Kész az EU-s szigor első változata

2011.12.16. 21:08
Elkészült az első tervezete annak az új pénzügyi fegyelemről szóló megállapodásnak, amelynek megkötéséről az euróövezeti országok, kilenc további európai uniós tagállam feltételes támogatásával, a múlt heti állam- és kormányfői találkozón egyeztek meg.

Név nélkül nyilatkozó EU-tisztviselők pénteken Brüsszelben elmondták, hogy az uniós szerződésmódosítás helyett kidolgozott tervezet mindazokat a tartalmi elemeket magában foglalja, amelyekről a csúcstalálkozón szintén megállapodtak.

A szöveg szerint az aláírók vállalják, hogy strukturális - vagyis az adósságszolgálatot és a konjunktúra hatásait nem tartalmazó - államháztartási hiányuk nem haladja meg a bruttó hazai össztermék (GDP) fél százalékát, az adósságot pedig 60 százalék alatt igyekeznek tartani. A pénzügyi fegyelem vállalása az aláíró tagországok alkotmányába vagy megfelelő törvényébe is beépülne, és a megállapodás azt is lehetővé tenné, hogy a tartósan szabályt szegő tagállamok az EU bírósága előtt felelősségre vonhatók legyenek.

A szövegről még a jövő héten megkezdik az egyeztetéseket a tagállamokkal, és az uniós központi intézmények reményei szerint a február elejére tervezett következő csúcstalálkozón meg is állapodhatnak a közösen elfogadható változatban.

A megállapodástervezetről folytatott tárgyalásokon részt vesz valamennyi EU-tagállam, de az új szerződéstől már előre elzárkózó Nagy-Britannia csak megfigyelőként. Az új egyezmény már akkor életbe léphet, ha a közösen elfogadott és aláírt szöveget az euróövezet országainak több mint fele, azaz legalább kilenc tagállam ratifikálta.