Mire választ kapunk ezekre a kérdésekre, addigra mi már élni se fogunk:) Már ha egyáltalán valaha lesz is válasz. Mondom, én inkább szkeptikus vagyok, de szívesen olvasgatnám a beszámolókat, mert legalább el lehet rajtuk gondolkodni. Amíg nem tudjuk a magyarázatot, addig lehet min, és szerintem ez benne a szép. Mindenki gondol valamit, próbálja megmagyarázni, közben lehet senkinek nincs igaza, és nagyon is földhözragadt a válasz. Szóval sok mindent nem tud még az emberiség, de addig jó, amíg nincs válasz mindenre, így érdekesebb az élet:) Persze a beszámolók közül is azért akadnak olyanok, amik...hát hogy is mondjam. Viszont senkit nem tartanék vissza, hogy írja le amit tapasztal, és az sem baj, ha "megmagyarázza". Érdekes ötletek születhetnek így is, és ezzel haladunk előre:)
Asszem jó helyen tapogatódzol. Hiszen tegyük fel találunk kézzelfogható, reprodukálható bizonyítékot. Elmegyünk a helyszínre, kizárunk minden lehetséges csalási lehetőséget. És megtapasztaljuk, megmérjük a jelenséget. Rámondható-e tökéletes bizonyossággal, hogy azt csakis szellem, azaz halott ember, lelke okozza? Amikor még nem ismerünk rengeteg dolgot, közük az agyunkat sem...
Melyik a valószínűb és ésszerűbb feltevés? Halott ember lelke okozza a jelenséget vagy az hogy ismeretlen agytevékenység?
Sziasztok! Ez a kísértet dolog... Szóval, a kísértetek azok tulajdonképpen elhunyt emberek "lelkei"...vagy valami ilyesmi? Tehát..ha valaki meghal, akkor lesz egy kísértet? Ha igen, akkor eléggé zsúfolt világban élnénk...még akkor is, ha feltesszük, hogy a növényeknek, állatoknak, másnak nincsenek kísérteteik, csak az embereknek. Ha meg erre azt mondja valaki, hogy "csak" azok "maradnak itt", akiknek még valami dolguk/feladatuk van...de ezt ki dönti el, hogy nekik még dolguk van? Egy felsőbb hatalom/Isten? Ha van ilyen, akkor miért "veszi magához"...hiszen még dolga van...miért nem csak azok "mennek el", akiknek már nincs dolguk? Igazából nem szeretnék egyik oldal mellé sem állni, bár inkább szkeptikus vagyok. Ez az elmélkedés pedig arról, hogy "az agyunk játéka a kísértet is", ez őszintén szólva tetszik, és abszolút el tudom képzelni. A egyszer biztos, hogy az agyunk egy elég fura és bonyolult szervünk. :)
Alvási paralízisnek nevezett ismert jelenség. Magam is átéltem és akkor azt hittem, maga az Ördög ül a mellkasomon...
Okait lehet misztifikálni, pláne annak, hogy e jelenség vándorol a családtagokon, de nyugodtan lehetnek profán, prózai okai is. Pl mobilátjátszó van a panelház tetején vagy mittudomén... Nem kell azonnal a szellemvilágba kapaszkodni, ha valamire nincs magyarázat!
ahogy látom a kialakult standard szerint a mesélő előrebocsátja, hogy nem hisz ebben meg abban, majd elmond egy sztorit.
A szabvány szerint én is szükségesnek látom előrebocsátani, hogy alapvetően és eredendően (ún. erős-) szkeptikus gondolkodású vagyok, a történetet pedig egy hasonlóan realista barátom mesélte a szilveszteri bulin, vele/velük történt meg az eset, amire én nem találok magyarázatot és valszeg nem is lehet találni, de elgondolkodtatott.
Budapest agglomerációjában laktak, béreltek egy házat, amíg a szomszéd településen épült a házuk.
Féléves korától a gyermekük (már oda született) nagyon rossz alvóvá vált. Több kevesebb rendszerességgel felriadt éjjel és csillapíthatatlan bőgésbe kezdett, valójában nem is ébren hanem még mindig álmában, az anyja látta a szemén, hogy a gyerek nincs ott. Ilyen esetekben nem volt mást tenni megvárni amíg lehiggad, lévén előtte próbálkoztak (egyszer) még azzal is, hogy hideg zuhany alá tartották a fejét szegény kölöknek...
Ennek a jelenségnek állítólag van neve nightfright de a neten nem találtam semmiféle kézzelfogható leírást róla...
Egy alkalommal a gyerek és az asszony már alszanak, a férj kinn bóbiskol a nappaliban a TV előtt. Félálomban elindult lefeküdni, és - csak utólag realizálva - mintha egy árnyat/felhőt/ködött látott volna az ágynak a része fölött ahol az ő helye van (későbbi eseteknél soha nem látott többé semmit). Átment az árnyon és lefeküdt, amikor azt érezte, teljesen elvesztette az irányítást a teste fölött.
