Keresés

Részletes keresés

Álomvédelmi twist Creative Commons License 2012.04.15 0 0 106

Miért kommunistázol? Ja, ezt csak Farkasházynak szabad megkérdezni a jobboldaliaktól?

 

Értjük, tehát Gyurcsányi jó kommunista, Horváth István rossz kommunista, csak azért, mert Stumpf apósa?

 

Ha nem lennél ilyen egyszerű, illetve egyszerűen gyűlölködő, akkor büszke lehetnél az olyan reformer kommunistákra, akik még a belügyminisztérium élére is reformereket ültettek. Mert Horváth az volt, még azelőtt, hogy Stumpf még meg se született. Horváthnak Németh Miklós mellett óriási szerepe volt a békés rendszerváltásban, a németek kiengedésében, amelyekről te nyilván semmit se tudsz. Ezek valódi érdemek Horn legendájával ellentétben, amelyre persze nyilván büszke vagy, mert Horn az mégicsak más.

Előzmény: Törölt nick (103)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.06.16 0 0 102
Akkor gondolom Balog Zoltan neven nevezte Csoorit is!


A Nagy Imre újratemetése című konferencián kedden Budapesten Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: le kell leplezni a rendszerváltozás hamis mítoszát. A politikus közölte: nincs megbékélés és kiegyezés bűnbánat és igazságtétel nélkül, nevén kell nevezni az áldozatokat és a tetteseket, azok sebeit kell gyógyítani, akik vesztesei voltak a kommunizmusnak és a legutóbbi 20 évnek.
Előzmény: Kiss G. Eszter (101)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.06.16 0 1 101
1956. október 23. – A fasizmus minden üledéke?

Az ÁrpádHír Világtelevízió Magyar Sorskérdések című műsorának első adásában, 2007. október 11-én este, Patrubány Miklós bemutatott egy döbbenetes dokumentumot: az Élet és Irodalom 1957. szeptember 13-i számában közzétette 251 magyar író tiltakozó levelét, amelyben az aláírók azt követelték, hogy az ENSZ Közgyűlése ne tárgyalja az ún. Ötös Bizottság jelentését, amely az 1956-os Magyar Forradalom vérbe fojtásának körülményeit tárta fel.

A tiltakozó levél nem kevesebbet állított, mint hogy „1956. október 23-án az események olyan sorozata indult el Budapesten”, amelynek során „a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett.”


Az Országos Széchenyi Könyvtár által rendelkezésre bocsátott újságkivonat szemmel láthatóan megdöbbentette a műsor két 1956-os elítélt szereplőjét, Rácz Sándort, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét, és Kiss Dénes koszorús költőt, a Trianon Társaság elnökét. Mindketten hallottak erről a levélről de egyikük sem ismerte tartalmát és aláíróit.

A 251 aláíró között sok jelentéktelen név olvasható. De szerepel az aláírók között Illyés Gyula, Kassák Lajos, Karinthy Ferenc, Kodolányi János, Örkény István, Passuth László, Szabó Lőrincz és Tamási Áron.
A ma is élők között a legismertebb név a Csoóri Sándoré.
Előzmény: geszthi (92)
geszthi Creative Commons License 2007.10.08 0 0 99
Halottnéző (Guevara holtteste közszemlére)

Nézzétek, milyen türelmesen fekszik, nézzétek, milyen gyerekes az arca, nem sóhajt, nem lélegzik, cigarettáztok fölötte, nem köhög - meghalt, de halála után is, nézzétek: elöltözött, fölvette zubbonyát, kifésülte szakállából a vért, mert ő a halottak jogával is visszaél. Őrült, akit majd megszerettek, őrült, akit majd megszeretünk, őrült, akit sosem fél föltámadni, őrült, mint nyakából vérző állat, mint sarokba szorított istenek.



Csoóri Sándor: CHE GUEVARA BÚCSÚZTATÓJA

Szerethettek volna a nők,
szerethetett volna a tenger,
te mindenütt otthonos és otthontalan,
lehettél volna Brazília selyemfiúja
lokálok helytartója,
éjszakákkal karambolozó költő –
mert a vakság hamujában
gyönyörű lábak járnak mindig,
mert a tenger lányai igazi férfiakra várnak.

S boldog, ki el tudtad árulni az édent,
lettél a század partizánja,
emberi lábnyom a járhatatlan őserdőben,
szakállas forradalmár,
géppisztolyos szépfiú,
Santa Clara városát mosolyoddal is meghódító.

Én láttalak és irigyeltelek:
vonult előtted a nyár, mint a tankhadosztály.

Vászon katonazubbonyodban
a szabadság verítékezett
s a jövő izzadság-szaga csapott
orromba akkor,
erősebb volt, mint a narancskerteké.

