Keresés

Sabellius azt vallotta, hogy a Fiú személyileg azonos az Atyaistennel,"

A kérdés az,hogy Sabellius,amikor az Atya Istennel azonosította a Fiú Isten személyét,

melyik Atya Istenre gondolt. Ha Izrael Istenére és Atyjára értette, akkor ugyanazt állította,

amit az Úr Jézus hirdetett tudniillik, amikor arról tanúskodott, hogy az Atya lakozik benne.

Már Jeremiás próféta által is közölte a Fiú Isten, hogyan lett Ő Izrael fiainak Atyjává:

Jeremiás 3:19Azt mondám ugyanis magamban: Miképpen tegyelek téged a fiak közé, és adjam néked a kivánatos földet, a pogányok seregének drága örökségét? És azt végezém: Hívj engem atyámnak, és ne pártolj el tőlem!

Ellenben ha Sabellius azt vallotta, hogy az Isten Fiak Atyja lett testté és lakozott az Úr Jézus testében,

akkor bizony tévelygett, ahogyan I.Leó pápa is.

Az a jó, hogy a pápák által "szentesített" dogmáknak nincs köze az Úr Jézus és az apostolok

tanításához.

Ha az igazságot akarod megtudni az Istenek Istenéről ,akkor Mózes könyvéből megtudhatod.

46Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő.47Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?

Sabellius azt vallotta, hogy a Fiú személyileg azonos az Atyaistennel, akitől ő született, tehát nincs valóságos személyi különbözőség az Ige és az ő Atyja között, hanem ezek csak ugyanazon egy személynek a különböző megvalósulási módjai, ezért is nevezik ezt az eretnekséget modalizmusnak. A JT-k ezzel keverik össze a Háromságot, amikor azon lovagolnak, hogy de hát Jézus az nem ugyanaz a személy, mint az Atyaisten. Miért, ki mondta, hogy az?

VIGILIUS pápa: Az „Inter innumeras sollicitudines” kezdetű rendelet, Iustinianus császárnak, 553. május 14.

• 1. Ha valaki nem vallja azt, hogy – megtartva az isteni természet átválthatatlanságát – az Ige testté lett, és fogantatása révén a Szűz méhéből az emberi természet kezdeteit szubzisztenciájában egyesítette magával, hanem azt vallja, mintha az Ige Isten egy már létező emberrel egyesült volna, s ezáltal a Szent Szüzet nem igazán hisszük Istenszülőnek, hanem csak névlegesen annak nevezzük, legyen kiközösítve.
• 2. Ha valaki tagadja, hogy a szubzisztencia eszközli Krisztusban a természetek egységét, s ehelyett azt vallja, hogy egy külön létező emberben, mint az igazak közül egyben lakik az Ige Isten, és nem úgy vallja a természeteknek a szubzisztencia szerinti egységét, hogy az Ige Isten felvett testével együtt egy szubzisztencia avagy személy maradt és marad állandóan, legyen kiközösítve.
• 3. Ha valaki az egy Krisztusnak az evangéliumokban és az apostoli írásokban idézett megnyilatkozásait úgy osztja fel, hogy egyben a benne egyesült természetek elkülönítését is bevezeti, legyen kiközösítve.

II. Konstantinápolyi Zsinat (V. egyetemes zsinat),
553. május 5. - június 2.

• 1. kánon. Ha valaki nem vallja, hogy az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek az egy természetét, vagy szubsztanciáját és egy erejét és hatalmát, egyszubsztanciájú háromságát és egy istenségét három szubzisztenciában, avagy személyében kell imádnunk, az ilyen legyen kiközösítve. Egy ugyanis az Atya Isten, akitől vannak mindenek, és egy az Úr Jézus Krisztus, aki által vannak mindenek, és egy a Szentlélek, akiben vannak mindenek.
• 2. kánon. Ha valaki nem vallja, hogy Isten Igéjének két születése van, éspedig egy az idők előtt az Atyától idő nélkül és testetlenül, a másik pedig az utolsó napokban ugyancsak őneki magának, aki leszállott az égből és megtestesülvén az Isten dicsőséges szent Szülőjétől, a mindenkor Szűz Máriától, tőle megszületett, az ilyen legyen kiközösítve.
• 3. kánon. Ha valaki az mondja, hogy más az Isten Igéje, aki a csodákat tette, és más az a Krisztus, aki szenvedett, vagy hogy az Ige-Isten együtt van Krisztussal, aki született az asszonytól, vagy hogy benne van, mint az egyik a másikban és nem egy és ugyanaz az Urunk Jézus Krisztus, aki Isten megtestesült Igéje, és emberré lett, és neki magának tulajdonítandók a csodák és a szenvedések, melyeket önakaratából a testben elszenvedett, az ilyen legyen kiközösítve.

Lateráni Zsinat, 649. október 5-31.

• 1. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és igazán az Atyát és a Fiút és a Szentlelket, a Háromságot az egységben és az egységet a Háromságban, azaz az egy Istent az egyszubsztanciájú három szubzisztenciában és egyenlő dicsőségben, és ennek a háromnak egy és ugyanazon istenségét, természetét, szubsztanciáját, erejét, hatalmát, fölségét, uralmát, akaratát, teremtetlenségét, kezdet nélküli működését, amely fölfoghatatlan, változhatatlan és mindent teremtő és fenntartó, legyen elítélve.
• 2. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és az igazságnak megfelelően, hogy a szent, egyszubsztanciájú és tiszteletreméltó Háromságból maga az egy Ige-Isten alászállott az égből és megtestesült a Szentlélek erejéből és a mindig Szűz Máriától, és emberré lett, testben keresztre feszíttetett, miérettünk önként szenvedett és eltemettetett és harmadnapra föltámadott, és fölment a mennybe, és ül az Atyának jobbján, és újra el fog jönni az atyai dicsőségben, éspedig a felvett és értelmes lélekkel elevenített testével ítélni élőket és holtakat, legyen elítélve.
• 3. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és az igazságnak megfelelően, hogy Isten Anyja, a szent és mindenkor szűz és szeplőtelen Mária, úgymint magát az Ige-Istent, aki az Atya-Istentől született az idő előtt különlegesen és igazán, az idők beteljesülésekor férfi magva nélkül foganta a Szentlélek erejéből és sérelem nélkül szülte, a szülés után is megmaradva sértetlenül a szüzességben, legyen elítélve.
• 4. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és az igazságnak megfelelően egyetlen Urunknak az Isten-Jézus Krisztusnak két születését, egyrészt az idők előtt valót Istentől és az Atyától testetlenül és öröktől fogva, másrészt a mindig Szűz Szent Isten Anyjától Máriától az idők beteljesülésekor test szerint, továbbá, hogy egy és ugyanazon Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus istensége szerint az Istennel és az Atyával egyszubsztanciájú, embersége szerint pedig egyszubsztanciájú az emberrel és anyjával, és hogy ugyanő test szerint képes a szenvedésre, istensége szerint pedig szenvedésre képtelen, testének megfelelően körülhatárolható, istensége szerint határolatlan, és hogy ugyanő teremtetlen és teremtett lény is, földi és égi egyszerre, látható, megérthető és fölfogható, de fölfoghatatlan is: hogy őáltala, aki egészen ember és egészen Isten, megújuljon az egész ember, aki bűnbe esett, legyen elítélve.
• 5. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és az igazságnak megfelelően Isten Igéjének egy természetét megtestesültnek, azért, hogy tökéletesen és fogyatkozás nélkül megtestesültnek mondjuk a mi szubsztanciánkat az Isten Krisztusban, kivéve belőle kizárólag a bűn pecsétjét, legyen elítélve.
• 6. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és az igazságnak megfelelően, hogy a szubsztancia szerint egyesített két természetből és két természetben keveredés nélkül és osztatlanul egy és ugyanaz az Úr és Isten, Jézus Krisztus, legyen elítélve.
• 7. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben kifejezetten és az igazságnak megfelelően nem vallja, hogy a természetek szubsztanciális különbözősége Őbenne keveredés nélkül és osztatlanul megőrződött, legyen elítélve.
• 8. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és az igazságnak megfelelően azt a felismerést, hogy a természetek szubsztancia szerinti egysége Őbenne osztatlan és összekeveredés nélküli, legyen elítélve.
• 9. kánon. Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és az igazságnak megfelelően, hogy istenségének és emberségének természetes tulajdonságai őbenne fogyatkozás és kisebbedés nélkül megőrződtek, legyen elítélve.

