Mártha: Sukoró az E.On-hoz képest bábjáték

A kormány ígérete szerint néhány héten belül, január 31-ig az államhoz kerül az E.On két cége, a vételár a kiszivárgott hírek szerint 800 millió euró körül lehet. Jó üzletet ez nekünk?

Sajnos olyan feltételek mentén halad a magyar állam, ami nem tűnik túl előnyösnek. Magával a vásárlási szándékkal alapvetően egyetértek, az MVM élén is és azután is többször elmondtam, hogy sok mindennek jobb helye lenne az államnál. De ha az eddig nyilvánosságra került információk és paraméterek mentén megy végbe az üzlet, akkor meg merem azt kockáztatni, hogy Sukoró ehhez képest bábjáték volt.

Nem ér annyit a cég, mint amennyit adunk érte?

Több helyen nyilvánosságra került, hogy vagyonértékelések történtek az ügyben. A piacon keringő és hozzáférhető információk alapján úgy tudom, hogy az egyik vagyonértékelés 40 millió euróról, a másik körülbelül 300 millió euróról szólt. A vételár pedig minden bizonnyal 800 millió euró felett lesz, ha a hivatalos nyilatkozatokból nem is lehet tudni, de az iparágban jártas szakértők nagyjából ezt a nagyságrendet jelölik meg. Ebben az esetben pedig azért van egy 500 millió eurós különbség [290-es euróárfolyamon ez 145 milliárd forintnak felel meg – a szerk.]

A vagyonértékelések ugyan nem nyilvánosak, de ha a vásárlás után kimutatható lesz, hogy a kormány azokat teljesen figyelmen kívül hagyta, és ezzel károsulnak az adófizetők, kit terhel a felelősség?

Éppen a Fidesz vezette be azt a büntetőjogi gondolkodást, hogy nemcsak az aláíró felel, hanem a döntéshozó testületekben ülő igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok is. Tehát aki egy kifogásolható előterjesztést megszavaz, előterjeszt az belekeveredhet. Azt gondolom, van némi aggodalom a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és az MVM igazgatóságában is ezzel kapcsolatban.

Néhány héttel azután, hogy Orbán Viktor és Johannes Teyssen, az E.On elnök-vezérigazgatója szándéknyilatkozatot írt alá a vásárlásról, Horváth Gergely Domonkos a vagyonkezelő igazgatója december végi hatállyal távozott az MNV éléről. Ennek lehet köze az E.On-vásárláshoz?

Nem mondom, hogy ez volt a fő oka, de biztosan van benne valami. Az egész vásárlási kényszer a szándéknyilatkozatból ered, előtte már számos tárgyalás volt, de nem vezetett eredményre. Nekem úgy tűnik, hogy a miniszterelnök kezét nem fogta senki, amikor aláírta ezt a nyilatkozatot. Az a gyanúm, hogy senki nem mert neki szólni, hogy főnök ezt ne így, ne ennyiért. Jó szándéktól vezérelve aláírt valamit, amit most az apparátus kétségbeesetten próbál papírokká transzformálni, de ez gazdaságilag és jogilag elfogadható módon nagyon nehezen megy.

A november végén aláírt szándéknyilatkozatban már az ár is benne lehetett?

Megállapodtak a dátumokról, megjelölték a két céget, beleírták, hogy kölcsönös előnyök, kölcsönös kockázatviselés mellett történik meg a vásárlás. Szóban talán vételár is elhangzott, azt hogy írásban rögzítették-e azt ma még nem tudjuk. De ismerve a németeket, azt gondolom, hogy a szerződés legfontosabb paraméterei ebben az előzetes megállapodásban már benne vannak. Láttunk már jó néhány ilyet korábban, a németek általában afelé mennek, hogy ezek a megállapodások precízek legyenek.

Az E.On a két céget annak idején jóval többért vette, igaz azóta keresett is a tárolós üzleten, de elképzelhető egyáltalán, hogy most eladnák 300 millióért?