Havanna boldog volt, mert ismert téged,
Havanna boldog volt, mert el tudtad hagyni őt is.
Bolívia erdeiben
nem a fejszék beszéltek legszebb nyelven,
nem a fűrész, nem is madarak.
A fák leadóállomásai
lélegzetvételed sugározták.

A hang, ha elhallgat, hiánya megmarad.
A test, ha megölik, hiánya testté válik:
adni kell neki kenyeret,
adni kell neki szabadságot.

Szerethettek volna a nők,
szerethetett volna a tenger,
te mindenütt otthonos és otthontalan
Véres partizánsapkádat mosatlan elviselem
s most már mindig tudom,
merre bujkálsz.
Előzmény: geszthi (92)
Libera nos, Domine! Creative Commons License 2007.08.30 0 0 97
Az nem Csoóri volt szerintem...
Előzmény: agymosodás (95)
Libera nos, Domine! Creative Commons License 2007.08.30 0 0 96
Nemcsak Rákosit dicsőítette ez az alternatív erkölcsiségű ember, hanem a Fiatal Baloldal üdvöskéjét, Ernesto Che Guevarát is.
Előzmény: talán (94)
agymosodás Creative Commons License 2007.08.30 0 0 95
Pár hete az Eurocenter előtt láttam és Élet és Irodalom volt a kezében. Tényleg nincs valami rendben nála.
talán Creative Commons License 2007.08.30 0 0 94
Rákosi hajdani fürge dalnoka ma

(...) Nagy Imre, Magyarország új miniszterelnöke 1953. július 4-én parlamenti beszédében bejelentette, hogy lehetetlen folytatni a „szocializmus építésének” feszített ütemét, könnyíteni kell a nép terhein. Az egész ország fellélegzett, az emberek reménykedni kezdtek. Egy hétre rá, 1953. július 11-én – Berijának időközben bekövetkezett bukását a maga hasznára próbálva fordítani, Rákosi Mátyás, akit miniszterelnöki tisztéből leváltott ugyan a Kreml, de a kommunista párt főtitkárának megmaradt, ellentámadásba lendült Nagy Imre ellen. Három nappal Rákosi beszéde után született meg az alábbi vers, amely aztán a mélysztálinista Király István szerkesztette Csillag című folyóirat augusztusi számában jelent meg:
Mi éjt nappallá téve dolgoztunk, / hogy boldog sorsra jusson ez az ország. / Ti idegenbe kacsintgattatok elhagyva rútul hazánk lobogóját. / Míg terveinknek súlyos gerendáit, / fogunk szorítva, emeltük tovább, / ti kárörvendő gúnnyal jósoltátok küzdelmeink korai alkonyát… A történelem győző szakaszában / örökre összeforrt a nép a párt. / A nép, e dolgos óriási test / hallgatja harcos nagy szíve szavát… / Hallgatja s érti!… s ti kárörvendő jósok / jövendölhettek, fecseghettek újra. / Megyünk előre s ti az árokszélre / kerültök majd jóslat-piszokba fúlva. Ennek a zöngeménynek a szerzője loholva sietett – nem akart lemaradni. Három nap sem kellett neki ahhoz, hogy Rákosi Mátyás beszédét döcögő rigmusokba öntve hátba döfje Nagy Imrét. Még a dátumot is fontosnak tartotta odaírni!
A könyörületet nem ismerő, bosszúvágyó bolsevik „mű” szerzőjét úgy hívták – ma is úgy hívják: Csoóri Sándor. Nem tévedés: ez a Csoóri az, aki a magyar demokrácia 17. évében Márciusi Chartájában a nép kiszolgáltatottságán siránkozik. Bezzeg mennyivel jobb volt a népnek Rákosi idejében! Rákosi Mátyásnak eme fürge dalnoka akar ma „szellemi és erkölcsi felsőházat” létrehozni.
Előzmény: Libera nos, Domine! (93)
Libera nos, Domine! Creative Commons License 2007.08.30 0 0 93
geszthi Creative Commons License 2007.05.27 0 0 92
A rendszerváltozás vesztese
Népszabadság
2007. május 26.

"Akárhova lépünk, kő csikorog a lábunk alatt." Ezzel a gyönyörű, atmoszférateremtő mondattal indul a Márciusi levél. Ám az első mondat egyúttal a legjobb is - sajnos. Az utána következők rendre gyengébbek, roszszabbak, olykor az értelmezhetetlenségig tévesek, vagy egyenesen ostobák.

Sose hittem, hogy valaha ilyeneket kell leírnom (ha tetszik: leszek bátor leírni) egy Csoóri Sándor nevezetű költő szövegéről. Csoórinak valaha áhítatos tisztelője voltam, költői és esszéírói életművét ma is a magyar irodalom élvonalába tartozónak vélem, s elévülhetetlennek gondolom (zömmel a rendszerváltozás előtt és annak során szerzett) közéleti érdemeit is.

