúttal nem a módszerekre voltam elsősorban kíváncsi, érintőlegesen megtudhattam néhány műhelytitkot is a Waldorf-pedagógiából.
Beöthy Hanna: Tavalyelőtt már végzett egy - még nem "tiszta" - Waldorf-évfolyam. (A gyerekek fele ötödik osztálytól járt hozzánk, a másik fele a legkülönbözőbb időpontokban csatlakozott az évfolyamhoz.) Nagyon kíváncsiak voltunk mi magunk is, hogy mi lesz velük az érettségin és a továbbtanuláskor. Szerencsére megnyugodhattunk, hiszen nagyon jól vizsgáztak. A jelentkezettek többségét felvették főiskolákra, egyetemekre és úgy tűnik, jól megállják a helyüket. A gyengébb képességű tanulók az érettségi után szakmát tanulnak, sőt van, aki közülük is megpróbál helytállni valamilyen főiskolán. Hozzátenném gyorsan, hogy mi nem szűrjük meg a gyerekeket, ezért a mi eredményeink - ilyen értelemben - nem vethetők össze azokkal az iskolákkal, amelyek már első osztályba - aztán a gimnáziumba lépéskor újra - válogatott gyerekeket vesznek fel. Sokszor már korán látjuk, hogy osztályonként egy-két tanulónak nagyon nehéz lesz eljutni az érettségiig is. (Ezek a gyerekek más iskolákból bizonyosan kihullanának.) Nagy siker, hogy ennek ellenére mindenki leérettségizett, pedig határozottan amellett döntöttünk, hogy nagyon kemény, szigorú vizsgán kell a diákoknak megfelelniük. Néhány tárgyból központi teszt és értékelés van, de ahol mi alakítjuk ki a követelményszintet, igyekszünk magasra emelni a lécet.
Hírlevél: Hogy teljesítettek tavaly azok a gyerekek, akik végigjárták a tizenhárom évet?
Beöthy Hanna: A tavalyi érettségi elnöknek nem volt semmi tudomása a Waldorf-pedagógiáról. Látszólag nem is érdekelte túlságosan, csak egy dolog: az érettségi dolgozat. Amint elolvasta ezeket, egészen megváltozott, a szóbeli feladatok után pedig el volt ragadtatva a gyerekek önállóságától, problémalátásától, kommunikációs képességétől. Nagyon jó minősítést kaptunk. Ha, úgy tetszik, a gyerekek alaposan meggyőzték a Waldorf-szkeptikus elnököt arról, hogy e módszerrel kitűnően fel lehet készülni a kimeneti vizsgákra. Ezek a diákok épp most végezték - többen kitűnően - az első félévet orvosi, jogi egyetemen, bölcsész szakon, a Zeneakadémián, illetve főiskolákon. Úgy tűnik, hogy akik nálunk jók voltak, egészen prímán teljesítenek a továbbiakban is. Nagyon könnyedén, ügyesen veszik az akadályokat. Van persze egy-két gyerek ezen az évfolyamon is, akiknek nem sikerült bekerülni a felsőoktatásba, ők szakmát tanulnak.
Kovács Gábor: A mi pedagógiánk első osztálytól kezdve egy folyamat, ami a tizenkettedik-tizenharmadik év végére teljesedik ki. Az iskolakezdéskor megvizsgáljuk, hogy a gyerek iskolaérett-e, tudunk-e a szülővel együttműködni, de ezen felül nem válogatunk a gyerekek között. Tudni kell, hogy nálunk a tizenkettedik év végén - a gyerekek "diplomamunkájával" - lezárul a Waldorf-tanterv. A tizenharmadik év már kőkemény rákészülés a vizsgákra. Ebben az évben sok mindent rendszereznek, helyre tesznek magukban a diákok. A tizenkét év alapozás után hihetetlen mennyiségű munkára képesek. A kimenetre tehát igyekszünk azt adni, amit más iskolák is nyújtanak. De csak a kimenetre. Közben nem az állami tantervhez, hanem a gyerek személyiségéhez igazodunk.
Hírlevél: Említették, hogy nem válogatnak a gyerekek között. Ezek szerint nem igaz a -sokak által emlegetett - elitiskola-kép a Waldorf esetében?
Kovács Gábor: Nem. A Waldorf-iskola nem elit iskola. A szülő persze keresi, hogy a gyerekének mi a legjobb, és sokan ezt találják annak; ilyen értelemben lehet, hogy "elit". De az egyáltalán nem igaz, hogy gazdag szülők gazdag gyerekei járnak ide. Nagyon vegyes, sokféle családból származó diákjaink vannak. Sokan küszködnek - anyagi értelemben, vagy tanulásbeli, magatartásbeli zavar miatt - hátrányos helyzettel.
Hírlevél: A tizenhárom év során mennyire jellemző a fluktuáció? Elmennek gyerekek, vagy inkább kapcsolódnak az osztályokhoz?
Kovács Gábor: Kilencven százalékban végigkísérik elsőtől tizenharmadikig az osztályt. A szülőket megnyugtatták a sikeres érettségik. Azt gondolom, hogy ezentúl még inkább itt merik hagyni a gyerekeket. Sokan hozzák ide azokat a diákokat, akik máshol nem feleltek meg. Évente két-hármat vehetünk fel közülük összesen, több már a többiek rovására menne. A gimnáziumi évfolyamokba viszont nem szeretünk fölvenni.
Hírlevél: Milyen végzettséggel tanítanak a pedagógusok a Waldorf-iskolákban?
Kovács Gábor: A kollégák többsége állami tanári diplomával és Waldorf-pedagógus végzettséggel is rendelkezik. Akiknek esetleg csak állami diplomájuk van, hamarosan megszerzik a Waldorf-képesítést is. Egyébként taníthatnak nálunk "csak" a Waldorf Tanárképzőn végzettek. Ez nagyon fontos, mert egészen máshogy közelítjük meg a tudásanyag átadását. Nálunk egy tanár viszi végig az osztályát elsőtől nyolcadikig. Eközben nagyon sok epochát - három hetes tömböket - tart a legkülönbözőbb tárgykörökben; fizika, kémia, történelem, geometria, irodalom, nyelvtan stb. Persze mondhatni, ez dilettantizmus, hiszen nem érthet mindehhez egy ember. Nem is ez a lényeg. A gyerekeknek arra van szükségük, hogy az adott témát "átgyúrja" magában a tanár. Mellesleg hihetetlen öröm így tanítani.
