Súlyos vasajtó nyílt meg nyikorogva. Az élesen betűző nap szinte megvakította az elgyötört Hőst. Vad Angyal acélhuzagolt sodronykesztyűjével takarta el a szemét és térdre esett a fáradtságtól. Pezsgőspoharak csengését, és finoman lüktető ritmusokat hallott odakintről. Meseszép Virágos Kertben találta magát. Körülötte rigók énekeltek, az égen kedves bárányfelhők úsztak, a levegőben könnyű párfőm és mézes füstölőillat keveredett. Vad felemelte elgyötört fejét: "Egy...Egy vodka-martinit kérek..." - mondta rekedten. "Felrázva, nem keverve".

Ugyanekkor New Yorkban...

A Parlament folyosóin csend honolt. A délutáni napsugarak szűrt fényénél a Miniszterelnök épp levelet fogalmazott dolgozószobájában. Nehéz, és fáradságos munkát végzett az ország ifjú vezetője. A felelősség mázsás sziklaként nehezedett erős vállaira, de ő büszkén viselte a terhet. Befejezte az írást, a tollat gondosan visszahelyezte a téntatartóba (hangfelismerő szövegszerkesztő mahinátor-robot is volt a szobában, de a kormányfő jobb szerette a régi, kopott penna fogását), hátradőlt és nagyot sóhajtott. Feje felett, a falra akasztva Deák Ferenc aranykeretes portréja mosolygott, bíztatón. Ekkor még egyikük sem sejtette, miféle borzalmak leskelednek a küszöb előtt...

Budumbar, Elnöki Palota...

Magneto Móni