Elévülhetetlennek - ámde meggyalázhatónak. A gyalázatot nem én követem el ... hanem ő maga. Ő maga követte el (nem minden előzmény nélkül) a Márciusi levéllel, amely - s ez szerintem különösebb intellektuális bátorság vagy kockázat nélkül kijelenthető - szellemi színvonalát tekintve katasztrofális, morálisan pedig (minimum) kételyeket támasztó írásmű.

Nem tudom, mit képzel a miniszterelnök "Március tizenötödikéről", de a magam részéről hajlok arra, hogy komolyan vegyem és megerősítsem Csoóri Sándor utolsó mondatának második felét. Ezért elöljáróban - a világért sem akarván kioktatni őt (s a magyarságot) - szeretném felhívni a figyelmét néhány történeti tényre (csak afféle pedáns, hivatását már nem gyakorló, középiskolai történelemtanárként). Ez azért elengedhetetlen, mert nagyon is világos, mit akar ő március 15-ével: az utcai politizálást igazolni a parlamentivel szemben. Orbán politikáját Gyurcsány ellenében. Törekvései hitelét azonban az minősíti, hogyan viszonyul eközben a tényekhez. Reájuk építi érveit, avagy hiedelmekre (dacolva még a magyar helyesírás szabályaival is: nagybetűvel írván bizonyos közneveket)?

S ezen a ponton (Gyurcsánytól, Orbántól teljesen függetlenül) ki kell mondanom: Csoóri - akarata ellenére - ráhibázott: "Március 15-e" jórészt "a mi képzeletünk" szüleménye. A tények helyett szívesebben mítoszokra építő magyarságtudaté. Amelyet ez esetben inkább hiedelemvilágnak kellene nevezni: forradalmastul, "Tizenkét pontostul" és Nemzeti dalostul (amit Petőfi nemcsak a "Felsőházban"[a felsőtáblán], de a Nemzeti Múzeum lépcsőjén sem szavalt el).

....

Ám mindezen súlyos tényeket - az országgyűlésben hosszú hónapokon át véghezvitt hatalmas rendszerváltoztató politikai teljesítményt, Kossuth, Deák, Batthyány, Széchenyi, Eötvös és mások művét - a magyar történelmi emlékezetben elhomályosítja egyetlen nap, március 15-e dicsősége. Mondhatjuk erre, így van ez jól: a népeknek, az államoknak naptári dátumok, ünnepnapok, rituális alkalmak kellenek bizonyos kollektív lelki szükségleteik kielégítésére.

A költőknek meg dicsőség - az ifjaknak is, a korosaknak is. Minek kell hát piszkálni őket? Azért, mert a konkrét esetben súlyosabb dologról van szó. A mítoszépítés itt nemcsak öncélú: a Márciusi levél, a Márciusi Charta nagyon is jelenbeli, nagyon is konkrét politikai törekvésekhez akar muníciót szállítani: az utcai radikalizmus, a parlamentellenes populizmus törekvéseihez. Mint látni fogjuk: a rendszerváltozással született Magyar Köztársaság lerombolásához.


...."Tetszettek volna forradalmat csinálni." Az utóbbit, mint tudjuk, már Antall József mondta az "igazságtétel" bajnokainak, még a kilencvenes évek elején. Csoóri, emlékeim szerint, nem tartozott közéjük, ahogy '89-ben sem szólalt föl a vérbírák választójogával szemben

..Csoóri levelének kulcsfogalma - a kormányon s a népen túl - az értelmiség...
Aki tehát a kormánnyal ért egyet, az nem értelmiségi. Aki nincs velünk: az nincs.

....Fél évtizednyi hallgatás, őrlődés, depresszió után Csoóri Sándor a romló Fidesz romló vezére körül kezd újra föltünedezni - nem mint érdemleges hatású szellemi tényező, hanem mint kopottas gyűlési díszletelem, aki a tradicionális jobboldali közönség egy részére még így is gyakorolhat némi vonzerőt. S most, egy nagyszerű pálya kisszerű végéhez közel, kijött a Márciusi levéllel: a belőle kiolvasható szellemi és morális kondícióban. Szembefordulva a rendszerváltozással, a parlamentáris demokráciával, a józan ésszel - végképp kifordulva egykori önmagából....

Hihetetlen, de nyilvánvaló: Csoóri Sándor a demokratikus rendszerváltozás talán legnagyobb vesztese. A leghihetetlenebb az, hogy nemrég ő maga vallotta be sokkoló őszinteséggel: "A szólásszabadság az én számomra Magyarországon a kábítószerek legravaszabb formája. Megnyugtatja lelkiismeretünket, és nagy teret nyit a Semmi előtt. Az igazság az, hogy a Kádár-rendszerben minden cenzúra ellenére lélekben sokkal szabadabb író, sokkal szabadabb ellenzéki író voltam, mint amennyire szabadnak éreztem magam tizenöt év óta a demokráciában." (Magyar Nemzet, 2005. december 24.)

