Snitt. Miután Pirx megragadta a Dolgok Lényegét, magához szorította, és (nagytotál) veszett iramban elrohant vele a 100millió ember előtt aprócskának tűnő színfalak tövében nyíló ajtón. Snitt. Beugrott az űrhajóba. Snitt. Döbbent tömeg, lángnyelvek, a Mars fele távozó rakéta sebesen emelkedett.
A Dolgok Lényege ismét kihullott az emberiség kezéből...
The End
Pirx megragadta a dolgok lényegét: itt van például ez a Hatodik érzék, mely most fut a garantált bevételt hozó filmeket forgalmazó mozikban. Ezt például egy nagyon kellemes filmnek tartom. A probléma csak akkor szokott lenni, mikor az ember elgondolkodik azon, vajon érdemes volt-e az adott filmet elkészíteni. Ha már az a kis szikra megvan, ami újat hoz, bizseregtet, elgondolkodtat, ilyen gond nem szokott fellépni.
Elolvasva reakciómat, el kell ismernem, valóban kissé nagyképűre sikeredett; ezúttal nyilvánosan bocsánatot kérek tőled.
De: én nem igazán szoktam divattal élni, így nem különösebben érzem magam "art-figurának", a sálas-értelmiségi kifejezést meg aztán pláne kikérem magamnak.
Én mármedig megnézek sok-sok hollywoodi "sablongiccset", és sok-sok hollywoodi nem-"sablongiccset" is ám! De továbbra is úgy érzem, előítéletekkel inkább te rendelkezel leginkább, aki távol tartja magától az ún. "kultúr-sznobizmust", meg az ún. "művészfilmet" is.
Ami pedig a feltételeket illeti: nem emlékszem rá, hogy szabtam volna ilyeneket, és a Te hozzászólásaidat is sok szeretettel várom a továbbiakban is.
A tegnapi gondolataim folytatásaként egy újabb filmcím (1990-es), mely a Duna TV-n került adásban vasárnap 21.15-kor: Szellemi barangolás
Látta valaki esetleg? Lényegében egy hosszú beszélgetés egy tudós, egy költő és egy politikus között.
Nekem egyébként - bár mindhármuk állásfoglalása megnyerő volt -, legjobban a költőé tetszett.
Kár ezért az egyetnemértésért itt alább, de mit lehet tenni. Amúgy - bár nem értem tökéletesen, miért is kellett big4-nek mennie - meg kell jegyeznem, érdekes a topic, de erősen hiányos. A címe Film és Filozófia, ehhez képest szinte csak durvább esetek jöttek szóba, a szokásos kínálat, persze valahol ezt is meg lehet érteni.
Pedig van rengeteg szolidnak titulálható film, ami sem vérgőzt, sem egyéb szélsőséget nem használ - egyszerűen csak az emberhez szól. Leülsz, nézed és közben valamilyen szokatlan, kellemes érzés kerít hatalmába (ami garantáltan más, mint a Mechanikus Narancs, vagy az 1984 láttán). És végignézed a filmet, ami után ugyan nem rohansz lelkendezve a többiekhez: láttákok azt, ahogy, amikor?!!!, hanem teszed tovább a dolgaidat, de kicsit több erőt adott a hétköznapi élethez.
Most legutóbb pl. leadták az Apám dicsősége c. francia filmet az RTL Klub Művészbejáró sorozatában - 23.10-kor. Gyagya banda, szerintem éppenhogy nyolckor kellett volna, talán még a nagyobbik lányom is nézhette volna.
Szóval, mi van ezekkel a „lassú”, de isteni filmekkel? De ha az ismertebbeket keresitek, hát legyen a Sörgyári Capricccio, az Éjszaka a Földön és aCinema Paradiso is téma a topicban, nem?
Bocsánat, hogy primitívségemmel lehúztam topicod színvonalát.
Végülis nekem is van itt egy filmes topicom. Írhattam volna oda is, filmmel kapcsolódó gondolataimat, de gondoltam minek futtassam a saját topicomat, amikor indult egy másik és alig szólnak hozzá, hát támogatom.
