Pupucska, semmi bajom, köszönöm kérdésed! Neked van bajod, az hogy hazudtál. Azt állítottad ugyanis, hogy Erdélyben nincs színmagyar terület. A hazugságot próbáltad áthidalni a
terület = közigazgatási egység = választókörzet ekvivalenciával. De ez sem segít, hiába próbálod most elkenni azzal, hogy akkor válasszanak maguknak magyar polgármestert; ugyanis nem erről van szó.
Valóban forog itt néhány téma, ahol túl kéne lépned kicsinyes rosszindulatodon, de úgy látom, még csak nem is próbálkozol vele. Az értelemmel meg úgyis hiába... ;-)
A Mea Culpába pedig nem a kölcsönösség alapján küldtelek, hanem azért mert hazudtál. Ha ilyenen érsz, tégy te is így!
Hát akkor mi a bajod?
Akkor válasszanak maguknak magyar polgármestert.
Ahol meg több a román, mint a magyar, ott románt.
De ha rám hallgatnak, akkor válasszanak értelmes, rendes embert, - függetlenül a nemzetiségétől.
A közigazgatási egység és a választókerület mibenléte valóban nagy rejtvény számomra, - ezért is írtam, hogy ...mivel itten... ...értelmezd...
Csak persze ahhoz nem kicsinyes rosszindulat, hanem értelem kőne.
No sebaj, - kérj kölcsön a Lajkótól, - igaz, neki sincs sok, de jószívű, és megosztja Veled azt a kicsit is...
És küldtelek én már Téged akárhova is?
No,-hát szóval vegyél vissza, - főként ha nincs is igazad...
:O)))
Kevered a dolgokat, mint rendesen. Tudtommal a választókörzet az nem közigazgatási egység. Talán majd Inad kartács besegít a jogtudományával...
Lényeg, hogy bőségesen vannak olyan közigazgatási egységek, vagy ha úgy jobban tetszik: területek, amelyek a te definíciód szerint színmagyarok. Emellett sok az olyan falu, ahol él valahány száz magyar, és egy román. (Az a rendőr.) Vagy valahány száz magyar, és 3-4-5 román. (A rendőr vitte magával a családját is.) Vagy valahány száz magyar, és 1-2 tucat cigány. (0 román, szász, stb.)
Szia Zmacikám, - így van ez, - a legjobb gondolatok mindég a lépcsőházban, - hogy a ragya verje...
Színmagyar az a közösség, ahol egy adott közigazgatási egységen belül nincs más nemzetiség a magyaron kívül, - és mivel itten választásokról folyik a szó, - értelmezd ezt választókörzetre.
A teoriám pedig a választási eredményekre épül, - ugye mégis érdekes lenne, ha egy nemzetiségi torzsiktól áthatott választáson a román jelölt nyerne, ha van színmagyar választókörzet.
Bár erdélyben ez se kizárt, - ott laknak a magyaroknál magyarabb, és a hülyénél hülyébb magyarok... (Tisztelet a kivételnek, természetesen...)
Biztos nagyon furfincka leszel, izgatottan várom.
A
"Te és társaid meg csak azt hajtogatjátok, hogy a románok csak padlókefélésre alkalmasak.
Majd ha érdemben, - a realitások tükrében te is tudsz mondani valamit..."
- túl lőttél a célon, kedves PuPu. Azzal azért tisztában kellene lenned, hogy ebben a témában a Te hozzászólásaid bizony nem voltak túl tényszerűek. Túl sokat tanultál román kedvenceidtől ...
1. Kádár nem járt Marosvásárhelyen, - így oszt nem csodálkozott semmin.
2. Iliescu ugyanúgy nem örülhetett Marosvásárhelynek, mint a bukaresti bányászjárásnak sem.
Leegyszerűsíted a világot.
3. Debizonyhogy fontos az alapszerződés. Ettől tudunk bemasírozni az EU-ba, - és remélhetőleg ettől fognak tudni a románok is.
És akkor végre értelmeebb idők jönnek.
4. Én már kifejtettem, miben látom a megoldást.
Te és társaid meg csak azt hajtogatjátok, hogy a románok csak padlókefélésre alkalmasak.
Majd ha érdemben, - a realitások tükrében te is tudsz mondani valamit...
:O)))
- Egy év telt el a "Torkig vagyok Romániával!" című esszé közlése óta. Egy év, amelyben a sajtó legnagyobb port kavaró cikkének szerzőjeként emlegettek, egy
év, amelyben hazaárulással, összeesküvéssel vádoltak; egy év, amelyben még Constantinescu elnök is ellened foglalt állást. Mit lehetne még mondani most?
- Sok mindent. Nagyon sok mindent. Egy olyan év volt ez, amelyben a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy egy rendszerrel folytatott harcban nincsen
középút. Ez egy mítoszok ellen, párt- és állambeli észjárás ellen vívott harc. Tulajdonképpen amit mi - az Alapítvány - javasoltunk nem gerjesztett volna olyan
indulatokat, ha mindezt egy politikai párt terjesztette volna elő.
- Nem igazán értem.
- Egy párt úgy-ahogy feltételez egy bizonyos képviseletet. Hogy általában elfelejti, kit képvisel, az más kérdés. De ez a képviselet, ez a legitimáció feljogosítja
arra, hogy ízig-vérig politikai rendszerekben gondolkodjon. Nos, a reakciót legtöbbször nem az alapgondolat váltotta ki, hanem a szóban forgó rendszerek ellen
elkövetett "merénylet". Ha a Metro Media Transilvania által végzett közvélemény-kutatás - amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy az erdélyi lakosság 55 százaléka
közigazgatási-pénzügyi autonómiát akar - csupán egy közönséges alkalmi felmérés lett volna, úgy, hogy nem előzi meg a proTRANSILVANIA kiáltványa, a
nagy hangon vádaskodó pártok közül jó néhány más álláspontra helyezkedett volna. Csakhogy: létezett volna-e ez az 55 százalék a proTRANSILVANIA nélkül?
Másrészt aztán alkalmam volt látni azokat az ellentmondásokat, amelyek közt a román politikai osztály él. Egy önhitt osztály, mely egyszerre van eltelve
magával és megrémülve magától. Egyszerre tartja magát a világ közepének, ugyanakkor alázatos szavazat-koldus. Egy őszinte választási szónoklatnak a
legtöbb esetben a következőképpen kellene szólnia: "Szavazzatok rám! Nem én voltam a vétkes, hanem a kommunista párt, mely megtanított a túlélésre. Meg
akarok változni! Villát akarok, limuzinokat, utazni akarok és hatalomra vágyom. Ezért van szükségem a szavazatokra. Szavazzátok meg a boldogságomat!
Szavazzatok, hogy legalább egyikőtök megvalósulva lássa álmát!" Sajnos, ide jutott az egész...
- Sosem leszel szívesen látott személy a politikusok között!
- Nem érdekel a csúnya és meddő nők szerelme. Én arra a kevés kivételre alapozok, akik azért még ott vannak a román parlamentben. Azokra az emberekre,
akik hajlandók megérteni az identitásproblémákat. Azokra, akik az "áruló" és "gazember" jelzők használata helyett érvelni próbálnak. Mindig mondtam, hogy
mi, akik a proTRANSILVANIÁ-nál vagyunk, nem vagyunk abszolút megoldásoknak a birtokában. Mi csak javaslatokat teszünk bizonyos megoldásokkal
kapcsolatban, azzal a feltevéssel, hogy ha ezek Nyugat-Európában életképesnek bizonyultak, itt is működhetnek, és ennyi. A kulcsszó: a központosítás
megszüntetése. És még annyi, hogy mi nem állunk meg a szavak szintjén. Voltaképpen kire nézve volna "veszélyes" a történelmi országrészek -
hangsúlyozom, közigazgatási-pénzügyi - függetlensége? Nem territorializmusról vagy etnicizmusról van szó, melyek inkább a 19., mint a 21. századhoz állnak
közelebb. Pillanatnyilag negyven parlament és negyven miniszterelnök létezik... Mi azt javasoljuk, hogy mindegyik történelmi provinciának legyen egy szavazás
útján választott kormányzója, egy kormánya és egy regionális kamarája, amely - szigorúan vállalva bizonyos kötelezettségeket - kezelje saját szintjén azt a
válságot, amelyen az egész ország átmegy. A kérdés csak az, hogy vajon a központ, Bukarest le tud-e mondani a jól ismert vezérszerepről. Bátorítani kell a
döntések, felelősségek és jogkörök átcsoportosítását. Másrészt látnunk kell, hogy az autonómia nem a szuverenitás másra ruházása - nem sok nemzetközi
példa akad arra, hogy az autonómia úgy lenne egy síkra helyezve a nemzetiségi problémával, mint a decentralizáció kifejeződése. Lényegében egy
újraértékelésről van szó, egy mítosztalanításról, ami a közigazgatást és a pénzügyet illeti. De még sok munka lesz ezzel a mítosztalanítással.
- Talán úgy lenne, ám sokan félnek, hogy a mostani szegénységben a nagy tömeg elégedetlensége olyan irányba terelhető, mely bizonyos provinciáknak az
anyaországtól való elválását célozza...
- Ezek a törekvések már léteznek. Egyelőre elszigetelt esetek, de jellemzővé válhatnak. Sok román fiatal beszél egy várva várt határról, mely a Kárpátokon
húzódna keresztül. Ha el akarjuk ezt ítélni, csak rajta. De inkább az okok felderítésével kellene foglalkoznunk. Ezek az emberek Európa állampolgárai akarnak
lenni, szabad átjárást, decens életmódot akarnak. Azonban jelenleg Romániában naponta hét ember hal meg tbc-ben, mindennap hetven ember fertőződik meg
e betegséggel, románok gyújtják fel magukat az utcán, két gyermek halt meg AIDS-ben, csupán mert a minisztériumban nem hagyták jóvá a kezelés
folytatását, egész negyedeket kapcsolnak le a melegvíz- és fűtésvezetékekről, a romániai fiatalok 65 százaléka alkalmatlan a katonai szolgálatra...
Folytassam? A fiatalok már nem úgy gondolják, hogy közel az apokalipszis; az apokalipszis itt van! És ezeknek a fiataloknak nem lehet vég nélkül hazudni.
Eminescu és Brâncuşi Romániája egy érzelmi kötöttségű emlék része; majdnem egy legenda. De itt felfogásbeli szakadékok tátonganak: a román államnak a
múlt Mircea cel Bătrân-t, Ştefan cel Mare-t, Decebal-t jelenti... Szobrokat, lakomákat, ódák zengését. Nekünk viszont a múlt fájdalom, nyugdíjasokat, háborús
veteránokat jelent, öregeket, akik fizetnek azért, hogy részvétlenek legyenek irányukban. Igen, ezt érte el az az ország, amellyel büszkélkedünk: egy üres
zsák, amelyben az öregek turkálnak. Már csak a könnyet kell megadóztatniuk, hogy az érzéketlenség történelemmé legyen...
