Keresés

Részletes keresés

El Condor Creative Commons License 2004.05.20 0 0 377
"A MÁV-nál nem takarékoskodnak a menedzsmenten
2004. május 20. 7:00

Magyar Nemzet
Meghosszabbítják a MÁV Rt.-nél a vezetők felmondási idejét – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, a menedzsment tagjainak munkaszerződésében meghatározott prémium összegét csökkentik, ugyanakkor ezt beépítik az alapbérbe. A vezetői szerződések módosítása folyamatban van a MÁV-nál.

Abban az esetben tehát, ha valamelyik vasutasvezetőnek a tulajdonos megszüntetné a munkaviszonyát, a hosszabb felmondási idő és a magasabb alapbér miatt nagyobb végkielégítésben részesülne. A döntést annak ellenére hozták meg a MÁV-nál, hogy 2006-ig 11 ezer fővel csökkentik az állami vállalat dolgozóinak létszámát. A MÁV-nál e felvetésekre többszöri megkeresésünkre sem válaszoltak.

Mint ismert, a cég vezetőinek jövedelme a kormányváltás után emelkedett jelentős mértékben. A MÁV menedzsmentjéhez tartozó 96 vezető – az elnökön és a vezérigazgatón kívül – alapbérét havi 800 ezer és egymillió forintra emelték, ehhez 100 százalékos prémium, mobiltelefon-használat és szolgálati gépkocsi is jár. A parlament időközben elfogadta azt a javaslatot, hogy a veszteséges állami vállalatoknál a prémium nagysága nem haladhatja meg a 80 százalékot. A MÁV-vezetők kiugróan magas jövedelmének ellenére a társaság egyre kritikusabb pénzügyi helyzetbe kerül, a kormány pedig nem tett konkrét lépéseket ennek megváltoztatására. Az idei évet rekordveszteséggel zárja a cég, 2005-ben pedig hitelképtelen lehet a magas adósság miatt."

Szegeny vasutasok.

(T. Moderator, tedd at legyszives a politikaba)


kábelbúvár Creative Commons License 2003.12.17 0 0 376
Összehívja a sztrájkbizottságot a Vasutasok Szakszervezete. Erről döntöttek a választmány mai ülésén. Simon Dezső, a szervezet elnöke elmondta: nyár óta sikertelenül kezdeményeznek tárgyalásokat a vasútreformról, de sem a szaktárcától, sem a MÁV Rt. vezetésétől nem kaptak elfogadható választ.

HírTV

Kevin Creative Commons License 2001.08.12 0 0 375
Miert? Mi mast vartal tole? Neki fajt legjobban a haromeves megallapodas, mert akkor nem lehetett volna szerepelni ...
Előzmény: El Condor (374)
El Condor Creative Commons License 2001.08.10 0 0 374
Ez a Gasko mar megint nem fer a borebe!
freeze flash Creative Commons License 2000.02.14 0 0 373
É-r-t-e-d, n---ee--m??????
;>-)))))))))))))))))
Előzmény: Celtix (372)
Celtix Creative Commons License 2000.02.11 0 0 372
Errol nekem is eszembe jut egy sztori.
Egy ismerosom(vastutas,term.:),kint jart Olaszban.
Es mint jofajta soforhoz illik,minden roncslera-
katnal leallt,hogy a kocsijahoz alkatreszt
szerezzen.Szelvedot akart szerezni.
Mondja az olasz csokanak,hogy szelvedot
venne.Az olasz csak nez,razza a fejet,nem
erti.
A srac erre hangosan,es szotagolva mondta:
SZEL-VE-DOT!Nem erted?

A fotemarol: Mar en is nagyon unom a sztrajkot..
Szombaton Pestre akartam utazni,hat kimarad:(
Plusz egy nap ketszer annyit melozunk,mint
sztrajk nelkul...
Mindegy,majdcsak vege lesz,es minden vissza-
zokken a regi kerekvagasba.

