(c) 2000 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.
VISSZA
Az olvasás megöli a prózát!

A MAHASZ nagysikerű másolásellenes médiahadjáratának mintájára a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Szövetsége is erőteljes kampányolásba kezdett a szerzői és szomszédos jogok tiszteletben tartása mellett. A kampányban neves írók és költők is részt vesznek.

Ern0 (ern0@mail.index.hu)
2000. szeptember 15., péntek 12:59



Nem érzik magukat bűnösnek
- Felméréseink szerint ma Magyarországon egy napilapot átlagosan 2-3, egy hetilapot 3-5, egy könyvet pedig 7-20(!) ember olvas el - nyilatkozott a Frankónak a Szövetség elnöke. - Ha minden olvasó törvénytisztelő módon járna el (az újságot elolvasás után eldobná, nem adna kölcsön könyvet, egy háztartásba a hetilapokból annyi példányt járatnának, ahányan olvassák stb.), akkor egyrészt a publicisták, illetve az írók sokkal több tiszteletdíjat kaphatnának, másrészt nem tartana ott a hazai könyvkiadás, ahol most tart.

Vajon hányan olvasták már, és hányan fogják még olvasni ezeket a könyveket?
Az igazi veszélyt azonban nem a magánfelhasználók jelentik, hanem a könyvtárak. A könyvkölcsönzés jogi tiltás hiányában nem minősül bűncselekménynek vagy szabálysértésnek, így a könyvtárak, miután egy példányban megvásárolták a könyvet, annyi tagnak adják ki - természetesen minden további jogdíj befizetése nélkül -, amennyinek csak akarják. Így létezik olyan könyv is, amelyiket már 240 ember olvasott el!

A művészek kérik a becsületes olvasók támogatását
Amint a reklámokból is tudjuk, a kampányt több neves művész is támogatja. Szépfalvy Vazul Töhötöm, a méltán híres absztrakt költő, a nagysikerű "Millenniumi lódobogás" c. verseskötet szerzője így vélekedik a problémáról: - Ha nem lenne ennyi illegális olvasás, az én verseskötetem is megütötte volna a bűvös 200-as eladási példányszámot. Teljes mellszélességgel támogatom a kampányt, amely keretein belül például most hétvégén a Hősök terén a kiolvasott könyvek, újságok úthenger alá kerülnek, amelyet személyesen én fogok vezetni.

A kielégítő technikai megoldás még várat magára
Lehet, hogy a problémára a fejlett technika nyújt majd megoldást? A KFKI vegyi laboratóriuma már az 50-es évek óta dolgozik egy olyan nyomdafestéken, amely az első olvasás után eltűnik. - Bár a technológia közel tökéletes, sajnos vannak még problémák. Nyitottunk egy kísérleti újságosbódét, ahol minden újság ezzel a speciális anyaggal volt kinyomtatva. Az első tíz vásárló után az összes címlap gyakorlatilag eltűnt, az újság eladhatatlanná vált - ecseteli a nehézségeket a kutatás vezetője. - Valószínűleg a vegyes nyomtatás lesz a megoldás.

Elemzők szerint a kiadók számára a "feketeleves" még csak most következik. A megdöbbentőnek tűnő számadat, miszerint egy könyvtári könyvet szélsőséges esetben több százan is elolvasnak, szúnyogcsípés ahhoz a kárhoz képest, amit az új média, a világháló tud okozni. Egy internetes oldalra kihelyezett írást akár több ezren is elolvashatnak, méghozzá teljesen ingyen. (A Frankó oldalait például csak naponta húszezren olvassák!) Ez ellen a támadás ellen a könyvkiadók szinte tehetlenek. Mint a kampány kiemelt médiatámogatója, mi is csak annyit tudunk kérni olvasóinktól, hogy ne olvassák el írásainkat, valamint ne küldjék el a címünket (http://franko.index.hu) ismerőseiknek. Vége

az oldal tetejére