Az utolsó nap, mikor szeptember 17.-én reggel úgy mentünk ki az ajtón tőlem, hogy még visszanyúlt a bőrdzsekije zsebébe a lakáskulcsáért hátha összeveszünk, és ne kelljen visszajönni érte- mondta viccesen, mosolyogva
És milyen igazad lett!
Kicsim, Te úgy terjeszted mindenkinek, hogy én akkor, szeptember 17.-én egy az egyben otthagytalak a Várban? Közönyből, bunkóságból, kitolásból? Csak azt apró dolgot felejted el hozzátenni, hogy előtte, meg azzal hencegtél, hogy haza bírsz te menni egyedül is! Mi ez óvoda? Hol képzelted Te magad akkor? Én 38 éves vagyok, Te 25! Mit szórakozol a másikkal? Basszus, én egy komoly érett Nőt szeretnék magam mellett tudni! Akivel perspektíváink lehetnek, jövőképünk! De hát akkor tessék
ha így akarod folytatni azt a szép napot. Menj haza! Ehhez a képest a kocsinál megvártalak! Így volt? Mindezt azért, mert én azt mondtam, hogy másnak megengeded, hogy lefényképezzen, nekem, a párodnak - aki szeret Téged és elvileg viszont is- a Te saját mobiloddal egy icipici képet,- egy emléket, hogy ott jártunk a Sándor-palotában-, azt nem engeded meg! Az meg erős csúsztatás, hogy nyűgös voltál vagy mi, amit másoknak adtál be! A reggeli fejfájáson kívül, - ami elmúlt-, semmi. De ha mégis, az se magyarázat rá! Végig jókedved volt! Közösségi oldalakon nyilvános, majdnem félmeztelen, de legalábbis lenge képek árulkodnak rólad! Az nem baj? Ép ésszel felfogni nem tudom - és ha belegondol bárki, szerintem senki sem-négy és fél hónapos kapcsolatba nem fér bele Neked egy icipici kép? Pont a dolognak az egyszerűsége, - hogy, nem engedi az a dühítő és érthetetlen az egészben! Nem vagyok aberrált, nem csinálgattam én rólad nap mint nap képeket! Ez nem egy házi pornó felvétel akart lenni, nem reggeli felkelés után kócosan, nem akartam sehova se kitenni nyilvánosan. Csak nekünk lett volna meg. Ez olyan borzasztó nagy dolog lett volna? Gyönyörű idő volt, alattunk terült el Budapest, szépen fel voltál öltözve, szép volt a hajad, mit soroljam? Tudod, hogy milyen vagyok- dünnyögted az orrod alatt. Tudom, - dünnyögtem vissza- másnak megengeded, nekem nem! Van ott egy pici franciakert, két lépést tettem oda és mire visszafordultam, Te már sétáltál kifelé a kapun! Én meg ott álltam lehorgonyozva és néztem ki a fejemből
ez most mit csinál? Miért megy ki? Miért hagy itt? Kimentél! Otthagytál! Te engem! Mire kinéztem a saroknál, Te már a palota másik végén, a térnél álltál! Ezek nincsenek felfújva, másítva, ezek pontosan így történtek! Nem tudom, Te hogy adtad elő a rokonaidnak és másoknak, de szerintem fogalmuk nem volt a részletekről! Na és tudod, ezt, ezt is egészen nyugodtan lehet jelentnek nevezni, nem csak ami este történt azon a partin! Ezt viszont Te rendezted! És csak mi ketten voltunk ott. Mindebből azt a konzekvenciát vontam le, hogy te rohadtul nem szeretsz engem, keményen szívatsz 4 és fél hónapja, mialatt több ilyen megmagyarázhatatlan eset is előfordult! Csak azt nem értem, miért? Miért érte ez meg neked? A fejemre van írva hogy balek? Lehet! Nem vagyok én egy olyan szép gyerek, de Te csináltál rólam képet. Nem tetszett, de hagytam. Vigyorogtam, kattintottál, kész. De jó pasi, de jó pasi mondogattad, és kiraktad háttérképnek a telefonodra. Nem örültem neki, de elfogadtam. Ennyi....
(folyt.köv)
---------------------------------------------
Az én kis történetem egy lánnyal, akit Nyuszikámnak kereszteltem el. A teljesség igénye nélkül, ami lehetetlen is lenne. 2011-05-04 - (2011-09-02) 2011-09-17
Mottó:
A Te tüzed, mint a disznóperzselő: hirtelen gyullad, heves lánggal ég, de ha egy mozdulattal elzárják a csapot, hamar kialszik. Az enyém keményfából van, lassan de biztosan ég és sokáig parázslik még
---------------------------------------------------
Egy internetes társkeresőn ismerkedtünk meg. Egy barátnője, sőt az állítólagos legjobb barátnője étkezdéjénél találkoztunk. Első benyomásaimban egy kedves, mosolygós, lendületes, vagány, határozott, temperamentumos (mint később kiderült, túlzott dominanciával túlfűtött), csinos, közvetlen lányt ismertem meg. Volt benne élet. Tetszett!
Már az ismeretségünk negyedik napján közhírré tette egy közösségi oldalon, hogy kapcsolatban van. Nem kis megdöbbenésemre! Azt gondolnám, ennyi idő alatt, az ember még csak ismerkedik, próbálja megismerni a másikat, nem húzza rá azonnal a gyűrűt. Miután hangot adtam ezen véleményemnek, kicsivel később levette ezt a kijelzést. Semmi bajom azzal, ha valaki kiírja, de 4 nap után kissé felszínesnek tűnt ez a dolog, még ha azt is beleszámítjuk, mennyire vegyünk komolyan egy ilyen weboldalt. Pont az ellenkezőjét érte el ezzel nálam, feltéve, ha az eredeti szándéka a kapcsolat komolyságának illusztrációja akart lenni.
Első botladozások:
- Előre szólt rémálmai vannak, és ne ijedjek meg. Én mégis megijedtem egy ilyen alkalommal: néhány nappal az első találkozásunk után (május 8), mikor nálam aludt- és felébresztettem (kicsim kelj fel, hahó
- suttogtam és finoman megsimogattam), mert furcsa dolgokat csinált alvás közben. Ő csúnyán rám förmed, mint valami ellenségre! Általában is nagyon ingerlékeny volt alvás közben, illetve ébredés után, mint megtapasztaltam később. Ez volt az első, a legeslegelső hangos szó köztünk. A legelső élő, furcsa megnyilvánulása. Megbántott. Nem akartam én semmi rosszat. Még később, éber állapotban is csak saját igazát hangoztatta, nem kellett volna felébresztenem. Durván le voltam tolva cselekedetem miatt. Igen, talán itt kellett volna megálljt parancsolni az érzelmeimnek! De ez iszonyatosan nagy és nehéz döntés! Emiatt szakítsak meg egy kezdődő kapcsolatot? Egy otromba megnyilvánulás miatt? Hátha csak ez az egy lesz és megváltozik
Végül is, az egészet ez jellemezte: ez a várakozás, ez a lesz ez jobb is Vele utáni vágy.