Előzmény: freeze flash (369)
freeze flash Creative Commons License 2000.02.10 0 0 371
De azért érted, nem?! ;-))))))))))
Előzmény: Cybercat (370)
Cybercat Creative Commons License 2000.02.09 0 0 370
Oftopic On
JááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááJ.
Oftopic off
Előzmény: freeze flash (369)
freeze flash Creative Commons License 2000.02.09 0 0 369
Ebből is tisztán láccik, hogy az ismerősöd egy bunkó. :-))))))))
A MÁV alkalmazott csak a munkaköri kötelezettségének tett eleget. ;-)))))
Röviden:
Mint amikor - nagyon régen - METRO-n, az ellenőr megszólított két kilfeldit, akik a _kezükben_ tartották a jegyüket, igaz, nem lukasan.
Ellenőr: jegyeket, bérleteket, stb.
Mindenki előhúzott mindent...
Odaér a szomorú sorsú ángliusok egyikéhez: "Magának nincs jegye?!"
- némi nyelvi közjáték, ellenőr _csak_ magyarul, egyre hangosabban, angolok egyre szeppentebben -
ellenőr a vége felé, üvöltve: '"-és miért nem lukasztotta ki a jegyét????!!!!"
Ezek után majdnem engem akart megütni, mert csak annyit mondtam neki, hiába üvölt egyre hangosabban, az illető nem fog érteni magyarul. És ettől nem lesz kilukasztva a jegye. Szegény hüje, azt hitte, mint otthon, itt is elég, ha megveszi a napijegyet...
/Az ellenőr a vége felé, lassan, tagoltan, szótagolva: é-s m-i-é-r-t n-e-m l-u-k-a-s-z-t-o-t-t-a k-i a j-e-g-y-é-t ???!!!/
Ennyi.
Előzmény: nofear (367)
hpg Creative Commons License 2000.02.09 0 0 368
dögöljön meg a hülye bunkó máv & kormány.vasutasok mindent bele
Előzmény: Ghanima (163)
nofear Creative Commons License 2000.02.09 0 0 367
Én talán nem a fizetésekkel hanem a felkészültséggel és az iskolai végzettséggel diag. le ezt a témát.
Egy tanár 4 év főiskola vagy egyetem után rendszeresen kell, hogy utánképezze magát (lásd elektronika, informatika) Egy orvos a 6 év egyetem után még több év mire szakvizsgáin túl van. Ne regélje nekem senki, hogy a MÁV-nál főiskolai végzettségű kalauzok rohangásznak. Az emberi kapcsolatairól csak 1 sztori:
BP. Keleti Pu.
Egy fiatalember - történetesen jó ismerősöm - odament az információhoz. Kérdés: Mikor indul vonat X-be? Válasz nem látja ki van irva.
Kérdés még1x:Mikor indul vonat X-be?
Válasz: durvább hangnemben ugyanaz.
Mire a barárom: Hölgyem nem láthatom hiszen vak vagyok!

No ennyi

Csokis2 Creative Commons License 2000.02.09 0 0 366
Kepzeld el, ha kirugnanak 3500 embert, akik innentol nem fizetnenek tagdijat, mibol fizetne a szakszervezet Schalkhammerek huszfos szafariajat? (Negy kuldottre.) :-(
Előzmény: freeze flash (365)
freeze flash Creative Commons License 2000.02.07 0 0 365
Egyszer már írtam régebben: anno az északmagyarországi bányászok is azt _követelték_, hogy tegyék gazdaságossá és nyereségessé a termelést. Miután közölték velük, hogy akkor 3500 ember huss, elkezdtek tiltakozni. Most akkor mi van?
SZVSZ el kellene dönteni, hogy ki, mit akar.