- Nem erre mondják, hogy populizmus...?
- Hát csak mondják, az ő bajuk. Nekem ez olyan valóság, amibe nap mint nap beleütközöm. Szálljanak ki kissé a limuzinból, hogy lássák, ahogy például régi
egyetemi tanárok állnak a pékség előtt, és máshová nézve arra kérnek, hogy vegyél nekik egy kenyeret, a legolcsóbbikból. És ha "ezek a gyengeelméjűek,
akik kormányoznak" legalább egy pillanatra megérzik, hogy ez az öreg kirívóan hasonlít az anyjukhoz vagy apjukhoz, még lehet, hogy van esélyünk. Ha nem,
hiába! Románia már csak mint egy krízis analízise fog érdekelni bennünket, nem mint értékek rendszere... Ez az ország vagy modernné válik, vagy megszűnik!
- Jó, és te egy ilyen társadalomban akarsz olyan értékeket találni vagy meghonosítani, melyek az európaisághoz tartoznak?
- A románság nyitott az európaiságra, a modernségre. A baj csak az, hogy bármilyen komoly, az autonómiáról, decentralizációról folytatott vita nyomban
politikai síkra helyeződik át. A civil szervezetek hiánya oda vezetett, hogy a "részvételi demokrácia", "a régiófejlesztés dinamikája" vagy "a különbözőség joga"
fogalmak üres szavakká és kitöltetlen keretekké váltak. Egy politikusnak általában magvas és komoly véleménye van a jelenről. Vegyünk egy romániai pártot,
és látni lehet a megnyilvánulásaiból, hogy tulajdonképpen jó úton vagyunk, egy sokat ígérő kezdetnél. Senki nem vállal semmit. Mindegyikük nagy szavakkal
fog beszélni a Regionális Fejlesztés Zöld Könyvéről. De senki nem tesz semmit. Tudjuk, hogy Franciaország, Anglia, Spanyolország azzal szabott gátat az
elégedetlenségnek és centrifugális irányoknak, hogy hatalmat adott azoknak a területeknek, melyeket addig a központi bürokrácia látott el pénzzel. Ott ez
megtörténhetett, nálunk nem történhet meg! Itt a nemzeti sajátosság, a románságtudat, a kísérletezgetések részesülnek előnyben.
- A föderalizációtól félnek.
- Mi sosem kértük Románia föderalizálását, de nem is démonizáljuk ezt a rendszert. Most az egységes Európa a föderalizmusra épít, pontosan azért, hogy az
európai rendszerbe történő integrációból nyerjen valamit. Létezik egy mérce, amit tisztelni kell az integráció érdekében. A regionalizáció egyike ezeknek a
feltételeknek. Ezt akarjuk mi.
- Merem állítani, hogy ha nem létezne az erdélyi magyarság, sokkal könnyebb volna...
- Igazad van. Ahová a szociális bizalom hiánya miatt jutottunk, az egyenes következménye a történelem politika alá való rendelésének. Ahelyett, hogy arra
gondolnánk, ami közelebb hoz egymáshoz, mindig csak azt szítjuk magunkban, ami eltávolít... Nem számít már, hogy 1863-ban Budapesten jött létre a világ
első román nyelvű tanszéke, hogy az Erdélyi Iskola pártfogói is - akiket a balázsfalvi (román) püspök, Ioan Bob üldözött el - Budapesten kaptak menedéket...
Ez valóság, ez történelem. De egy tabu-történelem, mintha szégyenkeznünk kellene a jószomszédság, a hagyományok miatt. Franciaország és Anglia meg
tudott békülni, mi nem tudunk! Mi mindig összemérjük magunkat, és román vagy magyar szélsőségeseink különböző nyilatkozatait helyezzük előtérbe, szólási
lehetőséget adva nekik.
- A csonkítás-szindróma, amelyről Alexandru Cistelecan beszélt, még működik...
- És sajnos működni is fog. Mert Erdélyt választási eszköznek nézik a politikusok. Négyévenként hirtelen szerelmi nyilatkozatok, forró szeretetcsomagok
készülnek számára... Mintha egy luxuskurva volna. Jönnek a politikusok, hogy hódoljanak azoknak, akikkel négy éven keresztül érzéketlenül bántak, vagy
semmibe sem vették őket. A közvélemény-kutatás megjelenése és a mi autonómiáért indított mozgalmunk után nincs olyan hét, hogy valamelyik politikai párt
ne sírjon Erdély vállain. Meles canu hirtelen "támasznak", "mozdonynak" látja Erdélyt, Ciorbea azt mondja, hogy Bukarest kigúnyolja Erdélyt, Gavra és a PNR
(a Román Nemzeti Egység Pártja) fennen hirdetik, hogy ez így tovább nem mehet, a PD (Demokrata Párt) a múltból előkapart nyilatkozatokkal lendül
támadásba. Mintha ez az egész csak tegnap született volna, mintha nem ők szavazták volna meg a rossz költségvetést, mintha nem tőlük függne a jólét.
Mossák kezeiket. De valami bűzlik. Ők bűzlenek.
- Alapítasz saját pártot?
- Igen, meg kell kockáztatnom, hogy belépjek egy olyan világba, amelyet elítélek. Azt is remélem azonban, hogy az Erdély-Bánság Liga többet fog majd elérni,
mint amennyit eddig egyedül elértem. Javasolni fogjuk a történelmi országrészekre vonatkozó autonómiatervet. Véleményem szerint ez egyike azon kevés
lehetőségnek, amellyel Románia bebizonyíthatja, hogy megfelel az európaiság kritériumainak.
- És ha a moldvaiak, regátiak és a többiek nem fognak egyetérteni?
- Akkor ezt a modellt csak Erdélyre korlátozva fogjuk javasolni. A skót decentralizáció (devolution) modellje ez, amelyen keresztül azonban a területi identitás, a
területi fejlesztés is biztosítva van. Figyelembe fogjuk venni, hogy Erdély törekvései és hagyományai nem áldoztathatnak fel a terméketlen románságeszme
oltárán. Ezek a különbözőségi jog által biztosított premisszák. Nem kockáztathatjuk, hogy a jelenlegi szürkeség ezen a vidéken örökké tartson, az a
szürkeség, amelyben az állandó keresés, a nemzetiségi probléma megátalkodott jelenléte, az örök vitatkozás mindegyikünk életét kálváriává teszi. Európa
most egy önmagával kötött fogadás előtt áll: ez a posztmodernizmus, amelyben új emberi értékkészlet, a személyes szabadság új etikája kerül előtérbe, a
szuverenitás újragondolása folyik. A globalizáció és a lokalizáció két olyan formája a sikernek, melyek segítségével a társadalom beléphet a harmadik
évezredbe. Ezen kellene gondolkodnunk, nem az erdeigyümölcs-törvényen.
- Egész pontosan hogyan oszlanának meg a kormányzási felelősségek a központi és a területi kormány között?
- Nagyjából a központi kormány foglalkozna az alkotmánnyal kapcsolatos problémákkal, a külpolitikával, a hadsereggel és a nemzetbiztonsággal, a
határvédelemmel, a bankjegykibocsátással, a munkatörvényekkel... A területi kormányzat döntene az egészségüggyel, tanüggyel, társadalombiztosítással,
gazdasági fejlesztéssel, belügyekkel, környezetvédelemmel, mezőgazdasággal, belföldi tőke kezelésével, kutatásokkal, szociális védelemmel kapcsolatos
kérdésekben. Természetesen a nemzeti költségvetés egy hányadát a hátrányos helyzetű országrészek támogatására fordítanák, és ez az illető területek
hatóságaival egyeztetett fejlesztési programoknak megfelelően menne végbe. Így nemcsak egy pokoli és működésképtelen bürokráciát küszöbölhetnénk ki,
hanem létrejönne egy olyan versengési keret, amelyben a vezetőség saját régiója jellegzetes szükségleteihez igazodik. Ellenkező esetben következnek az
útlezárások és tiltakozó tüntetések, és a választottak vagy megbirkóznak ezekkel a nehézségekkel, vagy nem.
- Ez nagyon radikálisan hangzik.
- De hiszen az észjárást radikálisan kell megváltoztatni. Egy bánsági esszéistát parafrazálva, Romániában a munka megszűnt a siker biztosítékának lenni. Ki
dolgozzék, hogyha az eredmény késik? Ki fog segítséget nyújtani a parasztságnak, mikor a parlamentben még mindig vannak olyan egyének, akik az '50-es
években a Párt zászlója alatt kollektivizáltak? Igen, segítő kezet nyújthatnánk a román parasztnak. Mindezt egybekötve az ipar újrastrukturálásával és
modernizálásával. Mert pénz, az volt: bizonyíték erre az a 20000 milliárd, amit a Bancorex kapott, azaz tulajdonképpen azok, akik ennek a banknak a
"betétesei". De ismétlem: ezeket a dolgokat nem gazdasági szakértőként mondom. Én azonban várom ezeket a szakértőket vagy az országból, vagy az ország
határain kívülről.
- Mégis, nem hiszed, hogy a te és az Erdély-Bánság Liga vezetőségének a politikai tapasztalatlansága egy napon majd kiütközik?
- Tudjuk, hogy nincs ilyenféle tapasztalatunk, de lehetséges, hogy így egyféleképpen előnyös helyzetben vagyunk. Nem tudunk hazudni, és ez jó. Kommunista
időkből származó tapasztalataink sincsenek, és ez is jó. Mi ezt a pártot nem a "választási koncért" vagy a kommunista időkben elkövetett vétségek
megbocsátásáért fogjuk megalapítani, hanem mert nem akarunk kivándorolni. Romániában akarunk élni, mert így normális. És ha tévedünk, akkor ne árulással
vádoljanak, hanem észérvekkel szálljanak szembe velünk. Sokan azoknak a gyermekei vagyunk, akik bennünk kételkednek.
- Ez a könyv 1999 végén fog megjelenni... Mit gondolsz, hogyan fogadják majd?
- Rólad majd azt mondják, hogy nyerészkedsz, hogy befolyásoltál engem és azért adtad ki a könyvet, hogy még egyszer nyilvánosságot biztosíts az
eszmének. Senki sem hagyja majd figyelmen kívül, hogy magyar vagy, még ha az elsők között voltál is, akik Besszarábia, vagyis Moldávia Romániával való
egyesülését kérték...
- Igen, kár hogy ez nem valósult meg... És rólad?
- Rólam? Hogy áruló vagyok, hogy befolyásolni próbálom a közvéleményt, hogy a román politika hátsó ajtóján próbálok meg bejutni. De azt javaslom, hogy
kevéssé érdekeljenek bennünket ezek a dolgok. A fontos az, hogy tovább menjünk a magunk útján.