Aztán:
- Tescoban nem fogtam meg a kezét a pénztár felé igyekezvén, kosárral a kezemben és jött a szokásos durcogás és a jellemző arckifejezés. Hogy nem bír ki valaki 2 percet, míg kiérünk? Hát ki érti ezt? Szokásos arckifejezés, mert már teltek a napok és gyűltek a tapasztalatok. Sokra már az ember nem is emlékszik, vagy nem csinált belőle ügyet, jobb esetben észrevétlenül megoldja. Na, ezek a megoldott esetek nem kerülhetnek leírásra, azokról már végképp nem lehet mit írni. Szóval, ebből a kézfogósdiból este vita, újabb durcogás, fal fele fordulás. El akart menni. Mezítláb rohant ki az udvarra, onnan hoztam vissza. Akkor már hangosan mondtam, amit éreztem, hogy ez egy nagy kibaszás, ez a kapcsolat, átverve érzem magam, egy ilyen pitiáner dologból durcát és vitát csinál!
Érthetetlen okból rettegett a számítógépes hang-hívásalkalmazástól. Valami fóbia? Később aztán sikerült rávennem.
2011.05.23 16:58:29
Edina :nem értelek...miért kell felfújni, nem kell felhívni telón,ha nem szeretnéd hogy tölteni kelljen
András:mert semmibe sem kerül neked rányomi és mégsem teszed meg
Edina: légy őszinte
András: mi van?? hogy jön ide most a mobiltelefon??
Edina: ez csak a véleményem
András: DE HOGY JÖN MOST IDE A MOBILTÉMA????
András: EMESENÜZNK!!!
Edina: na jóóó
Edina: először nyugodj le...
Edina:ezért nem mondom szóban kicsim
Edina: mert felhúzod magad
András: Értelmetléen, logikátlan dologba, témába csapsz át és nem értem!
András:IGEN! Ez idegesítő!
András:na inkább lépek, szia
Edina :Csak
Edina:neeeee
Edina: kérlek
Edina: ne haragudj
Edina: ha megbántottalak
Edina: bocs
Edina:gyere fel kérlek...
Az MSN vita, ahol ezen a lehetőségen keresztül próbáltam vele beszélgetni, mert miért ne? Ha már mind a kettőnknek ott van a számítógép. A vita után pár perccel friss képeket tölt fel a facebookra, (biztos rohadtul ki volt bukva) holott utálja, ha fényképezik. Nekem, a (volt) párjának lopva tudtam csak róla, a saját használatomra, képeket készíteni a páromról! Nem értem, nekem, a párjának, miért nem szabad volt róla képet csinálni?
A fenti párbeszéd rengeteg kérdőjelet vetett fel bennem, amire nem kaptam választ és igenis VÁLASZT akarok kapni! Leginkább erre: nem kell felhívni telón,ha nem szeretnéd hogy tölteni kelljen, légy őszinte, ez csak a véleményem.
Ez után SMS-ben közli, hogy nem gondolta komolyan, amit írt. Akkor ez már rég rossz, aki nem tudja, mit akar kifejezni.
Ahogy ő is, ezelőtt néhány nappal képes volt sms-t küldeni, hogy feljövök e MSN-re, aztán rám csörög, hogy jövök-e már? Irdatlan fontos volt neki azt azonnal megkérdezni és VÁLASZT kapni, hogy miért nyitottam rá, a mi szentséges közös társkereső lapunkról egy nő lapjára. Én megadtam neki a választ, írásban és személyesen is. Neki megalázó volt az, hogy a közös lapunkról valakit megnéztem. Egy barátom volt az, akiről neki is meséltem, és ő is pontosan tudja ki az az Edina, és tudja, hogy együtt vagyunk.
Sms: Ez tényleg Te vagy?ahogy beszéltél?nem akarom elhinni
nem gondoltam komolyan amit írtam,csak nagyon idegesített az msn-en küldött hívás kérelmek!!!! ( 17:22 ; 2011.05.23.)
---------------------------------------
2011.05.26
19:13:59
Edina: 0670XXXXXXX
Edina: ha nem a muterék, akkor nem érdekel
Edina: ha meg ők azok,akkor egy kicsit elfelejtette az anyu hogy mikor van a szülinapom
András: :S
Edina: ez van kicsim
Edina: el kell fogadnom hogy hátat fordítottak nekem
András: óó dehogy
Edina: te mit csinálnál??
András: hm
András: nézd
András: volt úgy, hogy engem sem, de annak volt valami magyarázata eseteleg
András: pl épp nem voltunk jóban
Edina: erre van magyarázat?
Edina: az nem magyarázat
Edina: !!!
Edina: szivem szerint kiordítanám a világba hogy mennyire szeretlek...
Edina: ilyeneket nem szabadna irogatnom
Edinanézd: az a törődés, az a szeretet, az az odafigyelés amit tőled kapok,nekem mindennél többet jelent
Edina: érzem hogy tartozok valakihez,hogy nem vagyok egyedül
András: odafigyelés? törődés?? de hisz semmi extra sem történt
Edina: extra??
András: máskor is tartoztál már valakihez
Edina: nem kell extra
Edina: de nem éreztem hogy fontos lennék
András: most meg úgy érzed?
Edina: ...szerintem igen
------------------------------------
A június viszonylag nyugalmas telt, egy esetet leszámítva. Pontosan már nem emlékszem, átmentem hozzá, pár szót váltottunk. Én a nyitott bejárati ajtó két oldalán álltunk, Ő bent, én kint Előtte kelt fel nem sokkal. Beszélgettünk, majd, valamin felhúzta magát és úgy
rámbaszta a bejárati ajtót, hogy a műanyag tok is beleremegett. Döbbenten álltam! Szóhoz se jutottam! Gondoltam, hogy na, tudod kire csapkodd az ajtót- és eljöttem. Hát miféle viselkedés ez egy felnőtt Nőtől? Na, ez az egyetlen egy eset volt, amikor pár nappal később személyesen próbált felkeresni és elnézést kérni. Pechére épp nem voltam otthon.