Döbbenetes! Ez volna a XXI. század magyar költője? Akinek igazi lételeme a diktatúra, s a demokráciában csak tátog, mint hal a parton? Csakugyan ebben a rémalakban kísértene ma Petőfi szelleme?

Csoóri Sándor levele nyíltan kérdőjelezi meg a magyar parlamentarizmus alapintézményeit. "Az emberek jellemét" a "kormányzás formája" elé, a "szellemi és morális felsőházat" a nép által választott országgyűlés fölé óhajtja helyezni. Ez a szánalmasságában is szörnyűséges - a hatalomra törő jobboldal orákulumai, köztük magas egyházi személyek által "szentesített" - iromány a legrosszabb politikai törekvésekhez szállít muníciót: zavaros "szellemi" kotyvalékot. Minél sötétebb a mákony, annál jobban butít.
FatMo Creative Commons License 2000.05.27 0 0 91
Kedves http!

Igazad van, mindenben igazad! De én mégis örülök, hogy egy olyan ember lett az elnök aki elöttem tiszta lappal indul, nem pedig egy olyan aki már megmerült a "mocskos" politikában! Hidd el nekem, hogy Boros Péter a Csoóri féle maradi vonalat képviselte vola, és kissebb gondja is nagyob eltt volna annál, hogy milyen az mvsz.hu (ami egyébként jelenleg tényleg borzalmas!). Nézzük meg mi lesz ebből, ha ez a fickó tényleg számítógépes körökben mozgott, az az egész MVSZ működésén és hatékonyságán hatalmasat fog lendíteni! (Megvallom neked számomra az MVSZ pillnatnyilag egy szélsőjobbos masszát jelent). Bár csak...

Előzmény: http (90)
http Creative Commons License 2000.05.26 0 0 90
Kedves FatMo!

Ez nem kell. Már nem lényeges. Nem futball meccsen vagyunk.
Abban igazad van, hogy nem lett volna szerencsés, ha a magyar politikai elithez páratlanul szorosan kötődő ember lett volna az MVSZ elnöke. Jó lett így. De lássuk!
Mint olvashattad, én Csoóri Sándor kissé érthetetlen, maradi szavait - ahogy kirohant a számítástechnika és a tudományos bravúrok ellen -, csakúgy mint itt sokan, elképedten fontolgattam. Természetesen nincs rá mentség. Buta retorika volt.

Én az MVSZ-t - az elnököt, az elnökséget stb. - majd (más egyebek mellett) annak alapján ítélem meg, hogy miképpen változik a www.mvsz.hu.

Hiszen mi mást tehetnénk mást, itt a neten?

Nincs olyan magyar anyanyelvű ember, aki ne kívánná, hogy a mi kultúránk minden határon túli magyarhoz eljusson. Ebben nagy mérföldkő volt a Duna Tv, melyben Csoóri Sándor is komoly szerepet játszott. Az Isten óvott meg bennünket, amikor nem Zelnik József lett a Duna Tv. elnöke. Egy hajszálon múlt. Talán épp Csoórinak köszönhető.

Ennek a maradi embernek.

Előzmény: FatMo (88)
bogyó Creative Commons License 2000.05.26 0 0 89
Bocs, fel kell világosítanom a tisztel hozzászólókat, hogy Paturbányi úr, mielőtt politizált volna, számítógépeket tervezett, többek között az ő nevét fémjelzi a Prea-M nevű gép a nyolcvanas évek elejéről. Valszinüleg Csoóri kurvára nem szereti dr. P.M.-t, ez van a kijelentés mögött.

b

FatMo Creative Commons License 2000.05.26 0 0 88
Éljen, éljen, éljen, hogy nem a Csoóri Sándor által támogatott Boros Péter nyert!!!
Előzmény: http (87)
http Creative Commons License 2000.05.26 0 0 87
T. Paturbány Miklós!

Engedje meg, hogy gratuláljak! Nagyon remélem, hogy az MVSZ honlapja a közeljövőben megújul, és 2000-ben nem 1999. októberi hírek lesznek frissként a neten, mintha Kolombusz Kristóf hordaná nagy karizmával az infrókat. Nem hiszem, hogy egyedül lennék a világhálón, aki hasonlóképpen gondolkodik, magyar emberként.

