A légiirányítók szerdán reggel 5 órától délelőtt 11 óráig akarnak sztrájkolni, hogy kifejezzék szolidaritásukat kollégáikkal – közölte kedden a GdF szakszervezet. A munkabeszüntetés miatt csaknem négyszáz járat maradhat ki, ez a frankfurti nemzetközi repülőtér napi forgalmának nagyjából az egyharmada.
A repteret üzemeltető Fraport, a Lufthansa légitársaság és a légi irányítást felügyelő állami szervezet (DFS) bíróságon próbálja megakadályozni az irányítók sztrájkját. Az illetékes munkaügyi bíróság várhatóan kedden este dönt arról, hogy jogos-e a munkabeszüntetés.
A GdF azt a mintegy kétszáz dolgozót képviseli a több mint hetvenezer embert foglalkoztató repülőtéren, akik a leszálló gépeket a kijelölt terminálhoz, a felszállásra készülő repülőket pedig a kifutópályához kalauzolják, illetve ezt a munkát az irányítótoronyból összehangolják, vagy a gépek földi mozgásának tervezésével foglalkoznak a repülőtér közlekedési központjában.
A fizetés mindhárom munkakörben viszonylag alacsony, legalábbis elmarad az igen speciális szaktudást igénylő többi repülőtéri közlekedésszervezői és -irányítói munkáért járó javadalmazástól. Az első munkakörben, a repülőtéri révkalauzok csoportjában például az éves fizetés 53 ezer és 69 ezer euró között (15,4 - 20 millió forint) mozog. A GdF 79.600 és 86.700 euró közötti éves fizetést követel, a munkaadó ezt túlzásnak tartja.
A vitából fakadó sztrájk megszakításokkal ugyan, de már másfél hete tart. A GdF tagjai legutóbb hétfő reggel szüntették be a munkát, emiatt törölni kellett minden kilencedik járatot, összesen csaknem 150-et.