Új rádiójáték indul a Kossuth adón

Új rádiójáték indul a Kossuth adón

2001. 01. 18., 11:00 | Frissítve: 2001. január 18., csütörtök 13:42

"Szittya földet elözönlék" címmel új rádiójátékot indít a Kossuth adó - tudtuk meg Lakatos Páltól, a Vasárnapi Újság című rádiós magazinműsor főszerkesztőjétől. A neves újságíró a Frankónak elárulta: az ötlet évekkel ezelőtt jutott eszébe, még abban az időben, amikor minden héten tyúkbélből jósoltatta meg a haza sorsát aggodalmában.

A híres zsurnaliszta érdeklődésünkre annyit elárult a nagyszabású terv részleteiről, hogy a szíriuszi őshazától a budavári Sándor-palotáig követi majd szeretett nemzetünk történetét a Grespik László történettudományi kutatásaira alapozott nemzeti eposz, melynek főbb szerepeit népünk legnagyobb színművészei formálják majd meg.

Az Elévülhetetlen Magyar díj
1:20-as, méretarányos kiszerelésben (krómozott könnyűfém)
A hangjáték rendezője előreláthatóan az "Elévülhetetlen Magyar" díjjal kitüntetett Koltai Gábor lesz, aki a felkérést kommentálva kifejtette: "Nagy megtiszteltetés számomra, hogy engem kértek fel annak a történetnek a dirigálására, melyben megelevenedik a nemzet ezer sebből vérző, akit régen tép, hősies küzdelmeinket, idegen támadásoktólvér, turulmadár."

A hőskölteményben a Búzaistent megelevenítő Horváth Gyula hallható majd, aki megvallotta, hogy nemzeti érzelmei a Szomszédok című teleregényben szerepelve jelentkeztek először, de azóta állandósultak.

A nagy színész kizárólag a Frankó olvasóinak beszélt a kulisszatitkokról: "Az első rész úgy kezdődik, hogy Róza, minden magyarok anyja, felsír, mert megszületett, és boldog, hogy magyarnak nemzettetett, esztendőre azonban sírását elcsitítja Dörner György kollégám, aki, mint szíriuszi ősenergia, lágyan dúdolni kezdi a székely himnuszt." Az eposz darabjai februártól hallhatók a rádió hétvégi műsorsávjában, Szörényi Levente zenei aláfestésével.

Hollós Jánostól, a Kossuth rádió adófőszerkesztőjétől megtudtuk, hogy mindenben támogatja a vállalkozást, hiszen komoly szakmai-etikai megfontolások után arra a következtetésre jutott, hogy inkább felhívja a miniszterelnököt, aki azt mondta neki, hogy szabad. A felvételeket a Magyar Rádió Márványtermében rögzítik.

hirdetés
hirdetés