Az E.On veszteséggel aligha akar kiszállni a cégekből, az ő szempontjából reális várakozás a 800 millió, otthon a tőzsdei részvényeseknek be kell mutatnia, hogy nem vesztett a magyar kalandon. A magyar oldalról azonban figyelembe kell venni, hogy amikor az E.On megvette, akkor egy teljesen más geopolitikai helyzet jellemezte a régiót. Akkoriban rendkívül szűkösek voltak a tározói kapacitások, most túlkínálat van itthon és a környező országokban. Ráadásul ha megépül a Déli Áramlat, akkor meg a tározók vásárlása végképp megkérdőjeleződik, az alternatív vezetékeken ugyanis mindig jön majd annyi gáz, amennyivel a lakosság ellátható. Fontos, hogy azóta épült egy óriási stratégiai tározó is amely a Molnál van, és nagy mértékben helyettesíti az E.On-tározókat.

A vagyonértékelés között és a piacon emlegetett lehetséges vételár között tehát van egy 500 millió eurós különbség. Ezt nem indokolhatja a tárolóban lévő gáz értéke? Ha az állam tárolót vesz, nyilván gázzal együtt veszi meg.

A tárolóban lévő gázzal számolni igencsak félrevezető lenne, mivel annak a nagy része nem az E.On kezében van, hanem más piaci szereplőké. Az E.Onhoz tartozó gáz jelentős része pedig úgynevezett párnagáz. Ez a mobilizálható kapacitáson felül értendő, a tároló típusától függően mértéke 15 és 40 százalék között van. A párnagáz nem kivehető, ennyit mindig benne kell hagyni, hogy ne omoljon össze a rendszer. A párnagázt beszámítani nagy felelőtlenség. Olyan, mintha vennék egy autót, és a benne lévő motor kenőolajat külön felértékelném.

Mennyi párnagáz lehet az E.On tározóiban?

Korábban,  múltbéli tranzakciók során az E.On körülbelül 3,5 milliárd köbméter párnagázt számolt el összesen mintegy 62 milliárd forint értékben. Szerintem ezt nem érdemes teljes mértékben és áron visszavásárolni, hiszen nem használható fel, illetve esetleg majd évtizedek múlva egy végleges tároló megszüntetés esetén. Mit ér ez ma? Mellesleg a párnagáz értékével együtt sem jön ki a 800 millió eurós vételár. Nagyon érdekes lenne megnézni azokat a dokumentumokat, amikor a Mol eladta ezeket a tárolókat, mert akkor ez a párnagáz már benne volt, kérdés, hogy akkor az E.On adott-e érte pénzt.Ha sokat adott érte, akkor szerintem csak a Mol járt jól, és most az állam vételi pozíciójából nem kéne ugyanezt bebukni.

De olcsóbban azért megérné megvenni a tározós céget?

Ez az egész ügylet rendben lenne, ha a vételár és a vétel körülményei kedvezők lennének. Akkor lenne jó üzlet, ha egyébként 300-400 millió euró körül megállna a vételár – egyébként a tárolókapacitás nemzetközi összehasonlítás alapján számított piaci értéke is ezt a nagyságrendet hozza ki. Könnyen utána lehet nézni, ma Európában az iparági benchmark érték legfeljebb körülbelül ezer köbméterenként 150 dollár mobil kapacitás. A szóbanforgó E.On tározókra kiszámolva ez mintegy 645 millió dollár. Nem hülyék a németek. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy akvizícióban megvásárolt vagyonelemet akár az E.On, akár az RWE erős versenyhivatali nyomás nélkül értékesítsen. Az, hogy az E.On ezt ilyen készségesen eladja, azt mutatja, hogy túlértékelt vásárlásról lehet szó. Az állam helyében én 2013-ban gáztározóba nem tennék túl sok pénzt.

Hosszú távon sem lehet jó üzlet a magyar államnak?

