Meglepő fordulatról írt Matolcsy a héten

Bátraké a szerencse – az ismert népi bölcsességet átírva Matolcsy György arra jutott szokásos Heti Válasz-cikkében, hogy optimistáké a szerencse, és így a siker is. Ismét amerikai szerzők könyve volt az írás apropója, ezúttal az a kötet, amelyben három üzletember azzal foglalkozott, hogy megtalálja a „sikerhez vezető jellemvonásokat”. Négy ilyen karakterjegy van, derült ki a könyvből a nemzetgazdasági miniszter szerint: a szív (a megérzések alapján döntés), az ész (a racionális döntés), a bátorság és a szerencse.

A sikeres üzletembernek és a sikeres vezetőnek persze minden esetben szüksége van szerencsére, szögezi le a közgondolkodó-miniszter, ahogy – és ezt már csak mi tesszük hozzá – szüksége van rá a focikapusnak vagy egy kötéltáncosnak is. De az ő gondolatmenetében nem is ez a lényeg, hanem az ezt követő éles váltás – amelyből nem derül ki, hogyan kötődik a szerencséhez, és hogy a könyvről van-e még szó, vagy már a rögmagyar valóságról –, és máris ott tartunk, hogy a sikeres vezetőket mi is jellemzi még: „energiaforrásuk az optimizmus”.

És viszont innen már egyértelmű, hogy hazai pályán mozgunk: „Magyarországra ráfér a siker, amihez szerencsére is szükségünk van”. És hogy máris mekkora szerencsénk van: Matolcsy történetesen tudja, hogyan „növelhetjük a szerencse esélyét”. Hát úgy, hogy „ha bizonyos jellemvonásokat erősítünk magunkban, közösségünkben, a nemzet egészében”, hiszen „a szerencse felfogás, életérzés és magatartás dolga is, nem csupán véletlen, önkényes, kaotikus és válogatós”. Ezt jól megjegyezzük, amikor holnap a lottó- és totószelvényeink fölé hajolunk, akárcsak a mostani írás másik jelentős falvédőbölcsességét: „ne hagyjunk ki járatlan utat eddig jártakért!”

Már ez utóbbi forradalmi újszerűsége jelzi, hogy itt bizony fordulat van a gondolkodásban. És tényleg az van, ami kell is, mert „a szellemi kíváncsiság is vonzza a szerencsét”, akárcsak a „szerénység, sőt alázatosság, ha kíváncsisággal és optimizmussal párosul”. És a gondolkodás legnagyobb fordulata az, hogy „szakítsunk a mély magyar pesszimizmussal”. Ami pedig érdemes, mert „meglepő fordulatok érik azt, aki átáll az optimisták, a bizakodók oldalára: hirtelen kezdenek jobban menni a dolgai”. És hogy ennek nemzetgazdasági szinten mekkora súlya van? Arra válasz az írás utolsó mondata: „minél többen bízunk a növekedési fordulatban, annál közelebb jön”. Vagy ahogyan ezt kor méltán népszerű slágerében énekelték: „csak hinni kell, s a remény visz tovább”.