XI. Toledói Zsinat, kezdete 675. november 7.: Hitvallás

• Az isteni Háromság
• Valljuk és hisszük, hogy a szent és kimondhatatlan Háromság, az Atya és a Fiú és a Szentlélek természetszerűleg egy Isten, egyazon szubsztanciájú, egyazon természetű és egyazon fölségű és hatalmú. Az Atyáról azt valljuk, hogy senki sem nemzette, nem teremtette, hanem születés nélkül való. Ő ugyanis semmitől nem veszi eredetét, tőle kapja születését a Fiú és származását a Szentlélek. Ő tehát a teljes istenség forrása és eredete, az Atya tehát saját lényegű, aki kimondhatatlan szubsztanciájából kimondhatatlanul szülte a Fiút (más szöveg szerint: Az Atya, aki kimondhatatlan lényegű, kimondhatatlanul nemzette szubsztanciájának Fiát), mégsem valami más olyant, mint aki ő maga: Isten az Istent, Világosság a Világosságot, tőle van tehát „minden atyaság égben és földön” (Ef 3,15).
• A Fiút pedig az Atya szubsztanciájából születettnek valljuk, éspedig kezdet nélkül az idők előtt, de mégsem teremtménynek: minthogy sem az Atya nem létezett a Fiú nélkül bármikor is, sem a Fiú az Atya nélkül. De mégsem úgy, hogy amint a Fiú az Atyától van, ugyanúgy lenne az Atya a Fiútól, mert nem az Atya kapta születését a Fiútól, hanem a Fiú az Atyától. A Fiú tehát Isten az Atyától, az Atya pedig Isten, de nem a Fiútól: Atyja a Fiúnak, de nem a Fiútól való Isten. A Fiú pedig az Atya Fia, és Isten az Atyától. Emellett azonban a Fiú mindenben egyenlő az Atya Istennel: mivel nem volt születésének kezdete valamikor, és születése nem is szűnik meg. Így hisszük azonos szubsztanciájúnak az Atyával, amiért aztán az Atyával homoousios-nak mondjuk, azaz az Atyával azonos szubsztanciájúnak. A „homosz” ugyanis görögül azt jelenti, hogy „egy”, az „ouszia” pedig azt jelenti, hogy „szubsztancia”, a két szónak pedig az egybekapcsolása úgy hangzik, hogy „egyszubsztancia”. Hitünk tehát azt mondja, hogy a Fiú született, de nem a semmiből, nem is valami más egyéb szubsztanciából, hanem az Atya méhéből, vagyis az egy azonos szubsztanciából. Az Atya tehát örökkévaló, és örökkévaló a Fiú is. Ha pedig az Atya mindig volt, akkor mindig volt Fia is, akinek az Atyja. Emiatt valljuk azt, hogy a Fiú az Atyától született, kezdet nélkül. Istennek ezt a Fiát pedig nem mondjuk az (atyai) természetből leválasztott részecskének amiatt, hogy az Atyától született, hanem azt állítjuk, hogy a tökéletes Atya nemzette a tökéletes Fiút, kisebbítés nélkül és saját megfogyatkozása nélkül, mivelhogy egyedül az istenség az, amelynek nem lehet vele nem egyenlő Fia. És Istennek ez a Fia természeténél fogva Fiú, nem pedig örökbefogadás által, és hinnünk kell, hogy az Atya Isten nem akaratból vagy kényszerből nemzette, minthogy Istenben semmiféle kényszer nem lehetséges és az akarás nem előzi meg a bölcsességet.
• A Szentlélek a harmadik Személy a Szentháromságban. Őt is Istennek hisszük, éspedig egynek és egyenlőnek az Atya Istennel és a Fiúval, egyazon szubsztanciájúnak és egyazon természetűnek is. De nem hisszük nemzettnek vagy teremtettnek, hanem kettejüktől származónak, mindkettejük Lelkének. És ez a Szentlélek sem nem születetlen, sem nem született a mi hitünk szerint. Mert, hogyha születetlennek mondanánk, akkor két Atyát mondanánk, ha pedig születettnek, akkor azt bizonyítanánk, hogy két Fiúról beszélünk. Őt azonban nem csupán az Atya Lelkének és nem csupán a Fiú Lelkének mondjuk, hanem egyszerre az Atya és a Fiú Lelkének. Mert nem az Atyától származik át a Fiúra, sem pedig a Fiútól származik a teremtés megszentelésére, hanem mind a kettőtől egyszerre származik, mivel úgy ismerjük el, mint mind a kettőnek együtt a szeretetét vagy szentségét. Ez a Szentlélek tehát mind a kettőtől küldetik, mint ahogyan hisszük a Fiú küldetését az Atyától, de ezért nem tartjuk kisebbnek az Atyánál, sem a Fiúnál, olyan értelemben, ahogyan az emberi test fölvétele miatt a Fiú kisebbnek jelenti ki magát az Atyánál és a Szentléleknél.
• Ebben áll a Szentháromságról való emberi beszéd. Nem háromszorosnak, hanem háromságosnak kell mondanunk és hinnünk is. Nem helyes, ha úgy mondjuk, hogy az egy Istenben háromság van, hanem az egy Isten Háromság. A személyek egymáshoz viszonyuló nevében pedig az Atya a Fiúhoz való vonatkozást jelenti, a Fiú az Atyához valót, a Szentlélek pedig mind a kettőjükhöz valót, abban az értelemben, hogy egymáshoz való viszonyuk szerint három Személyről beszélünk, de mindamellett egy természetben vagy szubsztanciában hiszünk. Három Személyt hirdetünk, de nem így három szubsztanciát, hanem egy szubsztanciát, de három Személyt mégis. Amennyiben ugyanis az Atyáról van szó, ez nem önmagára vonatkozik, hanem a Fiúra utal, és hogy van Fiú, ez nem önmagára vonatkozik, hanem az Atyával kapcsolatban, hasonlóképpen a Szentlélek sem önmagára vonatkozik, hanem az Atyával és a Fiúval való viszonyára értendő úgy, hogy az Atya és a Fiú Lelkét hirdetjük vele. Ugyanígy, amikor kimondjuk, hogy „Isten”, akkor nem valamihez való viszonyulásról beszélünk abban az értelemben, mint ahogyan az Atya a Fiúhoz, vagy a Fiú az Atyához, vagy a Szentlélek az Atyához és a Fiúhoz viszonyul, hanem önmagához viszonyítva, sajátos értelemben beszélünk Istenről.
• Amikor ugyanis az egyes személyekre nézve tesszük föl a kérdést, akkor szükségképpen Istenről teszünk vallomást. Isten tehát az Atya, Isten a Fiú, és Isten a Szentlélek, és ezt egyes számban mondjuk, de mégsincs három Isten, hanem egy az Isten. Ugyanígy egyes számban mondjuk azt, hogy mindenható az Atya és mindenható a Fiú és mindenható a Szentlélek, de mégsem állítunk három mindenhatót, hanem egy mindenhatót, ahogyan egy fényről és egy végső okról beszélünk. Egyes számban tehát, és minden egyes Személy teljes Isten, és mind a három Személyt egy Istennek valljuk és hisszük. Egy, osztatlan és egyenlő bennük az istenség, a fölség és a hatalom, és ez nem kisebbedik az egyesekben, és nem növekedik a háromságban. Egyik sem birtokol kevesebbet belőle, midőn minden egyes Személyt Istennek mondjuk, de többet sem, mert mind a három Személyt egy Istennek hirdetjük.
• Ez a Szentháromság tehát, amely egy és igaz Isten. Nem vonatkoztat el a számtól, de nem is lesz foglya a számnak. A személyek egymáshoz való viszonyulásában ugyanis a számot vesszük tekintetbe, az istenség szubsztanciájának szempontjából azonban nem lehet felfogni mi az, amit meg lehet számolni. Ebben a kérdésben tehát csak annyiban utalnak a számra, amennyiben egymáshoz viszonyulnak; de számot nem tartalmaz az, ami az egyes személyek saját mivoltával hozható kapcsolatba. Ezt a Szentháromságot ugyanis úgy illeti meg a természetét illető egyes számú név, hogy a három személy miatt nem lehet többes számú. Emiatt hisszük a Szentírás mondatát: „Nagy a mi Urunk, nagy az ő ereje és bölcsességének nincsen száma” (Zsolt 146,5). És mivel ezt a három személyt egy Istennek mondjuk, ezzel nem mondtuk azt, hogy ugyanaz az Atya, mint a Fiú, vagy, hogy ugyanaz a Fiú, mint aki az Atya, vagy, hogy aki a Szentlélek, azt akár Atyának, vagy Fiúnak is mondhatnánk. Mert nem az az Atya, aki a Fiú, sem a Fiú nem az, aki az Atya, és a Szentlélek sem az, aki az Atya vagy a Fiú; ugyanakkor azonban az Atya az, ami a Fiú, és a Fiú az, ami az Atya, és az Atya és a Fiú ugyanaz, ami a Szentlélek, azaz természeténél fogva egy Isten. Amikor ugyanis kimondjuk, hogy az Atya nem az, aki a Fiú, akkor a személyek különbözőségéről beszélünk. Amikor pedig azt mondjuk, hogy az Atya az, ami a Fiú, és a Fiú az, ami az Atya, és hogy a Szentlélek ugyanaz, ami az Atya és a Fiú, akkor a természetre mutatunk rá, ami által Isten; avagy a szubsztanciára, mivel szubsztancia szerint egy a három. A személyeket tehát megkülönböztetjük, de az istenséget nem osztjuk meg.
• A Háromságot tehát a személyek megkülönböztetésével ismerjük el, az egységet viszont a természet, vagy szubsztancia miatt valljuk. A Három tehát egy, ti. természeténél fogva, de nem személyileg. Nem szabad tehát úgy értékelnünk, hogy ez a három személy különválasztható, mivel egyik sincs a másiknál előbb, és egyik sincs a másiknál később, és egyik sem létezett a másik nélkül, és egyik sem cselekedett semmit sem a másik nélkül semmikor. Elválaszthatatlanok ugyanis egymástól abban is, hogy vannak, és abban is, amit cselekednek. Mert a nemző Atya és a nemzett Fiú és a származó Szentlélek létezése között, hisszük, hogy semmiféle időbeli egymásután nem volt, melynek értelmében, mintha a nemző valamikor előbb lett volna, mint a nemzett, vagy hogy a nemzett még nem lett volna, amikor a nemző, vagy hogy a Lélek származása az Atyánál és a Fiúnál később jelent volna meg. Ilyen értelemben hirdetjük és hisszük tehát, hogy ez a Háromság oszthatatlan és összekeverhetetlen. A három személyről pedig azért beszélünk, ahogyan a régiek meghatározták, hogy megismerjük, nem pedig azért, hogy megosszuk őket. Ha ugyanis ráfigyelünk arra, amit a Szentírás mond a Bölcsességről, hogy ti. „az örök világosság kisugárzása” (Bölcs 7,26): amint a sugárzást a fénytől elválaszthatatlannak látjuk, így valljuk azt, hogy a Fiút az Atyától nem lehet elválasztani. Amint tehát az egy és oszthatatlan természetű három személyt nem keverjük össze, ugyanakkor semmiképpen nem mondjuk őket különválaszthatónak.
• Mivelhogy maga ez a Háromság így méltóztatott nekünk ezt nyilvánvalóan elénk tárni, és ezekkel az elnevezésekkel, amelyek révén meg akarta ismertetni velünk őket egyenként, mint személyeket, azt nem engedi meg, hogy az egyiket a másik nélkül értsük: mert sem az Atyát nem lehet megismerni a Fiú nélkül, sem a Fiút az Atya nélkül nem lehet megtalálni. Bizony, a személyes elnevezésben rejlő egymásravonatkozás tiltja a személyek szétválasztását. Nem nevezi ugyan őket egy névvel, de egységben mutatja be őket. Ezeknek a neveknek egyikét sem hallgatja úgy senki sem, hogy ugyanakkor ne kényszerülne a másikat is hozzáérteni. Ámbár tehát ez a három, egy és ez az egy három, mégis meg­marad minden egyes személynek a sajátossága. Az Atya ugyanis az örökkévalóságot birtokolja születés nélkül, a Fiú ugyanezt az örökkévalóságot születés által, a Szentlélek pedig a származást az örökkévalósággal születés nélkül.
• A megtestesülés
• A három személy közül egyedül a Fiú személyéről hisszük, hogy az emberi nem megszabadításáért bűn nélküli igaz emberséget vett föl a Szent és Szeplőtelen Szűz Máriától, akitől új rend és új születés szerint született. Új rend szerint, mivel az istenségénél fogva láthatatlan láthatóként mutatkozik meg a testben, és új születés szerint született, mivel az érintetlen szüzesség férfiúi közreműködést nem ismert, és megtermékenyíttetve a Szentlélek által a test anyagát szolgáltatta. A Szűznek ez a szülése sem értelemmel nem fogható föl, sem példával nem mutatható ki; ha értelemmel felfogható, akkor már nem csodálatos, és ha példával kimutatható, akkor pedig nem lesz egyedülálló. De a Szentlelket mégsem szabad a Fiú atyjának hinnünk csupán azon okból, minthogy Mária ugyanazon Szentlélek beárnyékolása által fogant, nehogy úgy tűnjünk föl, mint akik azt állítják, hogy a Fiúnak két Atyja van, amit kimondani bizony istentelenség.
• Ebben a csodálatos fogamzásban a Bölcsesség épített önmagának lakást, „az Ige testté lett, és köztünk lakozott” (Jn 1,14). Maga az Ige azonban mégsem változott testté, és nem változott meg olyan értelemben, hogy megszűnt volna Isten lenni az, aki ember akart lenni, hanem az Ige úgy lett testté, hogy nemcsak ott van az Isten Igéje és az ember teste, hanem az ember értelmes lelke is, és így az egészről azt kell mondanunk, hogy Isten az isteni mivolta miatt, és ember az emberi mivolta miatt. Ezért hisszük, hogy az Isten Fiában két természet van, az egyik az istenségé, a másik az emberségé, amelyeket Krisztus egy személye úgy egyesített önmagában, hogy sem az istenség az emberségtől, sem az emberség az istenségtől semmikor sem választható el. Ezért aztán az egy Krisztus tökéletes Isten és tökéletes ember is az egy személy egységében. De azzal, hogy a Fiúban két természetről beszéltünk, mégsem adunk okot arra, hogy két személyről beszéljünk Őbenne. Nehogy – ami távol legyen tőlünk – úgy lássék, mintha a Háromsághoz a négység is hozzákapcsolódnék. Az isteni Ige ugyanis nem az ember személyiségét vette fel, hanem a természetét, és az ő istenségének örök személyébe vette fel a test időbeli szubsztanciáját.
• Ugyancsak, bár egyszubsztanciájúnak hisszük az Atyát és a Fiút és a Szentlelket, de mégsem mondjuk, hogy Szűz Mária ennek a Háromságnak az egységét szülte, hanem egyedül csak a Fiút, aki egyedül vette föl a mi természetünket az ő személyének egységébe. És azt is hinnünk kell, hogy ennek az Isten Fiának a megtestesülése a teljes Szentháromság műve, mivel a Szentháromság művei nem választhatók el egymástól. De mégis egyedül csak a „Fiú vette föl a szolga alakját” (Fil 2,7), személyének egyes számában, nem pedig az isteni természet egységében. Felvette a Fiúnak a sajátjába és nem abba, ami közös a Szentháromság számára. A szolga alakja benne személyének egységéhez kapcsolódott úgy, hogy az Isten Fia és az ember Fia az egyetlen Krisztus. Ugyanez a Krisztus az ő két természetében három szubsztanciából létezik: az Igében, ami egyes egyedül az Isten lényegével hozható kapcsolatba, és a test és a lélek szubsztanciájában, ami az igazi embert illeti meg.
• Tehát önmagában a saját istenségének és a mi emberségünknek kettős szubsztanciáját birtokolja. Amaz azonban azáltal, hogy az Atya Istentől kezdet nélkül jött ki, csak született, de nem teremtetett, eleve elrendeltnek sem tartandó; azáltal ellenben, hogy Szűz Máriától született, hitünk szerint született is, teremtmény is és eleve elrendelt is. De mégis csodálatos őbenne mindkét születés, mivel az Atyától az idők előtt anya nélkül született, és az idők végén anyától, apai nemzés nélkül származott. Istenségét tekintve ő teremtette Máriát, mint ember pedig Mária teremtménye. Ő tehát az anyjává lett Máriának atyja is és fia is. Ugyanígy mint Isten egyenlő az Atyával, mint ember viszont kisebb az Atyánál. Ugyanígy hitünk szerint nagyobb is és kisebb is önmagánál. Isteni alakjában ugyanis a Fiú nagyobb önmagánál az emberi természet fölvétele miatt, amelynél az istenség nagyobb; a szolga alakjában viszont kisebb önmagánál, azaz emberségénél fogva, amelyet kisebbnek ítélünk az istenségnél. Minthogy tehát a test fölvétele által nemcsak az Atyánál, hanem önmagánál is kisebbnek kell tartanunk, ugyanakkor az istenségénél fogva, amelyben egyenlő az Atyával, ő maga is és az Atya is nagyobb annál az embernél, akit egyedül a Fiú személye vett magára.
• Ugyanez az eset, hogyha azt kérdezzük, egyenlő-e vagy kisebb a Fiú, mint a Szentlélek. Erre azt feleljük, hogy hitünk szerint miként az Atyával hol egyenlő, hol pedig kisebb nála: isteni alakja miatt egyenlő az Atyával és a Szentlélekkel, a szolga alakja szerint viszont kisebb az Atyánál és a Szentléleknél is, minthogy sem a Szentlélek, sem az Atya Isten, hanem egyedül a Fiú személye vette magára a testet, amely szerint, hitünk szerint, kisebb, mint a másik két személy. Ugyanígy ez a Fiú az Atya Istentől és a Szentlélektől, hitünk szerint, elválaszthatatlanul megkülönböztetett személy, miután magára vette az emberi természetet, mint természet. És ezért az emberekkel együtt személyként létezik, az Atyával és a Szentlélekkel pedig az istenség természetében, vagy szubsztanciájában.
• A Fiú küldetéséről pedig azt kell hinnünk, hogy nemcsak az Atya, hanem a Szentlélek is küldötte úgy, ahogyan ő maga a próféta szavával mondja: „az Úr küldött engem és az ő Lelke” (Iz 48,16). Ezt úgy értjük, hogy Ő önmagát is küldötte abban az értelemben, hogy az egész Szentháromságnak nemcsak az akaratát, hanem a működését is szétválaszthatatlannak kell elismernünk. Mert Az, akinek az elnevezése az idők előtti Egyszülött, az időben is elsőszülött lett: Egyszülött az istenség szubsztanciája miatt, elsőszülött a test természetének fölvétele miatt.