Közép-Európa gázfelhasználása a válság óta nagyon alacsony, ma szinte teljes egészében kielégíthető a hazai fogyasztás egy folyamatos importból és egy nagyon minimális kitározásból. Magyarország túlépítette magát tározóból, az E.Onon kívül a Molnak is van, és a környező országokban, például Ukrajnában is rengeteg tároló van, túlkínálat van a piacon. Ha valaki ma gázt akar betárolni, a lehetőségei szinte korlátlanok a régióban. Hosszú távon pedig azért lesz nehéz ebből üzletet kötni, mert csökken az igény tárolásra azáltal, hogy fejlesztjük a nagynyomású gázhálózatunkat. A szlovák vezetéket most építi az MVM, a román vezeték most épült meg, egyre jobban integrálódik Magyarország a nemzetközi gázforgalomba. Még ha az ár rendben is lenne, stratégiailag én egyébként sem ezt venném meg először, hanem például az E.On gázelosztó társaságokat, amelyek a fogyasztókkal vannak kapcsolatban. Nem véletlen, hogy azokat az E.On nem szívesen adja.

Annál szívesebben adja viszont a veszteséges gáznagykereskedő céget...

A Trade-et semmilyen körülmények között nem érdemes megvenni, valószínűleg az E.On kötötte össze a cég eladását a Storage eladásával. Semmilyen eszköz, vagyon nincs a cégben, cserébe hordoz egy hatalmas jogi kockázatot, amit az E.On sokkal eredményesebben tud kezelni: fél Európára szerzi be a földgázt, amikor az oroszokkal tárgyal, hatalmas erők feszülnek egymásnak. Ha a Gazprom az átvételi kötelezettség miatt kötbért akar kiróni a magyar cégre, Berlinben és Düsseldorfban is csöngenek a telefonok, és – micsoda véletlen – uniós versenyhivatali eljárás indul a Gazprommal szemben. Magyarország ilyen alkut nem tud kötni. Lehet értelme annak, hogy a magyar állam szerezze be közvetlenül a gázt, de ehhez nem kell az E.On Földgáz Trade.

Azért a paksi bővítést a kormány fel tudja ajánlani az oroszoknak.

Nem mondom, hogy az új paksi blokkokat nem az oroszoknak kellene megépíteni, de nem jó, hogy ez egy ilyen alkun dől el. Nyakunkba veszünk egy veszteséges kereskedőcéget számos kockázattal, majd ebből úgy mászunk ki, hogy mondjuk odaadjuk a paksi fejlesztést – ha egyáltalán lesz – az oroszoknak. Ezt mintha nem gondolták volna végig teljesen. A kormány egyébként ma egyértelműen Paksra koncentrál, de megkockáztatom, hogy az E.On-vétel akkora finanszírozási terhet rak az MVM nyakába, hogy azzal szépen lassan a paksi bővítést is megöli. A vásárlással az utolsó esélyt vesszük el az MVM-től, legyengítjük a finanszírozási képességét.

Tehát az E.Onnál lévő hosszú távú gázszerződések miatt sem érdemes megvenni a Trade-et? A kormány azt nyilatkozta, hogy a 2015-ös szerződést már állami céggel kötnék.

A Gazprom nemrég hivatalosan is azt nyilatkozta, bármikor hajlandó elkezdeni  a tárgyalásokat az új hosszú távú szerződésről ha ilyen megkeresést kap, ez teljesen független attól, hogy a jelenlegi szerződések kinél vannak.

Ha közvetlenül az állam szerzi be a gázt, nem tud nagyobb nyomást gyakorolni a piac szereplőire?

A rezsicsökkentő rendelet is jól mutatja, hogy hatósági eszközzel az állam lényegében bármit el tud érni, csak emiatt nincs hozzá szüksége tulajdonra.

Tehát a Trade-et kár megvenni, a Storage meg ennyiért túl drága. Elképzelhető még, hogy az állam visszalép a megállapodásból?

Ebből visszalépni iszonyatos presztízsveszteség. Olyan van, hogy egy  választás után a következő kormány visszalép, de ugyanaz a kormány, ugyanaz a miniszterelnök, mint amelyik a szándéknyilatkozatot aláírta, a diplomácia szabályai szerint nem könnyen léphet vissza. Viszont a vagyonkezelőnél és az MVM-nél dolgozó kollégák helyében én ezekkel a feltétetekkel nem igazán merném aláírni a szerződést. Újra kéne tárgyalni.