Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Tojással dobálták meg az IMF-es előadót

2011.10.14. 21:41 Módosítva: 2011-10-14 22:34:22

Biztonsági őröknek kellett kivezetni diákokat a bursai közgazdasági egyetemről, mert tojással támadták meg az előadást tartó IMF tisztviselőt, Mark Lewist.

A Nemzetközi Valutaalap munkatársát jó reflexe mentette meg, a pulpitus mögé bújt az első tojás elől, a második sem találta el. A biztonsági őrök szerelték le a támadókat, az egyik diák meg is sérült, kórházba kellett szállítani. Miután a biztonsági őrök rendet teremtettek, Lewis folytatta az előadását.

2009-ben szintén Törökországban érte hasonló atrocitás az IMF akkori vezérét, Dominique Strauss-Kahnt, de tojás helyett cipővel vezette volna le feszültségét egy diák a valutaalap képviselőjén. Akkor is célt tévesztett a hallgató, egy kérdező fején csattant a cipő.

És ne feledjük, hogy Magyarországon is van múltja a hallgatói elégedetlenségnek, igaz nem az IMF-fel szemben.