Szent IX. Leó pápa: A „Congratulamur vehementer” kezdetű levél Péter antióchiai pátriárkának, 1053. április 13.

• Szilárdan hiszem, hogy a Szentháromság, az Atya és a Fiú és a Szentlélek mindenható egy Isten, és a Háromságban lévő egész istenség  egylényegű és egyszubsztanciájú, egyképpen örök és egyképpen mindenható, egy akaratú, hatalmú és fölségű: az összes teremtmények teremtője, akitől, aki által, és akiben van minden (Róm 11,36), ami az égen és a földön van, láthatók és láthatatlanok. Hiszem, hogy a Szentháromságban lévő minden egyes személy az egy igaz, teljes és tökéletes Isten.
• Hiszem azt is, hogy az Atyaisten Fia, az Isten Igéje örökkévalóan született minden idők előtt az Atyától, akivel egyszubsztanciájú, egyképpen mindenható, és egyenlő mindenben istenségre nézve; az időben a Szentlélek erejéből a mindig Szűz Máriától született, értelmes lélekkel. Két születése van tehát: egy, ami örök, az Atyától, a másik, ami időbeli, az anyától. Két akarata és működése van: igazi Isten és igazi ember. Sajátságos és tökéletes mindkét természetben; nem szenvedett összevegyülést és szétválasztást, sem örökbefogadott, és nem csak a fantáziában létező: egyetlen és egy Isten, az Isten Fia két természetben, de az egy személy egyediségében. Istensége szerint nem képes szenvedni és halhatatlan, de emberségében értünk és a mi üdvösségünkért valódi testi szenvedéssel szenvedett, és eltemették, és a harmadik napon feltámadt a holtak közül a test valódi feltámadásával; ennek a bizonyítására evett a tanítványaival, nem mert szüksége volt ételre, hanem egyedül akarata hatalmával. A feltámadás után a negyvenedik napon azzal a testtel, amellyel feltámadt és lelkével együtt felment a mennybe, és ül az Atya jobbján, onnan a tizedik napon elküldte a Szentlelket, és onnan, ahogyan felment, el fog jönni ítélni élőket és holtakat, és meg fog fizetni kinek-kinek cselekedeteik szerint.
• Hiszem azt is, hogy a Szentlélek teljes és tökéletes és igaz Isten, aki az Atyától és a Fiútól származik, egyenlő, egylényegű, egyképpen mindenható és egyképpen örök minden tekintetben az Atyával és a Fiúval; ő szólt a próféták által.
• Oly módon hiszem és vallom, hogy ez a szent és osztatlan Háromság nem három Isten, hanem a három személyben és az egy természetben avagy lényegben egy mindenható, örök, láthatatlan és megváltozhatatlan Isten, hogy igaz szóval hirdetem: az Atya nem született, a Fiú egyszülött, s a Szent­lélekről nem mondjuk sem azt, hogy született, sem azt, hogy nem született, hanem ő az Atyától és a Fiútól származik.
• Hiszem, hogy az igazi Egyház egy, szent, katolikus és apostoli, amelyben megvan az egy keresztség és az összes bűnök valódi megbocsátása. Hiszem az igazi feltámadását is ugyanannak a testnek, amelyet most hordozok, és az örök életet.
• Hiszem azt is, hogy az Új- és Ószövetségnek, a törvénynek és a Prófétáknak és az apostoloknak egy a szerzőjük, az Isten, a mindenható Úr. Isten csak a jót rendelte el eleve, azonban előre tudott a jó és a rosszról. Hiszem és vallom, hogy az Isten kegyelme megelőzi és követi az embert, olyan módon mégis, hogy a szabad akaratot nem tagadom meg az eszes teremtménytől. Hiszem és hirdetem, hogy a lélek nem Isten része, hanem a semmiből teremtetett, és keresztség nélkül az eredeti bűn hatalmában van.
• Továbbá kiközösítek minden eretnekséget, amely a szent katolikus Egyház ellenében támad, s ugyanúgy azt is, aki csak azokon kívül, amelyeket a katolikus Egyház elfogad, más írásoknak is tekintélyt tulajdonít vagy ilyeneket tisztel. A négy Zsinatot teljes egészében elfogadom, és úgy tisztelem, mint a négy evangéliumot: mivel az egyetemes Egyház a világ négy sarkán, ezeken mint egy négyszögű kövön áll szilárdan lealapozva. ... Hasonló módon elfogadom és tisztelem a többi három Zsinatot... Bármit gondolt és dicsért a fent nevezett hét szent és egyetemes Zsinat, én is úgy ítélem és azt dicsérem, és akiket csak kiközösítettek, én is kiközösítem.

A Nikaia–konstantinápolyi hitvallás latin nyelvű szövegébe a Szentlélek eredetével kapcsolatban először a toledói zsinat toldotta be 589-ben az eredeti, elismert szövegbe a Filioque szót, amely szerint a Szentlélek „az Atyától és a Fiútól származik”. Ennek célja feltételezhetően Krisztus istenségének és az Atyával való egységének fokozottabb hangsúlyozása volt, ellensúlyozandó az arianizmusnak a vizigótok közötti erős hatását.[11] A betoldást 767-től kezdve a frank egyház is elfogadta. Nagy Károly 809-ben az aacheni zsinattal elfogadtatta a betoldás használatának lehetőségét. Rómában 1014-től mondják ezzel a betoldással a hitvallást. A keleti (ortodox) egyházak viszont sohasem fogadták el a Filioque-betoldást, és gyakran tiltakoztak nyugati használata ellen. A szövegbeli különbség ma is fennáll, a nyugati kereszténység (beleértve a protestantizmust is) a betoldással együtt fogadja el a Nikaia-konstantinápolyi hitvallást. Viszont a keleti rítusú keresztények részvételével tartott ökumenikus istentiszteleteken általában kihagyják a Filioque-kitételt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_egyh%C3%A1zszakad%C3%A1s

 Ha viszont valakivel én egységbe vagyok, akkor nem fogok úgy kinézni mint az, akivel egységben vagyok.

"Fülöp ezt mondta neki: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk.”  Jézus így szólt hozzá: „Ennyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp?" - ezt a részt úgy is fel lehet fogni, hogy Jézus másfajta látásról (un. szellemi látásról) beszélt, ugyanakkor Fülöp a fizikai látásra gondolt. "

Az Úr Jézus elsősorban azt várta el,hogy ne fizikai szemeikkel látva higgyenek abban,hogy a Felkent Isten ,Izrael Istene és Atyja benne lakozik, hanem a cselekedeteiből és beszédéből ismerjék fel Őt.

Tudniillik a Khrisztosz Isten igaz követői hitben járnak és nem látásban.

Az Úr Jézus elismeréssel beszélt azokról, akik anélkül ismerték fel a benne lakozó Istent Izrael

Isteneként és Atyjaként, hogy szemeikkel megláttál volna.

Ilyen volt Péter esete, aki még az elváltozás előtt hit által ismerte fel, hogy Jézus Izrael Istenét és Atyját,a Khrisztosz Istent hordozza a testében.

Máté 16:15Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?16Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.17És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.

János 20:27Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.28És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!29Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.

Nem azzal káromolják az Istenek Istenét a Khrisztosz Istent jehova papjai,hogy Jézust nem nevezik 

Istennek, hanem azzal, hogy tagadják, sőt nem létezőnek tartják az Istent,aki Jézus testével eggyé vált. 

Nem Jézus az Isten,hanem az az Isten,aki benne lakozott,akit Péter a Khrisztosz névvel illet, tudván, hogy Ő az istenek között a Khrisztosz, magyarul a Felkent Isten, akiről Mózes írt, és akit Ábrahám, Izsák és Jákób láttak és hallottak és akit Péter miután bizonyságot tett róla szintén megláthatott a hegyen Jánossal és Jakabbal együtt Mózes és Illés jelenlétében.

