|
|
|
|
Új platform az MSZP-ben
[április 3. 18:35 - Floki Press]
|
Vörösbegy
|
"Vörösbegy a rekettyésben" - néven új politikai platform alakult a szocialista pártban - értesült a FlokiPress. A Pozsgay Imre vezette tömörülés legfontosabb célja, hogy a május közepén esedékes miniszterelnök-jelölő kongresszusig olyan jelöltet állítson, aki - mint Pozsgai fogalmazott - "Mentes a pártállami beidegződésektől, ugyanakkor fontos számára, hogy a túróscsusza mindennap pontban délben az asztalon legyen, és nem fél attól sem, hogy politikai ellenfelei a háta mögött lepufajkásozzák szalonnázás közben". A platform elsősorban a vidék baloldali érzelmű választópolgárait kívánja megszólítani, ezért Pozsgay, és a csoport távlati terveit kidolgozó koordinációs és stratégiai munkacsoportok működéséért felelős 12 fős kabinet munkáját ellenőrző Elnöki Tanács Elnöke, Horn Gyula, országjáró lakossági fórumokon népszerűsítik a szocialista tömörülés programját. Információink szerint a két honatya jelenleg a balmazbaznádi volt úttörőtáborban tart előadássorozatot, "Pajtásunk, a simítókanál" - címmel, a helyi Viceházmester Klub nyugdíjas önkénteseinek. A platform miniszterelnök-jelöltjének kilétét a vezetőség eddig nem hozta nyilvánosságra.
|
|
A Sztárok döntöttek: Delhusa Gjonból Johnny lesz
[március 28. 17:09 - Floki Press]
| Delhusa Johnny Lelkében eddig is | Lapunk információi szerint monstre konferenciát tartottak Budapesten a magyar zeneipar legjelentősebb egyéniségei, hogy megvitassák: Zámbó Imre tragikus elhunytával kinek legyen becézett angol autószerelő neve a szakmában. A többnyire Híres, általában Sztár előadóművészek, zenészek és kiugrott esztergályos ipari tanulók ugyanis mindnyájan egyetértettek abban, hogy a hazai könnyűzenei életben ez elengedhetetlen. A több napig tartó konferencián információink szerint felmerült, hogy a közismert trubadúr, Balázs Pali, ezentúl inkább Balage Pally-ként lépjen a világot jelentő deszkákra, hiszen az ismert énekesnek is vállig ér a haja, mint nagy elődjének, de a tanácskozás harmadik napján Delhusa Gjon javaslatát mégis életrevalóbbnak találták a Sztárok. Gjon ugyanis a korán távozott óriás tiszteletére nemrég elkészítette emlékalbumát, így kézenfekvőnek bizonyult, hogy a neves énekes mostantól Delhusa Johnny művésznéven alkosson az utókornak. Gjon-Johnny minderről a FlokiPress-nek így nyilatkozott: "Johnny leszek ezentúl én, mer' lelkemben mindig is Johnny voltam korábban is mindig én." A "Dalok a szélben" című, lírai hangvételű album máris rekordmennyiségben fogy a lemezboltokban.
|
|
Védett állattá nyilvánítják a galambot az Egyesült Államokban
[március 26. 15:18 - Pir0ska]
Holnaptól lép életbe az a törvény, amelyet a galambok testi épségének és életének védelmében hoztak Washingtonban. A témában folytatott tárgyalások a legnagyobb titokban zajlottak, kívülállóként csupán Edward Feather a híres ornitológus professzor volt jelen. Egy galamb elpusztításáért ezentúl több év börtönbüntetést is kiszabhatnak, a parittya pedig felkerült az engedéllyel beszerezhető fegyverek listájára.