De nem tudtam, hogy ide csak komoly emberek, komoly filmekről írhatnak.
Kamaszkoromban (amikor szerintem kezdett kialakulni az izlésem), én olyanok társaságába kerültem, akik a kommersz dolog ill. a divatos dolgok iránt érdeklődtek. Ilyen berkekben nem szokás "komoly" művészetekkel foglalkozni, művészfilmeket nézni.
Bár lett volna lehetőségem amolyan társasághoz is csapódni, de valahogy nem éreztem magam jól a komoly, gonderhelt grimaszokat vágó, fekete sálas értemiségi sznobokhoz (már elnézést), akik mindig mindent jobban tudtak. De hát, bizonyára pechem volt és e körök rossz reprezentánsaival találkoztam.
Bizonyára a nagyrészük egyáltalán nem sznob és megjátszós képmutató, hanem én vagyok peches vagy eleve rosszul láttam/látom. Ugye ?
Tehát divat-kedvelők között nőttem föl. És a nagy mozik, reklámozott tömegfilmjeit fogyasztottam.
Azonban időnként egyedül meg-meg néztem néhány művészfilmet is titokban.
Ugy vélem, nagy szerencsém, hogy megúsztam azt az erőltetett előítéletekből fölépített álarcot, amit sok u.n. "art"-figura kialakít magának: hogy ő márpedig meg nem néz semmilyen "hollywoodi sablongiccset".
Én ezt magamban kultúr-szobizmusnak nevezem. Persze az is lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.
Szóval rendben. Akkor mától kezdve mellőzőm ezt a topicot és átcopizom az én topicomba a hozzászólásaimat, mert nálam semmilyen előítélet és főleg SEMMILYEN FELTÉTEL nincs: az ír a topicba aki akar.
És mégegyszer elnézést kérek.
Sajnos itt az ideje megszakítanom a dolgok folyását. Mivel ott a nevem a topic elején, némi felelősségérzet gyötör a tartalmát illetően.
Erősen úgy gondolom, hogy big4 hozzászólónk kissé elfogult a vallási témákban, így a filmeket nem valódi értékeik (ez esetben különösen filozófiai vonatkozásaik) szerint elemzi, hanem aszerint, miként jelenik meg bennük a nagybetűs Isten és a manapság igen divatos szabadkeresztény-ideológia.
Félreértés ne essék, én tisztelem mindenki világszemléletét, de egy mozgókép befogadásakor a nyitottságnál semmi sem lehet fontosabb. Számítottam szabadelvű filmes gondolkodókra, akik a filmtörténet nagyjait is megemlítik (persze csak filózófiai aspektusból), nem pedig a legújabb hollywoodi sablongiccsekből próbálják kifacsarni azt, ami abszolút hiányzik belőlük: az eredeti gondolatot.
Bár nem láttam az Ítéletnapot, mindenesetre a végkifejlet, amely említve lett, semmitől sem áll távolabb, mint az eredetiségtől. Hollywood - már említeni is közhelyes - tipikus kliséje az önmagát feláldozni is képes "tutifrankó" személyiség. Ez pedig nem a keresztény isten, hanem az amerikai egyéniség győzelme minden felett.
Mindegy, nem számít, már úgyis annyi ennek a topiknak...
Az Ítéletnap egy Agymosó akciófilm, hatásos díszlettel és mafla sztorival.
De !
Engem nagyon megfogott a befejezése.
Röviden leírom.
Szóval agyba-főbe harcol a Svárci az ördög ellen.
Lövöldöz rá ész nélkül.
Aztán szép lassan kezdi belátni, hogy ez nem vicc, és ez tényleg az ördög és mint olyan sérthetelen és halhatatlan, tehát a puskáival meg mindenféle rakétáivak nem megy sokra ellene.
A finálé egy tempomban zajlik, amit miután az ördög-koma félig lerombolt, egy szusszanásnyit megpihent.
Ekkor a hős Svárci fölnézett e még épen maradt oltár feszületére. S megvilágosodott arccal eldobta aknavetőjét és az mondta: "Istenem, kérlek segíts nekem !"