Egy régebbi típusú zenedoboz, egy center, amit a fenti lakásban hagyott, a Gábor haverja lehozta. Nekem tetszett.
[2011.07.20. 18:54:16] A: megjegyeztem hogy piszkos a belseje a magnódnak. Nem neked kritika! Mért kell félreérteni? Csak egy megjegyzés! Persze, hogy koszos, ha évek óta áll! Erre te ugyancsak rám förmedsz! Félek tőled. Mit szabad mondanom és mit nem, a kiszámíthatatlan hangulatváltozásid sűrűjében. [2011.07.20. 18:54:46] A: faszán megy a sárdobálás [2011.07.20. 18:55:05] A: "akarsz tőlem egyáltalán valamit" ? írja ezt nekem Edina, a magnós megjegyzésre!
E: csak negatívumok.....mintha csak rossz dolgok történtek volna velünk...: persze hogy ennyi rossz után megfordul a fejemben,hogy te is le akarsz koptatni : de nagy lány vagyok
magnósra nem reagál
[2011.07.20. 18:57:02] E : mert megjegyzés...negatív megjegyzés persze hogy nem esett jól
na jó most kibontom a bort ..megiszom...hátha attól tudok aludni
A : és hány jót mondtam rá? hogy jól néz ki, feldobja a szobát és örültem hogy van egy ilyened! Ez már felejtő ugye??
E: nem, sajnálom ne haragudj, megyek
Én lekoptatni Edinát? Ha valakire nincs szükségem, nem harcolok érte! Megissza a bort, amit együtt vettünk magunknak, de soha nem ittuk meg együtt. Érzelmi zsarolásnak viszont szuper! Majd ő most leissza magát
Remek! Ez is bántó!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
A nagy összeveszés, július 28.
A macska sztori: a kerítésünk túloldalán egy macskacsalád, egyik kicsinyét már elkapta az egyik kutyánk. Állatbarátok lévén nagy nehezen befogtuk a másik kicsit, de nyilvánvaló volt, hogy nem tarthatjuk meg, helyet kell neki keresni. Kerek egy hónapig volt nálam, etettem, pucoltam utána a dolgokat stb. Az első hétvégén még az édesanyához is levittük, hátha akad rá gazdi. De inkább úgy mondanám, ezzel az ürüggyel csalt le: sose felejtem el azt a mozdulatot mikor a kezével megcirógatta a karom, olyan cicásan: Menjünk le anyuhoz naaa, hátha találunk ott helyet a macskának. Persze, hogy nem találtunk
Este, mikor eredménytelenül visszaérkeztünk, bevittem a helyére a macskát, kivettem a dobozból, megsimogattam, és talán ha 1 percet játszottam vele. Láttam a Edina szemén, hogy valami nem tetszik neki: Többet foglalkozol a macskával, mint velem! - így fakadt ki. Ezt a kijelentést sem tudtam hová tenni. Ez valami féltékenység? Mi ez? Egész nap együtt vagyunk, visszük ezt a hülye macskát jobbra-balra, most kettőt simogatok rajta, erre ezt kapom? Az utolsó 3 napon a macska hozzá került, már nem bírtam tartani, de nagy szerencsére jelentkezett valaki gazdinak. Este felhívott, hogy jelentkezett valaki, de csak az esti órák jó neki. Semmi baj- mondtam. Másnap egyeztetni próbáltunk egymással, én úgy gondoltam, kimegyek Edinához, fogjuk a dobozt (ami a szomszédomé) beülünk a kocsiba és behozzuk együtt a macskát Pestre. Ott akadtunk el, hogy én a Tesco parkolót említettem meg példaként, ő meg már lebeszélte az Árpád hidat, a találkának. Azt írta nekem, hogy nekem úgysem jó az az időpont, amit ő mondana! Kérdőjelek a fejemben! Miért? Miért ne lenne jó? Hát mi vagyok én? Igazodok én bárkihez, csak tűnjön el az a macska. Végül a kisasszony önhatalmúlag felült macskástul a volánbuszra és lerendezte a dolgot. Kihagyott a szeánszból. Ez rosszul érintett. Végül is az én macskám és nem értettem mért nem mehetek Edinával együtt? Később felhívott, hogy mi legyen a dobozzal, ami ugyebár a szomszédomé. Gondoltam, edd meg a levest! Végül is átmentem hozzá este, még nem ért vissza. Mikor megjött, hozta magával a dobozt. Igen, ott sajnos nagyon összevesztünk. A kérdéseimre nem kaptam választ. Erre sajnos eléggé érzékeny vagyok, ez a korábbi és a későbbi dolgokra is igaz. Igen, kiabáltam vele. Amikor normálisan kérdezek valamit nem válaszol: mi az hogy nekem úgysem jó az az időpont?? Miért? Mi vagyok én?
Vicces módon, már a rendőrséggel is fenyegetett, ha nem megyek el. Szép kis barátnő. Jah, még délután a facebookra viszont szánalmas-nyilvános megjegyzéseket írt ki- egy kis nyugtató zene egy kis veszekedés után. Kis veszekedés?? Mért nem velem beszéli meg?? Miért oda írogat? Hisz szó nélkül bontotta a skype vonalat még délután, amikor hogyan legyenről beszéltünk. Nagyon sok volt a kérdőjel a fejemben. Igen, csúnyán beszéltem vele akkor, és a mérgem csitultjával furdalt a lelkiismeret. A hogy vagy? sms-re nem reagált. Két nap után átmentem hozzá. Féltem, mi lesz a reakciója, ha meglát. Beléptem, Ő határozott léptekkel jött felém és elkezdett darálni: Ha azért jöttél, hogy veszekedjünk, inkább menjünk ki
! Egy kézmozdulattal csitítottam le és kértem, hogy hallgasson meg! Elnézést kérni jöttem a viselkedésemért, nem volt szép, ahogy és amit mondtam, bár a problémáimat jogosnak és megalapozottnak érzem. Tehát el-el akadó hangon kértem elnézést Tőle, mert tényleg nagyon bántott, ahogy akkor viselkedtem vele. Nagyon nem tudott mit mondani, kérdezte, hogy mi legyen ezután. Nem akartam teljes mértékben elvinni a balhét, így hát konkrét pozitív dolgot nem tudtam neki mondani. Csendben elváltunk.
És mivel a problémák ellenére szeretem, megint csak felkerestem néhány nap után. És úgy nézett ki, olvadt a jég, vagy csak a szőnyeg alá sepertük a szart? Mindenesetre, ha jól emlékszem, egymás karjaiban végeztük.