Kolozsvár, 1999 novembere
Az interjúkat Szőcs Géza készítette.
"A kocka el van vetve. Fogadj Erdélyre!"
- Az Elegem van Romániából kiáltvány megjelenése után 24 óra sem telt el és ismert talk-show-szerkesztőből az ország egyik legvitatottabb emberévé váltál.* A
politikusok rád támadtak, egyesek az elnök, a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács közvetlen közbelépését kérték...
- A titkosszolgálatét, az ügyészségét...
- A sajtó rögtön magyar genealógiát talált neked, még a feleségedről is azt mondták, hogy magyar nemzetiségű. Az országban, de néhány nyugati lapban is,
többek között Umberto Bossihoz hasonlítottak. Valójában ki is vagy?
- Román vagyok, és 1968. november 22-én születtem Mezőzáhon, Maros megyében. Ugyanitt jártam ki az első 8 osztályt, hogy utána Marosvásárhelyre
menjek...
- Szüleid?
- Édesanyám ápolónő, édesapám könyvelési ellenőr.
- Tehát Marosvásárhelyre mentél...
- ...Ahol a Metalotehnica Líceumba jártam. 1987-ben érettségiztem, az oklevelemben az állt, hogy automatizálásban képzett villanyszerelő vagyok, és hogy
munkahelyem a mezőzáhi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. Épp ez hiányzott a téesznek: egy villanyszerelő... Nem dolgoztam egy napot sem, mert
bejutottam a Krajovai Egyetem Bölcsész- és Jogi Karára, román-francia szakra.
- Úgy hallottam, ott is egyfajta enfant terrible-nek tartottak...
- Nem hinném.
- Volt valami egy gyűlés kapcsán...
- Tehát ez. Egy mintegy 150 fős diákgyűlésen, ahol meg kellett volna köszönnünk a Pártnak a "nagyszerű élet- és munkakörülményeket", azon a gyűlésen
tehát fölálltam és megmondtam, hogy én sehol sem látom azokat a nagyszerű feltételeket, hogy elegem van a talpnyalásból és a cenzúrából, s hogy menjenek
a fenébe pártostól, mindenestől... A legutolsó Pártkongresszus idején történt. Nyolcvankilenc őszén.
- És nem féltél?
- Amíg beszéltem, nem. Nem volt semmi vesztenivalóm. Úgy hittem. Utána állati félelem fogott el, arra gondoltam, hogy a szüleim elveszítik az állásukat, meg
mindenre... De túl késő volt bánkódni ezen. Vagy én voltam túl fiatal.
- És ezután mihez kezdtél?
- Krajován voltam, meg Bukarestben. Barátaimnál, barátnőimnél húzódtam meg. Diáktársaimnál érdeklődtek felőlem, hogy vajon a városban vagyok-e még, hogy
találkoztam-e X-szel vagy Y-nal... És ismét féltem. Ez normális állapot, csak a bolondok nem ismerik.
- És azután?
- Azután jött a forradalom.
- Hol voltál december 21-22-én?
- Az utcán.
- Krajován is lőttek?
- Persze, sokan elestek.
- Mindig nehéz eset voltál?
- Nem, de szabadnak születtem. És nem vagyok az az ember, aki befogja a száját. Azt mondom, amit gondolok. És időnként veszítek.
- Mit jelent a szabadság?
- A szabadság? Vállalás. Camus szerint azon jogunk, hogy ne hazudjunk. Létezik szabadság és szabadság. Ha kézen akarnék járni az utcán, az amerikai
vállat vonna, és azt mondaná: it's a free country. A román viszont hívná a rendőrséget, a mentőt, mert ha nem azt teszed, amit a többiek, akkor bolondnak
nyilvánítanak, nem igaz? Azt hiszem, mi mint nemzet, elveszítettük a szabadság ösztönét. A kétkedés ösztönét. Fehér-feketében látunk - a manicheizmus
jellemez. Másrészt megvan az a rossz szokásunk, vagy megtanultuk időközben, hogy mindenféle mítoszokat teremtsünk; itt még a szegénység is az erény
rangjára emeltetett. Emlékszel Iliescura: "szegény és becsületes". Nagyon könnyű jóllakottan beszélni az éhezőkről, ugyanolyan könnyű gazdagként szépen
beszélni a szegénységről. Én azt hiszem, hogy mindenkinek joga van a fejlődéshez, hogy két ember csak az Isten és a törvény előtt egyenlő. És még azt
hiszem, hogy kommunistának lenni idiotizmus. Járvány. Pestis.
- Térjünk vissza a '89 decemberét követő időkhöz...
- '90 márciusában - Ion Buzerá-val együtt - kiadtuk a '90-es nemzedék első folyóiratát. Egy híres avantgárd sor alapján az volt a neve, hogy: Cetitor, deparazitea
creierul [Olvasó, féregtelenítsd agyadat]. Mi árultuk. 5000 példányt dobtunk piacra, és egy hét alatt eladtuk. Hajnali 3-4-ig álldogáltunk az állomáson, elég
kockázatos volt: Iliescu-ellenesek voltunk egy olyan időszakban, amikor ő volt az isten a nagy többség szemében. Időnként szidott a nép, időnként
megtámadott egy-egy részeg, időnként azt írták rólunk, hogy hülyék vagyunk. A nép ellenünk volt, mert másként gondolkoztunk. Ez a dolog idővel nemzeti
fogyatékossággá válik. L'enfer c'est l'autre... Az én szabadságom nem hasonlít a te szabadságodhoz, nem kompatíbilis azzal.
Később, több barátommal megjelentettük az Obiectiv című lapot. Egyetlen számot, akár az Olvasó... esetében is.
- Volt egy időszak, amikor Marin Sorescunak voltál a munkatársa.
- 1991-92-ben, amikor a Ramuri [Ágak] című lapnál dolgoztam, melynek Sorescu volt a főszerkesztője.
- Nem neked hányták a szemedre, hogy kirúgattad Marin Sorescut?
- De igen... De a szerkesztőség és Sorescu között régóta léteztek konfliktusok. Ami fontos: nem a költő Sorescu ellen írtuk alá a kérést, hanem a hivatalnok, a
főszerkesztő Sorescu ellen. Aki látott már belülről is szerkesztőséget, tudja, mit jelent, mikor nyomdába menetel előtt pár nappal jön valaki, és kicseréli a lap
teljes tartalmát. Marin Sorescu ezt sűrűn megtette: nem szerette Grigurcut, hát kaphatott volna Grigurcu Nobel-díjat is akár, mert a Ramuriban akkor sem jelent
volna meg. Cioran túlhaladott volt, meg túl felkapott, politikáról nem írhattunk mert "még nem lehet tudni semmit". Ismétlem: ne tévesszük össze a költő
Sorescut a hivatalnok Sorescuval!
- És a Sorescu-fejezet után...?
- A Ramurinál maradtam 1992-ig, amikor is tanulmányaim befejeztével visszatértem Erdélybe. El ne felejtsem, 1991-ben kellett volna megjelennie első
verseskönyvemnek, a Faluscriptumnak, Marin Mincu úr kiadójánál, a Ponticá-nál. Kaptam ugyan kormánytámogatást, de rosszul álltam az oltyán nyomdászok
által elvárt borravalóval, ráadásul előre kérték a pénzt. Végül is kiadtam a Faluscriptumot, de Kolozsvárott; amit nem tettek meg az oltyánok 6 hónap alatt,
megtették az erdélyiek 24 óra alatt. Ugyancsak Kolozsvárott publikáltam második könyvemet, a bă ghermane címűt. Ez van!
- Zárójelben: a feleséged magyar?
- Nem. És ha az lenne, az bűn? Őszintén, nekem tetszenek a magyar nők, meg a franciák, a románok, meg mindenfélék... nők, az istenért! Ha a magyar
nőkből is nemzeti ellenséget csinálunk, az azt jelenti, hogy közeledik történelmünk vége. Azt jelenti, hogy eleget léteztünk. A "magyar feleség" problémája egy
időben nemzeti hisztériává fajult: Dinescu felesége magyar volt, Doina Cornea magyar volt, nem létezett olyan ellensége a rezsimnek, aki nem fordult volna
meg, bár egyszer, egy Ildikó vagy egy Marika ágyában...
Úgy vélem, veszélyes népként, etnikumként, közösségként efféle deformált paradigmák mentén állomásozni, manőverezni csonkított információkkal, "rituális
idézetekkel" - ahogy Patapievici mondta -, tehát valójában a gőgöt manipulálni. Belenevelni az emberekbe azt, hogy románnak lenni azt jelenti, hogy verekedsz
a magyarokkal és az osztrákokkal, hogy románnak lenni azt jelenti, hogy cipeled a szegénység keresztjét a végsőkig. Számomra visszatetsző egy ilyen
Románia. Van egy szólásunk: üres tarisznya, nagy büszkeség. Ide jutottunk.
- Már hallom is, amint a nacionalisták megint kijelentik, hogy eladtad magad a magyaroknak vagy a németeknek vagy az osztrákoknak.
- De nézz le az utcára, és látni fogod, hogy igazam van. Hallgasd meg a román parlamentben elhangzó szövegeket, ha meg akarsz győződni erről. A
románoknak igen ártalmas hagyományos képzeletviláguk van, ahogy Lucian Boia történész nevezte: nem létezik olyan rossz ebben az országban, melyet ne az
idegenek hoztak volna ide, jól meghatározott céllal. Összeesküvések mindenütt. Ezért gondolom, hogy le kellene mondanunk a kizárólag csak hízelgő
történelmi képletekről, melyek általában kis, jelentéktelen népek gőgjét jellemzik. De hogyan mondj le róluk, mikor az iskolában azt tanulod, hogy Románia egy
büdösül gazdag ország, hogy a románok a legszorgalmasabbak és a legigazságosabbak, hogy Európa pajzsa voltunk, hogy a történelmünk a legnagyszerűbb
minden történelem közül... Szentté avattuk Ştefan cel Mare-t, beszélünk Mihai Viteazul nemzeti öntudatáról. Holott Ştefan cel Mare egy különleges stratéga volt,
egy nagy uralkodó, de nem egy szent. Szoknyabolond volt. Főbenjáró bűn ez? Ha nem, miért nem ismerjük be? És: miféle nemzeti öntudat létezhetett
1600-ban, ha még kétszáz évvel később is, éppen két évszázaddal ezelőtt, az Erdélyi Iskola idején, az erdélyi románok inkább vallották magukat magyarnak
vagy németnek, a Kárpátokon túli területeket a lustasággal és a nyomorral azonosítván?... A történelem a konjunktúra diskurzusainak argumentumává vált.