Beöthy Hanna: Tegyük hozzá, hogy nem adatokat, nem képleteket, nem tudományt adunk át, hanem - Rudolf Steiner kifejezésével - az életet. A tanár kénytelen például a kémiával "megküzdeni", és így tanítás közben a gyerekeknek is élettel átitatva tudja átadni a témát. Erre az élményre építünk. Nálunk nincs buktatás, és tizedikig nem osztályzattal, hanem szövegesen értékelünk. Azután is csak azért vezettük be az osztályzatokat, hogy tudjanak pontot vinni a gyerekek a felvételire. Alapvetően nem hiszünk abban, hogy a jegyek bármit segítenek. Sokkal fontosabb, hogy a szülő képet kapjon arról, mi az, ami nehezen, mi az, ami könnyen megy a gyereknek, mi az, ami lekötötte az érdeklődését. A szöveges értékelés nagyon fontos, de, nagy felelősség is a tanár számára.
Kovács Gábor: Fontos a Waldorf-szemlélet a fegyelmezés területén is. A külső fegyelmező erők, a hagyományos fegyelmezés nem működik semmilyen iskolában. Mindenki szenved a fegyelmezéstől. Ha a felnőtt - ismerve a gyereket - azt keresi, hol segíthet neki, hogyan fordulhat felé, nem lesz problémája a fegyelmezéssel. Egy másik módszerünk is van; a tanterv flexibilitása. Van - főleg a kamaszok esetében -, amikor ez segít leginkább. Például, ha úgy látom, most matematika kell az osztálynak, ami összerántja, rendezi őket, ami fekete-fehér, elővesszük a matek epochát. Van, hogy inkább irodalomra van szükségük, akkor az irodalom témákat dolgozzuk fel. Ez változhat. Felépítek ugyan egy epochatervet egész évre, de ezeket cserélgethetem.
A fenti Rudolf Steiner gondolatot vallja minden Waldorf-tanár, így a solymári Waldorf Pedagógiai Intézet is ezt választotta mottójául. Az intézet nappali graduális és posztgraduális szakjain készíti fel a leendő Waldorf-pedagógusokat a tanításra. Magyarországon már ma is 18 Waldorf-iskola működik, szeptembertől várhatóan e szám tovább nő. Tehát Waldorf-tanárban óriási hiány van. Ahogy a Waldorf-iskolák is egészen mások, mint a hagyományos iskolák, úgy természetesen a Waldorf-tanárképző is teljesen eltér a hagyományos tanárképzőktől. Annak jártam utána Solymáron, hogy mi is ez a különbség.
Először is nem találtam a szigorú rektort, főigazgatót, aki nagy irodájában fogadja az érdeklődő újságírókat, bezárja az ajtót, és hangzatos kinyilatkoztatásokkal ecseteli intézete nagyszerűségét.
Ehelyett érdeklődő társaság fogad, két tanár (Tolnai Antal és Bognár János) és két hallgató (Németh Hajnal és Károly Bálint). Az egyik tanteremben ülünk le beszélgetni. Először a Waldorf-tanári diploma értékéről érdeklődök, ugyanis az oktatási miniszter határozatban ismerte el a solymári intézetben szerzett oklevelet, mint Waldorf-pedagógus állás betöltésére jogosító diplomát. Bognár szerint az elismerést egy féllegitim állapot felszámolása tette szükségessé, ugyanis miközben már léteztek államilag elismert Waldorf-iskolák, nem voltak államilag elismert Waldorf-tanárok. Ha valaki úgy dönt, hogy az érettségi után négyéves nappali tagozaton szerzi meg a diplomáját, ma már "hivatalosan" taníthat a Waldorf-iskolákban. Természetesen létezik itt is posztgraduális képzési forma. Solymáron van két éves nappali, és jövő szeptembertől indul hároméves levelező, posztgraduális képzés. E mellett tanároknak az ELTE-n is indul kétéves Waldorf-képzés.
Én, annak idején négy évig tanultam a két szaktárgyamat a hagyományos tanárképzőn, ahol e mellett alig volt idő a tanítási gyakorlatokra. A Waldorf-iskolákban az úgynevezett osztálytanító rendszer működik; egy-egy tanár nyolc éven át naponta dolgozik együtt tanítványaival a főoktatás két órájában, valamint az egyes szakórákon. Ehhez megfelelő ismeretekre és alapos műveltségre van szükségük. Néhány év alatt felkészülni erre elég nehéznek tűnik az én hagyományos főiskolai "szocializációm" alapján.
Hajnal szerint ehhez "csak" belső igény kell arra, hogy nyitott legyen az ember a dolgok iránt. Ez nem egy tudatos felkészülés, hanem egy állandó keresés, nyitottság, éhség az új iránt. Felnőttként rájönnek például olyan matematikai csodákra, amik gyerekként nem tűntek fel és nem is magyarázta el nekik senki. A minden tárgy tanítására való felkészülésben Bálint a megtapasztalást emeli ki. Ha egy tanár megtalálja, ő maga megtapasztalja ezeket a csodákat, átéléssel, élvezetesen és hatékonyan át tudja adni a gyerekeknek is.
Mindamellett nagy felelősség az osztálytanítóé, ezt tudják a hallgatók. Hajnal például még nem érez magában elég bölcsességet, tudást, hogy végigcsináljon egy ilyen nyolcéves "projektet", ezért egyelőre nem is vállalkozik rá. Mint mondja, először egyéves szaktárgyat szeretne tanulni, aztán ezt tanítani a gyerekeknek. Ha elég sok mindent elsajátított, akkor talán belevág.
Most már a tanárok is sorolják a Waldorf-pedagógusképzés jellegzetességit. A beszédórákat, drámajátékot vezető Bognár János a hallgatókkal minden évben év végére készít egy színdarabot. Mint mondja, természetes és evidens pedagógiai cél, hogy minden hallgató részt vesz ebben a játékban. Nincs jobban és kevésbé színpadra, játékra termett ember. Ha jól működnek együtt, a játék öröme lesz a domináns és ilyen módon nem kell beráncigálni az alkotó folyamatba a fiatal-felnőtteket. S ez az alapvető cél (egyben a döntő különbség egy hagyományos tanárképzéssel szemben): olyan alkotó folyamatokat teremteni, amelyben ki-ki a saját képességei és készségei szerint megtalálja a maga helyét.
Na jó, de mégis: vizsgák, sőt utóvizsgák, szigorlatok, tantárgyak, rektori engedélyek stb. csak vannak, bújik elő belőlem újra a rossz emlékek kisördöge.
Természetesen vannak tantárgyak, elvárások, értékelés. Nagyon kemény értékelést dolgoztak ki. Minden hallgatónak el kell készíteni év végére egy egész éves megfigyelésre alapuló elméleti - tudományos és művészeti szempontból is körüljárt - írásos munkát, amit szóban, nyilvánosan is meg kell védenie. Minden évben vannak karakterisztikus feladatok, megvannak azok a kihívások, megpróbáltatások, amiknek meg kell felelni. Ezek között van tanítási gyakorlat, vizsgatanítás, diplomamunka stb. A kézműves szakokon például olyan vizsgatárgyat is kell készíteni, amit a nyolc év alatt valamikor a gyerekekkel együtt készít el az osztálytanító. A hallgatónak azt is meg kell indokolni, milyen gyerekekkel, melyik osztályban lehet elkészíttetni ezt a tárgyat.