/Javasolnám a másik topic-ot is... :-)))/

Üdv
ff

KIKI Creative Commons License 2000.02.06 0 0 364
Sziasztok!
Valahogy az az érzésem ezzel a sztrájkal kapcsolatban, hogy mindenki sztrájkolhatna akinek kevés a fizetése. Az orvosok, a mentősök, akik naponta emberi életeket mentenek. Ők nem keresnek annyit, mint egy szakmunkás a vasutnál! A pedagógusok egy (kis)része jól meg van fizetve, míg a másik fele éppen, hogy csak megél! Ők miért nem sztrájkolnak? Nekik is annyi joguk lenne, mint bármely más szervezeteknek! Egy dolgot tudomásul kellene venni mindenkinek: 5-10 év lenne szükséges ahhoz, hogy Magyarország jóléti szinvonala olyanra szintre emelkedjen, amire már azt lehet mondani, hogy elfogadható. Addig visztont mindenkinek össze kell húzni a nadrágszíját és együtt kell húznunk az igát! Amíg ez nem történik meg addig lesznek nagyon gazdagok és nagyon szegények!!!!!!!!
Csokis2 Creative Commons License 2000.02.06 0 0 363
> Ennel meg a vasut is jobb...
Na, ezert fizetnek ennyit. Ez nem genyoskodas reszemrol, hanem teny. Mivel tudjak, hogy ezzel a kepesitessel nem kapnal mashol sem tobbet, hat nem torik magukat azon, hogy tobbet fizessenek. Raadasul a MAV tuti munkahely. Baromi a kicsi a valoszinusege, hogy pont neked mondanak fel, hacsak nem ered el a nyugdijkorhatart, vagy nem vagy notorius logos, alkoholista, stb.
> Engem az zavar,hogy olyan iszonyu jovedelem kulonbsegek vannal egy cegen belul.
Lehet, hogy a vezetok nem csucsmenedzserek, de ma ok ennyit ernek a magyar munkaeropiacon. Ha kevesebbet adnak neki, ugy elhuz mashova, mint a szel. Akkor odaallhat a szakszervezet es iranyithatja a MAV-ot, szerezhet vevoket, fuvart, alkudozhat a jarmubeszerzesrol, meg az allami tamogatasrol.
Azt kene eszrevenni _mindenkinek_ ebben az orszagban (szakszervezetek, kormanyok, munkavallalok, cegek), hogy szep lassan tenyleg piaci helyzet lesz. Ha nagyon keveset fizetunk a mutosnek, majd jol elhuz a verbe a korhazbol, mint ahogy ez mostanaban tobbszor elo is fordult. Vagy fizetnek tobbet, vagy bezarhat a korhaz. Jelenleg a MAV-nal nem ez a helyzet. Nem kell lasszoval fogni a munkaerot, hat a ceg megteheti, hogy nyomottan tartja a bereket. Ez nem szocialpolitika, meg jotekonysag kerdese, ez egy piacon elo vallalkozas termeszetes reakcioja. Ezt ebben az esetben sztrajkkal nem fogjatok tudni megoldani, mert igy meg azert a vesztesegert is nektek kell elvinni a balhet, ami egyekent is termelodne. Le kell nyelni a bekat, be kell vallalni a karcsusitast, a reszmunkaidot, a nagyfoku gepesitest es az ezzel jaro elbocsatasokat. A _hatekony es teljes_ foglakoztatas meseje tobb, mint tiz eve lejart lemez.
Előzmény: Celtix (358)
freeze flash Creative Commons License 2000.02.05 0 0 362
Cucli. Hát ennyit a vezetésről.
Engem személy szerint ez hál' Istennek nem érint. Soha nem is ezért tiltakoztam.
Rokonságot dettó nem, mert vagy autóznak, vagy nyugdíjasok, akik évek óta _csak_ buszoznak. És tudod miért?
Mert olcsóbb, _gyorsabb_, és _tisztább_. Nem állt meg az ország éltete, Ti kellemesen elvitatkoztok, az élet meg megy tovább. A veszteség meg nő.
Tedd fel magadnak a kérdést: ezek után a társadalom miért sz@rjon be a sztrájkotoktól?
Ami kevés szimpátia volt SZVSZ a vasút irányában, az most egy el köddé....
Mint a slágerben...

Üdv
ff

p.s.:
Lyó kis provokatív szöveg, de nem Veled, személy szerint van bajom. :-)
Persze, ha véresszájú sztrájkpárti vagy, akkor Te is benne vagy a csapatban... :-))))))

Előzmény: füst (361)
füst Creative Commons License 2000.02.05 0 0 361
Megértem, hogy mindenki utazni szeretne .Amikor a sztrájkot szervezté, mindenkit megkérdeztek(már mint a MOSZ),milyenlegyen asztrájk.Többen javasoltu,közlekedjen az összes 4 és 5 számjegyű vonat(az össz belföldi személy),Sajnos a felsőbbség másként döntött.
Előzmény: freeze flash (360)
freeze flash Creative Commons License 2000.02.05 0 0 360
Kedves pulo, Celtix, és füst!

