Véglegesre faragták a költségvetést

2012.12.06. 15:27 Módosítva: 2012.12.06. 18:27

Tegnap a kormányülésen a kormány úgy döntött, hogy módosítja a kis vállalati adó szabályait. Az egyik változás, hogy a kivában is érvényesítik a szociális hozzájárulási adóhoz kapcsolódó kedvezményeket, illetve lehetővé teszik a régebbi beruházások leírhatóságát. Ezen kívül meghosszabbítják a jelentkezési határidőt január 15-ig – mindezt Balog Ádám adóügyekért felelős államtitkárhelyettes jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Banai Péter, az NGM  költségvetésért helyettes államtitkára azt jelentette be, hogy a kormány délután beterjesztette a parlamentnek a 2013-as költségvetés zárószavazás előtti módosító javaslatait. Az országvédelmi alap 400 milliárd forint lesz, a költségvetésben szereplő hiánycél a GDP 2,7 százaléka lesz. A zárószavazás előtti módosító 100 oldalas, a parlament honlapján pdf-ben itt olvashatja.

Az NGM-ben tartott sajtóbeszélgetésen Banai elmondta azt is, hogy a végleges költségvetési tervezetben milyen fő makrogazdasági pálya szerepel. A kormány mostani számításai szerint 2013-ben 0,9 százalékkal növekedhet a gazdaság, a háztartások fogyasztása 1,3 százalékkal eshet vissza, az export 6,2 százalékkal bővülhet, a beruházások további egy százalékkal eshetnek vissza, a foglalkoztatás viszont 0,7 százalékkal bővülhet. A kabinet 5,2 százalékos inflációt vár.

A zárószavazás előtti módosító javaslat az ősszel bejelentett három megszorítócsomag intézkedéseit vezeti át a költségvetési törvénybe, 0,9 százalékos növekedéssel számolnak és a fogyasztás enyhe visszaesésére számít a tárca. Az infláció a kormány várakozása szerint 5,2 százalék lesz, mondta Banai. Ha nem jönnek be a növekedési tervek, a 400 milliárdos országvédelmi alap akkor is megnyugtató módon tudja pótolni a kieső pénzeket.

A kormány döntött az önkormányzatok adósságának teljes, vagy részleges átvállalásáról, ennek hatásait is átvezetik a jövő évi költségvetésbe. Ezen kívül módosítják a gyógyszerkassza előirányzatát, megemelték az összeget több mint 60 milliárd forinttal. A korábban megismert 30 milliárd helyett 60 milliárd forintot vár a költségvetés a közműadóból, a tranzakciós adó előiranyzatàt 62 milliárd forinttal emelték a korábbi várakozásokhoz képest. A személyi jövedelemadóból 47 milliárddal folyik be majd kevesebb, a kisvállalati adóból 84 milliárddal vár kevesebbet a költségvetés. Direkt költségvetési hatásokkal sem idén, sem jövőre nem számol a kormány az E. On visszavásárlása kapcsán, mondta Banai az Index kérdésére.

Változás előző évhez képest, % Benyújtott költségvetés Felülvizsgált előrejelzés
GDP-bővülés 1,6 0,9
Háztartások fogyasztási kiadása 0,3 -0,5
Bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,3 -1
Export 8,8 6,2
Import 8 4,5
Foglalkoztatottak száma 2,2 0,7
Munkanélküliségi ráta, % 10,3 10,8
Infláció 4,2 5,2

A zárószavazás előtt módosító szerint a belföldi kereslet szűkülése mellett, valamint a gyengébb külső kereslet ellenére, a GDP-növekedést 2013-ban még „túlnyomórészt a nettó export fogja adni, különös tekintettel arra, hogy az autóipari beruházások eredményeként létrejövő kapacitások 2012-2013-ban kezdik meg a termelést és az exportértékesítést”. Az inflációra egymással ellentétes hatást gyakorol a potenciális és a tényleges GDP különbségének a lassabb záródása, az élelmiszerár-sokk, valamint az indirekt adók emelkedése. „Mindezek a 2013-as évben a korábban vártnál némileg magasabb árnövekedést eredményezhetnek” – olvasható a dokumentumban; a „némileg magasabb”, mint látható, az inflációs cél 1 százalékpontos emelését jelenti.

Banai Péter újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a gáz és energia árának 10 százalékos tervezett csökkentése összességében pozitív hatást fejthet ki a költségvetésre, írja a Portfolio.hu. A GKI Energiakutató korábban úgy számolt, hogy csak az áfában 20 milliárdos költségvetési kiesést eredményezhet az árcsökkentés.