Tolnai Antal szerint a Waldorfos "vizsgáztatás" fontosabbnak tartja a folyamatokat, mint az egyszeri jól vagy rosszul sikerült "feleleteket". Egy fejlődési utat értékelnek közösen a hallgatóval. A Waldorf-tanár egész élete egy folyamatos önképzés. Ahhoz, hogy a gyerekek elé tudjon állni, állandó, kitartó önfejlesztést kell végeznie. Miért lenne ez másként a tanárképzésben?
Milyen tantárgyak vannak mégis konkrétan?
Nagyon sok tantárgy van. Az alapozó évben inkább a képesség-kibontakoztató és művészi tárgyak dominálnak illetve néhány elméleti tárgy. Az alapozó év után jönnek a metodikai tárgyak, ahol elsajátíthatják a hallgatók az osztálytanítói feladatokat. A különböző szakokon művészeti - beleértve a mozgásművészeti - tárgyakat, idegen nyelvet tanulnak. Második évtől kezdve, a közismereti tárgyak - például írás-olvasás, matematika, növénytan, történelem stb. - metodikáit is tanulják. Tolnai Antal szerint az a lényeg, hogy a hallgatóknak olyan szintű gyermekismerethez kell eljutni, hogy mindig tudja, hogy mikor, mit, miért tanít. Ez az elengedhetetlen alapja a Waldorf-pedagógiának.
Vekerdy Tamás: Az egységes iskolarendszert a diktatúrák hangsúlyozzák (A PTMIK tanévnyitó konferenciáján elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.)
Nem olyan régen még azt mondták a tanító-, tanárképzős hallgatóknak, hogy az alternatív pedagógiáktól óvakodjanak, ezek lila dolgok, károsak a gyerekekre, az iskolarendszerre. Ezen már túl vagyunk. Történeti aspektusból a legtöbb tanár-, tanító-, óvónőképző főiskolán, egyetemen korrektül ismertetik az alternatívákat. Az alternatív képzés vagy továbbképzés azonban egyáltalában nem ezt jelenti. Ellenkezőleg. Az alternatív pedagógiai képzés egy problémaközpontú megközelítés.
Van tanítási óra? Van annak szerkezete? Van számonkérés? Van értékelés? Vannak tanulói csoportok? Ilyen kérdésekre kell válaszolniuk az alternatív (tovább)képzéseknek. Nem igaz, amit a magyar közoktatás szuggerál, hogy ezeknek egyetlen lehetséges formájuk létezik. Rengeteg különböző formájuk van, és a problémaközpontú megközelítés éppen azt jelenti, hogy hogyan kell például egy tananyagot közvetíteni, melyik életkorban hogyan kell, és melyik tananyagot melyik életkorban kedvező átadni. Erre nem egy válasz van, hanem öt vagy tizenöt, és a problémaközpontú oktatás azt jelentené, hogy ezt felvázolom a hallgatóknak. Rendkívül nagy különbség van az egyes rendszerek között, ezeket a problémákat a különböző rendszerek különböző módokon közelítik meg. Nincs egyetlen jó, zseniális rendszer, amely mindent megold és mindenkinek egyformán való. Pluralitás van. A 90-es évek elején az Európa Tanácsnak volt egy vizsgálata, amit a franciák kezdeményeztek. Franciaországban az akkori szocialista kormányzat alatt erőteljesen ragaszkodtak ahhoz - mert akkor még a szocialisták azt hitték, ma már nem -, hogy az egységes iskolarendszer biztosítja az esélyegyenlőséget. Vizsgálták Dániát, ahol 170 éve csak alternatív iskolák vannak. (Dániában azt határozták el, hogy akihez 12 gyerek beiratkozik, az taníthat, és megkapja az állami támogatást. Megnézték, hogy van-e vécé, van-e megfelelő légköbméter stb., de azt nem nézték meg, hogy van-e a tanárnak diplomája. Hogy, hogy nem, a dán közoktatás 170 éve problémamentesen működik. Nem voltak botrányok. Miért? Nincs tizenkét egyformán ostoba család, amelyik olyan helyre adja be a gyerekét, ahol a gyerek nem tanul, rabszolgamunkát végez, drótot hajtogat stb.) Ez az oktatási rendszer hatékonyan működik. A harmadik kontrollcsoport Svédország volt. A vizsgálatból kiderült, hogy Franciaországban a tanulók tizenöt-tizenhat százaléka esik ki az egységes iskolarendszerből, Dániában ugyanez három-négy százalék. Svédországban, amelyik sokáig tartotta az egységes iskolarendszert, 12-13 százalék volt a kieső gyerekek száma, de miután ezt feladta, visszasüllyedt ez az arány 7-9 százalékra. Tehát, ahol számtalan alternatíva kínálkozik, ott a gyerekek sokkal nagyobb hányada megy végig az iskolarendszeren. Ahol pluralitás és alternativitás van, ott a gyerekek szempontjából, a képességfejlesztés, a kompetenciák kiépítése szempontjából az iskolarendszer sokkal jobban működik.
Miben különbözik az alternatív tanárképzés és továbbképzés a többi képzéstől?
Egyszóval összefoglalva: az alternatív képzés kompetenciaalapú képzés. A Waldorf-tanárképzésből veszem a példát, mert ezt ismerem legjobban, magam is dolgozom a magyarországi négyéves nappali pedagógusképzésben. (Ma már működik négyéves nappali Waldorf-tanárképzés Magyarországon is, de Angliában már egyetemeken is - például a plymouthi egyetemen - létezik Waldorf tagozat.) Az alapozó év stúdiumai között nagy arányban vannak jelen művészetek és kézműves munkák. Hogy kerülnek ezek ide? Művészeket akarnak képezni a leendő tanítókból és tanárokból? Szó sincs róla. Arról van szó, hogy ha egy 18-20 éves ember hosszú órákat tölt el azzal, hogy egy agyagdarabot megpróbál gömbölyűre formálni, s rá kell döbbennie, hogy az lapos lesz, hegyes lesz, tojásszerű lesz, és nem könnyű gömbölyűvé formálni, szembesül - a manuális készségén kívül - önmagával is. Ez önismereti út is, ha szabad ezt mondani. A második vagy harmadik évben odaültetik a - képzőművészetileg teljesen tehetségtelen - embert, hogy három hétig nézzen egy fejet, és próbálja meg a szemöldököt, a halántékot, a tarkót stb. először is megfigyelni. Soha életében így meg nem nézett egy halántékot, egy szemöldököt, tarkót stb., majd amit lát, megpróbálja a kezén átvezetni és megformálni. Nem szobrászképzés, de csodák csodája: a leendő tanárok, osztálytanítók nagy része egy idő után bámulatosan jó eredményeket ér el. Ezt a végtelenségig folytathatnám énekben, zenében, mozgásban, drámában, színházban stb. A művészeti képzés tehát nem azt jelenti, hogy a hallgató maga lesz művész, hanem azt, hogy egy olyan területen mozog, amelyhez érzék, kompetencia, egy belső habitus kimunkálása szükséges, és nem intellektuális döntés, nem megtanult anyag. A művészeti képzések az alapozó stúdiumok tetemes részét teszik ki, a másik fontos részt úgy nevezném, hogy embertani stúdiumok. Mit mond az orvostudomány, az élettan, a pszichológia, a biológia, az etnográfia, a szociológia a gyerekről és a gyerek különböző életkorairól? Szeretnénk megismerni a gyereket minél jobban. Ezt tulajdonképpen nem is kellene Magyarországon sokat hangsúlyozni, mert korábban volt egy ösztönös, mély gyerekismeret, és kimunkált pedagógiai tudás - Nagy Lászlótól Mérei Ferencig. „Tudták” - vagy legalábbis meg akarták tudni -, hogy milyen a gyerek, mikor milyen a gyerek, melyek a releváns szükségletei testi-lelki és szellemi értelemben, s hogyan kell ezekhez viszonyulni, ennek megfelelően, hogy mikor, mit és hogyan lehet és kell nekik közvetíteni. Hitler, Mussolini ugyanúgy, mint Sztálin üldözte természetesen, és megsemmisítette az ilyen elképzeléseket, "polgári individualizmus", mondták szidalmazóan. Azt, hogy egy iskolarendszernek egységesnek kell lennie, rendkívüli vehemenciával a diktatúrák hangsúlyozzák, esetleg "kísérleteket" engednek meg.