-------------------------------------------------------------------------------
Csúnyán rám tud förmedni, hogy mért teszem le az együtt vásárolt, zacskóban levő káposztát a konyhakőre. Kérdem én, milyen baja lesz? Lehet előtte egy mocskos melós pakolta egy még mocskosabb teherautóra. Csak egy apróság a sok közül, olyan, mint a magnós, aminek koszos a feje.
----------------------------------------------------------------
Szeretem a teniszjátékot, a tollast is. Gábor épp a barátnőjével játszottak, kérdeztem Edinát, nincs-e kedve játszani? Nincs, mert nem szeret semmit kölcsönkérni. Oké. Pár nappal később kint ülök, Gáborék megint játszanak, nézem őket úgy jó 15 méterről. Edina: menj nyugodtan, játsszál velük, ha ők jobb társaság, mint én! (Na, ezt a kijelentést, hogy lehet értelmezni? Semmi előzmény, csak úgy beszólt). Á dehogy, nem megyek- mondtam. Még vagy ötször elmondta, hogy menjek nyugodtan! Na jó, kicsit odamegyek, és ha az egyik megunja, átveszem. Így is történt. Gáborral ütögettem egy darabig, nem néztem az órát, fél- max, háromnegyed óra lehetett. Majd bementem a Nyuszimhoz, aki akkor már az ágyban feküdt és alig lehetett hozzászólni, szinte azonnal lecseszett, hogy én mennyi ideig tollasoztam! Aham, nagyon kellemesen érintett ez is. Ő mondta, hogy menjek nyugodtan, 2 percre gondolt, vagy mi? Mi ez a beteges jellegű féltékenység? Nem értem, a Gáborral jóban van, évek óta ismeri, a barátnőjét nem bírja, de vele nem is játszottam. Történt mindez akkor, mikor nagyon beteg volt, felfázott és nagy fájdalmai voltak. És nekem, mint a párjának, evidenciának tartom, ha bármi baja van, én ugrok, nekem ott a helye mellette, hogy segítsek. Azt hiszem ez így is történt. Vittem orvoshoz, Sztkba, patikába. Ehhez képest ilyen gúnyos megjegyzéseket kapok.
---------------------------------------------------------------------------
Lecserélte a műkörmösét, a legjobb barátnője helyett egy pilisvörösvári lányhoz ment. Már akkor két napja nem találkoztunk. Sok dolgom volt és egyéb okok miatt sem tudtam átmenni hozzá. Megbeszéltünk, ha végez, érte megyek, és együtt megyünk hozzá. Csörgött. A kocsi alól másztam ki, gyorsan összeszedtem magam, és úgy ahogy voltam mocskosan elindultam.
Még előző nap hívott, hogy megyek-e hozzá, mondtam neki, hogy nem tudok. Nem az hogy nem akarok, nem tudok! Erre gyorsan lerakta a telefont, mert le fog merülni a kártyája hivatkozással. Ez nagyon átlátszó volt. Megint a duzzogás ment. Kis eltévedés után megérkeztem a helyre vörösváron. Kicsit fel voltam dúlva, nem miatta, és lehet, hogy nem voltam annyira végtelenül kedves és mézes mázos, mint azt ő szerette volna. Fáradt voltam, koszos és büdös. Majd nála lefürdök. Valójában nem is volt semmi baj, egész végig kedves volt, örültem neki. Mikor megérkeztünk, átölelt, én is őt, de nem olyan szorosan, mint ahogy azt ő szerette volna. Gondolom. Vagy ki tudja mi volt a baja. Ő is ugyanúgy utálja, ha meló után leizzad és hozzáérek, pedig köztünk azért lehet egy kis különbség az ő javára. Ja még volt egy de kár azért a csirkehusiért megjegyzésem, amit Ő főzött 5 nappal azelőtt, de már a macska eszi. Ezen is egészen kiakadt, hogy megint kritizálom Őt! Nem. Nem Őt, csak sajnálom a kaját, mert semmi sem olcsó, ennyi. De megint muszáj volt félreérteni. Szóval kedves volt egész végig, majd elmentem tusolni. Valamiért belépett a fürdőbe én meg viccesen kinyúltam a tusolóból és megfogtam a kezét és rámosolyogtam: Jajj ne tiszta víz lesz a kezem! Förmedt rám!- mint akit kicseréltek. Jaj hát mi történt ezzel a lánnyal kb 5 perc alatt? Mikor kijöttem, már valamiért nem akart menni az a bizonyos ölelgetés, amit addig annyira hiányolt, olyan távolságtartó és rideg lett. De kicsivel később a szememre hányta, hogy egy ŐSZINTE ölelésem sem volt még ma! Csak néztem ki bután a fejemből, mi történt ezzel a lánnyal? Mondta, hogy fáradt. Az ágyban elfordult tőlem. Nem feltétlen akartam én vele szeretkezni, ha fáradt, megértem. De ha a Dr House-ra kapcsolt a tv-ben, nem volt fáradt, a tv felé fordult és azt nézte.
Csörgött a telefonom, anyám hívott és beszámolt arról, hogy a kutyám szétszedte a szobát, mindenfelé papírdarabok vannak. Nagyon örültem ennek a hírnek. Na, ez is az egyik oka hogy nem tudok minden nap átjönni. Meg az, hogy sajnos nem tehetem meg, hogy minden nap 32km-t autókázzak! Mindenki szív, emberek ezrei teszik le az autót mert nem tudják üzemeltetni! A benzin pénzbe kerül kijelentésem kiverte nála a biztosítékot, magára vette, és másnap képes volt reggel 8 kor munkaidőben kimenni és feltölteni a telefonom 1500Ft-tal (amit visszatöltöttem neki), ez biztos fedezi a benzinköltségem sms-sel kísérve. Ugye ebbe semmi cinizmus nincs? Először valami kedveskedésnek véltem a feltöltést, aztán derült ki, hogy végül is egy nesze wazze, itt a benzinpénzed jellegű volt. Továbbá ha vele együtt kelek 4 körül, nagyon nehezen térek magamhoz a nap folyamán, nem tudok rendesen dolgozni. Kérdeztem tőle: Meg tudsz engem érteni?? Nem durcáskodni kell és haragudni az emberre, és lecsapni a telefont, ha nem tudok átjönni, hanem megérteni! Semmi válasz nem jött ki a száján. Felöltöztem- elmész? Kérdezte. El. Ez a megoldás? -Az lenne a megoldás, ha segítenél nekem, ha tudnál válaszolni drágám! De nem tudsz, plusz még valami megtűrt személynek érzem magam melletted az ágyban az utóbbi 20 percben.
