A magyar családok felének nincs kocsija

2012.09.23. 08:51

A hazai háztartások tulajdonában lévő autópark a két évvel ezelőtti szinten stagnál, a magyar családok felének pedig nincs autója. Ez derül ki abból a felmérésből, amit a Bosch megrendelésére a Medián készített el 2008 és 2010 után most már harmadszor.

Az eredmények szerint idén a magyarországi háztartások 45 százalékának volt autója. Ez az arány nem változott az 2010-eshez képest, de 2012-re lakóhely és életkor szerint vizsgálva is átrendeződött a háztartások autóállománya.

Míg Budapesten az autók statisztikája két év alatt nem változott érdemben, addig a vidéki városokban 2010-óta 8,4 százalékkal csökkent a gépjárművel rendelkező családok száma. Ezzel ellentétben növekedés figyelhető meg a magyar lakosság 35,4 százalékának otthont adó községekben, ahol a családokban előforduló autók száma két év alatt 5 százalékkal emelkedett.

A kutatás megállapította, hogy míg az érettségivel rendelkező autósok tábora 2010 óta folyamatos növekedést mutat, addig 2012-ben 12,2 százalékkal kevesebb diplomásnak van autója a két évvel ezelőtti állapothoz képest.

Váltakozó képet mutat a korcsoport szerinti vizsgálat is. Míg a 30-39 évesek táborában az autók száma négy éve folyamatosan kiegyensúlyozott növekedést mutat, addig a 40-49 éves autótulajdonok száma az elmúlt két évben 8,4 százalékkal csökkent, és mára a 2010-es szinthez képest is 5,2 százalékkal kevesebb ebben a korcsoportban a gépjármű-tulajdonosok száma.

A Medián vizsgálta a szervizelési szokásokat is. Négy éve változatlanul a szakértelem az autósok legfontosabb szervízválasztási szempontja, míg a földrajzi közelség vagy a beépített alkatrészek minősége kevésbé befolyásolja a döntésüket. A kutatás rávilágított arra, hogy míg 2008-ban és 2010-ben a válaszadók számára a szakértelem mellett a megbízhatóság fontosabb szempont volt az árnál, addig 2012-ben a szervízválasztás második legfontosabb kritériumává lépett elő a várható költségek mértéke.