Azt mondhatjuk, hogy az alternatív képzés és az alternatív továbbképzés gyermekképet, emberképet, életkori sajátosságokat és ezekből következő metodikákat és didaktikákat vázol fel, és kompetenciaalapú képzés. Hangsúlyozom, nincs olyan pedagógiai rendszer a világon, amelyik azt mondaná, hogy ne legyen tananyag az iskolában. Arról van szó, hogy minek tekintem a tananyagot. Az alternatívák eszköznek tekintik, amelyen keresztül fejlesztik ki a különböző kompetenciákat. A 60-as évek óta tudjuk, hogy a megtanult anyag 75 százalékát az eminens is öt év alatt garantáltan elfelejti, ha nem használja nap mint nap, tehát a felejtésnek tanítunk, és kínozzuk a gyereket. Az alternatívák azt mondják, elég nekünk az a 45-65 százalék, amin a kompetenciákat fejlesztjük ki. Ez a kardinális kérdés. Azt is szokták mondani, hogy az alternatív iskolák nem kívánnak teljesítményt. Ilyen iskola nincs a világon. Az a kérdés, mi a teljesítmény. Az, hogy „ma leadom az anyagot, te holnap felmondod, és én leosztályozlak belőle”, vagy pedig az, hogy együtt dolgozunk valamin, amiből létrejön valami; például: a gyerek lerajzolja előbb az órán a tanár rajzáról a vesét, hazamegy és bemásolja gyönyörű, óriási, nagyalakú, sima lapú epochális füzetébe színesen, kis nyilakkal, hol mi van, és valószínű - legalábbis úgy mutatják a vizsgálatok -, hogy ezt a vesét sokkal jobban megtanulja - életre szólóan -, mint azt a vesét, amit megtanulna a tankönyvből. A lényeg a tapasztalat, az átélés, az élmény, nem a megtanult anyag. Hol van akkor a teljesítmény? Már maga ez a füzet is egy teljesítmény. De tény, az alternatív iskolák kicsit úgy gondolkoznak, mint Németh László. Szerinte az, hogy egy iskola mit ér, az iskola elvégzése utáni tíz-húsz évben derül ki. Nem az iskolában, nem az érettségin, nem a feleléskor, nem a vizsgadolgozatnál stb. Azt tekintjük eredménynek, ha a diák a huszadik, harmincadik életéve között normálisan, vargabetűkkel keresgélve, többé-kevésbé megtalálja, ami neki jó, amiben ő örömmel dolgozik és helytáll. És nem azt, ha eminens, de neurotikus gyerekek végeznek a gimnáziumban. Röviden, minden iskola teljesítményt akar, csak nem mindegy, hogy milyen teljesítményt.
Pilisborosjenőn a Pedagógiai Alternatívák Igazgatósága számos továbbképzést indít. Ezeket úgy hirdetjük meg, hogy például mit mondanak a különböző alternatívák az írás, olvasás, számolás, kulturális alapkészségek elsajátításáról, a kezdő szakaszról, az első egy-két-három évről, az első iskolai napról, a nap tagolásáról stb. E képzések abszolút zsúfoltak, és ezt a tanítók jelentős érdeklődésének kell betudnunk. Hangsúlyozom, hogy különböző alternatívák válaszait mutatjuk be ezeken a képzéseken. Más alternatívákban is megvan, de Freinet-nél mégis kidolgozottabb például a reggeli beszélgető kör. (Ezt egyébként Winkler Márta Freinet ismerete nélkül vezette be a hatvanas években, és kapta meg ezért is az évi egy-két fegyelmijét.) Mi az, hogy reggeli beszélgető kör? Ez azt jelenti, hogy vannak párnák és egy rossz szőnyeg az osztályban, s reggel hátra megy az egész osztály, ha van hátul hely, ha nem, széttolják a padokat. Körbe rakják a párnákat, leülnek, és megbeszélik mi történt tegnap, mi volt mikor hazamentek, mi volt otthon, mit álmodtak stb. Először a gyerekek persze meg se szólalnak, később rájönnek, hogy ekkor tényleg lehet kötetlenül beszélgetni. Ha bemegy egy tapasztalatlan ember - magam is ilyen voltam, viszonylag régen - egy ilyen foglalkozásra akkor megrémül. "Úristen, 8.15, még mindig beszélgetnek, és nem is akarják abbahagyni, 8.20, mi lesz itt, ezek nem tanulnak?" Amikor vége van a reggeli beszélgető körnek, bámulatos, hogy mennyire más állapotban vannak a gyerekek. Lazák, oldottak, boldogok, még jobban szeretik Márta nénit, alig várják, hogy valaminek nekikezdjenek. Ezzel szemben, a legtöbb iskolában ma is az van reggel nyolckor, hogy "felállsz kisfiam, a jelentést kérem, leülsz, előveszed a hegyes ceruzádat, füzeted, idenézel kisfiam a táblára, ne nézz a hóesésbe, mert akkor nem lesz meg novemberre a K betű" stb. Érdemes áldozni időt a beszélgető körre. A pedagógus rá fog jönni, hogy amit erre áldozott, bőven megtérül. Nem kevesebbet fognak elvégezni, hanem többet! Természetesen egyéb titkok is vannak, amiket én személy szerint - bár nem volt alternatíva, vagy nem így hívták - de már fél évszázaddal ezelőtt a református gimnáziumban is átéltem Takács tanár úrnál. Például, nem volt feleltetés! Mi következik abból, hogy nincs feleltetés? Először is az, hogy a gyerek nem szorong. Ugyanis a jegyre feleltetés nagyon erős szorongást kelt, az pedig visszafogja a teljesítményt. A magyar iskola egyik elemi paradoxona, hogy úgy akar teljesítményt, hogy közben rögtön visszafogja a felkeltett szorongással. Ha nincs feleltetés, a gyerek nem szorong, s rengeteg idő van! Persze Takács tanár úr is berohant, és kéthetente így kiáltott fel: "Kispapírt elő, röpdolgozat!" S lezúgatott 12-15 kérdést. Röpdolgozatot íratni "miniszterileg" tilos volt ebben az időben, de ő íratott. Tankönyvet használni kötelező volt, ő megtiltotta, hogy tankönyvet használjunk. Bárcsak visszaszerezhetnénk azt a tanári szuverenitást, amellyel a reformáció és az ellenreformáció iskolái éltek! És ha már itt tartunk: ezek a régi magyar iskolák sok tekintetben nagyon alternatívak voltak. Rettenetesen sok időt töltöttek iskoladrámák írásával, rendezésével, díszletezésével, kosztümözésével és előadásával, miközben még kórusokat, zenekarokat és önképző