Ugyanis ha egy A-halmaz a B-ben van, ugyanakkor a B-halmaz imeg az A-ban van, akkor a két halmaz azonos. Ha viszont valakivel én egységbe vagyok, akkor nem fogok úgy kinézni mint az, akivel egységben vagyok."

A hasonlat nem jó, hisz az emberek halmaza nem azonos az istenek halmazával.

Az Írás nem nevezi azonosnak a Fiú Istent az Atyát,és az Őt testében hordozó ember Jézust.

A Fiú Isten, aki Izrael atyjává tette magát nem azonos időpontban született az ember Jézusssal,

akinek a testével eggyé vált. A Fiú Isten már létezett, mielőtt eggyé vált a hústesttel,aki az ember szűz Máriától született. Máriát ezért nem nevezik sehol az evangéliumok, Isten anyjának, hanem Jézus anyjának nevezik őt. Habár az Istenek Istene, Izrael Istene,akit ők mint fogadott gyermekei Atyának is neveztek eggyé vált a hústesttel,de soha sem lett azonos halmazzá a kettő. Nem vált a hússal egyesülő szellem az Isten emberré,sem a húsból született Jézus Istenné.

Ezt Ő maga is hangsúlyozta, amikor Istenének és atyjának nevezte a testével eggyé vált és abban lakozó Istent. 

Szerinted mi ennek a konkrét fordításbeli eltérésnek az oka, ami Csia fordítása és az Új Világ fordítás között van?

Az Új Világ fordítás az Istenek Istene,Khrisztosz káromlása céljából és az igazság elferdítése céljából lett létrehozva. Ezzel szemben Csia L. nem tartozott a Khrisztosz Isten káromlói közé.

 hanem az egyes számú egységet nem úgy kell felfogni, hogy az három személyhez tartozik, hanem azt csupán három megnevezéssel illetjük. Ezt a fajta káromlást Sabellius véleményéből merítették, akinek a tanítványait méltán az „Atya szenvedését vallók”-nak is nevezik; mivel ha az a Fiú, aki az Atya is, akkor a Fiú keresztje az Atya szenvedése; és amit csak a Fiú, szolga alakjában, az Atyának engedelmeskedve elviselt, teljességében maga az Atya vállalta magára. "

Nos I.Leó pápának annyi esze nem volt, hogy Mózes és a szent próféták írásaiból felismerje,hogy az Isten,akit Izrael fiai Atyának neveztek, a Felkent Isten volt,

és nem a Felkent Isten Atyját nevezték Atyának. Tudniillik Izrael Istene, hogy örökösévé tegye a neki sors által rendelt népet Izraelt, fiává fogadta azt, majd utasította őket,

hogy hívják Őt Atyának.

Jeremiás 3:19Azt mondám ugyanis magamban: Miképpen tegyelek téged a fiak közé, és adjam néked a kivánatos földet, a pogányok seregének drága örökségét? És azt végezém: Hívj engem atyámnak, és ne pártolj el tőlem!

Szerinted mi ennek a konkrét fordításbeli eltérésnek az oka, ami Csia fordítása és az Új Világ fordítás között van?

Csia: "Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A beszédeket, melyeket nektek szólok, nem magamtól szólom. Az Atya, ki bennem marad, végzi a maga munkáit."

Új Világ: "Nem hiszed, hogy én egységben vagyok az Atyával, és az Atya egységben van velem?"

Talán a Háromság-elmélet görcsös elkerülése? Ugyanis ha egy A-halmaz a B-ben van, ugyanakkor a B-halmaz imeg az A-ban van, akkor a két halmaz azonos. Ha viszont valakivel én egységbe vagyok, akkor nem fogok úgy kinézni mint az, akivel egységben vagyok.

"Fülöp ezt mondta neki: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk.”  Jézus így szólt hozzá: „Ennyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp?" - ezt a részt úgy is fel lehet fogni, hogy Jézus másfajta látásról (un. szellemi látásról) beszélt, ugyanakkor Fülöp a fizikai látásra gondolt. Ez a válasz szerintem a keveredéshez járul hozzá, mert a szavak nincsenek definiálva és ugyanazon szó alatt mindkét beszélgető fél mást ért. Ha valaki azt kérdi tőlem, hogy mikor lesz ebéd, akkor nem szellemi ebédre gondol, így nem válaszolhatom neki, hogy: "nem múlik el ez a nemzedék, míg meg nem kapjátok az ebédeteket". Ilyen dolgokról Noam Chomsky jobban tudna beszélni, meg persze az emberi elmének a (megfelelő) szavakon keresztül történő "hipnotizálásáról".

"Hiszek tehát az egy Istenben: az Atyában és a Fiúban..."

Csakhogy Izrael fiai a fiú Istent nevezhették csak atyjuknak,hisz a Fiú Isten Atyját soha nem látták és nem is hallották. Az Isten,akit Mózes látott is és halott is, és vele együtt sokan Atyának nevezte.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Isten,akit Mózes és Izrael Atyának nevezett és Istenéül fogadott,

lenne az isten fiak Atyja. Izrael Istene az Atya a fiú Isten volt,az isten fiak közül a felkent, azaz a Khrisztosz Isten.Ezért is nevezte Őt Mózes az Istenek Istenének, mert ő volt az istenek között a Felkent.

5.Mózes 10:17. Mert az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, s akit nem lehet ajándékkal megvesztegetni, 

 Emiatt a legteljesebb igazsággal valljuk ugyanazt a boldog Szűz Máriát Istenszülőnek: az Isten megtestesült Igéjét szülte ugyanis."

Hogyan születhetett volna a Felkent Isten Máriától, amikor az Írás azt tanúsítja, hogy MINDEN teremtménynek előtte született. Hogyan születhetett volna az Mózessel szemtől szembe beszélő

Isten Máriától, amikor maga jelentette ki az Úr Jézus szája által,hogy az Ő Atyja az az Isten,

akinek sem hangját nem hallották  se nem látták? A Jézus testével eggyé vált Atya Isten nem azonos

az Isten fiainak Atyjával, akitől maga is született.

Kol. 15Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;17 Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.

Szalamiszi Szent Epiphanius írja 374-ben:

• "Hiszünk az egy Istenben, a mindenható Atyában, minden látható és láthatatlan dolog teremtőjében,
• és az egy Úr Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, az Egyszülöttben, aki az Istentől, az Atyától született, azaz az Atya szubsztanciájából van. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, igaz Isten az igaz Istentől, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, aki által minden teremtetett, ami az égben és a földön van, láthatók és láthatatlanok; aki értünk emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott és testet öltött, azaz teljesen épen született a Szentlélek által, a szent és mindenkor Szűz Máriától, emberré lett, azaz teljesen fölvette az emberi természetet, a lelket, a testet, a szellemet és mindazt, ami az emberhez tartozik, kivéve a bűnt, mégpedig nem férfi magvából, és nem mintha egy emberben lakozna, hanem a testet magához átalakítva szent egységben, nem azon a módon, ahogyan ő a prófétáknak sugallta és bennük megszólalt és működött, hanem teljesen emberré lett. Mert „az Ige testté lett”, anélkül, hogy változást szenvedett volna, vagy istenségét átváltoztatta volna az emberi természetté, hanem azt teljesen szent istenségének egységébe vonta. Mert egy Úr Jézus Krisztus van, és nem kettő, ugyanaz az Isten, ugyanaz az Úr, ugyanaz a Király, ugyanaz, aki testben szenvedett és feltámadott, és testével fölment a mennybe, és a dicsőségben ül az Atya jobbján, és eljön ugyanabban a testben dicsőségben, hogy megítélje az élőket és a holtakat, és országának nem lesz vége.
• És a Szentlélekben, aki szólt a törvény által és hirdette az igét a próféták által, és aki leszállt a Jordán folyónál, aki az apostolokban megszólalt, és a szent hívőkben lakozik. Abban az értelemben hiszünk benne, hogy ő a Szentlélek, az Isten Lelke, a tökéletes Lélek, a vigasztalás Lelke, nem teremtetett, aki az Atyától származik és akit a Fiútól kapnak, Benne hiszünk. Hiszünk az egy, katolikus és apostoli Egyházban, és a bűnbánat egy keresztségében, a halottak föltámadásában, a lélek és a test igazságos ítéletében, az égi országban és az örök életben.
• Mindazok pedig, akik azt állítják, hogy volt idő, amikor a Fiú és a Szentlélek nem volt, vagy a semmiből lettek volna, vagy valami más szubsztanciából vagy lényegből, valamint azok, akik azt mondják, hogy az Isten Fia vagy a Szentlélek változóak vagy változékonyak, ezeket a katolikus és apostoli Egyház, a ti és a mi Anyánk kiközösítéssel sújtja, mindazokat szintén, akik nem ismerik el a halottak föltámadását, valamint minden eretnekséget, akik ezzel az igaz hittel nem egyeznek meg.
• Minthogy ti, szeretteim és gyermekeitek így hisztek, és minthogy ti a parancsokat és azt, ami abból következik, meg akarjátok valósítani, ezért reméljük, hogy ti értünk imádkoztok azért, hogy mi mindig éppen ennek a hitnek a közösségében részesüljünk, és annak minden parancsának hűséges teljesítésében. Imádkozzatok értünk ti és mindazok, akik ezt a hitet ismeritek és az Úr parancsait megtartjátok Jézus Krisztusban, a mi Urunkban, aki által és akinek dicsőség legyen az Atyának a Szentlélekkel együtt mindörökké, Ámen."

Szent I. Damasus pápa írja 374-ben:

• "....mindnyájan egyhangúlag azt mondjuk, hogy a Háromságnak egy a hatása, egy a felsége, egy az istensége, egy a lényege; úgy hogy a hatalma oszthatatlan. Mindazonáltal azt állítjuk, hogy három személy van, és hogy emiatt mégsem lesz kevesebb önmagában vagy nem törik részekre... hanem mindig megmarad (teljességében), és nincsenek bizonyos hatalmi fokozatok és szétválasztott keletkezési idők, és nem úgy nyilvánult ki a teremtésben az Ige, hogy elvitassuk tőle a születést, és nem is tökéletlen, hogy vagy a személy-mivolt vagy az Atya természete vagy az istenség teljessége hiányoznék belőle; és nem különböző a Fiú a kihatás tekintetében, és nem különbözik a hatalma, vagy általában véve sem különbözik; és nem nyerte létét máshonnan, hanem az Istentől született; és nem mint hamis, hanem mint igaz Istent nemzette az igaz Isten, mint igazi világosságot az igazi világosság, hogy ne kisebbített vagy eltérő dolognak gondolja valaki azt, hogy az Egyszülötté az isteni természet, és az örök fény ragyogása (vö. Bölcs 7,26), mivel az isteni természet törvénye szerint sem a világosság nem lehet meg ragyogás nélkül, sem a ragyogás nem lehet meg világosság nélkül, övé az Atya képmása is, úgy, hogy aki látta a Fiút, látta az Atyát is (vö. Jn 14,9); ugyanő megváltásunk végett a Szűz leszármazottja, hogy valóságos emberként szülessék meg azért a valóságos emberért, aki vétkezett. Nyilvánítsuk ki tehát, testvérek, hogy az Isten Fia tökéletes Isten is, és teljes embert vett fel magába.
• Valljuk, hogy a Szentlélek is teremtetlen és egy felségű, egylényegű, egy erejű az Atya Istennel és a mi Urunk Jézus Krisztussal. Ugyanis méltánytalanság, hogy csak teremtményként méltassuk azt, aki elküldetett, hogy teremtsen, amiként a szent próféta érvelt, mondván: „Áraszd ki lelkedet, és életre fognak kelni” (Zsolt 103,30). Aztán egy másik ugyanúgy mondta: „Az isteni Lélek, aki engem megteremtett” (Jób 33,4). Nem szabad ugyanis elválasztani az istenségtől azt, aki össze van kötve vele a működés és a bűnök megbocsátása terén."