Vagy: Iuliu Maniu Memorandumának esete, melyet Károly királynak címzett, 1938. december 15-én. Beszél benne az erdélyi és a regáti népek
különbözőségéről. Figyelem: népek! És arról is beszél, hogy az 1923-as alkotmányt rákényszerítették az erdélyiekre, hogy az 1918-at követő centralizáció
következtében soha nem látott szint alá süllyedt az erdélyiek életszínvonala. Erdély egyesült Romániával, de feltételesen.
- A gyulafehérvári határozatokat, melyek meghatározták az egyesülés filozófiáját, történelmi morálját és feltételeit, elfelejtették. Maradt csak az egyesülés, egy
egészen más egyesülés, mint amit Gyulafehérvárott kikiáltottak.
- Mi, erdélyiek, Európa, Közép-Európa részei voltunk, míg a többiek, az ókirályságbeliek egy más világhoz tartoztak és tartoznak, mely lényegesen különbözik
a miénktől mentalitás, szervezés, polgári normák szempontjából. 1931-ben Romul Boilă új alkotmányt javasolt, a föderalizálás mellett érvelt. Ha Románia nem
érti meg, hogy teljesítetlen kötelezettségei vannak Erdéllyel szemben, hogy Erdély nem egy elfoglalt tartomány, akkor megtörténhet az, hogy ez a Románia
"visszakapja" primitív, 1859-es formáját.
- Visszatérve a nacionalistákhoz...
- A nacionalizmusnak legalább két formája létezik: az egyik a Nagyrománia Pártot és Corneliu Vadim Tudort jellemző-meghatározó hisztérikus, fasisztoid
nacionalizmus. Felfokozzák a nemzetközi összeesküvések, a szabadkőművesség meg egyáltalán, mindennek a veszélyét. Evidens, ezek az összeesküvések
mind a román nép ellen történnek. Ugyanakkor általános tulajdonságokat emelnek - engedtessék meg - nemzeti pedigré szintjére: szorgalom, türelem,
bölcsesség stb.
- És a másik?
- A másik az aszténiás nacionalizmus, mely a Román Nemzeti Egységpártot jellemzi (e párt gyakorlatilag nem rúg labdába a következő választáskor) és
néhány Kárpátokon túli újságírót - például Cristian Tudor Popescut, aki folyton izgul, hogy megfújják Erdélyt a talpa alól, és ezt ő tudja meg utoljára. Itt jön be a
populista retorika. Egy szelídebb nyelvezet, mondhatjuk: nyelvesség, de ugyanolyan ártalmas. Másképp fogalmazva, a kutya szája nem habzik, viszont morog.
Ezeknek a nacionalistáknak mégis van egy közös pontjuk: az ad personam kritika. Zsigeri reakciók, egy nempolgári, bűnös, fertőzött közeg jellemzői. Ezek az
emberek képesek gyűlölni Macedonskit ("a román karakterisztikus vonása a papagájoskodás"), Hérodotoszt (aki merészelt a géták hibáiról is beszélni: az
ivászatról és a féktelenségről) vagy, mutatis mutandis, Boia-t, Hurezeanut, Patapieviciet, Pleşut.
- Nicolae Iorgá-t is románok ölték meg... De térjünk vissza Kolozsvárra...
- 1992 decemberében beléptem a rádió hír- és a televízió társadalmi műsorainak szerkesztőségébe. Adásokat szerkesztettem, mint minden más szerkesztő,
nem tudom, mi egyebet mondhatnék erről...
- Mégis, egy nagygyűlésen az Interetnikus Párbeszédért Egyesület akkori elnöke, Octavian Buracu úgy emlegetett, mint a kolozsvári RTV egyetlen profiját.
Valamikor 1993-ban.
- Ezt kommentálom. Tudom, hogy a néhai Buracu (bocsáttassék meg neki!) egy adott pillanatban azt mondta, hogy "Florin Zaharescu (a Kolozsvári Rádió
jelenlegi igazgatója) és Sabin Gherman az egyedüliek, akik nem kötnek politikai kompromisszumokat, az egyedüli profik". De ez csak egyetlen vélemény volt -
igaz, több ezer ember előtt hangzott el. Én mégis azt hiszem, hogy egy-kettőnél jóval nagyobb volt a gerinces emberek száma. Egy példa: Horia Bădescu, a
kolozsvári RTV volt igazgatója.
Emlékszem, hogy 1993-ban, december elseje előtt egy nappal írtam egy jegyzetet, melyben kételyeimet fejeztem ki az ünneplés hitelessége kapcsán, és a
nemzeti ünnepet a választási tőkegyűjtés egyik perverz formájának neveztem - kitűnő alkalom a hivatásos yes-man-eknek, akik újra meg újra fontos hátsókat
akarnak kinyalni.
Valóságos blaszfémia volt ez a nacionalistáknak. Bár nem értett egyet velem, Bădescu tiszteletben tartotta a véleményszabadságot. És a vezetőséggel való
viszonyom rendben volt, mert, bárhogy vesszük, a szabadság az a jogunk, hogy ne hazudjunk. És a kolozsvári Rádió és a kolozsvári RTV mindig más volt. Volt
egy bizonyos eleganciájuk...
- Abban az értelemben, hogy Erdély más. Romániának kellene büszkének lennie a nagy egyesülésre, nem pedig Erdélynek, amely Közép-Európa koordinátái
mentén jött létre, és egy más szféra, egy más tér hatása alatt fejlődött. Fals értékeket, polgárság-szurrogátumokat kényszerítettek ránk. Az erdélyi szászokat
pedig elüldözték vagy egyszerűen eladták. És most Románia kéri Németország segítségét... Erdélyből nem csak embereket kergettek el, hanem egy egész
kultúrát, egy egész tradíciót. Szervezési formáink, mentalitásunk, teuton ritmusunk föláldoztatott egy terméketlen, provokatív, tehetetlen románizmus oltárán.
És mégis megőriztük európaiságunkat...
- De vajon Erdély nem veszítette-e el közép-európai értékeinek egy részét? Gondoljunk csak arra, hogy a kommunizmus idején moldvaiakat, regátiakat hoztak
ide, akiket az etnikai arányok megváltoztatása céljából telepítettek be.
- Ha Erdélyben születtél, az még nem azt jelenti, hogy feltétlenül erdélyi vagy. Erdély mindenekelőtt egy kevésbé megrontott polgári közeg. Az idehozottaknak,
letelepítetteknek, lehettek akár egymillióan is, viszonyulniuk kellett az évszázados, gyökeret eresztett értékekhez. Egymillió újonnan jött nem alakíthat át 6
milliót. Még akkor is, ha statisztikai szempontból Erdély különbözik attól, ami 1918-ban volt, ugyanaz a közép-európai tartomány maradt. Nem fontos az, hogy
jelenleg egy-egy város lakosainak 10 százaléka moldvai vagy regáti*, ha ezek az emberek jól viszonyulnak és tanulnak Erdélytől. Félreértés ne essék,
erdélyinek lenni nem jelenti azt, hogy ellenségei vagyunk a moldvaiaknak vagy regátiaknak, hanem azt, hogy együttműködhetünk egy európai értékszférába való
belépés céljából. És ez a belépés az Erdély nevű civil folyosón keresztül történhet.
- A kilencven óta eltelt évek alatt változott-e a szabadság minősége a kolozsvári tévénél?
- Ugyanaz a szabadság, illetve ugyanaz volt '98 szeptember 16-ig. A kolozsvári RTV-ben rendezhettem, először Romániában, egy élő adást, melynek
meghívottja bevallottan homoszexuális egyén volt.
- A homoszexuálissal minden rendben, de ne feledjük azt sem, hogy a te talk-shaw-idnak köszönhetően nyitották újra azoknak a dossziéit, akik a '89-es
forradalomban a tömegbe lövettek.
- Ez igaz. Florian Caba tábornokról van szó, egy olyan alakulatot vezetett, amely 4 embert lőtt agyon. Bizonyítékokat mutattam be az adásban, és,
együttműködvén a Polgári Akadémia Alapítvánnyal, nyomást gyakoroltunk, hogy vád alá helyezzék ezt a sötét személyt, aki traktoristából lett tábornok.
- A per folyamatban van?
- Igen, Caba versus Gherman.
- Hogyhogy?
- Caba vádlottként szerepel a '89-es forradalom dossziéiban, ugyanakkor felperes az ellenem indított rágalmazási perben. Valóságos paradoxon: még csak a
kolozsvári forradalmárokat kell beperelnie, esetleg a forradalomban elesettek utódait is, és kész a cirkusz. De az igazság ki fog derülni, akarják vagy nem Caba
meg az övéi.
- És Carp Dando, akit lefényképeztek abban a pillanatban, amikor éppen lőtt...
- Ő nem mert beperelni. Főleg, hogy mostanában Constantinescu elnök nem hajlandó pártolni a hazugságot. Igen, a forradalomból egy olyan legendát csináltak,
amelyben csak a hülyék haltak meg. A forradalom szót csak az akkor elesettek utódai iránti tiszteletből használom. Őszintén bevallom, most szégyellem, hogy
kimentem az utcára, hogy három napig hittem abban, hogy visszanyerjük európaiságunkat. Akkor a román nyelv szótára túl szegény volt, nem volt elegendő a
nekiszabadult lelkesedés számára, a román nyelvben volt akkor valami különleges... Most elég két szó: "Szégyelljük magunkat".
- Ezért, mert ilyeneket mondasz...
- Legyen ez az ő gondjuk. Ne feledjük, hogy ami Romániában '89 után történt, egy nagy hazugság volt. Az európai értékek, a kapitalizmus majmolása, egy
peresztrojka, a kiéhezett és meghülyült tömeg elé vetett rágni való csont. Azok, akik '89 előtt új hátsókat kerestek a nyelvük számára, igen hamar politikai
pártok tulajdonosai lettek. Mások, mint Teoctist, Románia pátriárkája, december 21-én még a temesvári tüntetők ellen prédikáltak, hogy azután misézzenek a
forradalmárok sírjainál. Ez a nép egyszerűen elfáradt. Felejteni akar, feledvén azt, hogy az emlékezésben beállt zavar sajnálatra méltó, nyomorult, imbecillis
népséggé tesz. Időnként arra gondolok, hogy a román nép nem érdemelte meg a '89-es forradalmat.
- Így jutottál el az Elegem van Romániábólig?
- Undorból. Utálatból. Tehetetlenségből. Nem lehetek büszke arra, hogy egy néphez tartozom, mert ez a nép egy tömeg lett. Lakosság. 23 millió ember. Nem
nemzeti öntudat, hanem elszigetelt, egyéni atomok. Egész már nem létezik. Túl gyakran mondjuk azt, hogy hé a felség helyett. Létezik itt egyfajta vidámság a
katasztrófa fölött. Holott a császár meztelen.
- Mégis, mi az Elegem van Romániából? Mikor és hogy jelent meg?