köröket is működtettek. Kompetenciaalapú képzés volt; művészeteket tanítottak a tananyag "rovására"; és disputát a retorikában, ahol vitatkozni kellett, majd helyet kellett cserélni, és az előbbi velem ellenséges véleményt kellett most nekem védelmeznem... A tanári szuverenitást egyébként a magyar iskolarendszerből először radikálisan gróf Thun Leó iktatta ki, Bach kultuszminisztere, a helyzet egy kicsit javult a kiegyezés után, majd a húszas évektől újra romlott. A húszas évek megszűnő tanári szuverenitása szépen átment az ötvenes évekbe, egyik ideológia a másik ideológiába, és a romlás rohamossá vált. Érdekes módon most sokan védelmezik - megint csak politikai okból - a "magyar" iskolát, de nem a régit, ami sajnos már nincs meg, hanem ezt a mait, ami a kétféle autokratikus rendszer következtében romlott, züllött odáig, ahol ma tart.
VI. ÉVFOLYAM 3-4. SZÁM-2000. DECEMBER
ÚJSZENTIVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
A Waldorf-iskola hétköznapjai
"Játszani is engedd..."
Újszentiván az idei tanévtől gazdagította pedagógiai kínálatát, hiszen a volt kis iskolában" Waldorf-oktatással egy új iskola nyitotta meg kapuit. Az intézményben oktató pedagógusokat a községben még ismeretlen új oktatási modell, és az iskola hétköznapjainak az ismertetésére kértük fel.
Lapunkban már többször hírt adtunk arról, hogy Újszentiván egy új iskolának adott otthont: augusztus 28-tót elkezdte működését a Waldorf-pedagóia elvei szerint oktató általános iskola. Elöljáróban annyit, hogy évekkel ezelőtt a Waldorf-pedagógia magyarországi meghonosítója Vekerdy Tamás gyermekpszichológus volt, a világot meghódító reformpedagógia megteremtője pedig Rudolf Steiner, aki a Waldorf iskola szellemiségét egyik írásában a következőképpen fogalmazta meg: ... Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Ezért fontos eloszlatni azt a tévhitet, hogy a gyermek értelmével tanulja meg, mi a jó, és mi a rossz..., hanem igenis tudnunk kell, hogy minden, amit az ember egy gyermek közelében tesz, az szervesen beépül a gyermek testébe, lelkébe, szellemébe. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében. A hajlamok és képességek, melyek kifejlődnek a gyermekben, mind attól függnek, milyen magatartást lát maga körül."
A volt kis iskolában" - az önkormányzat hároméves szerződése alapján kapták meg az épületet - 12 elsőosztályos szegedi nebuló kezdte el tanulmányait az intézményben. Orrjártunkkor a gyerekek épp az udvaron játszottak, az épület díszes folyosóján és a tanteremben Keller Ágnes tanítónő kalauzolt bennünket. Említést érdemel a folyosó és a tanterem. Nemcsak méreteiben tér el a többi, hagyományos iskolától, hiszen jószerivel csöppnyinek mondható, hanem hangulatában is. A folyosó falait kézi festésű színes falicsíkok és díszek szegélyezik, amely barátságos és vidám légkört teremt az oda betérőnek. A földön álló nagy virágváza színes szárazvirágaival, mellette nagymama-korabeli" antikos asztal és székek: elfeledtetik az emberrel, és főleg a gyerekekkel - egy szigorú oktatási intézményben vagyunk. Barátságos a tanterem hangulata is: az iskolacsengőt felváltó kézicsengő, a falról lelógó színes leplekbe burkolt termésasztal, amelyen gesztenyéket, tököt, faleveleket és tobozokat gyűjtöttek össze, fölötte Madonna-kép a gyermek Jézussal. Mellette a sarokban öreg hintaszék, a tanítónéni itt olvassa a meséket a gyerekeknek. Kérdésre Keller Ágnes elmondja, hogy a szülők segítettek az iskola kialakításakor, festették és hozták a bútorokat. Három évvel ezelőtt alakult a Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület, amely létrehozta, anyagilag támogatja és szakmailag felügyeli az iskolát. Így a tanítónő elmondása szerint az iskolában oktató három pedagógus fizetését is a szülök biztosítják.
- A Waldorf-iskolát a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik - meséli a napközis tanárnő, Lázár Orsolya. Elmondása szerint azért a szív iskolája, mert a művészeteknek, mint az érzelmek megformált kifejezésének nagy szerepet tulajdonít a pedagógiában. Ugyanakkor a kéz iskolája is, mert a kézügyesség fejlesztésén keresztül neveli és erősíti a gyerek akaratát első osztálytól kezdve. A fej iskolázása a hagyományos értelemben vett tananyag elsajátítását jelenti, de ezen túlmenően a pontos megfigyelés, a gondolkodás és az önálló következtetés képességének a fejlesztését is. A Waldorf-iskolában a gyerekek értékelése az osztályozás mellőzésével történik. Évközben a munkák rendszeres megbeszélésével, a füzetek ellenőrzésével értékelnek a pedagógusok. A tanév végén a tanulók fejlődését szöveges számvetéssel elemzik.
A pedagógusok elmondása szerint reggel a terembe lépő gyerekkel a tanítónő kezet fog - így köszöntik egymást. Az első negyedórában a diákok mesélhetnek friss élményeikről. Ezután három triangulumcsendülés, gyertyagyújtás, közös éneklés és fohász jelzi a komoly munka kezdetét. Majd zenés, verses, sok testmozgással kiegészített játékos tanulás folyik, epochális (időszakokra osztott) jelleggel. Így váltja egymást a hagyományos oktatásban ismeretes tanórák helyett - többek között a formarajz, a betűvilág, a számvilág, valamint a kézműves foglalkozás. Ennek keretében a gyerekek kötni és horgolni tanulnak. Eliot Hara heti három órában angol nyelvre tanítja a nebulókat, ahol verseket, mondókákat játszanak el, szókincsük fokozatosan gyarapodik. Azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek megérezzék a nyelv szépségét, hangulatát, dallamát és ritmusát.