És akkor újúlt erővel előtört a fenevad a föld alól,(talán egyenesen a kénkő közül) irtózatos, hatalmas sárkány-szörnyként és BELESZÁLT a Svájcinégerbe. Egy kicsit repkedett kifordult szemekkel jobbra-balra, úgy ahogy ez az amcsi akciófilmekben szokás, főleg ha beleszáll valami az illető testébe.
Aztám fölocsúdott. Megragadta kiválasztott lányt és fölrakta az oltárra, hogy az antikrisztus anyjává tegye.
A néző ekkor már egyre inkább várná az Isteni Segítséget, amit főhősünk kért, mert hát heppiendhez vagyunk szokva ugye.
De csak nem történt semmi.
Svárci pedig már mászott föl az oltárra, az ott fekvő lányra. És ekkor egy pillanatra felülkerekedett megszállt testében saját énje az ördög fölött.
És egy fölborult szobor, ég felé meredő hatalmas kardjába vetette magát, ami teljesen felnyársalta.
Tehát öngyilkos lett.
A sátánnak pedig már nem volt ideje új férfitestet találni az aktushoz, mert (a történet szerint) pont a 2000 -es ezredforduló éjféljekor foganhatott csak meg az antikrisztus, és 1 perc volt már csak éjfélig. Tehát az örög vesztett, bár a főhős meghalt.
Ez a megoldás nagyon tetszett. Elsősorban azért, mert szerintem Isten valóban így segít.
E sztoriban segítsége abban állt, hogy volt ereje a főszereplőnek a testében levő sátánt - ha csak egy pillanatra is - legyőzni és volt ereje és ideje felismerni, hogy csak az öngyilkosság a megoldás és meg is tudta tenni.
Féltem attól, hogy a kivitelezés (bár a szememnek tetszett volna) valami halivúdi szuper hi-tech animációs Isten-segítség lesz. Például, hogy Jézus feléled a feszületen és angyalsereg társaságában villámmal sújt a gonoszra vagy valami ilyesmi.
De az nagyon mű lett volna.
Viszont ez, ahogy megoldották, szerintem nagyon eredeti és tartalmas volt. Független attól, hogy film milyen. Egyébként szerintem szórakoztató.
jó hogy itt vagytok, eddig azért nem szóltam, mert nem láttam, hogy mozog a topic :)
szóval két szempontból is elnézést kell kérnem
jobban utánnanéztem, a könyv igazi, nem egy mai népszerősítő irodalom, ahogy én gondoltam, Hagakure, a XVII. században íródott, és tényleg a szamurájok erkölcsi kódexe, most jelenik meg decemberben :)))
ua. a kiadó adja ki, aki az általam elovasott Ronin című könyvet is
a másik...nos ez a Ronin című könyv, amit fikázgattam nem olyan rossz, mint elsőre tűnt, az előzőekben leírtak első benyomás alapján készültek, éppen ezért meglehetősen elhamarkodottnak tekinthetők
miután végigolvastam meg kellett állapítanom, hogy eléggé elgondolkodtató és valószínűleg meglapul az egészben valami "bázi-nagy" mondanivaló, amit fel lehetne fejteni
szóval ez a Ronin tényleg nem a de Niro-s film cselekménye, ez egy régi zen-történet feldolgozása, igazából nem tudom miről szól...olvastam már néhány igazi zen történetet, és ahogy tapasztaltam elég kifordított logikával működnek, szóval emiatt bizonytalan vagyok
a Ronin egyébként tényleg a gazdátlan, hűbérúr nélküli szamurájt jelenti
szóval Hagakure, és még idén megjelenik a tervek szerint!!
Megnéztem én is a Szellemkutyát, akciófilmként kezelni, mint ahogy a műsorújságok hozták, teljesen abszurd. Vidmar elemzésével értek egyet, értékítéletet max a szamuráj erkölcs szerint lehet hozni a filmről. Teljes hűség és odaadás a mesternek, szolgálat és heroizmus. Jarmush megint nagyot alkotott.