Mintha testének minden porcikáját egyenletes erővel nyomták volna lefelé az ágyban. Mozdulni képtelen volt. Nem tudja megmondani percig, percekig vagy csak 10-15 mp-ig tartott az élmény aztán elmúlt. De a mellette centikkel alvó feleségét nem tudta megérinteni vagy szólni neki.
A dolog ennyiben maradt. De aztán bizonyos rendszertelenséggel (hónapok vagy csak hetek elteltével) többször újra és újra előfordult az eset. Rákérdezésemre elmondta, hogy ez nem olyan esetekben volt amikor ivott volna vagy valami.
A szilveszteri beszélgetésünkkor ezt hallgató másik (szkeptikus) srác itt elmesélte, hogy az álom és az ébrenlét határán van olyan helyzet, amikor az agy egy része a testnek a motorikus részét kikapcsolja, vagy inkább lekapcsolja a tudatról, éppen ennek köszönhető, hogy amikor azt álmodjuk, hogy futunk, akkor valójában a testünk, a lábunk nem reagál. Csakhogy a haverom azt mondja, kiszolgáltatottságában és tehetetlenségében soha olyan éber nem volt, a leszorítottságában valószínűleg az egekbe szökött az adrenalin, a hideg és meleg hullámok egymást váltották a testén, jóformán (ha egyáltalán ....) a szemeit tudta mozgatni, de ebben sem biztos.
feleségének nem mondta el, mivel még mindig kételkedett a saját elmeállapotában :-) viszont megosztotta élményét egy másik közös ismerősünkkel, aki ennél jóval (nekem túlságosan is :-)) fogékonyabb az okkultista dolgokra. Azt javasolta, ha legközelebb ilyen előfordul, probálja meg nagyon koncentrálva, nagyon határozottan elküldeni azt izét.... hogy megszabaduljon tőle.
annak rendje és módja szerint a soron követlező ilyen alkalommal megpróbálta elzavarni az érzést magától.
egy ideig nem történt semmi. Hetek vagy egy-két hónap múlva megint este egyedül a TV előtt bóbiskol amikor a felesége felsír és zokog. Berohant a szobába és amint meglátta a nejét azonnal tudta, mi történt.
Vele többet soha, most viszont a feleségével....
Ekkor elmondta a saját élményeit, felmondták a bérletet és amíg a házuk beköltözhetővé nem vált, addig béreltek egy másikat néhány hónapra.
Azóta semelyiküknek nem volt semmilyen problémája, gyerek alvásgondjai pedig megszűntek. Azóta is rendben alszik.
Azt hiszem ez az eset mutatta meg magamnak, mi a különbség a tagadó és a kétkedő között.
Üdvözlet! Quija táblázáshoz (kapcsolatfelvétel ABC betűi, és pohár segítségével) keresek legalább 1 személyt, aki Vác közelében lakik (ha nincs más Budapestig is elmegyek ezért). Nagyon profi nem vagyok, több éve volt csak lehetőségem rá, és csupán néhány alkalommal, de ha te még nem csináltál ilyet az sem baj, szándék legyen, aztán majd eldől, hogy mennyire működik együtt a dolog. A táblázás célja: nem jampizásból, szórakozásból, vagy poénból történne, hanem kapcsolatfelvétel gyakorlása végett. Kérlek most ne akarjatok velem itt erről vitatkozni, általános csacsogásba merülni, vagy nagy misztikus homállyal burkolt mélyreható ezoterikus boncolgatásba kezdeni a lélek, és az univerzum működéséről. – Nincs kedvem hozzá. Elnézést. Minden bizonnyal nem is fogok válaszolni az ilyen jellegű hozzászólásokra, levelekre. (megértést köszönöm) Viszont ha valóban érdekel a dolog, (és nem laksz 5000 km-re Vác-tól) az alább címen elérhető vagyok (és majd pontosítunk) : krisztof.net@freemail.hu További szép napot mindenkinek.. Üdv:
8 éves koromban, faterom halála utáni napokban éjjel felébredtem és egy sötét gömb féleséget láttam lebegni kb 2 méterre tőlem a plafonnál. Mintha egy nagy fej lett volna ami engem figyel. 1-2 nap múlva édesanyám ugyancsak látta, de ő már mozogni látta.. Érdekes. Jelenleg b.nőmmel élek együtt, és tavaly nyáron (ez már másik ház) álmenyezetet rakattunk fel, a belmagasság csökkentése céljából. Azóta neki többször volt szellemes álma. 1 hete minden este többször felriadt és alakokat látott. Ezt viszont álmodta szerintem, vagy nem is tudom. Az ágyon helyet cseréltünk, és azóta megszűnt a jelenség. Viszont az ágy azon oldalán nekem többször volt már rémisztő álmom, álom az álomban stb amikor azt hiszem ébren vagyok de mégse... :S
Volt itt a topikban valami olyasmi, hogy éjfélkor egy szál gyertyával le kell ülni egy székre, háttal egy nyitott ajtónak, magad előtt egy tükörrel, és mikor eljön a 0:00, akkor benézni az ajtón a tükörből, vagy valami ilyesmi, miközben a gyertya ég.
És akkor természetesen megnyílik a túlvilág kapuja :))))