Jön a szociális közműszolgáltatás

2013.02.19. 14:55

Szociális közműszolgáltatásról szóló törvénymódosító javaslatot nyújtott be Németh Szilárd és Zsigó Róbert fideszes képviselő. A módosító-csomag az elosztótársaságok feladatkörét bővíti, a többletfeladatokhoz és kötelezettségekhez azonban nem rendel elismerhető költségeket.

A korábbi kormányzati bejelentésekkel összhangban a nagyobbik kormánypárt benyújtotta a lakossági energiaszolgáltatással kapcsolatos minőségi követelmények átalakítását célzó módosító indítványát. A téma eredetileg a Fidesz háromnapos gyulai frakcióülésén is napirendi pont volt, azonban a további rezsicsökkentéssel kapcsolatos tervek és viták miatt e témával összefüggésben nem hangzott el bejelentés, írja a portfolio.hu.

A tervezet szerint az eddigi éves leolvasással szemben a szolgáltatóknak az egyetemes szolgáltatásban negyedévente kellene elvégezni a mérőóra leolvasását, és a cégeknek az esti órákban is rendelkezésre kellene állniuk az óraleolvasásra. Az elosztótársaságok esetében a tervezet ugyancsak további előírásokat tartalmaz a közvilágítás-szolgáltatással is összefüggésben. A cégek kötelesek lennének naprakész nyilvántartást vezetni a hálózatukról, annak berendezéseiről, amiből az állami szervek kérelmére díjmentesen kellene adatot szolgáltatniuk.

A módosítás bizonyos esetekben nem engedné, hogy a társasházak közös használatban lévő terei számára a szolgáltató kikapcsolja az áramellátást. A jogszabály az olyan négynél többszintes házakban tiltaná a lekapcsolást, ahol fogyatékkal élő személyek laknak, vagyis például a lift akkor is közlekedne, ha egyébként nem fizetik a számlákat. Nem lehetne felfüggeszteni a szolgáltatást akkor sem, ha a közös képviselő igazolja, hogy fizetési meghagyásos eljárást indított a közösköltség-tartozást felhalmozó fogyasztóval szemben. Ezeket az eseteket azonban a társasháznak a kikapcsolási eljárás megindítása előtt igazolnia kell, és meg kell állapodnia az energiacéggel a részletekben fizetésről.

Az egyetemes szolgáltatók számára a jogszabály előírná, hogy minden járási központban ügyfélszolgálatot létesítsenek, az ötezer főt meghaladó településeken pedig a munkanapokon biztosítani kell a panaszfogadás lehetőségét, illetve a különböző ellátással kapcsolatos nyomtatványok elérését. Az egyetemes szolgáltató a javaslat szerint ebbe a kötelezettségének olyan, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben is eleget tehet, amelyet más szolgáltatóval közszolgáltatóval vagy közfeladatot ellátó jogi személlyel együttműködve tart fenn.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Kijött a legfrissebb lista.

március 4., 20:28

  • Gazdaság
Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Folyamatos az erősödés.

március 5., 07:01

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

március 5., 10:27

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08