---------------------------------------------------------------------------
Egy másik hajnal, ez már augusztus vége felé volt, együtt mentünk be a pékségbe, ahogy szoktunk. Segítettem kipakolni az árut, ahogy szoktam. Nem volt semmi különösebb előzménye, a kolléganője, megkérdezi tőlem, hogy szoktam-e nézni a Dr. House-t? Elnevettem magam, áá mondom, témánál vagyunk! Ugyanis én híradó meg ismeretterjesztő néző vagyok, a Kicsim pedig a végtelenített, népbutító sorozatokat favorizálja. Hát, csak ha nagyon muszáj, akkor!- és lehet ekkor tettem egy sanda mosolyt Edina felé, aki erre lehúzta a kezéről a könyékig érő hőálló pék kesztyűt, mindkettőt és hozzám vágta. Ezen is csak lestem. Mondom, mért nem mindjárt egy parasztlengőt kapok, ahogy szoktad? Mert szokott olyat, olyan jó egyenes karral meglendítve, ha valami neki nem tetszik, viccből! Szikrákat szórtak a szemei és remegve rohant ki rágyújtani. Végül is egy remek, bár nem kívánatos vita keveredett ebből is. Megint az-az őrmesteres jelleg, összehúzzuk a szemöldökünk, átnézünk a másikon. Sajnos nem szép látvány, azon kívül elég megalázó.
---------------------------------------------------
Augusztus 31
Kicsit késve érkeztem meg hozzá. Két napig nem találkoztunk, kicsit féltem, de vágytam rá. Este 8:30 lehetett. Már az ágyban volt. Odabújtam mellé. Félig aludt. Megfogta a kezem és magához húzta. Ezt mindig is imádtam! Puszit adtunk egymásnak, Mondtam neki, utálom magam, hogy késtem, de eltököltem az időt. Lassan ébredt fel, ahogy szokott, mert alacsony a vérnyomása. Büszke lehetsz rám!- mondta. Egész délután az önéletrajzot írtam és 5 helyre elküldtem. Majd kimászott az ágyból és bekapcsolta a laptopját. Megnyitotta az önéletrajzot és elkezdtem olvasni: elején az adatok, iskolák: német nelvű nemzetiségi iskola. Kimaradt az y. Én meg mondtam neki, amit látok, hogy kimaradt az y. Na most lehet csűrni csavarni, hogyan is mondhattam. Nem ordítottam le a fejét, egy megállapítás volt, normál hangnemben. Az egész 5-10 másodpercig tartott. De hogy én mindig a hibákat keresem! mondta fennhangon. Nem kellet keresni, a program pirossal eleve aláhúzta a helyesírási hibát. És így küldted el? Erre bezárta az oldalt és lecsapta a laptopot. Most mi van? Néztem ki a fejemből. Szerettem volna megnézni, mit írt az én Kedvesem, de nem tudtam. Egy ilyen pitiáner dolog miatt berág és megint hiszti, durci. Jaaaa 2 nappal később kijavítja Yvett kisfiát, mert egy betűt rosszul mondott egy szóban! Neki lehet, ez az ő gumiszabálya!
Nem kezdtem el vitatkozni, lefeküdtünk az ágyban, mint két múmia, és a levegő nagyon fagyos volt
..
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
... (a folytatás)
Persze, hogy egy konkrét személyre gondoltam akkor a mással való fényképezés kapcsán, de nem ez a lényeg. Tudom, hogy nincs köztetek semmi. Nem, soha nem gondoltam, rólad olyat, hogy megcsalsz, vagy mással flörtölsz, vagy ilyenek. Ezt a szemedbe is mondtam többször is. Volt, amikor a Te konkrét kérdésedre válaszolva. Az, hogy Te munkaidőben, a munkahelyeden, nyakon ölelős képet csinálsz egy kedves barátoddal, + ezt még MMS-ben elküdöd neki, ez a te dolgod. Csak engem ne ráztál volna le méregből, pár nappal korábban mikor nem mentem át hozzád-, hogy lerakod a telefont, mert lefogy az egységed
(nem kell felhívni telón, ha nem akarod, hogy fogyjon a pénzed -by skype)
Az más!- volt nagy nehezen a válaszod, az más, az a fénykép. Mitől más?? Kérdezem én, MITŐL MÁS? Az mitől vállalhatóbb, mint amit én csináltam volna rólad, - ne adj Isten, egymásról vagy egy közöst csináltunk volna-, mint az a barátos kép? És nem merek arra gondolni, hogy a pillanatnyi elmezavarod, abból adódott, hogy az azt megelőző percben az éppen ott ácsorgó turistanő kérésének eleget téve, az ő saját fényképezőjével csináltam róla képet. Remélem, nem valami látens féltékenység zajlott benned, mint a Gáboros tollaslabda játék során (ahol a Gábor jobb társaság, mint én! szólt az infantilis, szurkálódó, értelmetlen, érthetetlen megjegyzésed)
A fenti történés, olyan bizalmatlanságot váltott ki belőlem, aminek az lett a következménye, ami. Igen, hibákat követtem el annak a napnak a folyamán, valószínű pánikba estem, tudatom beszűkült: hát mit akar ez a Lány tőlem?? Miért csinálja ezt velem? Megint-mint már oly sokszor- összeomlani látszott minden
Aztán esti szalonnasütés-parti? Igen, jól megcsináltam. Nevezzük a Te szavaiddal: jelenetnek! Vállalom! Nem volt sikkes, amit műveltem! De miért hívtál át? Miért csúsztattál ott is egy nagyot? Arról soha nem volt szó, hogy átmegyek (külön)! Mikor erre kérdeztem rá a telefonba, leraktad! Arról volt szó eredetileg, hogy együtt vagyunk egész nap. Hát ez borult fel! Aztán a pattanásig feszült helyzetben Te felhívatsz mással. Őt azért hívtam vissza, mert
akárhogyis, de majréztam! Féltettelek, nem tudtam, valami bajod lett, és azért hív. Akkor már órák óta nem beszéltünk, eltelt az egész délután. Aztán a te mobilodat is az a kedves hölgy veszi fel, az meg belevágja a pofámba hogy azért nem akar az Edina velem beszélni, mert nagyon jól érzi magát a családja társágában! És lerakja. (Mit provokált az a törpe?) És? Egészségére. Semmi bajom velük. Érezze jól magát! De előtte 2 perccel meg te hívtál, hogy menjek, mert arról volt szó- így fogalmaztál! Miért este 7 kor hívtál át, mikor már ott voltak a vendégek? Miért nem korábban a buszmegállóban? Vagy ha akkor állítólag nem lehetett velem beszélni, a későbbi SMS-edhez odabiggyesztetted volna. Legalább fogadtuk volna a vendégeket, legalább a látszat kedvéért! De nem így, már este, na átjössz wazze? Mit egy kolonc.
