Húsz percig nincs áram, és több százezret buktál

A csábítás nem kicsi. Az ember kifog egyetlen ötszáz kilós vizát, és mivel az ikrái teszik ki az óriás tokféle testtömegének tizenöt–huszonöt százalékát (az olyan, mintha az embernők tíz–húsz kilós csecsemőket hordanának ki), ötven kiló kaviárral számolva nagyker áron is százezer ezer eurót kaszál, ami két darab vadonatúj, E osztályú Mercedes ára. Nem is csoda, ha eredeti élőhelyükön, Oroszország és utódállamai nagy folyóin, illetve Iránban igen megritkultak a legdrágább, igazi kaviárt adó óriás tokfélék. Mivel a luxuséttermekben kaviárra ennek ellenére szükség van, egyre többen próbálkoznak az egyébként folyóvízi, de tóban is ellébecoló, őslény külsejű porcoshalak tenyésztésével.

Vizát telepítenek a Dunába, a halfaj korábbi természetes élőhelyére, a fővárosi folyószakasz Vizafogónak nevezett részén

Új kategória: neohungarikum

Bár Magyarországon sohasem csináltak kaviárt, az elmúlt hetekben az egész hazai sajtón végigsöprő PR-kampányával egyfajta hungarikumként próbálja népszerűsíteni saját márkás tokkaviárját a budai vár oldalában található Arany Kaviár luxusétterem tulajdonosa, Nyíri „Szása” Sándor. A vendéglátós összeállt Szamfira György ügyvéddel, aki Békés megyei halfarmján évek óta nevel tokokat, és 2010 óta Arany Kaviár márkanév alatt dobják piacra a terméket. Szamfiráék a kétszereplős magyar piac egyik fele. Ez a piac éppen most duzzadhat duplájára, két újabb versenyző belépésével.

A kaviártermelés elvileg igen egyszerű. A klímánkat egyébként kifejezetten kedvelő halakat fel kell nevelni ivarérett méretig, majd levágni, és ikrájukat minimális feldolgozás után rengeteg pénzért értékesíteni.

A dolog buktatója, hogy a kaviárnak alkalmas ikrát adó, jellemzően hosszú életű tokfélék  a természetben csak tí-tizenöt-húsz év alatt válnak ivaréretté, magyarázza Rónyai András, a szarvasi HAKI kutatója, az egyik legtapasztaltabb magyar tokszakértő. Ez az idő zárt rendszerű tartással, egész évben optimális hőmérsékleti és fényviszonyok, valamint tartási körülmények biztosításával, célirányos takarmányozással fajtól függően négy–hét évre csökkenthető. A zárt rendszer működtetése viszont igen drága.

Elképesztő mennyiségű pénzt kell elégetni

A hazai tokbiznisz egyik legtapasztaltabb szereplője száz–kétszázmillió forintra teszi egy toknevelő telep kiépítésének költségét, de a durvája csak ezután jön. Egy átlagos méretű telep havi rezsije húsz–harmincezer euró (5,5–8,1 millió forint), úgy öt éven át, de ha a drágább, nagyobb szemű ikrát adó óriástokokat vesszük, meglesz az hét év is. Ez alatt az idő alatt a tulajdonosnak az összesen félmilliárd forintos kiadással szemben nulla bevétele van, és havi rezsiköltség később is megmarad. Az anyaállatok az ikra kioperálása közben elpusztulnak, így állandóan újabb és újabb generációkat kell nevelni.

Tokhaltenyésztés Vésztőn

Különösen durva, hogy egy ilyen, a vizet szűrő-melegítő, oxigénnel dúsító, a bomlástermékeket eltávolító rendszerben elég egy tíz–húsz perces áramkimaradás, és ha nem elég gyors a javítás, a természetellenes zsúfoltságban élő halak elpusztulhatnak, megsemmisítve több százezer eurónyi befektetést. (A hús ára mindössze egy százaléka az ikráénak).

Van másik út is. A halakat kinti nevelőtavakban tartva töredék áron és kockázat mellett lehet próbálkozni, csak éppen tizenkét-tizenöt-húsz év is eltelhet az első szüretig, amit kevesen bírnak ki pszichésen. Talán nem véletlen, hogy a működő hazai telepek mind zárt rendszerűek.

Sorban fogyott el a pénzük

A magyar kaviárbiznisz veteránja a román határ közelében, Nagyvárad magasságában, Komádi községben most épp Forus Kft. néven működő telep. Az alapító Gulyás Tamás 1983-ban a saját pincéjében kezdte tenyészteni a tokfélék legkisebb, nálunk is őshonos családtagját, a kecsegét. A rendszerváltáskor összeszedett némi pénzt, de hamar elfogyott, csakúgy, mint az ezután ide érkező külföldi befektetők tőkéje.

A telepen egymás után működött magyar–norvég, magyar–olasz és magyar–orosz  vegyesvállalat is, most egy amerikai többségi tulajdonú cég a tulajdonos. A vállalat nevét mindenki úgy ejti fórusznak, mintha valami egyiptomi istenségé lenne, pedig a befektetők a „nekünk” jelentésű angol „for us”-ra gondoltak. Itt négy éve érett be az első adag kaviár. A telepről az ikrával teli anyaállatokat a németországi Fuldába, a nemzetközi cég egyik központi telepére viszik, ott vágják le őket, és készítik el, majd dobozolják magát a kaviárt. A forusosoknak Kínában és Hollandiában is vannak tenyésztelepeik. A magyar telep 2010-ben ismereteink szerint körülbelül másfél tonna kaviárt termelt. A halaik túlnyomó része vágó tok, de nevelnek még szibériai tokot és egész kis számban vizát is.

