A hét, amikor agyoncsaptuk az inflációt

2012.12.23. 18:22
Alcsonyabb inflációra számíthatunk, döntően a rezsicsökkentés és az elhalasztott jövedékiadó-emelés miatt. A reáljövedelmünk növekedésére azonban kár számítani, hacsak nem vagyunk minimálbéresek vagy nyugdíjasok. Az S&P leminősítette a magyar bankrendszert, a Fitch viszont megerősítette a magyar besorolást. Matolcsy megküzdött Orbánért az egyesült balliberális hadakkal, és győzött.

A héten még mindig elsősorban a felsőoktatás finanszírozása körüli káosztól volt hangos az ország, ami nem csoda, hiszen jóformán naponta változott meg a teljes koncepció. Az érdeklődőknek a legfrissebbet most a honlapján magyarázza a kormány, persze van még hátra pár munkanap az évből. De ezek mellett is történt még jó pár fontos dolog a héten.

Alacsonyabb infláció jön

Az MNB a várakozásoknak megfelelően folytatta a kamatcsökkentést, 5,75 százalékos most a magyar alapkamat, a hét eleji forintgyengülés nem volt akkora mértékű, hogy megijedjen tőle a Monetáris Tanács.

A kedvező nemzetközi környezet mellett tehették ezt azért is, mert a várt infláció is nagy mértékben csökkent, a korábbi 5 százalék helyett 3,5 százalékkal számolnak a jegybanknál a jövő évre. A változást leginkább két tétel indokolja, a hivatalossá vált tíz százalékos rezsicsökkentés önmagában 1 százalékponttal viszi lejjebb az inflációt, míg az, hogy elhalasztották a jövedéki adó emelését, még 0,4 százalékponttal vitte a lejjebb a várható árnövekedést.

Hozzá kell tenni viszont, hogy az adóhatásoktól tisztított maginflációban érezhető emelkedést vár a jegybank, ami azt jelenti, hogy hosszabb távon semmiképp nem lehetünk nyugodtak.

Kevesebben kevesebbért dolgozunk

A foglalkoztatás szinte minden mutatója romlott, novemberben kirúgáshullám indult az országban. 35 ezerrel kevesebben dolgoznak a versenyszférában, mint tavaly, és a reálbérünk is romlott 3,9 százalékkal, és valószínűleg jövőre is romlani fog. Mondjuk munkát adni is jóval drágább lett Magyarországon.

Amikor Orbán Viktor a bérek növekedéséről beszélt, akkor a minimálbérre gondolt, amit 5,4 százalékkal emel meg az állam jövőre. Viszont a nyugdíjak is emelkedni fognak, valószínűleg reálértelemben is.

 

Az egyesült balliberális hadak ellen

Az adórendszerben is sok a kapkodás, amiknek a hatása megjósolhatatlan, legalábbis Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője szerint, aki úgy gondolja, hogy emiatt jövőre évközi adóemelések is jöhetnek. Gyurcsik Attila, a Concorde elemzési vezetője szerint pedig az adórendszer folyamatos bütykölgetése egyrészt rontja a kiszámíthatóságot, másrészt eltereli a figyelmet arról, hogy húsz éve nincs hosszú távú stratégiai koncepciója az országnak. Oszkó Péter szerint tartós pangást hoz a jelenlegi gazdaságpolitikánk, amit Várhegyi Éva és Kupa Mihály a szocialista tervgazdasághoz látnak hasonlónak. Amit egyébként már a rómaiak is meghaladtak.

Matolcsy viszont nagyon is optimista, a jövő évtől reméli a magyar gazdaság felemelkedését, különösen, hogy szorosabb együttműködést remél a független Nemzeti Bankkal (kicsit árnyalja ezt, hogy az állami MFB nem sokkal később kijött elemzése szerint a legkevésbé sem várható fordulat jövőre). Az NGM vezetője belengette azt is, hogy mégse lesz devizakötvény-kibocsátás 2013-ban.

Matolcsy mindezek mellett azt is részletesen kifejtette, hogy az „egyesült balliberális hadak" pénzügyi támadásainak volt betudható egyebek mellett a hitelbesorolásunk romlása is. A hadak szerinte személyesen Orbán Viktor eltávolítására törtek, de szerencsére már legyőztük őket.

Szijjártó Péter is aktív volt, például láthatóan teljesen átvette Orbán Viktortól a titkos tartalmú stratégia partnerszerződések megkötését a kiválasztott cégekkel, most a Stadlerrel írtak alá egy ilyet. Van stratégiai partnerországunk is, méghozzá Azerbajdzsán, amivel Szijjártó gyümölcsöző mezőgazdasági együttműködést remél. Ángyán Józsefet, a fideszes mezőgazdasági szakembert viszont Orbán személyesen szúrta le a földtörvény kritizálása miatt.

Recesszió a legtöbb területen

A héten újra leminősített minket a S&P, pontosabban a bankrendszerünket, viszont a Fitch inkább megerősítette a magyar besorolást, amivel egyszeriben kivívta az NGM rokonszenvét.

Vége a Gyulai Húsnak, de attól még lesz gyulai kolbász, a város ugyanis átveszi a cég eszközeit. A kaposvári húsgyár is bajban van, egymillárd forintra lenne szükségük a további működéshez. A vörösiszap-katasztrófából ismert Mal Zrt. is várhatja a csődöt, amit egyelőre a BauMax megúszott, a csipszadótól szenvednek az energiaitalos cégek, az építőipar pedig továbbra sem tud kijönni mély válságából.

A bérek csökkenése után nem túl meglepő, hogy mélyponton van a lakossági hitelezés is. A felajánlott lakossági adó-egyszázalékok körül is akadtak gondok idén is. Mint ahogy lehetnek még gondok a kereskedőknél is, a pénztárgépek cseréje ugyanis nem ígérkezik sétagaloppnak.

 
 50. heti záró  51. heti záró
 BUX 17 849  17 948
 OTP 4128 4149
 Mol 17 050 
17 410
 Richter 35 515
36 400 
 
 Magyar Telekom 383  355

Kellemetlen, hogy majdnem 100 milliárddal többe kerül majd a négyes metró, illetve hogy elfelejtették Nyíregyházánál összekötni az új autópályaszakaszt a régivel, ezért az egész még mindig nem használható. Az infrastruktúránál maradva, a héten húsz évvel meghosszabbították a paksi egyes blokk üzemidejét.

A héten derült még ki, hogy a GVH nem vizsgálja tovább a nyári dinnyekartell ügyét, hiszen egy friss törvénymódosítás miatt ehhez a Vidékfejlesztési Minisztériumtól (VM) kell engedélyt kérniük. A dolog egyik szépséghibája, hogy ez esetben épp ők találták ki a kartellt.

Máshol más a baj

Euróapában eközben tovább pusztít a válság, ez az autóiparon jól látszik. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a Ryanair hazudott a gépeiről, hogy spórolhasson néhány tízmillió eurót. A lengyelek a tervezett uniós dohányszabályok ellen, az IMF-nél pedig Argentína sorozatos hazugságai ellen lépnének fel.

Szörnyű lehet kínai nagyvárosi fogyasztónak lenni, hiszen egyrészt minden korábban vártnál rosszabb a levegőjük, másrészt két nagy gyorsétterem-láncnál is hormonkezelt húst kaptak a vevők és még a világvégében sem lehet hinni. Mondjuk a gazdaságuk legalább dübörög.