(PS: Kicsit dramatizáltnak érzem 'Jesszusom' hozzászólását, de találó.)
http

Jesszusom Creative Commons License 2000.05.25 0 0 86
Begépelhetné a Csoóri a www.tibet.com -ot. Pedig ott egy csúcskarizmatikus ürge a főnök. Nem szövegel a számítógépes varázslókról a láma, hanem frissítgeti szorgalmasan a lapot. Pedig asszem most konferenciájuk sincs.
http Creative Commons License 2000.05.25 0 0 85
Og 81-es hozzászólásával különösen egyetértek, azért, mert egyenes beszéd. Engem már szánalmasnak titulált valaki, ezért csak köntörfalazok, nyögvenyelősen járom körül a kérdést mint macska a forró kását.
Igen! A számítógépes varázslat, meg a technikai bravúr morális istállója állna szemben a karizmatikus, 'mélymagyar' gondolattal, egyszálgatyában eszmével, az informatikai társadalom felé araszolva.

A magyarságra nézve veszélyes, ha az adott technikai (számítástechnikai stb.) lehetőségeket nem használják ki a kultúra érdekében, átengedve ezt a korszerű terepet a ténylegesen csak pénz diktálta reklám- és üzleti világnak. Veszélyes, hogy a www.mvsz.hu -n a híreknél az utolsó szeptemberi. Ezt semmiféle karizma nem pótolhatja.

Csoóri Sándort súlyosan felelősnek tartom, nemcsak e topic témájában tartott kijelentéséért, hanem azért is, hogy annak tartalmát a gyakorlatba is átültette mint az MVSZ elnöke, és a határon túli magyarság széles rétegeit fosztotta meg egy tárgyilagos, korrekt honlapról való (akár közvetett) részletes és friss tájékozódás lehetőségeitől. Csoóri hiányolja a nagy gondolatokat, egy beszédében, miközben egy tájékozatlan külföldi magyarnak fogalma sincs hová forduljon, ha adott esetben a fiára, ifj. Csoóri Sándorra, a Muzsikás Együttesre kíváncsi, ha hazalátogat. És sorolhatnám a végtelenségig. Hol van a tájékoztatás, miközben ő a nagy gondolatokat keresi. Keresse! De mint elnöknek, kötelessége lett volna ezekkel az 'aprómunkákkal' embereket megbízni.

Csoóri Sándort egész egyszerűen maradinak, de inkább reakciósnak tartom (természetesen nem bolsevik értelemben). Technikai értelemben (számítástechnikai stb.) érdekes módon reakciós voltát nem is titkolja. Vajon lehet-e így, MA haladó valaki? Mert a tét nem kicsi. Európában a legnagyobb kisebbség a magyar. Szóval nem biztos, hogy megbomlott az elméje, csak egy kis jóindulattal fogalmazva: veszedelmesen XIX. századi.
Ennyi.
http

gaboresz Creative Commons License 2000.05.25 0 0 84
Szervusztok !
Kizárólag mások véleményének ilyen mocskolódássá vált megítéléséhez adalékul a dpa egy múlt heti híre (valószínűleg erre azért nem érkeztek válaszul ilyen kultúrált megjegyzések, mint itt, mert az ellenvéleményesek most épp a modern internetes cégek részvényeibe invesztált pénzüket keresik a börzéken) :

(http://www.heise.de/newsticker/data/cp-19.05.00-000/)

Weizenbaum: Das Internet bringt uns nicht weiter

Computer und Internet haben die Menschheit nicht vorangebracht, glaubt der amerikanische EDV-Pionier Joseph Weizenbaum. Ihr Einsatz habe die Menschen weder schlauer gemacht, noch die Demokratie gefestigt, sagte der ehemalige Professor am Massachusetts Institute of Technologie (MIT) in einem Interview mit der in Oberursel erscheinenden Zeitschrift "Publik-Forum". Die Gesellschaft mache sich von Systemen abhängig, die sie kaum noch beherrschen könne.

"Weder ein Computer noch das Internet enthalten Wissen", sagte Weizenbaum. "Nur wenn ein Mensch die Informationen interpretiert, werden sie zu Wissen." Auch die weit verbreitete Vorstellung, das Internet fördere die Demokratie, weil es von überall aus Zugang zu unzensierten Informationen ermögliche, trägt Weizenbaum nicht mit: "Bei einem Volk, das nicht politisch gebildet und erzogen ist, helfen die Computer auch nicht weiter." Das Internet helfe allerdings Menschen, die das Volk manipulieren wollten.

