Most már tényleg elegünk lett Magyarországból
„Mint tudják, Magyarország korábban nagyon jó hely volt a pénzügyi szolgáltatások számára, most viszont egyfajta rémálommá vált” – mondta Enrico Cucchiani az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója. Ezért készen áll arra, hogy csökkentse jelenlétét az országban – tudósít a Reuters.
A hírügynökség beszámolója szerint az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója, Enrico Cucchiani a gyorsjelentést követő elemzői tájékoztatón Magyarországról külön szót ejtett, elsősorban a jelenlét lehetséges csökkentése kapcsán. Ezen az elemzői tájékoztatón Cucchiani annyit jegyzett meg, hogy egyáltalán nem találja túlzónak az országgal kapcsolatban mondottakat. „Mindenki meglehetősen aggódik az ország miatt" – tette a hozzá a bankvezér.
„A negyedik negyedévben nagyon fontos felismeréshez érkeztünk, továbbra is kihívásokkal teli környezetre számíthatunk, ezért terveket készítettünk a működés agresszív átstrukturálásáról” – árulta el Enrico Cucchiani. Hozzátette, hogy egy ezzel foglalkozó csapatot küldött az Intesa Magyarországra, és ahogyan az MTI fogalmaz: „a magyarországi helyzet olyan embert próbáló, hogy a bank végül csökkentheti jelenlétét”.
A hírügynökség beszámolója emlékeztet arra, hogy az Intesa magyar leánybankja, a CIB Bank az utolsó negyedévben 279 millió eurós veszteséget szenvedett el. Ez a mínusz legnagyobb részben azért keletkezett, mert nőtt a rossz hitelekre félretett tartalék.
Az Intesa Sanpaolo, a CIB Bank anyavállalata, Olaszország legnagyobb kereskedelmi bankja kedden tette közzé negyedéves gyorsjelentését. Ebből kiderült: a nettó profit soron jelentős veszteséget mutatott ki a vállalat, ami azonban még így is pozitív meglepetést okozott az elemzői várakozásokhoz képest.