Ahogy többször leírtam: ebben a sztrájkban _nem_ az zavar igazán, amit akartok, mert a társadalmi aránytalanságokról nem Ti tehettek, és egy csomó dologban még igazatok is lehet/van, hanem a _módszer_.
Ami a taxisblokád idején is bökte a csőröm: ha a Kossuth téren sztrájkolnak, még én is viszek teát nekik. De így, hogy anno nem tudtam elmenni vidékre meglátogatni a beteg Apámat, meg egyáltalán ...
Ez SZVSZ terrorizmus, na, nem hergelem bele magam...

Ettől függetlenül a sztrájkjogotokat elismerem.
Csak a sztrájkotok nem tetszik.

Üdv
freeze flash

füst Creative Commons License 2000.02.05 0 0 359
A sorompó túlsó oldalán állva én úgy érzem,mindenki félti a munkahelyén eddig elért esetleges kedvezményeket,vivmányokat.
Küszöbön áll a vasút rformja, nem engedhetia vasutasság, hogy az érdekeit képviselő szakszervezeteket teljesen kiszoritsák a döntések meghozatalából.Szerintem ezen áll vagy bukik az egész, ez az oka, hogy nem csak abérekről, de a kollektivszerződésről sincs,pontosabban pont erről nincs megállapodás.
Próbálom folyamatosan irni a véleményemet, akit érdekel olvassa:emil.alarmix.org/fust
Jó éjt!
Celtix Creative Commons License 2000.02.05 0 0 358
Hali!
"Miért, mire gondoltál?! :-)))))
Mert én _csak_ a válaszra. Magyarán: nem tojok bele....sokakkal ellentétben, legalább válaszolok. "

Koszi.Erre gondoltam.Olyan furcsa,ha valaki
valaszol nekem...

"Ha olvastad az előző dolgaimat, én soha_sem_a_"mezei"_ vasutasok ellen dumáltam.
Már bocsáss meg, hogy a vezetőségetekkel ellentétben Veled szemben ezt a jelzőt alkalmaztam, nem degradáló szándékkal történt. ;-)))))))) "

Nem zavar.Nem vagyok ra buszke,de nem is szegyellem.Ez van.

"De azért Neked is feltenném a kérdést: ott a környéketeken számodra ez az egyetlen foglalkozási lehetőség? Ha igen, akkor bocs.... Mert ha nem, és jobban is keresnél /meg találnál;-)))/ akkor végképp nem értem, miért szívsz itt a vasútnál, ésatöbbi.... "

Nem ez az egyetlen.De ez biztos.Kisvaros,viszont
vasuti csomopont.En meg voltam olyan hulye,hogy
anno a nagyvasuti-villamosjarmu-szerelo szakmat
valasztottam:( Szoval,kis atkepzessel biztos
tobb helyre is el tudnek menni...
De mostanaban mar a raktarosi alasra is erettsegit
kernek....
Errefele szinte minden ceg maszek,meg a nyomda is.Apam 58 evesen,lakatoskent,szombaton is
jar dolgozni,5-tol 17-ig,igy keres 40-et:(
Ennel meg a vasut is jobb...
Engem az zavar,hogy olyan iszonyu jovedelem-
kulonbsegek vannal egy cegen belul.Van akinek
mindent,a tobbi meg le van ejtve.

Előzmény: freeze flash (345)
pulo Creative Commons License 2000.02.03 0 0 357
Nem csak az anyagi követelés, hanem a MUNKAREND !
Elvezényelne a vasút Győrbe dolgozni 4 óra hosszát, utána MT 11 óra pihenő, jelentkezés szolgálatra Pécsen közben + esetleg Záhonyban lakom.
Győr kezd:12.00 végez:16.00
Pécs kezd:03.00 végez:07.00
És mindez akár még az érvényes jogszabályoknak is megfelel (MT), aztán legyen józan KIPIHENT a szolgálatra jelentkezéskor, haza meg nem kell menni hisz csak 1 munkavállaló, ha ez nem megy el lehet menni !!!
Előzmény: freeze flash (356)
freeze flash Creative Commons License 2000.02.03 0 0 356
Kedves Macika!