A Waldorf-iskola éves rendjét a nemzeti ünnepek, az év fordulópontjai és a keresztény ünnepkör jelentősebb állomásai határozzák meg. Ehhez kapcsolódnak a hónapos ünnepek, ahol a gyerekek iskolatársaik és a szülők előtt az elmúlt időszakban (epochában) szerzett tudásukról adnak számot.
Lévay Gizella
A testmozgás fontos eleme a Waldorf-pedagógiának. (Fotó: Schmidt Andrea)
Tanulok. Az már más kérdés, hogy én az iskolát is munkahelynek nevezem, lehet, hogy ez zavart meg? :)(bocs, hogy ilyen későn válaszoltam, de azt hittem, hogy ez a topic már senkit sem érdekel)
Jól beszél a kedves topicnyitó és a többiek is! Ez bizony katasztrófa! Az egész iskolarendszer a tanárokkal és minden mással együtt szar! Ez az igazság, nincs mit szépíteni rajta. Elkezdhetném itt most kielemezni, hogy mi a baj vele, de ezt már sorstársaim megtették. Az embernek egyetlen feladata van ebben a 8+4 évben: megpróbálni ugyanolyan ép elmével túlélni a dolgot, mint ahogy megérkezett.
Na, rátaláltam erre a topicra, én is hozzásfűznék valamit.
Én most gimnáziumba járok, a neve lényegtelen.
Átlagban napi 8 órát töltök az iskolában, otthon további 4 órát tanulok általában. Éljen a fiatalság, élvezzük az életet! Időm szinte semmi másra nem marad, egész nap könyveket, meg füzeteket bámulok. Az iskolában az általában életunt, idegileg megrokkant emberek lökik nekem az okosat. Nem akarom megbántani a tanárokat, vannak persze kivételek. Azokból sajnos kevés van.
A tanulók nem kis százaléka is az idők folyamán idegroncs lesz, a nagy követelési szint miatt.
Régi tanárom mesélte egyszer, hogy kinn volt Finnországban, és töriórán a hitelkártya használatát tanulták. Teljesen fel volt háborodva szerencsétlen... Szívesen megkérdeztem volna, az hasznosabb nekem a közeljövőben, vagy az a sívár anyag, amit beletöm a fejembe. De hát véleményem nem lehet, hiszen egy eltévelyedett hülye vagyok, maradjak csak csendben.
Hanyagolni természetesen nem lehet, hiszen az alapműveltséget meg kell szerezni, de nagy részét sehol nem tudom hasznosítani. Minden órára ugyanúgy kell magolni(hiszen az anyag nagy része emberi lénynek felfoghatatlan), csak a betűk térnek el, a lényeg ugyanaz, magolj orrvérzésig!
A tanárok próbálják nekem bemagyarázni, hogy egy senki lesz belőlem az életben, hiszen nem tudok egyszerre nyolc dologra koncentrálni.
Sajnos ebben az oktatási rendszerben nem veszik figyelembe, hogy én is ember vagyok, és az én energiáim is végesek...
Persze az iskolában az a fasza gyerek, aki mindent bemagol, mindenből ötös. Ezután kilép az életbe ez az ember, és képtelen eligazodni, hiszen az iskola nem egészen az életre készít fel. Legalábbis így gondolom.
Most találtam rá a topicra, és igencsak jó és igaz hozzászolásokra leltem, ezeket kigyüjtöttek nektek, nem muszáj mindenkinek átnyálazni az egészet ha nincs ideje. Tehát:
És a haverok nem benn vannak, hanem kinn.
És lenéznek, megítélnek, azt hiszik, ismernek, de általában köpnek rád. Igazad sosincs. Tanulj, mert azért vagy itt. Ha
tanulsz, te vagy a jó gyerek. Ha nem tanulsz, ásd el magad, bírd ki, tegyél le mindenről, véleményed sose legyen,
hallgass és várj. Csak vége lesz valamikor.
Legyél szürke, sose áruld el magad
Olyan,mint osztály csak a naplóban létezik, a iskolában lévők 95%-a egy prosztó aggresszív állat.
Mi a faszt sírtok itt? Ha nem tetszik a suli, menjetek el szenet lapátolni.
A tanár pedig csak egyfajta szükséges rossz. Ki kell bírni őt és tanulni kell, hogy aztán a képébe röhöghess 10 év
múlva, amikor Te már egy sikeres valaki vagy, ő pedig még mindig csak egy senki, aki azt hiszi hogy hatalom van a
kezében.
Azzal szúrsz el mindent, ha hagyod hogy a tantervi követelmény teljesítése miatt, elsorvadjon az amivel valóban
viheted valamire. Volt osztálytársaim közül azok lettek varrónok, áruházi pultosok, akik végig kituno tanulók voltak,
nagyon kevés kivétellel. Mikor befejezik a sulit semmit sem tudnak masszívan uzni, nem lesznek értékes profik, akit
égen - földön keresnek a munkaadók
Az iskola egy játék. A játék lényege pedig, hogy a lehető legkevesebb befektetéssel a legjobb eredményt
érjétek el. Ha nem a minimalizáljátok a tanulással kapcsolatos ráfordításokat, nem lesz időtök olyan dolgok
felfedezésére, amik tényleg érdekelnek benneteket, ergo sokkal könnyebben váltok az adott témában profivá.
Ezesetben pedig nem fogtok különösebben semmihez sem érteni, max. amit az iskolában magatokra szedtetek
Az igazi muveszet az az, hogy tanulni IS, meg elni az eletet IS. Nem konnyu, de lehet.
Mi a különbség a pedofil és a pedagógus között?
A pedofil legalább szereti a gyerekeket.
Mindent akarnak oktatni, és mindent magas szinwonalon. De ehhez kewés az
óraszám. Nem tudnak mindenkiwel eleget foglalkozni
Az iskola egy rendőrgyár. Aki egyáltalán gondolkodni mer, azt kinyírják. A tanárképzés egy nagy nulla,
anakronisztikus és idióta. A tanároknak fogalmuk sincs arról, hogy mi történik az iskolában, azon kívül hogy a
tanáriban vedeli a kávét és húzogatja a fiókot.
A legtobb dolog amit az iskolas eveiben tanul az ember szerintem nem a tananyagbol fakad, hanem hogy emberi
kapcsolatokat alakit ki, alapveto dolgokat tud meg az eletrol, ami otthon egy szobaban nem menne. Ilyen szempontbol
az ovoda is egy kivalo hely.