Nagy Szent I. Leó pápa írja 447-ben:

• "....mennyire istentelenül vélekednek az isteni Háromságról, akik az állítják, hogy az Atya is, a Fiú is, a Szentlélek is egy és ugyanazon személy, mintha ugyanazt az Istent most Atyának, most Fiúnak, most Szentléleknek neveznénk; és nem lenne más valaki, aki nemzett, más valaki, aki született, más valaki, aki mindkettőjüktől származott; hanem az egyes számú egységet nem úgy kell felfogni, hogy az három személyhez tartozik, hanem azt csupán három megnevezéssel illetjük. Ezt a fajta káromlást Sabellius véleményéből merítették, akinek a tanítványait méltán az „Atya szenvedését vallók”-nak is nevezik; mivel ha az a Fiú, aki az Atya is, akkor a Fiú keresztje az Atya szenvedése; és amit csak a Fiú, szolga alakjában, az Atyának engedelmeskedve elviselt, teljességében maga az Atya vállalta magára. Ez a katolikus hittel egyértelműen ellentétes; a katolikus hit az istenség Háromságát úgy vallja egylényegűnek, hogy e hit értelmében az Atya és a Fiú és a Szentlélek elegyedés nélkül osztatlan, idő nélkül örökkévaló, megkülönböztetés nélkül egyenlő; mivel az egységet a háromságban nem ugyanazon egyetlen személy, hanem az egy és ugyanazon lényeg teljesíti."

I. Pelagius pápa írja 557-ben:

• "Hiszek tehát az egy Istenben: az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben: ti. a mindenható, örökkévaló, nem-született Atyában; a Fiúban pedig, aki ugyanannak az Atyának a szubsztanciájából vagy természetéből született, egyáltalán minden időnek vagy ami csak van, minden korszaknak a kezdete előtt; ő a mindenható a mindenhatótól, a Nemzővel egyenlő, egyformán örökkévaló és egyszubsztanciájú; a Szentlélekben is, aki mindenható, mindkettővel, ti. az Atyával és a Fiúval egyenlő, egyformán örökkévaló és egyszubsztanciájú; aki az Atyától időtlenül származván az Atyának és a Fiúnak a Lelke: azaz, három, egylényegű avagy egytermészetű szubzisztenciában avagy személyiségben hiszek; egy az erejük, egy a cselekvésük, egy a boldogságuk és egy a hatalmuk is; hogy hármas legyen az egység, és egy legyen a Háromság, az Úr szavának igazsága szerint, aki azt mondja: „Menjetek el, tanítsátok az összes népeket, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19 sk). „Nevében” – mondja; nem „a neveikben”, hogy egyrészt az isteni lényeg megkülönböztetetlen neve általa megmutassa az egy Istent, másrészt a személyek megkülönböztetését megtanítsa úgy, hogy rámutat sajátosságaikra; mert amíg három számára egy az istenség neve, megmutatkozik a személyek egyenlősége, és másfelől a személyek egyenlősége nem engedi meg, hogy valami külsőt, valami járulékosat értelmezzünk beléjük: úgy, hogy egyrészt mindegyikük igaz és tökéletes Isten, másrészt mindhárman együtt: egy igaz és tökéletes Isten; ti. ezt úgy kell értenünk, hogy az istenség teljessége semmivel sem kevesebb egy-egyben, semmivel sem több a háromban.
• Hiszem és megvallom, hogy ebből a szent és legboldogabb és egyszubsztanciájú Háromságból egy személy, azaz a Fiú Istené, az emberi nem üdvösségéért az idők beteljesülésekor leszállott a mennyből, de sem az atyai székhelyet, sem a világ kormányzását el nem hagyta; és midőn a boldogságos Szűz Máriára a Szentlélek leereszkedett és beárnyékolta őt a Magasságbeli erejével, ugyanazon Ige és Isten Fia a szent Szűz Mária méhébe észrevétlenül belépett, és az ő testéből való testtel egyesült, amelyet eszes és értelmes lélek hatott át; és nem előbb teremtetett a test, és utána még hozzájött az Isten Fia, hanem, amint írva van, „a bölcsesség házat épít magának” (Péld 9,1); egy pillanat, s a test kialakult a Szűz méhében, s ugyanaz a pillanat, s az Isten Igéjének a testévé lett, és ezért az Ige és a test természetének bármilyen cseréje vagy megváltozása nélkül lett az Isten Igéje és Fia emberré; mindkét természetben, az isteniben ti. és az emberiben, egy Krisztus Jézus, mint valóságos Isten és ugyanő mint valóságos ember jött a világra, azaz megszületett, de az anyai szüzesség épségének nem ártva; mivel így őt szűznek megmaradva szülte, amiként szűzként is foganta. Emiatt a legteljesebb igazsággal valljuk ugyanazt a boldog Szűz Máriát Istenszülőnek: az Isten megtestesült Igéjét szülte ugyanis.
• Tehát az egy és ugyanazon Jézus Krisztus Isten valóságos Fia és ugyanő valóságos emberfia, tökéletes az istenségében, és ugyanő tökéletes az emberi mivoltában, úgy hogy egész valaki a saját tulajdonságai szerint, és ugyanő egész valaki a mi tulajdonságaink szerint; így a második születése révén emberi anyától fölvette azt, ami ő nem volt azelőtt, de azért nem szűnik meg az lenni, ami az első születése szerint volt, amellyel az Atyától született. Ezért hisszük, hogy ő két, osztatlannak és keveretlennek megmaradó természetből és természetben létezik: igen, osztatlanban, mivel természetünk felvétele után is az egy Krisztus Isten Fia maradt és marad: keveretlenben pedig, mivel hisszük, hogy úgy egyesültek a természetek egy személyben és szubzisztenciában, hogy mindkettőnek fenn van tartva a sajátossága, és egyik sem változik át a másikba. És ezért valljuk, amint már gyakran mondtuk, hogy egy és ugyanaz a Krisztus Isten valóságos Fia, és ugyanő valóságos emberfia; egyszubsztanciájú az Atyával istensége szerint, s ugyanő egyszubsztanciájú velünk embersége szerint; mindenben hasonló hozzánk a bűnt kivéve; szenvedni képes testében, ugyanő istensége szerint nem szenvedhet. Valljuk, hogy ő Poncius Pilátus idején testében önként szenvedett a mi üdvösségünkért, testileg keresztre feszítették, testileg meghalt, harmadnapon feltámadt, ugyanazzal a megdicsőült és romolhatatlan testével, és ... felment a mennybe; és ott ül most az Atya jobbján."