Előnevelt kecsegék

A vágóhíd azért is Németországban van, mert a tokfélék húsa drága és finom, de az oroszokon kívül nem nagyon eszi senki a világon, ők viszont igen nagy számban élnek arrafelé.

Három potenciális újonc, kettő Stadler-földről

A magyar piacra három új szereplő törhet be az eddigi kettő mellé, érdekes módon mindketten a Stadler József futballjuhász-vállalkozó által ismertté tett Akasztó környékén.

A helyi horgásztavat és csárdát is üzemeltető, haltenyésztéssel is foglalkozó társaság két éve nevel tokokat külterjesen, sima tavakban. „Gondolkozunk tokban” – erősítette meg Szabó Róbert halászati ágazatvezető, de azt is elmondta, egyáltalán nem biztos, hogy végül a kaviárvonalon folytatják. A terméknek ugyanis Szabó szerint itthon nincsen piaca, és rettentő nagy befektetést igényel. Ők egyelőre horgászhalnak telepítik a pecatavaikba, illetve tavasztól a csárdában kínálnak tokhúst. Onnantól, hogy elkészül az épülőfélben lévő, zárt rendszerű előnevelő csarnokuk, elvileg bármikor átállhatnak a beltéri, intenzív tokhízlalásra.

Információink szerint egy német tulajdonú vállalkozás ettől a tenyészteleptől pár kilométerre indítana tokhizlaldát, a projekt sorsa EU-s pályázatuk eredményétől függ.

Előrébb tart a legizmosabb friss vetélytárs, a Győri Előre HTSZ, nekik nemcsak tokokkal teli működő tokneveldéjük, de a kész kaviár előállítására alkalmas halfeldolgozó üzemük is van. A Rónyai Andrástól kapott információ szerint 2012-ben várható az első adag feldolgozott győri kaviár. (A győriekről az alanti keretes írásban is lesz szó.)

Lénai tokhal (Acipenser Baeri)

Mázlista mediterránok

Bármilyen kockázatos befektetés ez, Európában sok helyen próbálkoznak vele. A legnagyobb játékos Franciaország, ahová viszont a kommunizmus kifürkészhetetlensége miatt éppen Magyarországról kerültek a szibériai tokok. Egy régi, magyar–szovjet kormányközi megállapodás része volt ugyanis az állatcsere, és az akkori világ egyhatodának urai többek között élő tokokat adtak nekünk. Mivel az állomány a Lénából származott, nálunk a lénai tok név terjedt el. A tokok egy része, tudományos kapcsolatok révén Bordeaux-ba került, a franciák pedig hamar beleásták magukat a tenyésztésbe.

Dél-Franciaország kedvező klímája miatt ott a kinti tavakban is hosszú az év hasznos időszaka, így töredék költségből tudnak tenyészteni, Olaszország hasonló okokból tavikaviár-nagyhatalom, de Hollandiában,  Németországban, sőt Svájcban is vannak tenyészetek. A románok is kifejezetten aktívak tokfronton, mostanában nyílik egy új, hárommillió eurós befektetéssel épült telep a Partiumban, a magyar határtól nem messze.

Ki kicsoda a tokligában?

A tokok között legkisebb testű, legkisebb ikrájú, de a megkérdezett szakértők szerint legfinomabb ikrájú kecsege zárt rendszerben átlag négy év alatt nevelhető ikratermelővé, egy kiló ikra telephelyi ára (a kiskereskedelmi ár sokkal nagyobb lehet) kilónként száz–kétszázötven euró.

Kecsegeivadékok telepítése a Dunába

A leggyakrabban tenyésztett tokfélék között a szibériai vagy lénai tok következik, öt-hétszáz eurós kilónkénti árral. Ez az európai tenyésztők favoritja , mert aránylag nagy termete (megnő kétszáz kilósra is) ellenére relatíve gyorsan, meleg vízben akár öt év alatt is ivaréretté válik, és mivel eredetileg a Gulágon a jeges Szibériában él, bárhol máshol jól bírja a gyűrődést. Ráadásul, szemben a családtagok általában sárgás húsával, a szibériai húsa fehér, amit jobban szeretnek a fogyasztók.

A vágó tok külsőre az egyik legcsinosabb klántag. Hasonló méretűre nő, mint a szibériai kolléga, a válság előtt ezer euró felett is vesztegetett ikrájának kilója mostanában 600–850 euróért megy el.

A császár méretre, hírnévre és árra is a viza. A feljegyzett, hitelesnek tekintett, 1827-ben fogott rekord 7,2 méter hosszú és közel másfél tonnás volt. A viza tehát a legnagyobb, ennek megfelelően nemi érése a leglassúbb a tokfélék között, az ivarérettséget például még a zárt rendszerű gyorsítóban is csak tizenkét–tizenöt év alatt abszolválja. Etetni is nehezebb, mert a család különceként ragadozó. Cserébe még ma is kétezer euró egy kiló az ikrájából, és nála a legnagyobb az ikra-teljestestömeg arány, ami ugye huszonöt százalékos is lehet.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!