Az újságírók és egy arra járó fogtechnikus kíváncsiskodására a sajtószóvivő bevallotta, hogy szoros összefüggés van a törvény és Bush nemrég tett fogadalma közt, miszerint nem használ többé e-mailt. A tíz elnöki levélhordó postagalamb részére már épül is a Fehér Ketrec amiből fontosságuk és védettségük teljes tudatában repülhetnek majd, nyakukban a bizalmas információkkal. Kisebb problémaként merült föl George Bush madártoll allergiája, ám az óvatos elnök inkább bátran vállalja az ezzel járó kellemetlenségeket, minthogy folyton helyesírás ellenőrzőktől és kémektől kelljen rettegnie.
|
|
Hazánkba látogatott Bruce Lee
[március 22. 19:03 - Havanna News]
Kedden hazánkba látogatott Bruce Lee. A világhírű harcművészt a Ferihegyi repülőtéren fogadta Aczél György művelődési miniszter, és az MHSZ kiképzésügy osztályának politikai tisztje, Yokogeri elvtárs. A repülőtéren rendezett villámsajtótájékoztatón, Bruce Lee elvtárs a baráti hong kongi nép ajándékát, egy svájci órát adott át Aczél elvtársnak. Ezt követően Yokogeri elvtárs kíséretében megtekintette az orosházi 405-ös szakmunkásképző építésztanulói által előadott népművészeti műsort és tömegverekedést. Magyarországi látogatása második napján Bruce Lee elvtárs felavatja a varsói szerződés számára biológiai fegyvereket fejlesztő Akarat MGTSZ patkánytenyésztő-telepét, majd Horn Gyula kíséretében meglátogatja a Csiperke utcai gyermekotthont.
|
|
Új szolgáltatást indít a Balaton-felvidéki Nemzeti Park
[március 19. 21:08 - Pir0ska]
| Lőjön pontokért! | Leánybúcsúkra, legénybúcsúkra, születésnapi mulatságokra, (minisztériumi) rendezvényekre céltáblával ellátott hiteles reprodukciókat jutányos áron kínál a Sötét Barbár Kft. Ugyanitt korlátozott számban híres szobrok hiteles másolata. Csak igényeseknek!
Tájkép hegyekkel |
19.990,- |
|
Tájkép hegyekkel, patakkal |
24.990,- |
|
Portré |
39.990,- |
|
Csoportkép |
45.990,- |
|
Akt |
15.990,- |
|
Szobor, álló (baseballütővel vagy csákánnyal) |
49.990,- |
|
Szobor, fekvő (fél óra tankbérlettel) |
79.990,- |
|
Szobor, interaktív (visszalő) |
34.990,- |
|
Érvényes képviselői igazolványt felmutatóknak 10% kedvezmény! |
|
|
Rahan lesz a kisgazdapárt új frakcióvezetője?
[február 22. 17:32 - FlokiPress]
| Csontkésével műti Országanyánk testét | "A kisgazda képviselőcsoport döntése értelmében Rahan úr lesz a gonosz külső támadásokkal és belső aknamunkával sikertelenül meggyengített Független Kisgazdapárt következő frakcióvezetője" - jelentette ki Torgyán József pártelnök mai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Mint elmondta, a posztot márciusban adja át a szőke hajú erdőjárónak, mert a sas nem vadászik eperre, Rahan úr azonban jól bánik a csontkéssel, amivel nem lehet egy szépasszonyt megijeszteni, de féregtelenítésre kiválóan alkalmas. Torgyán kifejtette: "Rahan úr a dzsungelben megtanulta, hogy hogyan kell bánni a liberálbolsevik bennszülöttekkel, akik a Független Kisgazdapárt szétbomlasztását tervezik már hosszú hónapok óta különféle vudu típusú varázslatok aljas felhasználásával, ezért úgy gondolom, kérem szépen, hogy Rahan úr a legalkalmasabb arra, hogy többet kapjon tőlem, mint az édes jó apjától, aki kiváló mezőgazdasági szakember".
| Amerika kapitány Óvakodj a muskátlimaffiától! | Értesüléseink szerint Bánk Attila, aki szintén meggyőződéses frakcióvezetőnek tartja magát, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy Rahan évekkel ezelőtt titkos paktumot írt alá Amerika Kapitánnyal, melyben gonosz tervet szőttek a kolumbiai muskátlipiac átvételére. Bánk az üggyel várhatóan Szenes Andreához fordul jogorvoslatért.
|
|
|
| | 3 | | | | | | | | | | |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mi az? Kicsi, szürke, és alig kap levegőt?
|
|
|
» viccek |
|
|