MIt csinál ma egy tanár?? Elmondja a könyvet... Az esetek 98%-ban sokkal rosszabbul, mint ahogy le van írva. Szinte
bármivel helyettesíteni lehetne.
Eleve egy abszurdum, hogy a legelevenebb korukban
lévő gyerekeket vagy fiatalokat bezárnak egy karámba napi 6-8 órát. Marha sok tehetség veszik el már emiatt is
Hatalmas igazságok vannak koztuk. Szerintem az iskola alapvetően szemét hely. Amit tanitanak, 90 százalékban a büdös életben nem fogod használni! Az iskolatársak bunkó szemétládák, akik semmit nem tennének meg érted, de mindent elvárnak tőled. Imádok kiszabadulni innen délutánonként...
Na, megjöttem. Egyszer jártam Grazban egy Waldorf-iskolában. Ne hördüljetek fel. Nekem speciel, nem tetszik a túlideologizált tanítás. Ami viszont igen, hogy egészen más szempont szerint vették az anyagokat, nem választották szét a tárgyakat, hanem koronként tanultak mindent. Mellette meg a szőnyegszövéstől a faszobrászaton keresztül a szökőkútépítésig mindent csinálhattak.Én anno mindenből ötösre érettségiztem, csak matekból kellett a ponthatárt levinni, hogy meg ne húzzanak. Nem kellene erőltetni mindenkinek mindent. Ha én szökőkútépítésben vagyok király, s még élvezem is, hadd csináljam. Csak akkor az apám se verje otthon magát, hogy a kis fizikusok versenyén kell indulnom. És a nagymami se siránkozzon, hogy nem lett ügyvéd belőlem. Nem csak a suli szorítja satuba a gyereket, ez egy több szereplős játsz
Kedves Hungary01!
"De a középiskolákban egyetemeken tök fölösleges az egész tanári kar, csak a pénzünket zabálják... "
Volt egy iskola, ami klasszikus távoktatással próbálkozott. (Beiratkozás, tantárgyak felvétele, tankönyvek és tételsorok készhezvétele, bizonyos időnként egy-egy tárgyból vizsga.) Nem volt a klasszikus értelemben tanári kar. Mit mondjak, a hallgatók túlnyomó többsége elszállt az (írásbeli) vizsgákon, mint a győzelmi zászló. Az iskola fel is hagyott a klasszikus távoktatással, most már vannak tanárok, konzultációk (előadások, gyakorlatok). S a bukások száma sokkal (sokkal) kiseb lett... Tehát a fenti mondatodban foglaltak (ez esetben) mintha nem vágnának egybe a tapasztalattal...
Deneveér,tyutyus,köszi a bíztatást:-)
Igazából az akarat megvan,talán túl kényelmes lettem az érettségi óta eltelt évek alatt...
Szeretnék,de hogy szeretnék továbbtanulni.
Ami engem érdekelne az a barátaimat nem nagyon érdekli ill érdekelné,talán épp ezért választanám azt..
Lekéstem a felvételiket sorban.talán szándékosan.:-(
"Pedig, ha jól választasz, ha nem, életed legszebb évei lehetnének!!!"..Tudom,nagyonsok főikolás barátom,haverom van..:-))
Nem sértésképpen de anyukám is ezt szokta mondani..és igazavan..szerintem tuti..
Akaraterő kérdése,köszike a bíztatást mégegyszer:-))
Átnézve az itt leírtakat helyesbíteném a címet: a világ katasztrófája a ROSSZ iskola(rendszer).
(De úgy hallottam, valahol a Ursa Minor környékén már kitaláltak egy jót.)
Hála Istennek én már nem vagyok iskolás. Iszonyúan rüheltem. Eleve egy abszurdum, hogy a legelevenebb korukban lévő gyerekeket vagy fiatalokat bezárnak egy karámba napi 6-8 órát. Marha sok tehetség veszik el már emiatt is.
Másik: Pierre Bourdieau, francia szociológus már a hetvenes években elég jól ecsetelte egy magyarul is megjelent könyvében, hogy az iskola nem igazán a tanulásról szól. Arról, hogy a tanuló hajlandó-e megfelelni az állam által támasztott követelményeknek, hajlandó-e elismerni. Az az első. A többi másodlagos. Én végignéztem az összes gimnázium és szakközép honlapját. Egy honlapról csak úgy üvölt, hogy miféle légkör uralkodik ott. Van olyan iskola, ahol minden diáknak van e-mail címe és van olyan is, ahol az igazgató fényképén és az iskola történetén kívül nincs semmi. Legfeljebb egy-két debil idézet. Ott tényleg a hülyeség és a terror uralkodik.
Egyébként ismerek egy gimis srácot, ahol fizikából a legrosszabb jegy az ötös. Ha valaki nem tudja az anyagot, akkor meg kell tanulni. Nem tudom, hogy csinálja a tanár, de mindenki tanul. És nagyon sok igen jó fizikás van köztük. A tanárt persze állandóan fúrják a kollégái.
Na, nem folytatom. Én borzalmasnak tartom azt, ahogy az ÁLLAM a gyerekekkel bánik. Mi az, hogy nincs minden nap tornaóra, foci vagy valami? Vagy erre nincs pénz? Már 100 éve.
Végeztek egy felmérést a világ tíz pontján, tíz különböző típusú iskolában, mondjuk Nepáltól, Egyiptomon át az USA-ig. Kiderült, hogy a gyerekeknek mindenütt pont tíz százalékának volt matematikai érzéke. A többinek nem vagy csak kevéssé. Ehhez képest állatság, amit itt a matekkal művelnek. Mintha mindenkinek hegedülni kellene. Iszonyatos. A történelemről már nem is beszélek. Összefüggéstelen agymosó adathalom, amihez hozzákreálnak valami reálpolitikai álösszefüggést. Hogy nem fordul föl a töri-tanárok gyomra?
Szóval ebbe kell beletörődni. A legfontosabb a fekete tábla, a címer meg a napló.
Gyűlölöm az általános- és középiskolákat. Én a fiamat alsós negyedikben kikaptam októberben a suliból - mert olyanokból hozott kettest, amit már akkor tudott, mielőtt iskolába ment volna. Félévben az egész éves anyagból levizsgázott úgy, hogy összesen nyolc (!!!) hetet tanult (azt ugyan napi 10 órában). Én készítettem föl. A negyedikes nyelvtanba és környezetismeretbe belegárgyultam. Tudja itt valaki, hogy hány méter a Duna lejtése Győr és Budapest között? Kell tudni. Hasonlítsd össze a kukoricát meg a búzát egészében. Az állatok. A gyerekek többsége nem is látott még búzát vagy kukoricát.
Bocs hogy hosszú voltam. Föl is idegesítettem magam.
