Milliárdos beruházásba kezd a Magyar Posta

2013.02.27. 08:20

Nettó 2,3 milliárd forintot meghaladó beruházásba kezd a Magyar Posta Zrt., a fejlesztéssel kapcsolatban a társaság mentességet kért a közbeszerzési törvény alól, amit az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága meg is szavazott, derül ki a Napi Gazdaság szerint az ülés jegyzőkönyvéből.

A posta egy úgynevezett hibrid kézbesítési és konverziós rendszer projekt kapcsán adta be igényét − közölte a Napi Gazdasággal a társaság. A vállalat olyan szolgáltatásokat valósítana meg, amelyek a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervei, illetve ügyfelei számára állítják elő a szükséges hiteles és az eredetivel azonos joghatású okiratokat.

Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy az elektronikusan feladott dokumentumokat hiteles papír alapú okiratként, levélben kapja meg a címzett, de fordított megoldásra is képes a rendszer, az elektronikusan feladott és kézbesített küldeményről pedig a feladó és a címzett is hitelesen igazoló elektronikus értesítést kap. A szolgáltatásokhoz a csatlakozó szervek informatikai és iratkezelő rendszereihez kell kapcsolódnia a vállalatnak.