Szóval tiszta gáz volt az egész szitu! Miért nem hagytál engem a magányomban? Kérdeztem meg már személyesen! Gondolom, már igazat adtál azóta, jobb híján. Hagytál volna a fenébe. Az egészről a szándékosságot, feltételezni sem merem! Pontosabban nem én mertem. És ott mi is történt? Volt anyázás? Obszcén, útszéli kifejezések? Nem! Újra megkérdeztem, amit addig is, igen ott a széles 4 fős nyilvánosság előtt! Nem csendben, nem susmusolva. Határozottan! Miért nem lehet fénykép, miért hívtál át stb? Mit gondoltál? A napi történések után én majd repesve rohanok hozzád, kirakom a bájvigyort, helló fiúk-lányok, mehet a hepaj? Egy ismerősöm jól jellemzett: habzó szájjal mentem át, hiba volt. Így van! De ha például megelőzöd a sógorod, az engem való üdvözlésben, felállsz és teszel két lépést felém, mutatsz valami emberi gesztust, el tudom képzelni, hogy a másodperc tört része visszaveszek az arcomból. De semmi, csak mint egy zsák krumpli ültél a széken.
Mért mindig én legyek a fedhetetlen? Mert nem ez, nem ez az egyetlen eset volt. Ez már az pont az i-re, vagy a hab a tortán, ahogy tetszik. Sok-sok kicsi, mondhatnám valóban pitiáner dolog. Ami önmagában, egyes eseteket nézve nem,- vagy csak pillanatnyi felindulásban- volt ok, vagy valami figyelemfelhívás arra, hogy kimondjuk a végét. Aztán persze megbántam, lenyugodva, a Te szavaiddal élve túlléptem rajta. Ahogy Te is tetted. Csakhogy az a bökkenő, hogy ha újra és újra, olyan, vagy hasonló esetek történnek, felötlik a kérdés: hát nem tanulunk? Nem tanulsz? Nekem sem, - ahogy Neked sem- az az elképzelésem, hogy állandó viták társaságában éljem le az életem! Nem is lehet. Nekem nem lételemem a heves vita, a veszekedés. Neked? Mért kell rám förmedni a zacskóban konyhakőre tett káposzta miatt? Kötözködés sportból? Miért kell összehúzott szemöldökkel, szikrázó szemekkel nézni, rám ripakodni, mert kiveszem a sarokból és feltekerem a mobiltöltőidet? És pont oda ülök ahová (ahova még le sem ültem), ahol Te nem fogod látni a tv-t-, amiről nem is tudtam, hogy mit akarsz csinálni! Szólsz, megkéred a másikat szépen, hogy üljön máshová! De nem úgy, ahogy te csináltad!
Ha én csinálom ezt, mi lett volna, he? Ezeket itt kívülálló nehezen érti meg, nem lehet visszaadni azt a hangulatot, azt a miliőt, amit akkor az ember átél. Olyan jó író nem vagyok. De messze áll a rendezkedéstől- így fejezted később ki magad: Mert rendezkedtél! ezért lettem ideges (ez viszont egy korrekt kifejezés)- a mobiltöltő kábelének feltekerése, szerinted az Rendezkedés! Mint valami önkényeskedés. Mikor Te nálam csontra átpakoltad a ruhásszekrényem, kisuvickoltad a konyhát, a tudtom nélkül, az rendezkedés! Én nem vettem rossz néven! Egy kedves gesztus volt részedről! Felfújom a történteket? Rosszul lettem! Emlékezz vissza! Szeptember 10 reggelén! (Tudod, amikor előző este, társaságban, viccből leöntöttél pezsgővel- tény, hogy elnézést kértél. El is néztem) Fél óráig álltam a konyhádban, és tanakodtam magammal. Mit csináljak? Nem kaptam levegőt, sem fizikailag, sem mentálisan. Vizet ittam, elöntött a meleg, kimentem, aztán vissza, sehol nem volt jó! Mit csináljak? Miért szólt be? Miért így? Vigyázban kell állnom, hogy ne tudjon belém kötni? Miért nem tud normálisan megnyilvánulni? Semmi előzmény, csak úgy, mint egy sárkány rám köpi a tüzét. Előtte még jókedvűen, főzted az ebédet. Nézz nyugodtan bármit a tv-ben szóltál megengedően (kösz). Én meg gondoltam, bekapcsolom a számítógépet. Ennek volt akadálya a sok összegabalyodott kábel. Mért baj, ha kiveszem? Most meg mi baja lett? Egy hangos szavam nem volt. Vert a szívem, kattogott a fejem. Felfújom? Mint a fényképezést a Várban?- mondtad volt. Te fújod fel a neked vágtam a bőrdzsekit című dolgot! Ezután már alig találkoztunk (szept. 17), de mindig visszaböfögted... A motorom két oldalán álltunk és átdobtam hozzád, a kezedbe, másfél méterre! Nem volt jókedvem, sorry! Tudod mi a hozzád vágás? A munkakesztyűd, mikor repült! Na az! Mert én azt mondtam, hogy akkor nézem a Dr. house-t , ha nagyon muszáj
és puff repül a kesztyű!
Szégyellem, és nyilvánosan is ki merem jelenteni, hogy kicsinyes, piti dolog volt részemről, leszerelni a polcot, amit én csináltam Neked. Tiszta szívvel csináltam Neked, hogy egy kicsit jobban elférj a szobádban. Szívesen tettem bármi apróságot, ami erőmhöz és csekély lehetőségeimhez képest telt, bár többnyire magamtól csináltam, szinte sosem Te kértél meg rá! Max beleegyeztél. Ez egy kicsit elgondolkoztató
Sőt, szinte le akartál beszélni, hogy ne takarítsam ki a porszívód, mert végül is nem is a tiéd! És? De Te használod! Jah, abból is majdnem baj lett, mikor megjegyeztem, hogy ez alig szív valamit. Erős, Neked szóló kritikaként, sértésként éled meg az ilyen dolgokat, pedig egyáltalán nem erről van szó! Ugrottam, mikor beteg voltál, vittelek orvoshoz, hoztam Neked gyógyszert, mert önzetlen kötelességemnek éreztem! Nyugtattalak, fogtam a kezed, ha ideges voltál. Így volt? És ez nem hánytorgatás, vagy mártírkodás. És nem azért csináltam, mert többször hallottam tőled feljönni olyan dolgot, hogy valamelyik exed, nem ment be hozzád, a kórházba, pedig ahhoz neki is nagyon sok köze volt
Ezeket nekem meg kellett hallgatni! Mondhattam én Neked valamit a kis titkaim közül? Aminek nem a másik szereplője a fontos, hanem az, hogy velem történt meg. Ha kérdeztél is, a válaszok után másodperceken belül az undor ült ki az arcodra.