XVI. Toledói Zsinat hitvallása 693-ból:

• Az isteni Háromság

• (1. cikkely) Hisszük és valljuk, hogy az összes teremtményeknek, amelyeket a dolgok hármas mesterfogása tart össze, a szerzője és a fenntartója az oszthatatlan Háromság: (2) azaz az Atya, aki az egész istenség forrása és eredete; a Fiú, aki az Isten teljes képe, az atyai világosság benne kifejezett egysége miatt, és aki az idők összes eseményei előtt az Atya legbelsejéből kimondhatatlanul született; a Szentlélek pedig az Atyától és a Fiútól bármilyen kezdet nélkül származik.
• (3) Ők hárman, noha a személyek különbsége miatt meg vannak különböztetve, hatalmuk felségében mégis soha sincsenek elválasztva: hiszen bele van oltva az ő istenségük szétválaszthatatlan egyenlősége. És mégis, bár az Atya nemzette a Fiút, és ezért a Fiú nem ugyanaz, mint aki az Atya, és az Atya sem az, aki a Fiú, de a Szentlélek sem az Atya és a Fiú, hanem csak az Atyának és a Fiúnak a Lelke, aki ugyanazzal az Atyával és a Fiúval együtt maga is egyformán egyenlő. (4) Egyáltalán nem illik, hogy azt higgyük, van ebben a Szentháromságban egy valaki teremtett szolga, és nem illik állítani, hogy valamikor egy kívülről jövő vagy mintegy alattomban becsempészett dolog előadódott volna benne, amiről bizonyosan tudni, hogy az soha a legkevésbé sem volt a Háromságé. ... (6) Mégis ezekben a személyekben, noha abban a tekintetben, ami a saját létüket illeti, semmilyen elválaszthatóság nem található, abban pedig, ami a megkülönböztetést illeti, vannak bizonyos jegyek, amelyek egy-egy személyhez sajátosabban tartozhatnak: ti., hogy az Atya senkitől sem veszi eredetét, a Fiú úgy származik, hogy az Atya nemzi, a Szentlélek is az Atyának és a Fiúnak az együttességéből származik. ... (10) És ezeket mondva nem keverjük össze a személyek tulajdonságait, sem a szubsztancia egyes mivoltát nem választjuk külön; és nem kell hinnünk, hogy ugyanabban a Szentháromságban is valami nagyobb vagy kisebb, és valami tökéletlen és változékony. ...
• (12) Ezért azt kell vallanunk, hogy vannak bizonyos tények, amelyek ebben a Szentháromságban megkülönböztetés nélkül valók. Abban ugyanis, ahogy egymáshoz viszonyulnak az Atya, a Fiú és a Szentlélek, az Atyát a Fiúval és a Szentlélekkel elválasztás nélkül egy Istennek kell hinnünk. Ami pedig a vonatkozásokat illeti, megkülönböztetetten kell hirdetni a három személy tulajdonságait, ahogyan az evangélista hirdet: Menjetek el, tanítsátok az összes népeket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében (vö. Mt 28,19). Vonatkozónak mondjuk ugyanis, hogy egyik személy a másik személyhez viszonyul; mert amikor azt mondjuk: Atya, a Fiú személye semmivel sem kevésbé van jelezve, és amikor azt mondjuk: Fiú, rámutatunk, hogy ebben az Atya kétség nélkül benne van. (13) Ámde most, mivel a Szentlélek megnevezés, amely nem az egész Háromságot jelenti, hanem a Háromságban lévő harmadik személyt, hogy hogyan viszonyul az Atyának és a Fiúnak a személyéhez, mármint a vonatkoztatás rendjében, ez egyáltalán nem a legáttekinthetőbben nyilvánvaló; a tekintetben ti., mivel miként azt mondjuk: az Atya Szentlelke, ennek következményeképpen mégsem mondjuk azt: a Szentlélek Atyja, nehogy úgy értsék, hogy a Szentlélek a Fia; más szavakban, amelyek ugyanannak a Szentléleknek a személyét jelölik, mindazonáltal felismerjük, hogy a viszonyításra tartoznak. (14) Tehát „ajándékként” sajátosan a Szentlelket kapjuk, akiről előzetes ismeretünk van, hogy a Háromságban a harmadik személy; erre az a magyarázat, hogy az Atya és a Fiú – akikkel őt minden tekintetben egylényegűnek hisszük – Vele a hívőket megajándékozza: ezért amikor azt mondjuk: „az ajándékozó ajándéka” és „az ajándék ajándékozója”, nem kétséges, hogy egy viszonylagosságot nevezünk meg: amit magát a „Szentlélek” megnevezést illetően is meg nem feddhetően hinnünk kell.
• Krisztus, az Isten megtestesült Fia
• (16) Ezért, noha szétválaszthatatlanok a Háromság művei, mégis őszintén valljuk ..., hogy nem az egész Háromság vett fel testet, hanem egyedül az Isten Fia, aki az idők előtt az Atya Isten szubsztanciájából született, az idők végén az evangélium tanúsága szerint, amely azt mondja: „Az Ige testté lett s miköztünk lakozott” (Jn 1,14), a Szűz Mária vajúdásának gyümölcse lett. ... (18)... Az Angyal jövendölése (Máriának), midőn azt mondja, hogy a Szentlélek száll rá, és előre megmondta, hogy a Magasságbeli ereje beborítja őt árnyékával, aki az Istennek, az Atyának fia (vö. Lk 1,35), megmutatta, hogy ugyanannak a Fiúnak a testi léte érdekében az egész Háromság együttműködött. (19) Ő, ti. a Szűz, amint a fogantatás előtt birtokolta szemérmes szüzességet, úgy szülés után sem érzékelte épségének semmilyen megromlását; mert szűzként fogant, szűzként szült, és szülés után a romlatlan szüzességet megszakítatlanul megtartotta. ...
• (22) Maga pedig az Isten Fia, aki született a nem-született Atyától, igaz az igaztól, tökéletes a tökéletestől, egy az egytől, egész az egésztől, aki Isten kezdet nélkül, tiszta jelét adta, hogy a szent és sértetlen mindig Szűz Máriától tökéletes embert vett magára. (23) Amiként emberi tökéletességet tulajdonítunk neki, semmivel sem kevésbé hisszük, hogy másrészt két akarat van benne, az egyik az ő istenségéé, a másik a mi emberségünké: (24) amit a négy evangélista elbeszélése szerint ugyanezen Üdvözítőnk felkiáltása is a legérthetőbben világossá tesz; így szólt ugyanis: „Atyám, ha lehetséges, múljék el e kehely tőlem. Mégse úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te” akarod (Mt 26,39); és ismét: Nem azért jöttem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem (vö. Jn 6,38). ... (25) Ezekkel a megnyilatkozásokkal is megmutatja, hogy a saját akaratát a felvett emberhez viszonyította, az Atyáét az isteni mivolthoz, amelyben ugyanő egy és egyenlő az Atyával: éppen ami az istenség egységét illeti, nincs más akarata az Atyának, más a Fiúnak; egy ugyanis ott az akarat, ahol egyként áll fenn az istenség. A felvett emberi természetet illetően pedig más az ő istenségének az akarata, és megint más a mi emberségünké. (26) Ennélfogva abban, amit mond: „Nem amint én akarom, hanem amint te” (Mt 26,39), nyíltan megmutatja: nem akarja, hogy megtörténjék, amit emberi indulatból fakadó akarata szerint mondott, de végül is ami miatt az Atya akaratából a földre leszállott; mégis, az Atya akarata egyáltalán nem mutatkozik ellentétesnek a Fiú akaratával, mivel akiknek az isteni mivolta egy, nem lehet az akaratuk különböző; és ahol a természetben semmi különbözőség nem adódhat, ott mindazonáltal felsorolunk az egészet illetően általánosságban egyvalami számlálhatót.
• (27) Tehát ez a szent akarat mint főnév, bár a Háromságot egyenként egymás mellé állító hasonlat szerint, úgymint: emlékezet, megértés és akarat, a Szentlélek személyére vonatkozik, aszerint viszont, hogy önmagában beszélünk róla, a szubsztanciának az állítmánya. (28) Mert akarat az Atya, akarat a Fiú, akarat a Szentlélek, ahogyan Isten, az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek, és sok más hasonló, amelyeket a szubsztancia szerint mondanak – ez semmilyen szempontból nem kétséges – azoknak, akik a katolikus hitnek igazmondó tisztelői. (29) És amiként a katolikust jellemzi azt mondani, hogy Isten az Istentől, világosság a világosságtól, fény a fénytől, ugyanúgy az igaz hit próbáját kiálló kijelentés azt mondani, hogy akarat az akarattól, amint bölcsesség a bölcsességtől, lényeg a lényegtől; és amiként az Atya Isten nemzette a Fiú Istent, ugyanúgy az Atya mint akarat nemzette a Fiút, mint akaratot. (30) Tehát bár a lényeg szerint akarat az Atya, akarat a Fiú, akarat a Szentlélek, mégsem kell azt hinnünk, hogy a viszonyítás rendjében ők egyek, mivel más személy az Atya, aki viszonyul a Fiúhoz, más személy a Fiú, aki viszonyul az Atyához, más személy a Szentlélek, aki amiatt, hogy az Atyától és a Fiútól származik, az Atyához és a Fiúhoz viszonyul; nem más dolog, hanem más személy; mivel ők ugyan egyek az istenség természetében, de nekik a személyes különbség alapján megvan a sajátos tulajdonságuk is. 

A haladás jellege a tudásban és a vallásos gyakorlatban

• (Riadjanak vissza a katolikus emberek nemcsak a modernisták ismét elítélt tévedéseitől), hanem a modernisták, ahogy mondják, észjárásától vagy szellemiségétől is; ennek a szellemiségnek a hatására aki cselekszik, az bármi régi dolgot érzékel, undorodva elveti, de akárhol mohón az új dolgokat keresi: az isteni dolgokról való beszédmódban, az istentisztelet ünnepélyességében, a katolikus intézményekben, a jámborság magán gyakorlataiban is. Tehát azt akarjuk, hogy szentnek tartsák azt az ősi törvényt: „Semmit nem kell megújítani, csak ha az a hagyományban van” (vö. a 110. ponttal); bár ezt a törvényt a hit dolgaiban kell sértetlenül megőrizni, mégis ehhez a szabályhoz kell igazítani azokat a dolgokat is, amelyek változást szenvedhetnek, bár ezekben az a szabály is többnyire érvényes: Nem új dolgokat, hanem új módon. [Megjegyzés. – Ahogy Lerinumi Szt Vince mondta: „midőn új módon szólsz, ne mondj új dolgokat” (PL 50,667.)]

(XV. Benedek pápa)

Ezt pedig XII. Piusz pápa írja a "Humani generis"-ben:

• A teológia terminológiájának megtartása
• Ami pedig a teológiát illeti, egyesek a dogmák jelentőségét a maximumig akarják gyengíteni; magát a dogmát megszabadítani szándékoznak azoktól a kifejezési módoktól, amelyeket már hosszú idő óta használ az Egyház, és megszabadítani szándékoznak a katolikus hittudósoknál érvényben lévő filozófiai fogalmaktól, hogy visszatérjenek a Szentírás és a Szentatyák által használt kifejezésekhez a katolikus tan kifejtésében. Így remélik, hogy – amint ők most mondják – a dogma külső elemektől megfosztva, amelyek állításuk szerint idegenek az isteni kinyilatkoztatástól, gyümölcsözően egybevethető azok dogmatikus felfogásával, akik az Egyház egységétől el vannak választva, és ily módon lassan-lassan eljuthatnak a katolikus dogmának az elszakadtak nézetével való hasonulásához.
• Ehhez járul még, hogy a katolikus tant ilyen feltételek közé szorítva, azt gondolják, hogy utat nyitnak, amelyen át eljutnak odáig, hogy – eleget téve a modern szükségleteknek – kifejezhessék a dogmákat az olyan mai filozófia kifejezéseivel, mint az „immanentizmus” vagy az „idealizmus” vagy az „egzisztencializmus”, vagy bármiféle más rendszer bölcseleti fogalmaival. Ezért a merészebbek azt tartják, hogy ezt lehet, sőt meg kell tenni, mert – amint állítják – a hit titkai sohasem fejezhetők ki egyenértékűen valódi fogalmakkal, hanem csak „megközelítő” és mindig változó fogalmakkal, amelyekkel az igazságot valami módon ki lehet ugyan fejezni, de szükségképpen torzítottan. Tehát ők nemcsak, hogy nem lehetetlennek, hanem teljesen szükségszerűnek tekintik, hogy a teológia különböző filozófiai módszerekkel megegyezően, amelyekből az idők folyamán eszközöket felhasznált, a régi fogalmakat újakkal helyettesítse úgy, hogy különböző módokon, sőt bizonyos ellenkező, de – mint mondják – ekvivalens szempontokkal fejtse ki emberi módon ugyanazokat az isteni igazságokat. Hozzáteszik még, hogy a dogmák története abban áll, hogy kifejtsük a különböző formákat, amelyekbe a kinyilatkoztatott igazság fokozatosan átöltözött, a századok folyamán keletkezett különböző tanok és különböző nézetek szerint.
• A mondottakból világos, hogy ezek a törekvések nemcsak a dogmatikus „relativizmushoz” vezetnek, de ténylegesen azt már tartalmazzák is; ezt a relativizmust nagyon is támogatja az a megvetés, amely a hagyományos tannal és a tant kifejező szavakkal szemben megnyilvánul. Tudja mindenki, hogy ezeknek a fogalmaknak kifejezései, amelyeket mind az iskolákban, mind az Egyház tanítói hivatalában használnak, javíthatók és tökéletesíthetők; ezen kívül ismeretes, hogy az Egyház nem volt mindig következetes ezeknek a szavaknak a használatában. Világos az is, hogy az Egyház nem lehet kötve semmiféle rövidéletű filozófiai szisztémához; de azok a fogalmak és kifejezések, amelyeket általános megegyezésekkel alkottak meg a századok folyamán a katolikus hittudósok, hogy eljuthassanak a dogma bizonyos megismeréséhez és megértéséhez, kétségtelenül nem támaszkodnak ilyen esendő alapra. Ellenkezőleg, olyan elvekre és fogalmakra támaszkodnak, amelyeket a teremtett dolgok ismeretéből vezettek le; és ezeknek az ismereteknek a levezetésében a kinyilatkoztatott igazság csillagként világította meg az Egyház útján az emberi értelmet. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy ezek közül a fogalmak közül néhány nemcsak alkalmazást nyert az Egyetemes Zsinatokon, hanem ott olyan szankciót nyert, amelynek okán azoktól eltérnünk nem szabad.
• Ezen oknál fogva a legnagyobb oktalanság elhanyagolni, visszautasítani, vagy értéküktől megfosztani azokat a fogalmakat és kifejezéseket, amelyeket nem közönséges lángelméjű és életszentségű személyek a szent Tanítóhivatal őrködése mellett és a Szentlélek megvilágosításával és vezetésével sokszor százados munkával találtak meg és tökéletesítettek, hogy mind pontosabban fejezzék ki a hitigazságokat, és oktalanság azokat helyettesíteni a hipotetikus fogalmakkal, a változó kifejezésekkel és az új filozófia bizonytalanságaival; amelyek a mezők füvéhez hasonlóan, ma vannak és holnap elszáradnak; ily módon teszik magát a dogmát hasonlóvá a széltől himbált nádhoz.
• A skolasztikus teológusok által használt szavak és fogalmak megvetése önmagában a spekulatív teológia elgyengüléséhez vezet, amiről ők azt tartják, hogy híjával van a valódi bizonyosságnak, amennyiben teológiai érveken alapul.
• Sajnos, ezek az újdonság-kedvelők a skolasztikus teológia megvetéséből könnyedén átsiklanak az Egyház Tanítóhivatalának a megvetéséhez, amely a maga tekintélyével olyannyira igazolta ezt a teológiát.

https://justpaste.it/b4bzz

És a katolikus hitszabály szerint, ha a későbbi ellenkezik a korábbival, akkor a korábbi irányadó, hiszen a dogmákat, vagy az azoknak tulajdonított értelmet nem lehet megváltoztatni.