Weizenbaum warnte davor, dass die Technik außer Kontrolle geraten könnte: "Wir können Systeme ziemlich schnell herstellen, die wir dann nicht mehr beherrschen und auch nicht mehr verstehen können. Wir sind die Zauberlehrlinge", sagte der Wissenschaftler in Anspielung auf Goethes gleichnamiges Gedicht, in dem ein Junge die Geister, die er rief, nicht mehr loswird. Als die ersten Rechner gebaut worden seien, hätten sie ausschließlich militärischen Zielen gedient, sagte Weizenbaum: "Der Computer wurde entwickelt, um den Krieg, den Massenmord effizienter zu machen." Diese Möglichkeiten steckten noch immer in ihm. Daher trage die Gesellschaft eine große Verantwortung: "Wie der Computer verwendet wird, hängt allein vom Zeitgeist ab." (dpa)/ (cp/c't)

pancho Creative Commons License 2000.05.25 0 0 83
Csokis:
Hát, akkor már inkább az MSZP (bár valóban csak mint a legkisebb rossz, ők se a szívem csücske). Ők legalább még próbálták a törvényesség látszatát kelteni (lásd: autópálya-építés közbeszerzési törvény betartása nélkül, pénz a haveroknak, apunak, akinek kőbányája van, stb., ha én tenném ezt, az APEH még a gatyámat is lebüntetné rólam, a börtönről nem is beszélve).
Vagy bárki, aki legalább kevésbé pofátlanul lop és hágja át a törvényeket. Ha a MIÉP lesz kormányon, inkább kivándorlok. Ennyire hülye nem lehet egy nép, hogy őket válassza.

Kedves bolsizók!
Egyéb érveitek nincsenek? Ezek után szép, hogy mindenféle IQ-kat emlegettek.

Előzmény: Csokis (57)
0g Creative Commons License 2000.05.25 0 0 82
forras: http://www.mvsz.hu/hirek/

Teller Ede
professzor úr részére
USA

Budapest, 1998. január 12.

Tisztelt Teller Ede!

Kedves Professzor Úr!

Az a kiváltságos földlakó, aki nagyobb csodákhoz is hozzászokott, mint amilyen csoda az, hogy az ember 90 évet is megélhet, saját helyzetétől bizonyára nem hatódik meg, de mi, akik tanúi, szemlélői vagyunk ennek a nem mindennapi eseménynek, önkéntelenül is meghatódunk. Sőt, már-már azt érezzÉk, hogy ezt a "sikert", ezt a "csúcsteljesítményt", ezt a nagy időt mi is akartuk!

90 év egy ilyen században, a megvilágosodás, a pokol és a teremtés egymásba torkolló lázában égve, emberfölötti élet. Az öreg Michelangelo jut az ember eszébe, aki a reneszánsz roppant energiájával töltekezve sziklákkal birkózik, szobrokat farag és a sixtusi kápolna mennyezetét görnyedten és vakoskodva is telefesti.

Tisztelt Professzor Úr! A Magyarok Világszövetsége, a Magyar Kultúra Alapítvány kurátorai és természetesen a magam nevében is megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Önt 90. születésnapján. Egyúttal fogadja hálánkat mindazért a fölbecsülhetetlen munkáért, amit az egyetemes emberiség érdekében végzett, s azért is, amit a magyarságért. Emlékszem egy budapesti beszélgetésünkre, amelyben Professzor Úr elmondta, hogy tudományos munkásságában is mit köszönhetett Ady Endrének, a század egyik legnagyobb magyar költőjének. 1998. január 15-én erre a vallomására én külön is emlékezni akarok.

Egészséget és prófétai derűt, prófétai bölcsességet kívánok Önnek továbbra is.

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:
Csoóri Sándor
a Magyarok Világszövetségének
elnöke

--------------------------------------------------------------------------------

0g Creative Commons License 2000.05.25 0 0 81
zero g artlab rotterdam
0G_BULLETIN_25_MAY_2000
donderdag 25 mei 2000
2000, május 23. csütörtök

the bulletin appears when it is necessary.
editors: zeroglab@freemail.c3.hu, karoly.toth@excite.com
url: users.bart.nl/~terra
______________________________________________________
0G is an independent art-lab.
We are in an evolving process of exchage
with initiatives of individuals and institutions
based on mutual sympathy.
______________________________________________________

The (ex) chair of the Hungarian World Organization (MVSZ)
http://www.mvsz.hu, Sándor Csoóri openly attacks users of new computer
technology.
He says they (people, using e-mail, internet, etc) are greedy, they don't
have a caracter and they are unethical.

source: http://index.hu/politika/belfold/mvsz/

A Magyarok Világszövetsége Kongresszusának nyitóbeszédei és zárónyilatkozata
is tartalmaz radikális kijelentéseket: Csoóri Sándor leköszönő
MVSZ-elnök nyitóbeszédében jellem- és erkölcshiányosnak nevezte a
számítástechnika használóit, a zárónyilatkozat szerint az MVSZ kétkamarás
magyar parlamentet és külhoni állampolgárságot szeretne.
...... (CUT)......
A leköszönő elnök, Csoóri Sándor kongresszusi nyitóbeszédében úgy vélte,
hogy az utóbbi időben felerősödtek azok a hangok, amelyek a világszövetség
menedzser típusú vezetését szorgalmazták a KARIZMATIKUS (capt. by 0g)
személyiségekkel szemben. Csoóri Sándor ezekre válaszolva kijelentette:
"Szándékaikban a világmegváltó mohóságot láttam". Internetes közösségekben
nagyobb port kavart az a kijelentés, miszerint "a számítógépes varázslás, a
technikai bravúrok híveit nem kívánom követni, mert látom mögöttük a
mohóságot, a jellem- és az erkölcsi tartás hiányát". A tisztújító
közgyűlésen jelen lévő Csoóri Sándort sajnos nem sikerült megszólaltani.