- Mondtam már, hogy jutottam idáig. S hogy mikor? 1998. szeptember 16-án, a Monitorul de Clujban [Kolozsvári Figyelő], majd rá egy napra a központi
sajtóban, majd Nyugaton...
- Nemzeti botrányt kavartál. Ezt akartad?
- Az ő fegyvereiket használtam, a politikusokéit. Ők csináltak Erdélyből egy ennyire érzékeny zónát. Úgy pattantak fel, mint akit megégettek. A nyelvezet miatt.
Holott az a nyelvezet, azok a sorok egyetlen célt szolgáltak: riadót fújni, eszükbe juttatni kötelezettségeiket e tartománnyal szemben. Nem más, mint egy
középszerű esszé, sőt vulgáris is (ha egyesek így akarják), de, s ez a legfontosabb: hatásos. Nem irodalmi babérokért, nem népszerűségért íródott. Egy
manipulálási lecke volt, pont azoknak tálalva, akik az évek folyamán manipuláltak bennünket. Mit értem volna azzal, ha Erdély függetlenségét decens,
analitikus, alaposan megindokolt nyelven kértem volna? Megmondom neked: semmit. Mert ők, a politikai osztály tagjai, tetteikben a legaljasabb autoerotizmust
gyakorolják. Csupán az erőszakos megnyilvánulásokra reagálnak, és akkor is a választófogás demokratikus játékát majmolván. Az erőszakot szeretik,
erőszakot kaptak. A hatásosságot helyeztem előtérbe. A célom pontosan meghatározott, és az első lépés tökéletesen sikerült. Következik a második lépés.
- Egyesek háborogtak, mások nem értették, mi is történik. A szövegben nem volt nyilvánvaló autonómiakérés, a föderalizáció egyenes követelése.
- Az Elegem volt Romániából tulajdonképpen egy kulcs volt. Kértem egy kulcsot. És új ellenségeim tolongtak is azt fölajánlani.
- Egy kulcsot?
- Igen, legalábbis ahhoz a tabu-szótárhoz, a tiltott szavakhoz: autonómia, föderalizálás... Létrejött a vita, az eszmék cseréje. Ezt is akartam. Kezdetnek.
Mindent egyedül készítettem elő, megpróbáltam távol tartani magamtól a hiábavaló kísértést és gőgöt, mindent, ami kompromittálhatta volna az ötletet. Nem
vásároltak meg sem az osztrákok, sem a magyarok, de tudom, hogy az erdélyiek kezdik megérteni, hogy meglopnak, sőt lenéznek a nálunknál szegényebbek,
de ravaszabbak. Az erdélyiek kezdik megérteni, hogy nincs szó az ország széthullásáról, hanem egy alternatíváról Bukarest hegemóniájával szemben. A
szakszervezetek kezdik megérteni, hogy nem politikára van nagy szükségünk, hanem önigazgatásra, decentralizálásra. Meg fogják érteni mindannyian, hogy
az egyesülést nem szegénységgel, hanem jóléttel kell fenntartani. Hogy az autonómia és a föderalizálás modern koncepciók, melyeket minden fejlett európai
ország alkalmazott. Még Franciaország, Európa legközpontosítottabb állama is a regionális adminisztráció mellett döntött. Ismétlem, a regionalizálás az
Európai Unióba való felvétel egyik feltétele. Létezik egy charta, a Területi autonómia chartája. A szubszidiaritás elve kötelező az európai algoritmusba való
bekerüléshez, a maastrichti szerződésben is benne van. Senki nem zálogosítja el a történelmét, senki nem tűnik el mint ország; abból a gondolatból indulnak
ki, hogy minden régiónak megvannak a maga szükségletei, hogy különbségek vannak a felelősségvállalásban, az identitástudatban. És mindegyik régió
megpróbálja gyümölcsöztetni saját erősségeit, hozzájárulván ugyanakkor az állam költségvetéséhez. Csak a románok számára vált a "nemzeti egységállam"
szintagma a nyomorúságos lét, az identitáskrízis argumentumává. Csakhogy ez az identitáskrízis egyre inkább alternatívakrízissé alakul.
- Az egységes nemzetállamot az Isten adja, a föderálisat a Sátán, ezt észlelem a politikusok reakciójából.
- Valóban, sok román hiszi még ezt. De ne feledjük, hogy történelmünk mindig alá volt rendelve a politikai diskurzusoknak. Ezáltal keltették azt az ártalmas
képzetet, hogy egy föderációs megoldás vagy az autonómia promoválása lenne az első lépés az ország széthullásához. Furcsán hangzik románul, hogy az
USA, Németország, Ausztria vagy Belgium föderatív államok. Hogy Spanyolországban 17 önálló tartomány van, hogy Olaszország ugyanezt a rendszert
alkalmazza, vagy hogy Nagy-Britanniában Skócia nemrég az autonómia mellett döntött. Visszatérve Franciaországhoz, meg kell még mondanunk, hogy a
regionalizálás gondolata most tér vissza, miután, 200 évvel ezelőtt a forradalom megszüntette azt. De azoknak a románoknak, akik még egyszer sem lépték át
a határt, ezek csak szavak: ezek az országok csak a filmeken léteznek, azoknak a meséiben, akik visszatérnek onnan. És az iskolában tanult térképen.
Hogyan magyarázod meg egy embernek, aki megszokta a meleg víz, a fűtés, az elemi civilizáció hiányát, hogyan beszélsz neki a fogalmakról? Mondd azt,
hogy a nemzeti egységállam már egyszerűen nem működik. Hogy a hegemóniák anakronisztikusak, hogy a civil társadalom más értékeket teremt, más
fogalmakkal operál, más felfogást alakít ki. Az egész civilizált világban a hatékonyság a legfontosabb. A döntés demonopolizálása. A fejlődés dinamikája.
Nálunk nem. Minket arra tanítottak, hogy Európa körülöttünk forog, hogy az egész kontinens védőbástyája voltunk, és ezért le vannak kötelezve nekünk. Száz
éve káromoljuk a vonatokat, melyekről lemaradunk. És vidáman maradunk le, mintha Európa csupán egy engedmény lenne, a miénk, melyet az egész világnak
tettünk. De én, mint Erdélyben élő, nem akarok többé lemaradni a vonatról csupáncsak azért, mert egy vagy akár tízmillió embernek kedve van még aludni.
- Mintha létezne egy törvény, a 151., a regionalizálásé.
- Ez a törvény nem old meg semmit. Egyrészt melyek ezen régiók specifikus értékei? Másrészt, mit adminisztráljak, ha semmim sincs? Ez a törvény olyan
normatívákra utal, amelyek még csak nem is léteznek. Beszélgess kicsit a megyei tanácsosokkal, és jobban fogod érteni. Ha egy vidék a saját érdekeit
érvényesíthetné, ha normatíváit saját szükségletei alapján határozhatná meg, az más lenne. Jelen pillanatban Románia azt jelenti, hogy Bukarest + vidék. Holott
ezek a vidékek nem csak függelékei az országnak, nemkívánt gyerekek, no man's landek. Sokan megkérdezték, miért Erdély autonómiája? Mert a különbség,
a hasadékonyság csak Erdély és az ország többi része között létezik, nem Moldva és Románia között. Ne feledjük, hogy Erdélynek olyan tradíciója és
elhivatottsága van, amely fölvirágoztathatja Romániát. De abban a pillanatban, amikor a fővárosnak 1445,8 milliárd lejes büdzsét juttatsz, miközben Erdélynek
1143,2 milliárd jut, erdélyiként elkezdek kérdéseket föltenni magamnak. Mit is mondjak, mikor Moldva is többet kap, mint Erdély? Mindez olyan körülmények
között, mikor Erdély biztosítja Románia költségvetésének felét, és a bruttó belső termelése két és félszer nagyobb, mint az ország többi részéé.
- Ez 1919 óta így van.
- Mondok egy másik példát: folyvást emlegetik Vaslui megyét, mint szegénységünk etalonját. Nos, kérem, ennek a Vasluinak 1998-ban 101,8 milliárdos
büdzséje volt, az adócsalás pedig már az első 9 hónapban meghaladta a 133,177 milliárd lejt. Miközben Erdélyben a fináncok azt a parancsot kapták, hogy a
kiskereskedőkre kiszabott büntetések révén javítsanak a költségvetés helyzetén. Égbekiáltó. Temes, egy másik példa, hetedét kapta vissza az államkasszába
öntött összegnek. Annak idején még jobbágyként is megmaradt az egyharmad. Nőni fognak az adók. Kik fogják fizetni? A moldvaiak? Nekik nincs semmijük,
és azt tanulták, hogy ők kapnak. A regátiak? Ott van a csalások hazája, a csalók paradicsoma. Mi fogjuk fizetni, mert Románia mindig jól ki tudta használni az
erdélyi ember fegyelmét. Max Weber állam-definíciója kétségkívül a román államra illik: a társadalom azon ügynöksége, amelyik a legitim erőszak
monopóliumának ura.
- A mindent legyőző bürokrácia...
- Vegyük a helyi közigazgatást. Emberek, akiknek semmi kapcsolatuk nincs Erdéllyel, ellenszegülnek a kétnyelvű helységnévtábláknak. A helységnévtábla
nem Magyarországnak tett engedmény, hanem a kisebbség joga. Magyarországon egy többségében románok lakta faluban láttam a polgármesteri hivatal
épületére kitűzött román zászlót. Nem is említem a kétnyelvű táblákat, és azt, hogy az anyanyelvet szabadon használhatják a közigazgatásban. És senki sem
hívta a hadsereget, hogy rendet csináljon, senki nem verte falba a fejét; mindez a demokrácia egyik imperatívusza. Mi viszont piros-sárga-kékre festjük a
padokat a parkban, és valószínűleg csak a takarékoskodásnak köszönheti a zöld fű (magyar szín!) azt, hogy úgy maradhat, ahogy a természet teremtette.
Időnként azt hiszem, hogy ez a nép el fog tűnni, mert éhen pusztul, de akkor is ódákat fognak mormogni...
- Milyennek képzeled el Erdély autonómiáját?
- Erdélynek lehetne egy tanácsa, egy tartományi kormánya, úgy, ahogy Európában több helyen, külpolitikai hatáskör, hadsereg és nemzeti pénznem nélkül,
egy olyan kormány, amely képes saját normatíváival véget vetni a gazdasági krízisnek, ugyanakkor hozzájárulna a nemzeti költségvetéshez is (25-30, nem
pedig 80 százalékkal). Más lenne az egész, mert azok a normatívák a tartomány érdekeihez alkalmazkodnának. Nem létezne többet központi döntés, melyet X
vagy Y képviselő kapcsolatai, protekciója, személyes érdekei határoznak meg vagy kompromittálnak. Egy hatásos törvénycsomaggal virágzó tartománnyá lehet
változtatni Erdélyt, egy második Svájccá, Európa "tigrisévé".
