További Gazdaság cikkek
-
Súlyos százezekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
- A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
- Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
- Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
- Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei
Tavaly a bruttó átlagkeresetek 4,6 százalékkal, míg a családi kedvezmény nélkül számolt nettók 2 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. Miután a már korábban közölt inflációs adat szerint a fogyasztói árak 5 százalékkal nőttek, a nettó reálbérek 2,9 százalékkal csökkentek. Ilyen mértékű visszaesésre a 2007-es évet leszámítva a Bokros-csomag óta nem volt példa.
A KSH közleménye szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 000 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 233 700, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 214 900 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 200 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 144 000 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 300, a szellemi foglalkozásúaké 190 500) forint volt, 2 százalékkal magasabb az előző évinél. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 3,7 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,3, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,1, a nonprofit szervezeteknél 4,3 százalékkal nőttek egy év alatt.
A bruttó keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül 6,3 százalékkal, ezen belül a versenyszférában 7,2 százalékkal nőttek. A költségvetési szektorban a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent az átlagkereset, e hatást kiszűrve átlagosan 3,7 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése.
A bruttó átlagkeresetek 2012-ben is a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (459 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (410 100 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (403 900 forint). A legrosszabbul a turizmusban és vendéglátásban (139 700 forint), a humán-egészségügyi és szociális ellátásban (151 400 forint), illetve az építőiparban (163 600 forint) dolgozók kerestek.
Tavaly éves szinten a költségvetési szférában a teljes munkaidősök 55 százaléka (közfoglalkoztatottak nélkül 61,9 százaléka) átlagosan 10 100 forint kompenzációban részesült az adó- és járulékváltozások ellentételezésére. Ennek hatása a közszféra bruttó jövedelmi pozícióit 1,6 százalékponttal javítja. A közfoglalkoztatottak nélkül, de a kompenzáció figyelembevételével számított növekedés így a közszféra területén 5,5 százalék volt. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egyrészénél is részesülhetnek az alkalmazásban állók kompenzációban, ahol a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 9,2 százaléka kapott ezen a címen 10 200 forintot.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012. január–decemberben átlagosan 5,4 százalékkal – ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8 százalékkal – haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye 4,5 százalékkal nőtt. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be a 2012. évi garantált bérminimum-változás, továbbá a 2012. januártól esedékes, de 2012. júliusban kifizetett béremelés miatt.
A 235 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,4 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőttinél. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalékl volt.
A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 817 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, 34 ezer fővel kevesebb, mint 2011 azonos időszakában. A közsszférában 751 ezren dolgoztak (16,7 ezer fővel többen az egy évvel korábbinál), közülük átlagosan 91 ezren közfoglalkoztatás keretében.
A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012. január–decemberben közel négyszerese volt (átlagosan 72,4 ezer fő) az előző évinek. A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 106 ezer fő állt alkalmazásban. Összességében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában (a közfoglalkoztatottakkal együtt), valamint a megvizsgált nonprofit szervezeteknél 2 millió 674 ezer fő állt alkalmazásban, 17,1 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Súlyos százezekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek.
3 órája
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófaforgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszerdrágulásról nem a kereskedők tehetnek.
6 perce
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
3 órája
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
8 perce
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
4 órája
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
5 órája
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
5 órája
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
1 órája
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
13 órája
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
5 órája
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
8 órája
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Címlapon
Genetikai betegség, ami majdnem tönkretette a bámulatos ikerpár karrierjét
Erről is szól az új francia produkció.
47 perce
- Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be
Nagy István ismertette a korlátozásokat.
7 perce
- Címlapon
Kényszeresen meg akarnak felelni, közben öngyilkos fegyverré válik kezükben a pénz
A financial fawning kártékonyságából csak a határok felállítása jelenthet kiutat.
29 perce