Én próbálnálak tisztelni, próbáltalak is, és most is próbállak, felnézni Rád! Nekem az is kell! Ez sokszor kudarcba fulladt a kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan reakcióid, húzásaid miatt! Hirtelen hangulatváltozás, mondta valakid. Igen. Ha bizonytalanságot éreztél felőlem irányodba, jól érezted! Nem azért, mert nem szeretlek! Az, ezek miatt volt! Nem éreztem azt, hogy velejéig szereted a másikat. Lehet, hogy így volt, de nem éreztem. Bár akkor nem itt tartanánk.
Nem akartam tudomásul venni a megérzésem (és a fene a csökönyös fejemet most sem akarom), hogy ennek nem lesz jó vége. Egy icipici hiányzott volna, egy egészen apró kis odafigyelés. Sokszor kérdeztelek, mi a baj kicsim? Nem nagyon válaszoltál.
Aki szeret, nem hisztérikázik, nem durcáskodik nap, mint nap a párjával. Nem rág be apróságokon, triviális dolgokon: mikor mondom neki, egyenesen tartsd a csavarhúzót! Emlékszel? Mikor a hozzád szállított, kanapémat szedtük le a kocsiról (tudom, nem kérted). Jajj már ehhez sem értek? - csattantál ki nagy hangon és hagytad ott a terepet! Jóindulatú, segítő szándékú megjegyzés volt. Csak nyeltem egyet ismét.
És nem haragszik meg rá, nem okoz bűntudatot, ha a párja nem TUD vele lenni, ne éreztesse a másikkal a fojtogatást, a láncot! Ez nem szeretet! Nagyon remélem, nem voltak olyan gondolataid, hogy amikor nem vagyok Veled, más utakon járok stikában! Nincs önbizalmad! Ez a Te egyik bajod! Kövér vagy? Dehogy vagy! Mért mondtál ilyet többször is? Vagy csak nekem akartál ezzel feladatot adni? Mert nagyon jól tudtad, hogy ellent fogok Neked mondani és dicsérni foglak, mint tettem azt spontán, magamtól is: hogy szép vagy, csinos, jó alakod van, bármilyen ruhát, ha felveszel, jól áll rajtad (egyet kivéve)! Ezt nem minden nő mondhatja el magáról! Ha terhes leszek és meghízok, már nem fogok tetszeni? Te jó ég! Saját magaddal nem vagy őszinte, és ezt nem valami divatszövegként írom!
Hibáztam, persze, sokszor. Egyre inkább azon a véleményen vagyok magammal, hogy nem vagyok jó emberismerő. Vagy ha mégis, elvakít az a bizonyos
és nem látom a fát.
Egy olyan dolgot mondj nekem, amiben eredendően én voltam a hibás! Biztos tudnál többet is! Állok elébe! De tudom, nem akarod. De hibáim zöme okozati dolgokból fakadt. Amiket itt leírtam, ezek mind azok. Nem akarom mérlegre tenni, ki hibázott többet, semmi értelme se lenne. Rosszul kezeltem a problémákat, ez hiba. Ha a rendőr használja a szolgálati fegyverét, van rá 2 másodperce, hogy eldöntse, mit tegyen. Majd hetekig vizsgálják, hogy szabályszerűen tette-e. De ha a rendőrnek nem lett volna oka a fegyverhasználatra, vizsgálódás sem lenne. Nekem sajnos volt okom a fegyverhasználatra. Tehát? Mi a jó problémamegoldás? A hallgatás? A beletörődés? Lehet, sokszor ezt kellett volna tennem. Fogjam be a pofám és kész. Nem azt szeretted bennem többek között, hogy megmondom a véleményem? Ezt mondtad párszor. Volt, hogy egyszerűen kijelentettem, direkt halkan mondtam Neked, hogy kérlek, ezt ne csináld kicsim, ez nekem rosszul esik, fáj, rossz! Így próbáltam taktikusan az empátiádra apellálni. Nem jött be. Vagy megbeszélés? A konszenzus? A másik gondolatainak a megértése a párbeszéd eszközével? Veled sajnos nem lehetett. Ha kérdeztelek, - amikor még normálisan kérdeztelek-, nem voltak válaszok többnyire. Némaság volt. Ha nyomatékosabban kérdeztelek, pláne nem. Mert Te állítólag megijedtél tőlem (nem tehetek róla, hogy egyéb dolgokban is hasonlítok apádra-sokszor csak nevettél rajta). Megijedtél? Az remek, mert akkor egymástól féltünk! Inkább lépjünk túl rajta! mondtad. Ergo seperjük az ágya alá a szart, mert az kb. ez. És még csak nem is tanultunk belőle
Túl könnyen kaptuk meg egymást! Nem szabadott volna! És nem az, hogy testileg. Az én megismerése maradt el, illetve lett kimondva, kimondatlanul a párkapcsolat! Elhiszem, hogy nagyon szeretted volna, de nálam nem jobban!
Tény, hogy nagyon más világból jöttünk, térben és időben egyaránt! Ezért is kellett volna lassan csiszolódni. Nem feszíteni a másikat az állandó találkozással. Görcsösen kapaszkodni a másikba. De mertem volna ritkítani a találkozásokat? Ugyan! Már önmagában az frusztráló volt, hogy ugyan szeretnék, de nem tudok átmenni hozzád. Te meg hozzám ugyancsak nem, amiért természetesen nem haragudtam. Nem földrajzilag, logisztikailag lakunk messze egymástól. Ezt sem akartad nagyon megérteni, ehhez képest igazítani és elfogadni a mindennapjainkat.
Mikor azt mondtam Neked még augusztus végén, hogy nem harmonikus a kapcsolatunk, személyes sértésnek vetted: hogy mondhatok én ilyet?! Ténymegállapítás volt! Azért mondtam, mert úgy éreztem és szeretném, ha nem úgy lenne, hanem az ellenkezője lenne. Vészjelzés, segélykiáltás volt! Mért mondtam volna az ellenkezőjét, mikor nem úgy van? A kapcsolat megmentése érdekében tettem. Hányszor írjam már körbe? De erre csak megint jött a teljesen egyedi őrmesteres tekinteted, összehúzott szemöldökkel, a durcáskodás, az átnézünk, a nem veszünk tudomást a másikról. Majd rá két napra, 2.-án bedobod a törülközőt! Majd megint rá két napra rájössz, hogy mégis hiányzok. Valóban hiányoztam?
