Újabb állami milliárdokra szorulhat Fannie és Freddie

2009. október 9., péntek 20:45

Hamarosan újabb állami tőkeinjekcióra szorulhat a két vezető amerikai jelzáloghitel-finanszírozó intézet, a Fannie Mae és a Freddie Mac.

A testvérintézmények élére kinevezett kormánytisztviselő, Edward DeMarco a washingtoni szenátus bankügyi bizottságában tartott meghallgatáson elmondta: a bizonytalan konjunkturális kilátások, a lakásárak alakulása és a jelzáloghitel állomány további romlása miatt a társaságok helyzete változatlanul nehéz, hamarosan ismét támogatásra szorulhatnak.

A hitelválságban tavaly ősszel megrendült cégek mostanáig 96 milliárd dollárt hívtak le az összeomlás elkerülése céljából számukra biztosított 200 milliárd dolláros központi alapból. A szenátusi bizottság becslése szerint összesen 400 milliárd dollárnyi közpénzt emészthet fel a két vezető jelzálog-finanszírozó stabilizálása.

Christopher Dood, a bizottság elnöke szerint az ingatlanpiacról kiindult válságnak korántsem a Fannie Mae és a Freddie Mac az okozója, és áldozatnak sem tekinthető a két társaság. Ugyanakkor rájuk is jellemző, hogy a veszteséget igyekeztek az adófizető polgárokra terhelni, miközben a nyereségből csak a tulajdonosoknak és a menedzsmentnek juttatnának. Ezt a fajta hozzáállást soha többé nem szabad eltűrni, és reformot kell végrehajtani a pénzügyi szektorban - mondta a demokrata párti szenátor.

Az 1938-ban alapított Fannie Mae - Federal National Mortgage Association, vagyis Országos Szövetségi Jelzáloghitel Társulás - és az 1970-ben létrehozott Freddie Mac - Federal Home Loan Mortgage Corporation, azaz Szövetségi Lakáskölcsön Részvénytársaság - egyaránt úgynevezett kormány szponzorálta vállalkozás, vagyis magántőkével, magáncégként működik, de törvényben rögzített alapokmánnyal és céllal. Feladatuk a jelzáloghitelezés finanszírozásának biztosítása: felvásárolják az elsődleges hitelező pénzintézetektől a jelzálog-követeléseket, majd ezekre építve származékos termékeket - jelzáloghitellel fedezett értékpapírokat - terítenek a szabadpiacon, ily módon biztosítva és növelve az elsődleges jelzáloghitelezés tőkeforrását.

A rendszer megfelelően működött egészen a válság egy évvel ezelőtti elmélyüléséig, amikor hirtelen mindkét társaság a szakadék szélén találta magát, és csak állami segítséggel sikerült megmenekülnie. Így kerültek állami felügyelet alá, és a washingtoni Fehér Házban azóta gondolkodnak további sorsukon. Barack Obama elnök környezetéből származó korábbi értesülések szerint konkrét javaslatok jövő február előtt nem várhatók. Sok mindenről szó lehet, akár arról, hogy állami ügynökségbe szervezik a két céget, de akár arról is, hogy feldarabolják és értékesítik azokat.

Kapcsolódó anyagok:

Hiúságok máglyája - 2009.09.15.
Az emberi mohóság okozta válságnak már 2006-ban voltak jelei, a mostani gazdaságélénkítő intézkedések árát pedig később fizetjük meg. Jaksity György a válságról.
Egy válság krónikája - 2009.09.15.
2008. szeptember 15. után szinte minden napra jutott egy bankcsőd vagy egy bankmentés, egy tőzsdei bukás vagy egy felvásárlás.
Egy nap, mely megrengette a világot - 2009.09.15.
2008. szeptember 15-e beírta magát a történelembe, ezen a napon jelentett csődöt a Lehman Brothers, ezen a napon robbant ki az azóta tartó gazdasági világválság.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!