Blaga azt mondja, hogy erdélyinek lenni annyi, mint végigvinni egy gondolatot. Liiceanu szerint a román megreked a tervnél. Hasonlítsák össze! Olyan
gondolatok, melyeknek semmi közük az eddig oly sokat hangoztatott revizionizmushoz. Gazdasági és adminisztratív megoldások, melyekre nem azért van
szükség, mert Sabin Gherman úgy akarja, hanem mert másképp nem lehet. Itt az ideje, hogy felébredjünk, hogy elfogadjuk a gondolatot, hogy Erdélyben a
románoknak, magyaroknak és németeknek közös hagyományaik vannak, olyan hagyományok, melyeknek köszönhetően összetartozunk, a múlt harcai és
szeszélyei ellenére.
- Az autonómia megvalósítható, ha az erdélyiek túlnyomó része azt akarja. Mit mondanak a közvélemény-kutatások?
- A közvélemény-kutatások pénzbe kerülnek, én pedig ezzel nem rendelkezem. Egyetlen közvélemény-kutatást ismerek, egy egyetemi lapét...
- Melyik ez a lap?
- Altfel [Másképp]... amelyben a fiatalok 27 százaléka egyetért velem. Ezek a fiatalok nem tulajdonítottak románellenességet a fellépésemnek, hanem az
újraélesztés lehetőségét látták benne. Ez a kiáltvány megjelenése után 3 héttel történt. Meg vagyok győződve, hogy a helyzet azóta még változott.
Kolozsvárott, egy szakszervezeti tüntetés alkalmával, amelyen több ezer ember vett részt, olyan plakátok is voltak, melyekre azt írták: "Független Erdélyt
akarunk", "Akarjuk szabad Erdélyünket". A már 10 megyében létrejött fiókszervezetek is jelentenek valamit. Ez volt az első lépés, mondtam már.
- Mikor és hol volt ez a tüntetés?
- November 10-én, a város központjában.
- Milyen következményei lehetnek, ha a szakszervezetek ilyen jellegű követelésekkel vonulnak utcára?
- Ez nincs kapcsolatban a proTRANSILVANIA-val. Az erdélyi származású magyar politológus, Molnár Gusztáv figyelmeztetett arra, hogy a nacionalista baloldal
esetleges hatalomra kerülése esetén az erdélyiek a tartomány autonómiáját fogják követelni, mint normális reakciót a decentralizálás kísérleteinek védelmében.
Én mást hiszek, és itt már egy bársonyos-Koszovóról is beszélhetünk: abban a pillanatban, amikor a durva bal (RTDP és NRP) átvenné a hatalmat, abban a
pillanatban, mikor Vadim felfegyverzett nemzeti gárdái elkezdenék az erdélyi magyarok és értelmiségiek üldözését, abban a pillanatban nemzetközi segítséget
lehetne kérni. Itt állomásoznának a nemzetközi békefenntartó erők és az autonómia meg a függetlenség tárgyalási téma lenne. A krízis, amelyben vagyunk,
rámutat a decentralizáció a rendszer kiolvasztás szükségességére. Jóval durvább lenne viszont Erdély pénzügyi sztrájkja. A Temes, Arad és Bihar megyei
bátortalan próbálkozások tömegjelenséggé változhatnak, ha a káosz folytatódik. Nem hallgatom el, hogy voltak olyan üzletemberek, akik szerették volna velem
aláíratni a tiltakozás ilyen jellegű formáit. Visszautasítottam. Egyelőre.
- Mi lesz a következő lépés? Párttá alakítod a proTransilvaniá-t?
- Voltak ilyen javaslatok is, elég gyakran megkérdeznek, miképp lehet beiratkozni a pártba. De egyelőre nem hinném, hogy ajánlatos lenne. A polgári mozgalom
politikai mozgalommá válna, tehát eleve kompromittálódna. Mégis, lehetséges, hogy az emberek hajlani fognak erre a gondolatra; ha majd egy harmadik erőre
is szükség lesz Erdélyben, akkor lehetséges a párt létrejötte.
- Milyen a külfölddel való viszony?
- Közvetlenül a megjelenés után Lipták Béla meghívott előadni a az Egyesült Államokba, a Columbia Egyetemrere; az Erdélyiek Világszövetsége Svájcba hívott.
Felhívtak az amerikai románok is, akik egy proTRANSILVANIA oldalt kívánnak felvinni az internetre. Eleget teszek mindezen meghívásoknak. Egyelőre indexen
vagyok, elszigetelten.
- Igaz-e, hogy zaklatnak a "fondorlatos intézmények"?
- Nem akarok beszélni erről.
- Eltűntél a képernyőről!
- Nem kommentálom.
- Rádiótelefonod nem válaszol.
- A rádiótelefont visszavették tőlem, amikor leváltottak. 1998 decemberéig a társadalmi műsorok főszerkesztője voltam.
- Valahol valaki úgy döntött: Sabin Gherman nem jelenhet meg a képernyőn.
- Valószínűleg.
- Valaki Bukarestből?
- Na nem is Washingtonból!
- Sok pénzre lesz szükséged.
- Ez igaz, szükségem van egy számítógépes hálózatra, autókra, kommunikációs eszközökre, székhelyekre minden fontosabb erdélyi városban. Egyelőre
mindent egyedül csinálok, de meg vagyok győződve, hogy vannak pozitív energiák, melyek Erdély felé fognak áramlani. Ez minden itt élő érdeke. Csupán egy
soha nem látott fejlődéssel juthatunk el a történelmi újraértékelésig.
- Hogyan kommentálnád pár szóban a sajtó reakcióját?
- Őszintén, számítottam ezekre a reakciókra. Emlékezz a '90-es évekre, a "nem adjuk el az országot"-ra... Igen sok vezető még mindig kizárólag nemzeti
értékeket, "nemzeti specifikumokat" tart szem előtt. Összetévesztik a szükséges decentralizálást az ország széthullásával. Erdély "elvesztése" egy rögeszme,
mely életben tartja a rémületet és az anakronisztikus struktúrákat. De a probléma szigorúan adminisztratív és gazdasági szempontból tevődik fel; jelen
pillanatban Európának egyéb dolga is van, mint határokat rajzolgatni vagy konfliktusokat kezelni.
- Mindig elhatároltad magad Tőkés Lászlótól. Szélsőségesnek tartod?
- Azt hiszem, sokkal fontosabb, hogy a románok megértsék, hogy az autonómia egy Európában elfogadott adminisztrációs forma és nem egy, az erdélyi
magyaroknak tett engedmény vagy, még rosszabb, egy első lépés az ország széthullásához. Mert nem törődöm, nem ragadok le nemzeti rémületeknél, nem
tartom Tőkés Lászlót szélsőségesnek. A püspök úr "hibája" az, hogy csak az erdélyi magyarokhoz szól, és nem minden erdélyihez - megtehetné vagy
megtehette volna - mégiscsak, a román forradalom egyik szimbóluma volt. Egy normális társadalomban kérései normálisnak számítottak volna - nálunk viszont,
azt hiszem, stratégiahíján veszít - egyrészt, másrészt az RMDSZ egyik szárnyán eluralkodó kényelmesség és kelletlenség miatt. Azért próbáltam magam tőle
elhatárolni, mert az a legfontosabb, hogy az erdélyi románok megértsék az autonómiakoncepciót.
- Igen, de ezek a románok Eva Maria Barkit is persona non gratá-nak nyilvánították...
- Látod, itt azt hiszem, egy politikai kompromisszumról van szó, melyet a választók elvesztésétől való félelem irányít. Másképp nem tudom megmagyarázni azt,
hogy egy demokratikus kormány megtámadhatná a véleményszabadságot. Azt jelenti, hogy nemsokára én is, mások is persona non gratá-vá nyilváníttatunk;
súlyos bűn azt hinni, hogy a föderalizáció, akár a függetlenség, a fejlődés formája... Ugyanakkor egy olyan egyén, mint Vadim Tudor, szenátor lesz, nyíltan
beszél a cigányoknak felállítandó lágerekről, a diktatúra apológiáját hirdeti, a gépfegyverrel való kormányzásét... Barki esetében a politikai osztály
bebizonyította, hogy inkább a választók véleménye érdekli, és nem az alapvető értékek, nem maga a szabadság. Eva Maria Barki egy normális társadalomból
jön, Ausztriából. És hová érkezik? Egy olyan helyre, ahol a politikusok kedvenc témáját a nemzetközi összeesküvések képezik. Egy helyre, ahol nem számít a
tbc és az AIDS (melyben első helyen vagyunk Európában), az átlagfizetés (100 $), a hiányok, a korrupció, nem számít semmi mindaddig, amíg el nem pusztult
az utolsó erdélyi magyar is. S a csúcs: azoknak akik rémítgetnek, semmi közük nincs Erdélyhez, a századok óta kialakult közösségi szellemhez. Hányan
hallottak Dâmboviţamenti politikusaink közül az ausztriai etnikai csoportok törvényéről (1976. július 7!), a baszk, katalán nyelvek használatának törvényéről
Spanyolországban (1983!)?... Hányan tudják, hogy Németországban 20 000 Brandenburg tartománybéli szorb kedvéért bevezették a kétnyelvűséget és a szorb
nyelv hivatalos a kompakt kisebbségi közösségekben. Finnországban a svéd is hivatalos nyelv. Nézzük a volt kommunista államokat: Szlovénia, az alkotmány
11. passzusa: "Azokban a helységekben, ahol magyar vagy olasz népesség él, ezen nemzetiségek nyelve - a szlovén mellett - hivatalos nyelvnek számít."
Szlovákia - 1994. 191. törvény -: azokban a helységekben, ahol a kisebbségi lakosok száma meghaladja a 20 százalékot, kétnyelvű táblákat kötelező kitenni.
Vannak ilyen törvények Romániában? Nem! Mert hosszú évek óta Európa nagyokosainak képzeljük magunkat, a Föld köldökének... Ki fél attól, hogy Erdély
egy kis Svájccá változik? Maradjon csak a káosz, folytatódjon a politikai osztály nemtörődömsége, és egy nap eljutunk az "Agyő, Romániá"-hoz. És nem csak
egyetlen hang lesz!
- Ezt a könyvet külföldön is fogják terjeszteni, a román és magyar diaszpórákban. Mit üzensz ezeknek az embereknek?
- Járuljanak hozzá, ahogy tudnak, eszmeileg vagy anyagilag is ahhoz, hogy kísérletem sikeres legyen. Ők tudják, hogy a 21. század a hatékonyak százada
lesz. Segítsék Erdélyt, és egy nap büszkék lesznek erre.
- Említsük meg a proTRANSILVANIA jelmondatát is!