A korábbi, azaz a niceai hitvallás még nem tartalmazta még nem tartalmazta azt az állítást,hogy ez a három egy, mint ahogyan azt az Úr Jézus tanítása sem tartalmazta, pedig Ő csak azt tanította, amit a benne lakozó Felkent Isten, Izrael Istene és Atyja megengedett neki tanítani.Az igaz hitvallás tehát nem az egyház dogmáiban van elrejtve,hanem a János evangéliumában van feljegyezve.  Az  egyházak csak megpróbálják elrejteni az igaz hitvallást az emberek elől,amint az a hitetlen farizeusok is tették annak idején. Ahogyan nem hittek azok Mózes írásaának, ma sem hisznek az egyházak Mózes írásának,ahogyan az Úr Jézus hitvallásának sem histtek akkor sem és ma sem hisznek. Hiába hangoztatta az Úr Jézus, hogy nem azt mondja, amire a benne lakozó Isten ,Izrael Atyja készteti őt, hogy mondjon.

János 14:10Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.

Első Vatikáni Zsinat dogmája:

• Az Istentől kinyilatkoztatott hit tanítása ugyanis nincsen valamilyen bölcseleti szülemény gyanánt előadva azért, hogy az emberi elme azt tökéletesítse, hanem át van adva Krisztus Jegyesének abból a célból, hogy azt isteni letéteményként híven őrizze és csalhatatlanul értelmezze. S ekként a szent dogmáknak ahhoz az értelméhez is kell állandóan ragaszkodni, amelyet az Anyaszentegyház egyszer meghatározott, s ettől bármily tökéletesebbnek nevezett értelmezés címén eltérni nem szabad. Hadd növekedjék tehát, és gyors léptekkel haladjon előre a kor és évszázadok fokozata szerint az egyeseknek úgy, mint minden embernek, egynek-egynek úgy, mint az egész Egyháznak az értelme, tudománya és bölcsessége; de csak saját nemében, ti. ugyanaz maradván a dogma, az értelme és az értelmezése. (Vincentius Lerinensis Common, n.23.)
• Aki lehetségesnek mondja, hogy az Egyház által előadott dogmák majd a tudomány előrehaladtával attól eltérő értelmet nyerhetnek, mint amilyet az Egyház azoknak tulajdonított és tulajdonít, legyen kiközösítve.

.... elolvastad, amit a Trienti Kátéból linkeltem?

Ez a hitvallás kizárja a Mindenható Isten Atyját a hitvallásból.

Az Úr Jézus testével eggyé vált és abban és abban lakozó Mindenható Isten ,aki Izrael Istene és Atyja volt ellenben sem a testben az Úr Jézus testében való megjelenése előtt, sem az idő alatt nem titkolta,

hogy Őt magát az az Isten küldte,aki a Földön soha senki nem látott és nem is hallott.

János 5:37Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok.38Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert akit ő elküldött, ti annak nem hisztek.39Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam;43Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.44Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?45Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek.46Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő.47Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?

Ésaiás 48:16 Közelegjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon! Mióta ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten engem küldött, és az Ő Szellemét. 17 Így szól az Úr, Megváltód, Izraelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, aki hasznosra tanítlak, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell.

"És a katolikus hitszabály szerint, ha a későbbi ellenkezik a korábbival, akkor a korábbi irányadó, hiszen a dogmákat, vagy az azoknak tulajdonított értelmet nem lehet megváltoztatni."

Ez érdekes és szerintem IGAZ. JT pontosan fordítva mondják. Szerintük az új igazság felülírja a régit, mert a "világosság" teljes délig növekszik. Ezen utóbbi tétel a tudományban igaz, de ha Istent abszolútnak vesszük és szavát tévedésmentesnek, akkor ez nem lehet igaz.

a dogmákat, "vagy az azoknak tulajdonított értelmet nem lehet megváltoztatni."

Ezt én elhiszem, de a dogmákat és az azoknak tulajdonított értelmet csak szavakkal lehet kifejezni. A szavak jelentése viszont a történelem folyamán változhat. Főleg az olyan elvont szavaké, mint a "szeretet" (ami pl. JT-nél is egy manipuláció tárgya, mert kimondatlanul a "szeretet kimutatásával" van azonosítva). Így bizonyos szavak ezer irányba torzíthatóak, amik aztán befolyásolhatják a "felépítményt". Persze jó lenne, ha ilyen torzulások elkerülése érdekében Isten direkt beavatkozna. Vagy talán már beavatkozott, amikor Fatimában megparancsolta a Pápának, hogy mit kell majd tennie Oroszországgal?

Nem, pláne, hogy a trienti zsinat határozatai dogmák, a FS pedig nem az. Egyébként más a téma, végigolvastad?

És a katolikus hitszabály szerint, ha a későbbi ellenkezik a korábbival, akkor a korábbi irányadó, hiszen a dogmákat, vagy az azoknak tulajdonított értelmet nem lehet megváltoztatni.

Köszönöm az információkat. Ez a Trienti Zsinat már majdnem 500 éves. Nem ütközik ez alahol a Fiducia supplicans-szal?

„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtöjében.”. 

*

„És Jézus Krisztusban, ő egy fiában, mi Urunkban.”.

* 

„Ki fogantaték Szentlélektöl, születék szűz Máriától.”.

 *

„Hiszek Szentlélekben.”

Figyelj ide barátom. A Te nickednek a neve: "Isten neve fontos". Nyitottál egy topicot, melynek a neve "Fontos Isten neve" volt. Ebben a topicban válaszoltam a Te egyik hozzászólásodra, a teremtési napok hosszával kapcsolatban. Te meg az egész topicot kitöröltetted, a topickal együtt az én hozzászólásomat is. Ez meg milyen munka?

A Héber Iratok szövegéhez fűzött magyarázatként ezért állíthatta William H. Green tudós: „Biztonsággal elmondhatjuk, hogy egyetlen más ókori könyv sem került el hozzánk ekkora pontossággal!”

William H. Green hazudik. Össze sem tudta hasonlítani a talmudisták újhéber bibliáját

azokkal az írásokkal, amelyek az Úr Jézusnak, az apostoloknak és Júdeus Philonnak 

a birtokában voltak az első században is, hisz miután a masszorétáknak nevezett

talmudista zsidók,akik a héber bibliát megalkották, minden nem tőlük származó korábbi írást megsemmisítettek. Így William H. Gfeennek azokat nem volt lehetősége megvizsgálni és összevetni a talmudista héber jehovás írással. A magyar katolikus lexikon így ír erről:

maszoréták: Kr. u. 750-1000 között élt zsidó szövegkritikusok, a →maszóra tudósai. - Céljuk a Szentírás héb. szövegének (beleértve a helyesírást, olvasást és értelmezést is) egységesítése és rögzítése. Kezdetben másolóknak, a 11. sz-tól pontozóknak is nevezték őket. A tibériási és a babilóniai hagyomány alapján két csop-ba oszthatók. Különösen nagy tekintélye volt az Áser családnak Tibériásban. Hogy tevékenységüknek érvényt szerezzenek, lehetőleg minden korábbi, nem maszoréta szövegű szentírási kz-ot megsemmisítettek. Hatásuk 1000 k. a córdobai kalifátuson keresztül Eu-ra is kiterjedt, s főként a héb. kiejtésben érvényesült. Maimonides közvetítésével Áron ben Móse ben Áron szövege lett a mérvadó. →Szentírás, I. **

BL:1173.

A 12.századtól tehát a maszoréták eltértek a korábbi kiejtési szabályaiktól. A Talmudban és a Misnában rögzített korábbi kiejtési szabályoktól eltérő, teljesen új hangzású szavakat alkottak,

amelyek eltértek a kumráni zsidó szekta írásaiban használt kiejtési szabályoktól, de elsősorban

a Septuaginta fordítást megelőző a próféták által használt írásmódtól is.

Így lett a korábbi Adonból -  Adonaj, Jézus-ból - Jehosua stb.

Ezen felül az Adon Istennévnek  a YHWH -Jahu, Jahó istennévre való felcseréléséhez minden olyan

név -beleértve a próféták neveit is - átalakítása vált szükségessé, amely nevekben korábban Adón

illetve ÉL szerepelt. Ha nem tudták a név elejére beleírni a Jahu-t , mint például Eliou, azaz Illés esetében, akkor hozzátoldották a név végéhez. Igy lett Elioi-ból Elijahu.

Miután megsemmisítették még a saját korábbi írásaikat is, sőt a Jerikó melletti barlangban talált

írásokat is,azt gondolták, hogy a csalás soha nem fog kiderülni. A Septuaginta Szentírástól való

eltérést azzal magyarázták, hogy a Septuagintát fordító zsidó írástudók, kevésbé ismerték azt a nyelvet, amelyből fordítottak. Nem kevesebbet állítottak a maszoréták, mint azt, hogy azok az Jeruzsálemi Templomban szolgáló írástudók,nem ismerték a próféták írásainak helyes kiejtési

szabályait, sőt a szavak jelentését sem. DE ők, akik ezer évvel utánuk születtek tökéletesen tudják,

hogy hogyan kellett volna ezer évvel korábban kiejteni bizonyos szavakat.

A maszoréták pechjére 1947 óta előkerültek olyan írások, amelyek nem tartalmaznak  a maszoréták

által kialakított új magánhangzós pontozásos rendszert. Ezen kívül előkerültek i.e. 9-8 századból

olyan ó-kánaáni és föníciai írásmódot használt írások, amelyek semmiféle pontozást nem tartalmaznak

a magánhangzók megjelölésére. Úgyszintén  fennmaradtak a  zsidókból lett Jézus tanítványainak az írásai, amelyek hemzsegnek a prófétáktól való idézetektől, amelyek évszázadokkal a maszoréták által létrehozott biblia korát megelőző időből származnak.

A régészek is rájöttek, hogy nem tudnak mit kezdeni azokkal a helységnevekkel,amelyek a héber

bibliában találhatók, mert azokat , úgy abban az alakjában nem lehet fellelni. Ezért a Septuaginta Szentíráshoz fordulnak pontosabb információért.

A maszoréták írásait ajnározó keresztény egyházak teológus professzorai , mit sem törődnek ezekkel a tényekkel. Khrisztosz urunkat megvető talmudsita zsidók írásait többre becsülik a Septuagintát fordító

70 szentnél, sőt még az Úr Jézusnál és apostolainál is. A 15. századtól kezdve teljesen félredobták

a Szeptuaginta Szentírást.

 Ezért Jézus, Pál apostol és mások, akik gyakran idéztek az ókori bibliai íróktól, nem kételkedtek az általuk használt másolatok pontosságában."

Az Úr Jézus és az apostolok olyan kéziratokat ismertek és idéztek,amelyek nem voltak beszennyezve a borjúisten YHWH nevével.

Ezzel ellentétben a kumráni napimádó, varázsló szekta írásai nem szentektől származtak, hisz tartalmazzák a borjúisten YHWH nevét.

Ugyanez elmondható Khrisztus Urunk legnagyobb ellenségei, a talmudista zsidók 

által megalkotott héber bibliával kapcsolatban is.

A héber biblia megjelenése előtt egy több minr egy évezreddel nég megvoltak

a megbízható írások. Úgy káldeus nyelven, mint az abból fordított görög nyelven.

Ezek bizonyíthatóan Izrael szentjeinek munkái voltak. Az Úr Jézus és az apostolok

ezek birtokában voltak, nem voltak ráutalva arra, hogy a napimádó, varázsló, kumráni szekta írásait használják, amely be volt szennyezve a borjúisten YHWH nevével.

Philon Judeus,aki az Úr Jézus és az apostolok korában élt, még bírtokában volt,mind a káldeus, mind a Septuaginta görög írásoknak. 