___________________________________________________
KEDVES LEVELEZESI LISTA!

A KETKAMARASHOZ NEM ERTEK, EN CSAK EGY NEMSZOVEG ALAPU DIGITALIS MUVESZETET KESZITO KULFOLDON ELO MAGYAR VAGYOK, ES A POFAMROL LESUL A BOR HA ILYENEKET
OLVASOK. iLYENKOR ORULOK, HOGY VISZONYLAG KEVES EMBER BESZEL MAGYARUL ES EZ
VALAHOGY KOZTUNK MARAD.

HA VALAKI KOZULETEK VELETLENUL ISMERI CSOORI SANDORT KEREM HOGY TEGYE MEG,
HOGY
MEGKERI CSOORIT HOGY ENGEM, MINT KULFOLDON ELO MAGYART, LEGYEN OLYAN KEDVES
ES NE EGESSEN MAR LE.

HA NETAN VAN KOZTETEK JELLEM ES ERKOLCSHIANYOS, KERLEK BENNETEKET JAVULJATOK
MAR MEG VEGRE.
NE LEGYETEK MAR OLYAN MOHOAK, SZANDEKAITOKBAN SEM.

CSOORI MEG NYALJA KI A KARIZMOMAT.

E LEVEL IROJANAK KARIZMA A LENTI CIM ES NEV KOZVETLEN KOZELEBEN TALALHATO,
CSAK
80 CM-REL LEJEBB. DE CSAK AZERT, MERT KIS TERMETU, ROVID, MAGYAR GYEREK
VAGYOK.

k. toth
_______________________________________________
zeroglab-rotterdam
name: Károly Tóth
tel: +31 (0)10 2400390 or 2400391
e-mail private: karoly.toth@excite.com
e-mail-office: 0g@visto.com
web:http://users.bart.nl/~terra
office: http://www.visto.com/guest/0g

http Creative Commons License 2000.05.25 0 0 80
Kedves Messiás!

Az nem igaz, hogy én gyűlölöm a Csoórit, mert senkit se gyűlölök. Én csak egyszerűen utálom. Jól látod.

Különben a vers a végén majdnem jó.
Nem tudom ki írta, de én így fabrikáltam volna:

S a sírt hol nemzet süllyed el
senki még csak le se szarja,
mert szarból van bűzlő hantja.

A haszonlesö kurva is
a szomszéd fánál kaparja,
stb.

Azért ne aggódjál, nem fog a Csoóri Sándor minden nap ily baromságokat beszélni a technikáról, ergó lelohad ez a topic is.
Köszönöm, hogy megtiszteltél, és oly sokat emlegetted a nickemet.

Előzmény: Deviáns Messiás (79)
Deviáns Messiás Creative Commons License 2000.05.25 -1 0 79
HAHH!
Végigolvastam a topicot...
Nahát!!!
Gyülölettöl csöpögö ostoba hozzászólások, amelyek hátsó szándéka úgy lóg ki a sorok közül, mint a kóc http fejéböl.
Kezdve azzal, hogy brecht-et akarja irová emelni a balga acsarkodó (aki - mármint brecht egy minden eredetiséget nélkülözö, köpnyegforgató, szánalmasan tehetségtelen figura volt), folytatva a téma szándékos ˝-re értésével, 7-et havat összehordva, hogy saját méltatlankodását kiteregetve nagy bátran odamondjon valakinek.
http felágaskodott és beleharapott Csoóri bokájába!
Csoóri mondanivalója - az idézett cikkben olvashatóan, NEM az internet ellen szól, hanem az internet adta lehetöségeket világitotta meg egy olyan perspektivából, amelyekröl lehet véleményeket formálni, söt még vitatkozni is vele, ami siralmas az a vehemencia, amivel a témáról elterelök szidják, becsmérelik egy egészen más indittatásból; s ezzel bizonyitva a magyarság jellegzetes erkölcsi szintjét:
nehogy már összefogjunk, nehogy már felemeljük a magunk közül legkiválóbbakat, nehogy már örüljünk mások sikerének...
A zsidók egyszer nem fogtak össze.
Ebböl lett a babiloniai fogság.
A fogság alatt az összes rabbi arra emlékeztette fogolytársait, hogy lám lám ez lesz, ha nem tartunk össze.
Intelligens és követendö példa.
Nekünk - úgy látszik - még nem ért véget a "babiloniai fogság" és nem hallgatunk a nagyszerü próféta-honfitársainkra.
Mert minket tép a balsors, porlunk, mint a szikla és a magunkról alkotott lesújtó véleményt transzformáljuk az irigység, kicsinyesség, rejtett szándék, pesszimizmus segitségével a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" másokra, nehogy már valaki kiemelkedjen a szürke csordából.