- "A kocka el van vetve. Fogadj Erdélyre!" Jobb napokat!
Tényleg nem, ezt írtad: >>Nem ismered a sajátjaidat?<<
>>2. Bizonygassa neked, akinek négy füle van. Csak nem képzeled, hogy ha komolyan beszélgetünk valamiről, akkor ha nem bírod érvekkel, át kell menned viccesbe?
Mondom, - lassan már Fidesz szintű az érvelésed.<<
Mire kellene nekem érveket felhoznom? Te vádolsz, én pedig bizonyítékokat kértem a vádakra. Nem pedig bizonygatást.
>>3. Bizony, - ilyenek az erdélyi magyarok.<<
A rasszizmusnak ennél vegytisztább megjelenésével ritkán találkozhatunk. Eltekintve persze a te írásaidtól.
>>Azt egyszer se fogják elmondani, hogy volt egy demokratikus választás, ahol képtelenek voltunk mozgósítani a szavazóbázisunkat, - ezért vesztettünk, (...) sajnos. <<
Ezt érdemes lesz félretenni a nagy klasszikusok közé. :)
>>4. Balkáni mentalitás.Kár lenne átvenned. <<
Jó lenne ha átvennéd! Neked még az is fejlődés lenne... ;-)
Te meg hiszel a tundermesekben?
A magyar-roman alpszerz.-nek nem volt akkor fontossaga, mint ahogy azt ma egyesek megprobaljak beallitani. A lapokat mar sokkal regebben leosztottak.
Kadar meg azert jegyezte meg Mvasarhelyen anno., hogy "je itt mennyien tudnak magyarul", mert annyira utalta a roman nemzeti-kommunistakat magyaruldozo politikajuk miatt ?!
A pogrom nem sajtohiba: Iliescu szerepe a vasarhelyi tortenesekben, minden csak nem allamfohez melto. Persze, nem szaladt a felboszult tomeg elott, mint a kozepkori lovagvezerek, de a tortenelem megmutatta, hogy legalabb akkora pusztitast lehet vegezni az iroasztalok mögul is.
"A megalkuvás helyet mit ajánlasz?"
ez megint egy ongolra sikeredett.
Nem igaz, hogy mas utat nem latsz, csak ezt meg a biciklizost ;-)
1. Nem írtam a fajtádról.
2. Bizonygassa neked, akinek négy füle van. Csak nem képzeled, hogy ha komolyan beszélgetünk valamiről, akkor ha nem bírod érvekkel, át kell menned viccesbe?
Mondom, - lassan már Fidesz szintű az érvelésed.
3. Bizony, - ilyenek az erdélyi magyarok.
Meg még ilyenebbek.
Most biztosan borzasztó furfinckának képzelik magukat, meg évekig ezt fogják ismételgetni, mint az imamalom, - hogy a rohatt románok nem szabályosan, meg hű meg ha...
Azt egyszer se fogják elmondani, hogy volt egy demokratikus választás, ahol képtelenek voltunk mozgósítani a szavazóbázisunkat, - ezért vesztettünk, és most más a pogármester, mint akit mi szeretnénk, sajnos.
4. Balkáni mentalitás.Kár lenne átvenned.
:O)))
Rendben, bizonyíték nélkül, puszta feltételezésből vádolsz, képviselőket elmarasztalsz. Nekem pedig kiosztod, hogy ilyen az én fajtám. Effélét akkor írt nekem utoljára egy olvtársunk, amikor vmilyen érdekes reflexből zsidónak sorolt be.
Menj egy körre a Mea Culpába! Vagy bizonyítsd be, hogy a magyar képviselők szándékosan maradtak távol!
Nem alaptalanul, - max. bizonyíték hiányában...
Nem aggódok, - nem kell három nap, majd valamelyik nagyeszű előadja magát nemzeti hősben...
Majd ők igazolják, amit mindketten tudunk...
:O)))
Csak hogy tuggyad:
Kádár és Ceausescu viszonya roppant hűvös volt, - Ceausescu minden törekvése ellenére nem kapott budapesti meghívást, és a kapcsolatok minimálszinten álltak.
Grosznak illúziói voltak.
Horn meg azt tette, amit kellett.
Gondolom a _pogrom_ sajtóhiba.
A megalkuvás helyet mit ajánlasz?
Beveted a 32. Kerékpáros Fajfenntartó Hadosztályt? Vagy van jobb ötleted az Europai Uniónál?
:O)))
>>Az a két magyar, aki elment:europai.
A többi balkáni. <<
Honnan táplákozik a rosszindulatod??? Miért hiszed, hogy az a tíz magyar képviselő szándékosan maradt távol??? Ha el sem érték őket telefonon??? Ha oda sem értek az ülésre???
Aha es
a Ceausescu show nem johetett volna letre ha nincs Kadar apank
+ Grosz elvtars is europai volt amikor Csaubacsival targyalt Aradon
+ Horn elvtars is amikor Temesvaron megkototte az alapszerzodest a magyarprogromozo_banyaszbuzdito Iliescuval.
Nem tanultuk meg még, hogy hova vezet a muncheni tipusu megalkuvas?????
>>Nincs mit a románok szemére vetniük: Ugyanolyanok.<<
PuPuka ez az, amiben hatalmasat tévedsz, de úgy tűnik reménytelen hogy észrevedd.
Csak egy apró példa: néhány hónapja olvastam egy erdélyi román szerző cikkét a harmincas évekből. Leírta, hogy a század elején mennyire várták hogy felbomoljon a Monarchia, nemzetállamok alakulhassanak. És hogy mekkora volt a csalódásuk, amikor rá kellett jönniük, hogy a Monarchiában kisebbségként jobb volt az életük, több volt a joguk, mint a Trianon utáni Romániában többségiként!
És ez így fog még nagyon sokáig menni: a magyar nacionalizmusra a román lesz a válasz, és fordítva.
Nem europázni kőne itten, hanem ha valaki megnyert egy választást, akkor gratulálni neki, és megvizsgálni a programját, - mit kell vagy lehet támogatni, és mi az, amivel nem lehet egyetérteni.
Egyátalán: a gyűlölködés helyett el lehetne kezdeni politizálni, és a vegyes lakosságú településeken a választásokon az emberileg legalkalmasabb polgármesterjelöltet támogatni.
Az a két magyar, aki elment:europai.
A többi balkáni.
Nincs mit a románok szemére vetniük: Ugyanolyanok.
:O(
MTI hírek a nagy román demokrácia kezdetéről Marosvásárhelyen:
"Marosvásárhely - viharos és szabálytalan alakuló ülés
Bukarest, 2000. június 29. (MTI) - Viharos légkörben és szabálytalan körülmények között alakult meg csütörtökön Marosvásárhelyen a két héttel ezelőtt megválasztott új városi tanács.Miután az alakuló ülést az illetékesek szabálytalanul, későn és csak telefonon hívták össze, a 25 tagú testületből csak tizenöten jelentek meg, a 12 RMDSZ-tanácsosból tízen távol maradtak. Az alakuló ülés elején Burkhardt Árpád, Maros megye alprefektusa felolvasta a vonatkozó törvény megfelelő előírásait, amelyek szerint a tanács megalakulásához, a polgármester beiktatásához a tanácstagok legalább kétharmadának jelenléte szükséges. Ennek ellenére a jelenlévők - mint mondták - a kormány közigazgatási miniszterének értelmezése alapján az ülést érvényesnek, a távolmaradókat pedig igazolatlan hiányzóknak minősítették.
Ezt követően Dorin Florea, Maros megye leköszönt prefektusa, akit a Román Demokrata Konvenció színeiben választottak meg polgármesternek, letette a hivatali esküt.
Nyomban eskütétele után elsőnek köszöntötte Ioan Judea tartalékos ezredest, akinek főszerepe volt az 1990. márciusi véres összetűzésekben.
Dorin Florea, aki foglalkozására nézve orvos, első polgármesteri beszédében úgy fogalmazott, hogy Marosvásárhely beteg város, de ő mindent megtesz a település meggyógyításáért. Hangoztatta: a tanács munkájában és a város életében "az igazság, a jog és az erkölcs", valamint "a képmutatás nélküli tolerancia és tisztelet" fog uralkodni. Úgy vélekedett, hogy a városban sokan húztak hasznot "az eddigi megosztottságból és mesterségesen szított feszültségből". Hogy mire és kikre gondolt, arra csak abból lehetett következtetni, hogy az előző városvezetésről (amelynek élén az ülésen különben jelen levő Fodor Imre leköszönő polgármester állt) azt mondta Dorin Florea, hogy az "nem volt európai". Ennek sajtóértesülések szerint azzal is nyomatékot kíván adni az exprefektus, hogy vizsgálóbizottságot kíván létrehozni az előző polgármester és csapata tevékenységének átvilágítására.Helyi forrásból származó értesülések szerint Florea megelégedne egyetlen polgármes-helyettessel is, noha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási eredményei alapján az RMDSZ-nek két polgármester-helyetteshez van joga. +++ "
Te PuPu,
tudod-e, hogy Judea ezredes az egyik felelőse az1990-es marosvásárhelyi magyarellenes román pogromnak?
Nem tartozik szigorúan a témához, de sajnos mégis ide illik:
Cserehát újabb áldozata
Lukács Csaba
Munkatársunktól
Felküldve:
2000. június 30. ( 8. oldal)
Jogerős ítélettel tegnap három év és két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a marosvásárhelyi táblabíróság Bardóczy Csaba székelyudvarhelyi szakszervezeti vezetőt, akit magánlakássértéssel és ittas vezetéssel vádoltak. Lapunk információi szerint a negyvenöt éves férfi külföldön tartózkodik.
Kincses Előd, a többi csereháti per védőügyvédje a Magyar Nemzetnek kijelentette: a Cserehát kérdésében a román bíróságok nem tudnak független döntéseket hozni, ítéleteiket a politika motiválja, jogi döntéseik tévesek. Gherman Iacob, Bardóczy védőügyvédje szerint az ítélet indoklása, amely szerint megállapítható a vádlott visszaeső bűnössége, törvényesen nem megalapozott. Az ítélet ellen már csak Románia főügyésze nyújthat be rendkívüli fellebbezést. Bardóczyt azzal vádolják, hogy 1997-ben több udvarhelyi lakossal együtt erőszakkal hatolt be az azóta elhíresült csereháti iskolaépületbe, és tessékelte ki onnan a jogtalanul bent tartózkodó görög katolikus apácákat.
Az ítélet ellen Erdély-szerte folyamatosan aláírásgyűjtéssel tiltakoztak. Az Erdélyi Magyar Civil Társadalomért Polgári Tömörülés egy 524 aláírásal támogatott nyilatkozatot hozott nyilvánosságra, melyben tiltakozik a „politika hátteréből folytatott eljárás, politikai manőver ellen”. A listához több neves közéleti személyiség is csatlakozott.
