Obama megemelné a gazdagok adóját

2012.11.09. 21:54
Az amerikai középosztálynak nyújtott adókedvezmények azonnali meghosszabbítását sürgette pénteken a "költségvetési szirtről" (fiscal cliff) szóló megállapodás keretében Barack Obama.

Obama a jövő hétre meghívta magához az amerikai kongresszus vezetőit. Azt mondta, a deficitcsökkentést kizárólag kiegyensúlyozott módon tudja elképzelni, vagyis úgy, hogy a megszorításokat kiegészítsék  bevételt növelő intézkedések is. Ahoy a kilencvenes években, a Clinton-kormányzat alatt, most is arra van szükség, hogy megemeljék a társadalom leggazdagabb, évi 250 ezer dollárnál nagyobb jövedelmű rétegének hozzájárulását a közteherviseléshez. Obama elismerte, hogy ő is ehhez a csoporthoz tartozik.

"Ez központi kérdés volt a választáson. Sokat vitatkoztunk rajta, de kedd este óta tudjuk, az amerikaiak többsége egyetért ezzel a megközelítéssel" - mondta a BBC beszámolója szerint.

Sürgette ugyanakkor, hogy a demokrata többségű szenátus után a republikánusok uralta képviselőház is fogadja el a lakosság 97 százalékát érintő adócsökkentést.Obama szerint mindenki számra adónövekedéssel jár majd, ha az év végéig nem sikerül majd kiegyezni a költségvetési hiány csökkentéséről.

Pénteken korábban John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke a Bush-korszakban bevezetett összes adókedvezménynek - így a leggazdagabbakra vonatkozóknak is - a 2013-ra történő meghosszabbítását javasolta. Szerinte a "pénzügyi sziklaszirtről" szóló, átfogó megállapodást már az új összetételű kongresszusnak kellene elfogadnia. (Erről bővebben itt olvashat.)

A költségvetési szirt elnevezés arra utal, hogy a kongresszus és a Fehér Ház tavalyi adósságlimit-vitáját lezáró kompromisszum részeként kidolgozott kiigazító csomag maradéktalan érvényesítése - vagyis a költségvetési tételek egyenlő arányban történő megnyirbálása és az automatikus adóemelés - esetén az amerikai gazdaság "a szakadék széléről" ismét recesszióba zuhanhat.