Udv, cris
A továbbtanuláshoz nem merészség kell, csak tudás. Ha az akarat megvan, onnantól gyerekjáték a dolog. (a főiskolai vizsgákhoz képest... :) Egyszerübb a helyzet, ha találsz egy közeli havert/barátot aki már előtted járt azon az uton ahova tartani szeretnél, ÉS persze szivesen segit neked... (Megsúgom: időbe fog telni dolog, de megéri!) És ha képesnek tartod magad rá, akkor meg miért ne?
Ja és mégegy a intenziv tanulás serkenti az agysejteket, szoval kicsit még kreativabban fogsz tudni élni, ami szintén nem egy utolsó szempont...
Igen..
Az Iskola jó,csak az oktatás nem..nem vagyok eminens,de az általánost nagyon szerettem...szerettem bejárni,élveztem az órákat,szerettem tanulni..
Aztán jött a középiskola, 4 év alatt 5 osztályfőnökünk volt-nem mi üldöztük el ,(az ofőket nem:-)) )őket-,nagyon nagyon szétesett az egész bagázs és nagyon utáltam..bejárni is,ezáltal tanulni is.
És két dolog nem tetszett ebben az iskolában..miindig mindennek tökéletesnek kellet lennie..nálunk nemvolt dohányzás a WC-ben nem volt lógás..pedig egy szimpla szakközép volt.Olyannyira rideg volt minden és mindenki,hogy szinte meghalt az oktatás is..
Második:Annyira túl van terhelve az ember..nagyon jó szülők kedvenc mondása:Egy dolgod van a tanulás..ahha...nem..ebben a korban élni is kéne emberek..
Általánosban nagyon poénos volt,de középiskolára filozofia lett belöle:Minek bejárni ha az uzsonnát otthon is megeheted...
Nem merek továbbtanulni..
Hogy idézzem kedvenc (anyagismeret) tanáromat:
"A jó tankönyv egyetlen mondatból áll és bevezet a könyvtárba..."
Más: Mivel a felsőoktatásban nincs elég hely a sláger szakokra, igy mindenféle egyéb szakokra szorulhat az ember, ha igenytelen. Mivel egy noname szakot a főiskolán/ egyetemen csak az nem végez el aki nem akar, igy olyan is kerülhetnek az oktatógárdába, akiknek aztán semmi közük a oktatott tantárgyhoz. (Főiskolákon meg a külsősök közé föleg.) Tisztelet a kivételeknek, mert sok van. De isten ovjon mindenkit egy pályatévesztettetől...
A számitógép egy jó dolog, függetlenül attol, hogy van olyan program, ami kepes velünk akár megutáltatni is...
bocs az elobb felreutottem,
szoval felig meg diak , de sajnos mar inkabb az asztal masik oldalan vagyok es nem gondolom, hogy barkinek a "penzet is zabalnam"
ha ugy csinalod, hogy a sracok 45 percen keresztul teged neznek es kerdeznek, figyelnek akkor jol tanitasz , es higgyetek el ez nagyon jo erzes.
"Szóval programozva lesznek a gyerekek, nem tanítva? Lesz távkapcsolójuk is?"
MIt csinál ma egy tanár?? Elmondja a könyvet... Az esetek 98%-ban sokkal rosszabbul, mint ahogy le van írva. Szinte bármivel helyettesíteni lehetne. Csak az iskolarendszer nincs erre felkészülve. Jó jó, a kisgyerekekre még rá kell szólni, gondozni kell, stb... De a középiskolákban egyetemeken tök fölösleges az egész tanári kar, csak a pénzünket zabálják...
talan cinkusan hangzik, de az iskola _elsodleges_ funkcioja szerintem a gyermekorzes, na jo, foglalkoztatas.
tanitas?
az ugy mellekesen persze folyik...
Szóval programozva lesznek a gyerekek, nem tanítva? Lesz távkapcsolójuk is?
Nem hiszem. Az alapvető ok: amíg hatalomra törő intézmények (állam, egyház stb.) lesznek, addig az ideológiájukat az iskolán keresztül tudják a legjobban terjeszteni (már Spárta is).
Te szívesen otthon hagynád a hatévest a számítógép előtt, hogy írniolvasniszámolnitanuljon, amíg te dolgozol? Vagy az egész család otthon a gép mellől intézi a munkahelyi ügyeit?
Szerintem kell a kortárs-kapcsolat még akkor is, ha a szellemi színvonalat nem befolyásolja jelentősen az iskola.
Meg annak is örülnék, ha a sebész nem csak virtuális képzést kapna...
Nem hiszem. Az alapvető ok: amíg hatalomra törő intézmények (állam, egyház stb.) lesznek, addig az ideológiájukat az iskolán keresztül tudják a legjobban terjeszteni (már Spárta is).
Te szívesen otthon hagynád a hatévest a számítógép előtt, hogy írniolvasniszámolnitanuljon, amíg te dolgozol?
Szerintem kell a kortárs-kapcsolat még akkor is, ha a szellemi színvonalat nem befolyásolja jelentősen az iskola.
Meg annak is örülnék, ha a sebész nemcsak virtuális képzést kapna...
Számítógép mellett sok mindent meg lehet tanulni, de szocializálódni csak emberi kapcsolatokban lehet. Nemcsak arról szól az iskola, hogy mi történik a tanulásban, tanításban, hanem mindenki ott próbálja ki magát, hogy mekkora kiskakas a szemétdombon. Esetleg azt is, hogy lehet a főnökét (tanárát) ügyesen manipulálni stb.
Ez mind igaz, vita nelkul. DE.....ezen funkciok miatt nem fogjak fenntartani az iskolakat, ha az elsodleges funkciot (tanitas)a technologia radikalisan megvaltoztatja es a tradicionalis iskolakat szuksegtelenne teszi. Sok pelda van arra, hogy ez mar megtortent mas dolgokban. Harminc (husz, meg tiz) evvel ezelott is, ha szemelyesen beszelgetni akartal valakivel, osszefutottatok egy pressoban, kocsmaban, valakinel, stb., es beszelgettetek. Manapsag? Email, Index (itt), es mittudomen mi mas elektronikus kommunikacio. A presso, stb., kozelebbi emberi kapcsolatokat teremtett. Es megis, a technologia altal nyujtott elonyok miatt vallalod azt a hatranyt. Az iskolaval is pontosan ez fog tortenni. Valami mast fog kelleni kitalalni, hogy a szocializalodast, emberi kapcsolatok megteremteset potoljak.
Klassz volna, ha jobbá tehetné valaki az iskolákat. Csak nem biztos, hogy van értelme. Élhetünk az iskolában úgy, mintha a világ szép és jó lenne, de akkor elég nagyot fogunk zuhanni, amikor kikerülünk az "ÉLET"-be. Talán olyan iskolák kellenek, amik kicsiben, egy kicsit kíméletesebben, de úgy működnek, mint a mindennapokban az egyéb dolgok. Pitiáner hatalmi harcok, állandó pénzügyi gondok, stb. De hát ezt nálam sokkal okosabb emberek sem tudják eldönteni.