– Szívfacsaró élmény az a szolidaritási hullám, amely a romániai magyar sajtóból árad felém az utóbbi napokban – nyilatkozta korábban lapunknak Bardóczy Csaba, akinek csak pár nappal a tárgyalás előtt sikerült ügyvédet szereznie egy marosvásárhelyi román jogász személyében. A vádakról anynyit: a volt megyei tanácsos 1997 elején, Erdőszentgyörgy községben, éjszaka autóbalesetet szenvedett. Ő maga kérte a vérvizsgálat elvégzését, arra azonban nem gondolt, hogy a területileg illetékes marosvásárhelyi kórházat az a Zeno Opris vezeti, akit a Vatra Romaneasca egyik helyi vezetőjeként sokan felelősnek tartanak az 1990-es marosvásárhelyi eseményekért.
2. Jelenleg a román államnak nincsenek forrásai még a helyben maradók ellátására sem Ez az elso szamu tevhit, ami Mo -on kialakult. Mindenki teved, amikor azt hiszi, hogy R. szegeny, nincs penze, csorro. Akkora penzek forognak odaat, amirol Mo csak almodnak egyesek. Es pont erre ne lenne???
Lehet, hogy annyira eroteljes iranyitott betelepitesrol mar nem beszelhetunk, de ennek ket oka van:
i). A 80 eve gorgetett holabda, mara mar elert egy kritikus tomeget, ami kulso beavatkozas nelkul is "gurul".
ii). Sokkal arnyaltabb, a kozvelemenynek fol sem tuno, modszerekre tertek at. Jo pelda erre az eroltetett egyetemalapitasi laz. Tobb tizezres egyetemi kozpontokat hoznak letre szerte az orszagban, kihelyezet tagozatokkal, meg szinte varosnak sem igen nevezheto, telepuleseken.
3. Egyébként azt hiszem a helyzet ma sem olyan rossz, hogy az utca embere egytől-egyig magyarfaló, magyargyűlölő. Sőt, a marosvásárhelyi, SZERVEZETT pogromot kivéve nincsnek erőszakos megnyilvánulások és nem kell félelemmel eltelve utaznia senkinek Erdélybe, de még a Kárpátokon túlra sem. Ez igy van, sot nagyon segitokeszek, vendegszeretoek, DE mond azt nekik, hogy autonomiat akarsz, egyetemet, meg az egyhazi ingatlanokat, meg ketnyelvu tablakat, meg kozos Europa, meg a nemzetallamnak vege, ... vajon akkor is???
4. A szasz pelda, esetleg a nemet-roman kapcsolatok alakulasat tukrozi, de magyar vonatkozasban nem hasznalhato.
Néhány megjegyzéssel szeretnék hozzájárulni a topic tartalmához.
1. Felmerült , hogy Szlovákiában és Romániában a magyaroknak azért van parlamenti képviseletük, mert elegen vannak. Ez így igaz, de Romániában a kisebbségek kedvezményes parlamenti képviselete biztosított (még akkor is ha ez nem feltétlenül jelent bármi pozitívat számukra), míg Szlovákiában a hasonló képviseletet többek közt a magyar pártok ˝fúrták˝ meg.
2Lényegesebb a vita szempontjából néhány más probléma. Erőtelejesen exponálódott az a vélemény, hogy Romániában ma tervszerű betelepítés történne a magyarlakta városokba. Bár ez igaz volt ´89 előtt, azóta a helyzet némileg változott. Jelenleg a román államnak nincsenek forrásai még a helyben maradók ellátására sem, nem hogy tervszerű migrációjuk megszervezésére. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a mo-i vidéki ingatlanárak mára talán elérték a romániai színvonalat akkor az is nyilvánvaló hogy a spontán migráció sem lehet nagyobb mértékű és elsősorban természetes módon generálódik. Romániában nem a magyarlakta városok a fejlődés centrumai ezért ez az elsősorban gazdasági jellegű migráció sem irányul az átlagosnál nagyobb mértékben feléjük.
Ehhez kapcsolódik néhány demográfiai tény. Romániában nem csak a magyarság fogy, hanem az összlakosság is, méghozzá a mo-i népességfogyást jelentősen meghaladó ütemben. Ugyanakkor, legalábbis a történeti demográfiát tekintve a két nemzet népesedési ciklusai rendre eltolódtak ezért a demográfiai viszonyok és trendek megítéléséhez nem lehet elég előhúzni az egyszerű ámde semmit sem leíró sablonokat (aljas módon tervezett betelepítés az etnikai arányok megváltoztatására). Az arányok vátoznak maguktól is, ahogy változtak 1918 előtt is (Magyarok rablókról szóló fejtegetéseit esetleg vonatkoztathatná az 1918 előtti magyar kormányzatokra is, bár ezt ő nem fogja elismerni).
3 Ami azt a kérdést illeti, hogy ki jár előrébb a ˝kulturálódásban˝vagyis, hogy most már igazán ideje lenne a románoknak gesztusokat tenniük,nem találom szerencsés megközelítésnek. Először is ha eltekintünk a kifejezett magyarellenességtől, akkor itt arról van szó, hogy a románoknak ideje lenne végre leszámolni történelmi hazugságaikkal.
Csakhogy ezek nem egyszerűen ˝hazugságok˝, hanem egy nemzeti mitológia részei, ennek lebontása új mitológiát kíván. Ugyanakkor, bár nem célom ˝dialektikusan˝megtalálni mindennek a magyar megfelelőjét, a mi nemzeti mitológiánk is alapo revízióra szorulna. (Csak egy egyszerű példa: hányan tudják, hogy Zrínyi és Montecuccoli vitájában Montecuccolinak volt igaza) Szóval az a megközelítés, hogy mi majd bevárjuk a románokat nem alkalmazható.Mi intézzük a magunk dolgát, ők majd ha lassan is de elintézik a sajátjukat (A kritikai szellem, legalábbis 1945 előtt mindig erős volt a román értelmiségben és olykor saját mítoszaikat is kritika alá vették. Ma megint kezd kialakulni egy történetírói iskola amelynek ez a kifejezett célja. Ld. Lucian Boia Istoria si mit in constiinta romaneasca magyarul a Kriterionnál.) Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki holnaptól elfogadja a román történelem kérdéseire adott újabb válaszokat, de a helyzet talán nem is annyira reménytelen. Egyébként azt hiszem a helyzet ma sem olyan rossz, hogy az utca embere egytől-egyig magyarfaló, magyargyűlölő. Sőt, a marosvásárhelyi, SZERVEZETT pogromot kivéve nincsnek erőszakos megnyilvánulások és nem kell félelemmel eltelve utaznia senkinek Erdélybe, de még a Kárpátokon túlra sem.
4 A topic eredeti témájához visszakanyarodva: A választások eredményein lehet keseregni. Ezzel együtt nem másik magyar párt miatt nincs magyar polgármester Marosvásárhelyt, hanem az első fordulós esetleges csalások és a második fordulós relatív magyar passzivitás miatt. A város nem elesett,a tanácsban RMDSZ 50% felett van. Természetesen komoly probléma, hogy a magyar jelöltekkel szemben működött a román összefogás, de egy egy városbéli kampány ismeretében lehetne eldönteni azt, hogy valóban szóltak-e a nem magyar választókhoz. Egyébiránt úgy látom senki sem figyelt fel arra a meglepő eredményre ami Nagyszebenben született. Ott elsöprő többséggel, majdnem 70°%-kal Iohannes Klaus Werner lett a polgármester. Az persze egyértelmű, hogy egy szászt ma már nem éreznek veszélyesnek. Ugyanakkor a pénzes nagybácsit is beleláthatták a választók. Ezzel együtt azt jelzi, hogy az etnikai jellegű törésvonalak nem feltétlenül lesznek a jövöben meghatározóak.
Végül néhány szó az egyetemről. Az erdélyi magyar felsőoktatás létezik, még ha nem is önálló intézményben és főleg nem az igényeknek megfelelően. Ugyanakkor legalábbis szerintem olyan érzelmi kötődések fékezik az önálló egyetem megvalósulását, amelyek mindkét részről eleve lehetlenné teszik a kompromisszumot. (itt most nem arra a jogi csűrés-csavarásra gondolok, ami a Petőfi-Schiller Egyetem körül folyt). A máig hallható magyar követelés egy kolozsvári magyar egyetemről szól. Csakhogy ennek célszerűsége ˝nemzeti szempontból˝is megkérdőjelezhető. (Gondoljunk csak a vásárhelyi újságban megjelent kesergésre.) Elvégre, bárki bármit is gondol, Kolozsvár nem lesz magyar város és ezen az egyetem sem segíthet. Ugyanakkor a most elesettnek hírdetett Vásárhelyen nemzetileg is hasznosabb lehetne az egyetem, nem beszélve ennek esetlegesen könyebb elfogadhatóságáról. (Ehhez hozzátenném még azt is, hogy a Babes-Bolyai multikulturális egyetemként komoly EU pénzekhez juthatna, és azt hiszem, hogy még az EU-t nem kedvelők se dobnák vissza az euro milliókat.
De van. Csak értékelhetetlenül kevés. Végül is itt már az is eredmény, ha nincs
falurombolás. Kedves gesztus. Szerintem ez ebben a korban azért nem elég.
Azért mégiscsak a funari plitika lesz jellemző az elkövetkező négy évben. Van egy olyan
érzésem, hogy utánna is.
Nem tudom, hogy a mai román belpolitikában van-e egyáltalán olyan életképes erő, akivel
össze lehet fogni. És egyáltalán érdemes-e. Négy éve is milyen jól összefogtunk,
aztán mégse lett semmi eredmény. (Az aradi szobrok nem változtattak a két nép viszonyán.)
Az RMDSZ szerepvállalása leginkább egy szép kis bokréta volt a nyugat felé. (Íme, nincs itt
semmiféle csalás.) Az olyan politikusok, mint pl: Sabin Gherman, jelentéktelenek. Nincs
se szavazóbázisuk, pénzt nem kapnak sem otthonról, sem külföldről, s csöndben elsikkadnak
az egyébként korszerű, és haladó gondolataik. Nem támogatja őket még a magyar állam
sem.
Tudod, úgy van az, hogy Románia jelenleg egy olyan ország, ahol több párt is jelentős
helyet szerezhet magának (nem csak 1) , ha úszít.
A nezetközi ellenőrzés intézményével is egyetértek. Ez így lenne jó, ha működne. Állítólag
most is voltak nemzetközi megfigyeklők arrafelé. Azt gondolom, ha lenne egy
hatékony ellenőrzés, sok minden jobb lehetne.
Nem tudok abban hinni, hogy ha így mennek a dolgok, változna a helyzet. Legalábbis
az biztos, hogy magától (pusztán belpolitikai okok miatt) nem lesz változás.