>>a címe A ronin (és állítólag Zen történeten alapuló regény) <<
Bemutattak nemrég egy Robert De Nero és Jan Reno - filmet, A Ronin -címmel. Ugyanaz a sztori ? A film egészen másról szólt. Viszont az elején elhangzik, hogy Ronin-nak azokat a szamurájokat nevezték, akik elvesztették urukat és a továbbiakban útonállóként tengetik életüket. Azaz eltévelygőkről van szó.
A Szellemkutyában elhangzó idézetek megfelelnek a szamuráj szellemiségnek, emiatt hitelesnek gondolom.
na még valami
én is láttam a Szellemkutyát és nagyon tetszett
de
most olvasok egy könyvet (ami szvsz pocsék, de egy szempontból elgondolkodtató) a címe A ronin (és állítólag Zen történeten alapuló regény)
ami a lényeg, hogy abban aztán teljesen más kép alakul ki az ún. szamuráj erkölcsökről, és a szamurájok viselkedési normáiról
nagyon érdekes, olvassátok el (hehe), aztán tépelődjetek rajta hogy melyik az igazi megközelítés
ezzel csak azt akartam mondani, hogy jó lenne ismerni igazából milyen is a szamuráj eszmeiség, harci etika, és magatartási kódex, mert nem tudom hogy a könyv, amiből idézgettek a Szellemkutyában tényleges, eredeti-e, vagy csak valami népszerűsítő irodalom, amiből nálunk is van jócskán
persze, ne értsetek félre, a Ronin könyv még távolabb állhat a valóságtól (ott a címadó Ronin valami elképzelhetetlen dúvad, aki mindenfelé kezeket, meg fejeket csapkod le, merthogy ő arra érdemes, míg a pórnép ne is szóljon hozzá...hmmmm)
de lehet benne azért valami, figyelembe véve a korabeli Japán hatalmi-feudális berendezkedését
hali Mr. Spock
én láttam a Cube-ot, ide sajnos nem hozzák moziba, de a Titanic fesztiválon bemutatták
a fesztivál legjobb filmje is lett :)
nagyon jó filmnek tartom, végig feszült, az emberi kiszolgáltatottságról szóló igazi remek, nem tudod miért, nem tudod hogy, de bármit megtehetnek veled :(
Mondandómban nem hangsúlyoztam eléggé a mítosz szót: szerintem Jarmusch egyszerű "utca-emberekből", hétköznapi életekből legendát csinál, karakterei mitológiai szereplőkké avanzsálnak, íly módon már nem tekinthetők reális elemeknek. A görög regék olvasásakor eszünkbe sem jut moralizálni az apró történéseken (amelyek pedig igen kegyetlenek).
>>Ha valami nem tetszik Neked valamiben, valójában saját magadban nem vagy megbékélve valamivel.<<
A szellemtudományokban ez egy triviális tan.
Egy beavatott mester valószínűleg nem hőzöngene egy erőszakos film láttán, hanem mosolyogna, hisz tudná az is a helyén van a világban, annak is megvan a szerepe.
Jómamagam a szellemtudományok alsótagozatosaként azon a szinten vagyok akit a FÖLÖSLEGES erőszak elszomorít. És ez fontos, hogy megértsétek álláspontomat. Ugyanis nem utasítom el, nem sértődöm meg, nem háborodom föl (nagyon). Hanem ELSZOMORODOM. Amióta nagyjából (remélem) túljutottam azon, hogy újra felfogjam (ill. megkiséreljem felfogni) mi az a halál, azóta elszomorít, elkeserít a halál látványa. Leginkább a nem tudatos halálé.
Elszomorít az, hogy a mai ember CSAK akkor adja meg a halálnak kijáró tiszteletet, vagy ha úgy tetszik félelmet, amikor közvetlenül érintett a dologban. Egy idegen ember halála vagy egy állat halála szinte teljesen közönyös nekik.
Pedig az élet lényege halál...
