Tovább pusztítja a válság a cégeket

2013.02.20. 11:27 Módosítva: 2013.02.20. 11:27
Tartósan ötven százalék körüli növekedést mutat Magyarországon a megszűnő építőipari vállalkozások száma, közölte szerdán az Opten. A céginformációs szolgáltató szerint ebben tetten érhető ugyan a válság tisztító hatása, de a visszaeső cégalapítási kedv azt támasztja alá, hogy a nyereséges működéshez a gazdasági körülmények még mindig nem adottak.

Januárban 428, az elmúlt három hónapban pedig havonta átlagosan 540 építőipari cég szűnt meg Magyarországon. Ez 46, illetve 49 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. „Tavaly nyáron jogszabályi változások miatt kezdett növekedni a megszűnések száma, ami most ezen a szinten stabilizálódni látszik” – nyilatkozta Tóth Tamás ügyvezető igazgató a számokat értékelve.

A növekedési ütem magas, de a helyzet nem drámai, hiszen javarészt arról van szó, hogy már jó ideje nem működő cégeket zárnak be a hatóságok, sokszor éppen azért, mert semmilyen életjelet nem adnak, így beszámolási kötelezettségeiket sem teljesítik, vagyis ezek cégek nem fognak hiányozni a termelésből.

„Ott van azonban az az egyre nagyobb hányad, amelyik éppen most válik fizetésképtelenné, vagy a jövőt érzik kilátástalannak a tulajdonosok” – beszélt a szakértő az inkább gondot jelentő tendenciákról. Ez utóbbi körről árulkodnak a végelszámolási és felszámolási adatok. A cégbíróságok tavaly március óta nem indítanak kényszer-végelszámolást, így a januárban közzétett 104 végelszámolás zöme már olyan eljárás, amelyet a tulajdonosok kezdeményeztek saját cégük bezárása érdekében. Ezek több mint fele a tapasztalatok szerint felszámolásba fordul, miután a bezárandó cég kifizetetlen adósságot hagy maga mögött.

Januárban emellett 300 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás. „Ez lényegesen kevesebb, mint egy évvel korábban, ugyanakkor beleillik a cégtörvény tavaly márciusi módosítása óta kialakult trendbe” – mondja az Opten igazgatója. Azóta, adminisztratív okok miatt, kevesebb a felszámolás, és több a hatósági végzéssel véget érő cégkarrier.

„A cégek végnapjait meghatározó jogszabályok változásai miatt a törlések mellett jelenleg a legjobb indikátor a cégalapítás. Ez pedig azt mutatja, hogy a tavaly év eleji nagy cégalapítási hullám óta az új cégek bejegyzése nem akar visszatérni a korábbi szintekre” – hívja fel a figyelmet Tóth Tamás. Januárban mindössze 262, de az elmúlt három hónap átlagában is csak 268 céget hoznak létre havonta, miközben 2011-ben havonta 500 új társaságot is alapítottak az ágazatban.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felmérése szerint az ágazatban dolgozó társaságok csaknem 80 százalékának van kintlévősége. Ezek egy része a partnerek – alvállalkozók, beszállítók, munkavállalók – kifizetése érdekében hitelt vett fel, amit a bevételek elmaradása esetén is vissza kell fizetni. Ez esetenként megpecsételi az egyébként is nehéz helyzetben lévő cégek sorsát.