Philon Judeus ezt írta:

"Hisz ki ne tudná, hogy minden nyelvnek, különösen pedig a görögnek gazdag eszköztára van, ugyanazt a gondolatot, amikor mintegy lefordítja vagy körülírja, sokféleképpen fejezi ki, hol ezt, hol azt a kifejezést alkalmazva. E törvénykönyv esetében – mondják – nem így történt: a tulajdonképpeni értelemben használt szavak (kyria onomata) pontosan megfelelnek (synenechténai eis tauton) a másik nyelv tulajdonképpeni értelemben használt szavainak, a görög a káldeusnak,5 s tökéletesen ráillenek arra, amit jelölnek (tois délumenois pragmasin). Nézetem szerint ugyanis, mint ahogy a geometria és a dialektika fogalmai sem tűrik meg a fordításbeli következetlenséget, hanem az eredetileg megválasztott elnevezésük változtatás nélkül végig ugyanaz marad, nyilván ők is ugyanilyen módon ötlötték ki a tárgyukhoz illő szavakat, melyek egyetlen lehetőségként és a legérzékletesebben fejezték ki a jelölendő dolgokat. Erre a legnyilvánvalóbb bizonyosság a következő. Akár görögül tudó káldeusok, akár káldeusul tudó görögök veszik kézbe egyidejűleg a két írást: a káldeus nyelvűt és a fordítását, úgy csodálják és tisztelik őket, mint két testvérművet, vagy inkább mint olyanokat, amelyek a tárgy és a szóhasználat szempontjából azonosak egymással, és tolmácsolóikat nem fordítóknak nevezik, hanem szent tanítóknak és prófétáknak, akiknek gondolkodásbeli világosságban sikerült fölvenniök a versenyt Mózes legtisztább szellemével. Mózes élete II. 38–41 (Bollók János fordítása)

A Héber Iratok hivatásos másolói, akiket szoferimnek neveztek igen gondosan kerülték a hibákat. Munkájukat úgy ellenőrizték, hogy az általuk másolt összes kéziratban minden szót, sőt minden betűt megszámoltak."

A gond az, hogy ezek az általad hivatalos másolóknak nevezett szoferimek tevékenysége csak

a masszoréták saját állításán alapszik. Attól, hogy valaki azt állítja i.sz. valahányban, hogy léteztek ilyen másolók, még nem bizonyítja, hogy a Szent próféták írásait másolta.

A talmudisták saját beismerése szerint nem volt mit másolgatni, hisz a barlangi szekta írásait 

csak i.sz. 800 körül találták meg. 

Ezek tények, amit te bemásoltál az pedig csak mese.

Ezek tények!

ELTE BTK Asssziriológiai és Hebraisztikai Tanszék által elismert forrás Komoróczy: Géza Maszóra, maszoréták című munkájában a Régi bibliai kéziratok elıkerülése az ó- és középkorban (a maszóra elızménye): felsorolásában megemlíti az alábbi forrást:

I. Timotheosz (726–819) szeleukeiai (Iráq) nesztoriánus patriarcha / katholikosz Szergiosz “élámi” (Khúzisztán, Irán) metropolitának írt levelében (800 k.) említi, hogy zsidó katekhumenoszok (áttérési oktatásban résztvevık) híradása szerint tíz évvel korábban Jerikho közelében egy barlangban megtalálták az “Ószövetség” könyveit (értsd: kéziratos tekercseket), értesítették a jeruzsálemi zsidókat, azok tömegesen felkeresték a helyet, és a (bibliai) könyvek, többek között több mint 200 zsoltár mellett számos más könyvet is találtak. I r o d a l o m : Otto Eissfeldt, “Der gegenwärtige Stand der Erforschung der in Palästina neu gefundenen hebräischen Handschriften, 7: Der Anlaß zur Entdeckung der Höhle und ihr ähnliche Vorgänge aus älterer Zeit” (1949), in: uı: Kleine Schriften, III (Tübingen: J. C. B. Mohr / Paul Siebeck, 1966), pp. 71–74 Jaqúb al-Qirqiszáni neves iráqi karaita tudós ugyanerrıl a leletrıl – vagy egy hasonlóról – tesz említést késıbb (i. sz. 937 k.): van egy zsidó szekta, a “barlangiak” (maghárija), akiket azért neveznek így, mert irataikat egy barlangban találták. I r o d a l o m : Leon Nemoy, “Al-Qirqisānī’s Account of the Jewish Sects and Christianity”, Hebrew Union College Annual, 7 (1930), pp. 317–397 Leon Nemoy, Karaite Anthology. Excerpts from the Early Literature (Yale Judaica Series, 7) (New Haven – London: Yale University Press, 1952, 19802 ), p. 41 skk., kül. p. 50 Bruno Chiesa & Wilfrid Lockwood, Ya‘qūb al-Qirqisānī on Jewish Sects and Christianity. A Translation of »Kitā

Karaiták (המקרא בעלי :(a babylóniai Anan (ענן (ben David (a VIII. század harmadik negyede) postumus követıi; elutasították a szóbeli tant (Misna, Talmud stb.), és kizárólag a Biblia szoros értelmezésére támaszkodtak. Az értelmezési különbségek a IX. században váltak feszült ellentétté. A karaiták nagy ellenfele Sza’adja ben Joszéf al-Fajjumi (882–942) gáon volt, Anan elleni vitairatát 905-ben írta. A karaita vagy tanaikkal rokonszenvezı tudósok rögzíteni akarták a bibliai szöveg pontos alakját: kijavítani a mássalhangzó-szöveg esetleges hibáit (amelyekre a kéziratok variánsai, esetleg éppen a Jerikho környéki új leletek hívták fel a figyelmüket) és rögzíteni a felolvasás szabályait (magánhangzók, cantillatio). Jehuda ben Élija Hadasszi, Eskol ha-kofer (1149): “A Tóra-tekercseket ki kell pontozni magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, (…) mert Isten nem magánhangzók és hangsúlyok nélkül adta… Istenünk írása ‘(rá van) vésve a táblákra’ (Ex. 32,16), ezért az írás tele volt magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, és nem hiányoztak belıle a magánhangzók és hangsúlyok.”

A Héber Iratok hivatásos másolói, akiket szoferimnek neveztek igen gondosan kerülték a hibákat. Munkájukat úgy ellenőrizték, hogy az általuk másolt összes kéziratban minden szót, sőt minden betűt megszámoltak. Ezért Jézus, Pál apostol és mások, akik gyakran idéztek az ókori bibliai íróktól, nem kételkedtek az általuk használt másolatok pontosságában.

Bizonyíték van arra, hogy a héber és görög szövegek, amelyeken a modern fordítások is alapulnak, figyelemre méltó hitelességgel képviselik az eredeti írók szavait.

Bizonyítékként bibliai kéziratok ezernyi kézzel írt másolata maradt fenn napjainkig, a becslések szerint 6000 a teljes Héber Iratokból vagy a részeiből, és mintegy 5000 a görög nyelvű Keresztény Iratokból.

A sok meglévő kézirat gondos összehasonlító elemzése lehetővé tette a bibliatudósoknak, hogy megtalálják a másolók hibáit, és meg tudják állapítani, hogy mi volt az eredeti szöveg. A Héber Iratok szövegéhez fűzött magyarázatként ezért állíthatta William H. Green tudós: „Biztonsággal elmondhatjuk, hogy egyetlen más ókori könyv sem került el hozzánk ekkora pontossággal!” Ugyanígy bízhatunk a Keresztény Görög Iratok szövegében.

Amit te állítasz az ostobaság, ezek a kézíratok térben és időben nem egy helyen voltak. Amit te mondasz az olyan mint a lapos föld hívők hülyeségei.

"Mert egy az Isten"

1 Tim. 2:5

Igen,aki előtt meghajolnak a többi istenek mindnyájan.

Zsoltárok 97:7Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak előtte mind az istenek.

135. Zsoltár 5:4Mert kiválasztá magának az Úr Jákóbot, Izráelt a saját örökségéül.5Én bizony tudom, hogy nagy az Úr, és a mi Urunk minden istennél különb.

Ezért is nevezte a Felkent Istent Mózes az Istenek Istenének.

5.Mózes 10:17Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.

Hasonlón Izrael fiai:

Józsué 22: 21Felelének pedig a Rúben fiai, a Gád fiai és a Manassé fél nemzetsége, és szólának az Izráel ezereinek fejeihez: Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr: ő tudja, és az Izráel is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!

Az American Standard Vesion 1901 kiadása.

Ézs 42:8 ASV ...  I am Jehovah, that is my name; and my glory will I not give to another, neither my praise unto graven images.

Ez pedig The Scriptures 1998 by Institute for Scripture Research. A Szentírás '98-as verziója (TS98) a Biblia szó szerinti fordítása angolul. Ez a fordítás jelentősen eltér a legtöbb angol fordítástól abban, hogy visszaállította a Héber Iratok eredeti könyvrendjét, és visszaállította a Magasságos nevét, a JHWH / יהוה nevet,

Ezek a fordítások mind a talmudista zsidók kései írásai alapján készültek.

Mi van van olyan különleges, hogy tartalmazzák azt az istennevet,amit a fordítandó héber is tartalmaz?

Ha egy fordító arra vetemedik, hogy a talmudisták írását,ami meg lett szentségtelenítve a borjúisten YHWH nevével lefordítsa,az elvetni való az igaz Istent Khrisztoszt követők számára, de nincs abban semmi különleges.

Az Úr Jézus,amikor Mózes vagy Ésaiás Írását idézi, nem nevezi Izrael Istenét YHWH-nak de Jahónak. De még a a Máriával beszélő nagyal is Adónnak(Küriosz) nevezte az Izrael Istenét, és nem JHWH-nak azaz Jahónak. 

Nem minden zsidó engedte magát megfertőzni a borjúistent imádó zsidó szekta által.

A zsidók még kr. u. a 2-3 században is Adonajnak nevezték Istenüket a nyelvükön.

 A bécsi egyetem régészei egy 2,2 cm hosszú arany lemezkét találtak egy római kori gyermeksírban. A lapkán görög betűkkel írt héber felirat olvasható: a „Halld Izrael…”  kezdetű Semá-ima, amely a zsidóság legfontosabb hitvallása. A Fertő-tótól keletre, a magyar határ közelében fekvő Halbturnban (Féltorony) most előkerült lelet az első emléke a mai Ausztria területén élt ókori zsidóságnak.

 Az arany amulettet, amelynek szövegét először olvashatatlannak tartották, 2006-ban fedezte fel egy bécsi régész. A gyermek egy ezüstből készült amulett-tokot hordott  a nyakában, ebbe helezték el az arany el a 2,2 cm hosszú arany lemezt, amelyen a következő görög betűkel írt, de héber szövegű felirat volt olvasható: „Szüma Iszraél, adóne elón adón a[---]”. Ez a mondat nem más, mint a zsidó vallás legfontosabb imnádsága, az ún. Semá-ima: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” (5Móz 6:4). Az ima elsődleges fontosságát a Názáreti Jézus is hangsúlyozta: „Akkor odament hozzá az írástudók egyike, aki hallotta az ő vitatkozásukat, és tudva, hogy [Jézus] jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik az első minden parancs közül? Jézus pedig felelt neki: Minden parancs közül az első: Halld Izrael: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr” (Mk 12:28–29). 

https://bibliairegeszet.blog.hu/2008/03/15/halld_izrael_ima_arany_amuletten

 No persze szerinte a Jah-név sem Isten neve, mert az is valami bálványisten. Leslie elmélete egy abszolút vallási összeesküvéselmélet. "

Nem azt tanították neked és nekem is jehova szervezetében, hogy YAH a YHWH rövidített alakja?

Hogyan lehetne hát Izrael és Mózes Istenének a neve?