Feltehetöen ez is pusztába kiáltott szó marad - az elöitéleteikbe belealvókat nem ez fogja felébreszteni, ha valami is valaha...

Eltüntek a kelták, a gepidák, a besenyök, a gótok, az alánok, az avarok a hunok, az aztékok, a toltékok, a maják az inkák; eltünöben vannak az eszkimók, a maszaiok, az ainók stb.

S a sirt hol nemzet süllyed el
senki le se szarja
a haszonlesö kurta is
a magáét kaparja...

Előzmény: http (70)
kaviat Creative Commons License 2000.05.25 0 0 78
johnny.. pardon kihagytam egy "n" betüt

.kav]4t r.e.b.

Előzmény: Törölt nick (71)
http Creative Commons License 2000.05.25 0 0 77
És teljesen igaza is van a Csoórinak, most már belátom. A www.mvsz.hu hírein is a legfrissebb 1999 őszi. Itt történelmi időben kell gondolkozni, nem kellenek a percemberkék! Ezt neki, mint az MVSZ elnökének és most már örökös elnökének tudnia kell, és úgy fékezni a www.mvsz.hu-t, ahogy még bírja az ereje. A szemét számítógépjét! A firnyákos technikáját! Amikor itt millenium van, meg Szt. István.
Előzmény: http (75)
Törölt nick Creative Commons License 2000.05.25 0 0 76
szia
Előzmény: http (75)
http Creative Commons License 2000.05.25 0 1 75
Már elnézésedet kérem, de most mi a baj velem? Én a 72-es fölszólamlásomban már igencsak elgondolkoztam, és megbocsáss, most önkritikát is gyakorlok, mihelyst megnevezed, hogy mivel kapcsolatban. Mert nekem most már önkritikát kell gyakorolnom, az tutti. És vállalom is. Még Pozsgait nem bántottam, aki az MVSZ nemzetstratégiai vezetője hivatalosan, de jó is, mert akkor vele szemben nem kell önkritikát gyakorolnom.
Előzmény: Törölt nick (74)
Törölt nick Creative Commons License 2000.05.25 0 0 74
(kedves http, én nem tudok ezekhez hozzátenni semmit, nem vagyok olyan jól értesült mint te, és offtopikolni sem akarok. de csak ismételgesd)
a lekoszönő beszéd kapcsán Csoórit igaztalanul pocskondiázzák, ennyit gondolok
hkr Creative Commons License 2000.05.25 0 0 73
Nem tudom, mi a bajotok Csoórival és kijelentésével. Egyfelől ez kizárólag "írói/költői munkásságának része." Másodszor szíve joga így vélekedni. Harmadszor is tök igaza van. Nekem is hót elegem van a számítógépekből, a bravúros, de minden erkölcsi tartást nélkülöző kapzsi és mohó IT világból. Internettel foglalkozó céget vezetek, nekem aztán elhihetitek, hogy mennyire igaza van Csoóri úrnak. :-))

http Creative Commons License 2000.05.25 0 0 72
Na jó, én is gondolkoztam rajta, hogy nem is bomlott meg a Csoóri Sándor elméje, és élete legfrenetikusabb mondatait nyögte ki, meg azon is gondolkoztam, hogy a volt németországból jött főtitkár tévedett, amikor a haját tépve menekült ettől az embertől, hogy nem veszi észre, hogy a női és a férfi WC között egy nagy luk van a falon, és csak szónokol a kultúráről. Szóval, hogy az is egy barom volt, biztos csak hazudozott, meg azon is elgondolkoztam, hogy egy-két Rákosi-vers (esetleg Chauchescu-vers) miatt valaki azért még f@szán lehet káderpolitikailag az MVSZ elnöke (hiszen Tőkés László is a Viva, Viva Conducator c. versével indult:-) stb.
Ilyeneken meditáltam, és rájöttem, hogy tényleg jó, högy örökös elnöknek választották. Most már maradjon örökre így, ahogy van. A rokonaimat meg majd én eligazgatom a neten, nem kell ahhoz válaszolni is a MVSZ ímél címéről senkinek, ha éppen tömjénezéssel vannak elfoglalva.
Előzmény: Törölt nick (71)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!