Nem élünk elég egészségtelenül

2012.11.12. 07:24

Húszmilliárd forintot kellene befizetniük idén a cégeknek népegészségügyi termékadóként (neta), de a NAV adatai alapján a valóságban ennél kevesebb bevétele lesz a neta-ból a költségvetésnek. Október végéig ugyanis összesen 15,4 milliárd forintot róttak le a cégek, ez havonta nagyjából átlagosan 1,4 milliárdot jelent, így pedig nem jön össze a tervezett összeg – írja a Világgazdaság.

Az energiaitalok gyártói időben változtattak a termékek összetételén, ők egyre csökkenő összeggel járulnak hozzá az állam ezen bevételéhez. Ahogyan viszonylag lassan csordogálnak a forintok a cukrozott kakaóporok, az ízesített sörök és a gyömölcsízek után is, igaz, ezekre csak ebben az évben vetették ki a netát, amit négy-ötszáz cég fizet.

A várttól elmaradó bevétel a fogyasztás jelentős visszaesésével indokolható Szöllősi Réka szerint. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) titkára a lapnak azt mondta, a fogyasztás visszaesése az érintett termékkörökben 15–20 százalékos, „az adó bevezetése leginkább a hazai piacra termelő kisebb, vagy közepes gyártókat érintette hátrányosan, hiszen esetükben a teljes termékkörüket sújtotta az új teher.”

A titkár szerint ráadásul a fogyasztáscsökkenés könnyen lehet, hogy csak a legális termékkört érinti. „Nem kizárt, hogy valójában nem fogyasztáscsökkenésről van szó, hanem a forgalom egy része a feketekereskedelmen keresztül zajlik.” A titkár szerint a gyenge vásárlóerőből fakadó gyengülő fogyasztás mellé a neta egyfajta „multiplikátorként” lépett be.

A neta ráadásul még változhat, ez az energiital-gyártókat érinti. Egy módosító indítvány szerint adóköteles lenne minden olyan termék, amely a meghatározott mértékben metil-xantint és taurint tartalmaz, illetve azok a termékek is, amelyek az előbbieken kívül az aminosav, a glukuronolakton, az inozitol, a karnitin, a kreatin, a guarana, a maté, az akác, a ginzeng, a ginkgo biloba, a shizandra, a damiana, valamint a B-vitamin közül legalább kettőt tartalmaznak. Az új jogszabály a korábbinál jóval több alapanyagot, így több terméket adóztatna meg. Ennek ellensúlyozására a módosító csökkentené az energiaitalok adójának mértékét, a mostani 250 helyett csak 150 forintot kellene fizetni literenként.