Ha tévedtem, bocsánatot kérek, de ezt több helyen láttam /Üzleti 7, és még két TV csatorna, az egyik az RTL, a másik asszem a Biopon/.

De legyen 83 eFt. A mozdonyászoké mennyi is?! Én valami 100 fölötti adatra emléxem /a számot már ezek után nem merem leírni/, de ez is nyilván a sötét propaganda műve... ;-))))) Akkor is egy röhejnek tartom.

Hozzáteszem újfent: ebben a sztrájkban _sem_ az anyagi követelés, hanem a terrorista módszer böki a csőrömet.

10telettel
freeze

Előzmény: Macika (348)
El Condor Creative Commons License 2000.02.03 0 0 355
Az SZDSZ történetének legnormálisabb megnyilvánulása volt, amit Magyar Bálint mondott veletek kapcsolatban.
Előzmény: LIGA (353)
Ajtófélfa Creative Commons License 2000.02.02 0 0 354
Ejnye!

Szégyellje magát, amiért kiáll a (kevés) sztrájkoló vasutas mellett! A lehetőségükkel visszaélő primitív emberek mellett! A sz@rkeverő hájpacni és haverjai mellett, akik folyamatos demagógiával próbálják megtéveszteni az embereket (bár meg kelljegyezzem, ez nem nagyon sikerül nekik, hiszen a közvélemény 99%-a mélységesen elítéli a sztrájkot és a sztrájkolókat).

Szóval, kedves Horváth úr, szégyellje magát az egész ország előtt!

Előzmény: LIGA (353)
LIGA Creative Commons License 2000.02.02 0 0 353
A LIGA Szakszervezetek nyílt levele Magyar Bálintnak

A LIGA Szakszervezetek megdöbbenve fogadta az SZDSZ elnökének közleményét a vasutaskonfliktusról. Egyrészt az abból kiolvasható szerepzavar miatt, mivel a közlemény a "kormányt kitartásra buzdítja 8,5 százalékos béremelés mellett", amely nagyvonalúan átsiklik azon tény felett, hogy az SZDSZ mára már nem kormánypárt, tehát nincs kormányzati felelőssége, illetve negligálja azt a polgári demokráciákban elfogadott módszert, hogy a béremelésről a munkáltatók és munkavállalók állapodnak meg, a kormány legfeljebb moderál, vagy indirekt intézkedésekkel befolyásolja a társadalmi alkukat.

Másrészt a közlemény populista hangneme miatt, mely a vasutas dolgozók és vezetők fizetését túlságosan magasnak véli. Itt meg kell jegyezni, hogy a LIGA Szakszervezetek soha nem venné magának a bátorságot, hogy például Magyar Bálint magas fizetésével indokolja az SZDSZ elvi nyilatkozatait, stb., arról nem is beszélve, hogy az egészségben és oktatásban dolgozók bérével való összehasonlítás azt feltételezi, hogy a mélyen alulfizetett egészség- és oktatásügy lenne a mérce, és aki ennél a szégyenletesen alacsony összegnél többet keres, az túl van fizetve Magyarországon.

Harmadrészt az adófizetők MÁV-ra fordított pénzével érvelni ti. "sokmilliárdba kerül a MÁV talpon maradása" a homályos közlekedés- és társadalompolitikai konnotációival farizeus álláspont, hiszen nem világos, hogy ez a közúti lobby melletti kiállás, vagy annak a vállalása, hogy a MÁV-nak el kell tűnnie, és a teljes privatizáció a kívánatos jövő - mely megoldás félő, hogy más csatornákon ugyan, de többe kerülne az állampolgároknak, mint egy prosperáló vasúttárság léte, mely esetleg versenyben tud maradni az európai csatlakozás utáni liberalizált közlekedési piacon is.

Tisztelt Magyar Bálint! A LIGA Szakszervezetek ezek után csak reménykedik abban, hogy a "túlfeszítik a húrt a vasutasok" kifejezés nem annyit jelent az Ön értelmezésében, hogy a vasutas szakszervezetek élnek a kollektív szerződéskötés nemzetközi és magyar törvényekben és normákban meghatározott jogával, nem azt jelenti, hogy harcolnak Magyarország legnagyobb vállalatánál a szégyenszemre nem létező kollektív szerződésért, illetve, hogy számon kérik az európai szociális partnerség fogalmát és valódi tárgyalásokat követelnek a menedzsmenttől.