És beteg vagyok, ahogy mondtad: gyűjtögetem a lakásban az elhagyott gyönyörű hosszú fekete hajszálaidat és egy tix papírra ragasztgatom őket. Fény felé tartva inkább vörösesbarnának tűnnek. Egy darabka Edina, mondom magamnak. Lehet kiröhögni, cikizni, gúnyolódni
Könnyeztem már előtted, mikor tudtam, hogy nagyon bántóan beszéltem Veled, furdalt a lelkiismeret és elnézést kértem tőled. Többször megsirattalak a napokban, hiányzik az illatod, az ölelésed, a csókod. Gyenge vagyok, lehet. Nem vagyok olyan keménynek mutatkozó mint Te. Lehet, időnként nagy a pofám, mert rosszul estek dolgok Tőled, Tőled, akit szeretek. Én téged nem láttalak sírni, - de tudom, hogy tetted- szégyellted előttem. Leszámítva azt, mikor beteg voltál és a fájdalomtól sírtál. Akkor ott voltam és fogtam a kezed.
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy senkit semmire nem lehet rákényszeríteni. Nem is akarok. Eszem ágában sincs ilyen irányba menni. Csak a szemed szeretném kicsit felnyitni és nem azért mert nálam van a bölcsek köve. Én azt gondolom, tartoztam magamnak és ennek a Kapcsolatnak ennyivel, hogy leírjam. Hogy, neked tartoztam-e, azt nem tudom, igényt nem gondolom, hogy tartasz rá. A Te tartozásod, azok a válaszok, amikre nagyon éhes lennék. Azok, azok fognak elmaradni, azt hiszem. De ne legyen igazam! Tudod, nehezen tudom elhinni, hogy két ember aki állítólag annyira szerette egymást, ne tudjon őszintén egymás szemébe nézni, levetkezni szemérmét, gátlásait, hátrahagyni dacot, sérelmet, fájdalmat. Feltéve, ha valóban szerette
ha mégsem, akkor az magyarázat! Egy emberi ölelést ejteni, ne gyűlölettel a szívünkben haljunk meg, részedről. Ne a hányinger, az idegroham kerülgesse, ha meglátja a másikat. Őszintének kéne lenni, elsősorban magaddal és nem a gyáva szót jelentését elcsépelni, mint ahogy azt tetted a kapcsolatunk elején, használtad előszeretettel, ok nélkül! Nem kezdeném Veled újra, semmiképpen sem! Újra nem. Ugyanúgy nem mehetne megint. Akkor ugyanoda lyukadnánk ki újra. Sokszor néztem a mozdulataidat, volt rá időm: ahogy húzod-tolod, forgatod a sütőtálcákat, beüzemeled a kávégépet, nagy lendületes mozdulattokkal. Lököd a helyére a kerekes polcot, kinyitsz egy ajtót, vagy éppen otthon sepregetsz, teregeted a ruhákat vagy főztél. Nagyívű, határozott mozdulatok. Ügyes! Mégis, az egészben megbújni látszott egyfajta dac, egy ellenkezés. Amit most is csinálsz. Dacolsz, ellenkezel a világgal. Most éppen én voltam kéznél. Ürügyed volt rá, nem is akármilyen! Hányszor kaptalak meg estére kifacsartan, vásadtan, fáradtan, ingerülten? Ilyenkor éreztem magam melletted valami nulla, megtűrt személynek. Ezt csak én láttam, én éltem meg.
Bár hozzád közel álló személy is megerősített a teóriámban: ugyan nem lehet rákenni az egészet a munkahelyed embertelen viszonyaira, amit sosem tagadtam, hanem elismertem és toleráltam, de erősen benne volt a pakliban. Sosem olvastam a fejedre. Láttam a bajt és örültem, hogy beletettem a bogarat a füledbe és kezdeti lépéseket tettél ez irányba, bár mint fentebb írtam, nem jól sült el. Ezt tőlem függetlenül is meg kell lépned, saját magad miatt! Tudom, tudjuk, beszéltük: baromi nehéz manapság, van, akinek a kapcsolata is rámegy, mesélted. És ahogy elnézem a közéletet, ez csak egyre rosszabb lesz.
Volt, hogy mondtam neked: úgy érzem, valami megváltást vársz tőlem ebben a nyomorúságos világban, szégyelltem, hogy nem tudom Neked megadni. Nem - nem, téged a pénz nem érdekel! hárítottál. Lehet. De ki tudja hány apró, tudat alatti dolog vezetett el minket idáig, aztán más történésekre fogtuk rá. Én nem őrlődtem, az anyagi gondokon, - ahogy, Te írtad-, ez butaság. Ahogy Te is nagyon nehezen jössz ki hónap végére, ugyanúgy nekem is vannak problémáim és ezeket szem előtt tartva próbáltam lavírozni. És ez nem valami pesszimista szemlélet ahogy Te írta ugye. De remélem, bízok benne, hogy lesz ez jobb is, én így fogom fel!
Túl korán
Nem vagyok egy kaszanova, de egy icipicit hagyhattál volna udvarolni. Túlzások nélkül kelletni magad. Finoman, lépésről lépésre. Kicsit megismerni a másikat. Tisztelni, oda-vissza. És ha úgy gondolja valaki, nem Ő az, akit keres
- remélem nem szentségtörés, amit írok- szépen emberséggel, emelt fővel, elválni
(de nem két hónap után a nagy semmiből, olyat írni, hogy nagy lány vagyok, le akarsz koptatni?. Övön aluli megjegyzések a távolból!) Inkább még az elején, nem mikor már az ember a zsigeréig hatolt a másik, csontjáig ivódott, sejtjeik összefonódtak, érzi a rezdüléseit, veszi a lélegzetét. Onnan kitépni, kitörölni, csak saját darabjainkkal együtt lehet
és ez nagyon fájdalmas. És ezt Te is tudod Kicsim, ezért félsz, félsz a szemembe nézni, félnél megölelni, őszintének lenni, mert félsz a saját érzelmeidtől. Félsz, hogy mit váltana ki belőled
elvesztenéd öntudatosnak hitt, makacs, dacos álarcod. Azt hinnéd, az volna a gyengeség netovábbja
Szeretlek.
