A magyar űrhajós apró csomagjai azonban sikeresen megzavarták az ócska orosz komputereket. Nem találta el egy se a Napot, de nem ám! Időnek előtte indultak útnak, nyomorultul pusztultak el meteornak kocódva, vagy az atmoszférában égtek el. A legtöbb, amit pokoli készítőik elértek, egy-egy csillogó lánytekintet volt csókillatú tavaszi éjjeleken, amint hullócsillagot észlelve menyecskék susogták bele az éjszakába különféle kívánságaikat. Ki százsebességes versenybiciklire, ki igazságosabb világra, ki ölelő karokra vágyakozott... de százsebességes bicikli NINCS, a világ mindörökké IGAZSÁGTALAN, az ölelő karok pedig ELENYÉSZNEK, ahogy bármely jánosbogár az elektromos rovarcsapdában. Így aztán talán senki sem emlékezne már arra a bizonyos hullócsillagra, ahogyan a többire sem. De a legközelebbi állócsillag megmenekült a feledéstől. Ma senki sem gondol azzal, mi lenne nélküle. Pedig boldogabban élhetnénk, ha nem kívánságokat gajdolnánk hullócsillagokat kergetve, hanem - csak úgy futólag - a bukó, álmos Napra tekintve csendesen örülnénk annak, ami van, bazmeg.