Budapest, 2000. február 2.

Tisztelettel:

Horváth Lajos
Ügyvezető alelnök

Vacskamati Creative Commons License 2000.02.02 0 0 352
B@***ák meg, most várom a lengyel barátnőmet, és Salgótarjántól ugyan van vonat, de +3km-t nem lennének képesek elmenni Somoskőujfalura a határhoz... (hegyeshalom, Záhony, Röszke van...)
;`o((((((((((((
Ajtófélfa Creative Commons License 2000.02.02 0 0 351
Válasz kkalmi valahanyadikra:

Szerinted a vezetők reformjai látszatintézkedések. Akkor ugyan mi a szakszervezeti vezetők pattogása, ha nem látszat-védelme a munkavállalói érdekeknek? Ők valójában magasról szarnak rátok, s semmi más nem érdekli őket, csak az, hogy a zsebük tömve legyen lével, miközben a rohadt komcsik megpaskolják a pofájukat, hogy "Jól csináltátok, fiúk, büszkék vagyunk rátok! Pont olyanok vagytok, mint mi!"

Ajtófélfa Creative Commons License 2000.02.02 0 0 350
A szakszervezetek a világ legundorítóbb, legaljasabb, legsötétebb intézményei. Mert semmihez sem értenek, csak az anyázáshoz, a munka alól való kibújás lehetőségeinek kereséséhez.

Miért nem hívják be a mozdonyvezetőket katonai szolgálatra? Azon akkorát röhögnék, ahogy a sok marha ott kapálózik, élükön Borsik-hájpacnival!!!

Ajtófélfa Creative Commons License 2000.02.02 0 0 349
Ezt írtad:

"Azt nem tudom, hogy egy szakszervezeti vezetőtől, hogy fogadnának egy teljes vasútreform javaslatot, de azt tudom, hogy a dolgozók véleményére nem adnak. Egyébként voltak javaslatok a szakszervezeti oldalról is arra, amiben sürgősen változttni kellene, de azonnal elvetették a MÁV vezetői, amikor azt látták, hogy a létszám emelését tenné szükségessé. Pedig megfelelő szolgáltatáshoz megfelelő létszám kell, ami a a végrehajtó szolgálatnál jelenleg nincs meg, ezért ilyen a vasút jelenlegi szolgáltatási színvonala."

Öcsém! Hát te ezt teljesen komolyan gondoltad??? Hát hogy a jó túróba lehetne itt arra szükség, hogy létszámelemés legyen??? Hát én ekkora hülyeséget még nem hallottam! A rendes szakszervezetek még azokra is óvólag gondolnak, akik még nem is vasutasok! Milyen rendes emberek!

Egy ilyen állami vállalatnál egyszerűen szó sem lehet arról, hogy növeljék a létszámot! Nem elég már így is a veszteség? Nem a létszámot kell emelni, hanem a munka színvonalát, a hatékonyságot, a termelékenységet, mert az az, ami igazán alacsony.

Ez a három vadállat (GI, BJ, meg a szakállas) pedig a ál-jótékonykodó baromságaival tűnjön el inkább a bal fenéken, mert mindenki tisztában van azzal, hogy kizárólag a szarkavarás a céljuk. Egyébként ők semmi máshoz nem értenek, csak a szarkavaráshoz, és az a baj, hogy erre lehetőséget is kaptak. Nem tudom, hogy láttátok-e a múltkor valamelyiknek az irodáját a híradóban, hát elmehet a jó kurva anyjába! Erre kell annyira az a béremelés? Nem értem, hogy a MÁV miért nem veszi el tőlük az összes helységet amit ingyen kapnak!

Előzmény: kkalmi (347)
Macika Creative Commons License 2000.02.01 0 0 348
A mentőorvos /!!!/ havi 45 eFt-t keres....

Barátom!
Butaságokat ne beszélj!

A mentőorvosok átlagfizetése 83.000 bruttó Forint havonta

Előzmény: freeze flash (335)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!