A Szellemkutyában valóban nem kár a légyként hulló gengszterekért, legalábbis egy bizonyos szempontból nem kár. A társadalom ártányaiként valóban rászolgáltak a halálra. És EMBERKÉNT ? És ISten teremtményeiként ? Vajon e szempontból is megérdemelték ? Vajon embernek VAN JOGA megállapítani, hogy ki érdemli és ki nem a halált ???
A gengszter is BÁRMIKOR válhat visszatérő tékozló fiúvá, ha megöljük elvesszük tőle ezt a lehetőséget.
A szamuráj-lojalitást és hősiességet szerintem be lehetett volna mutatni egy kevésbé erőszakos és nem egy bérgyilkosról szóló filmmel is.
Mindazonáltal NAGYON TETSZETT a film. (hihetetlen mi ?) Ugyanis - akármilyen furcsa - sikerült a helyére tennem a benne levő gyilkolászást. Sőt, mivel bennem is, mint MINDEN emberben, látensen rejtőzik egy vérszomjas fenevad; valahol tetszett az erőszak is és ismét kiéltem, tudat alatti, erőszakos ösztön-hajlamaimat. (mint ahogy tegnap a "Mocskos Zsaru" c. film alatt is)
Hod elmélete szerint minden film, melyben nagyobb mennyiségű erőszak található, elítélendő emiatt. Azért ez kissé leegyszerűsített világszemlélet Kedves vidmar,
Ha jól megfigyelted volna, mit írok, akkor nyilvánvalóvá válhatott volna, hogy én egy filmről sem beszéltem, főleg a Szellemkutyáról nem, mivel nem is láttam még! Én az ellen a szemlélet ellen tiltakoztam, miszerint ha egy személy valamit nem fogad el, az automatikusan azt jelentené, hogy akkor magával nincs kibékélve. Azaz keresd meg magadban, és fogadd be.
Ezzel szemben azt mondtam, hogy bizonyos alacsony lehetőségeket nem elfogadni, hanem kiégetni kell, amit heroikus útra átemelve a Harc és háború ideájához jutunk, azaz az általad emlegetett "takarításhoz". A szemetet ki kell söpörni.
üdv
HoD
A Szellemkutyában látható öldöklések nem tekinthetők realista ábrázolásmódnak, a filmben a gyilkosságok egy régi szamuráj erkölcs szerint történnek. Eszerint az emberi életnél magasabbrendűek az olyan fogalmak, mint például a hűség, vagy a teljes odaadás. Ráadásul a mészárlás itt számomra a "takarítás" szimbólumaként működik (tekintettel a mítosz - mert végül is ez az - jellegére a történetnek), mindig csak velejéig rossz emberek halnak el (kivételt képez ez alól a tetőn történő elhalálozás, de az is csak a rosszfiúk későbbi pusztulásának szükségességét indokolja). Ilyen értelemben a probléma valóban a befogadó lelkében gyökerezik: kérdés, jó célra használja fel belső folyamataiban a néző a látott erőszakdömpinget.
Hod elmélete szerint minden film, melyben nagyobb mennyiségű erőszak található, elítélendő emiatt. Azért ez kissé leegyszerűsített világszemlélet.
Ha valami nem tetszik Neked valamiben, valójában saját magadban nem vagy megbékélve valamivel. Szerintem.
Bocs Borz, de -minden tisztelettel - ez imho hülyeség. Most a filmtől függetlenül, amit nem láttam még, bár várakozással tekintek elébe. Ezzel a kijelentéssel az összes mocskot ami a világban történik, el lehetne intézni. Problem - óh, csak nem vagy magaddal kibékélve! Abszurdum. Ugyanígy vonatkozik ez az ember valóban alacsony (emberalatti) lehetőségeire, amik látensen csíraként nyugszanak a tudat hátterében vagy ha úgy tetszik a tudatalattiban. Ezeket nem elfogadni kell, hanem kiégetni. (lásd pl. a karmacsírák megpörkölése)
Két filmet is tudok ajánlani mindenkinek, a nov.18-án bemutatott Alkimista és a Szűz című Kamondy-alkotást, és az októberben kijött Simon mágust Ónódi Esztertől. Mindkettő remekmű, minimális csihipuhival.